Pécsi Napló, 1895. szeptember (4. évfolyam, 208-233. szám)
1895-09-01 / 208. szám
1896. szeptember 1. „Pécsi Napló“ peres ügyeikben az ügyvéd, betegségben az orvos, építésben az építő, úgy az iskolában a tanférfiak tanácsához bizalommal fordulnak, gyermekeikkel legnagyobbrészt boldogulnak, a gladiatori harcz az ő győzelmükkel nyer befejezést. Tanácsaink folytatását nem tartjuk szükségesnek, mert akik e néhányat követik, az érintkezés folyamán a körülmények fogják felszínre venni ama elhallgatott tanácsainkat, melyekre időről-időre szükségük lehet. A nagy többségnek pedig ez idő szerint még hasztalan beszélünk. Sajnos, ez így van. De nem elégszünk meg ezen áldozatlan helyzet száraz konstatálásával, hanem mélységes okait is elmondjuk. A nagyközönség az iskola czélját és eszközeit egyik részében nem érti, másik részében félreérti, harmadik részében túlbecsüli önmagát, és olykor kevésre tartja az iskolát. A sekélyesen műveltektől még nem csodáljuk, de hogy a műveltebb osztályok sem hárítják el szemeik elől a középkori köd maradványait azzal, hogy az iskola rendeltetését és eszközeit megismerjék, családjuk javára felhasználják amikor ezzel sajnálatos indolencziát tanúsítanak, ugyanakkor önmagukat fosztják meg az erkölcsi jogtól, hogy az iskola ténykedései fölött akárminő értelemben bírálatot hangoztassanak. A nagyközönség azt már kezdi belátni, hogy a jó s nagyobb szabású építkezésekhez nem elegendő többé csupán a malterkeverés művészete, a czéltudatos gyógykezeléshez a széna— Válaszszátok Cincinnatust diktátorrá, ő az egyetlen, ki a hazát megmenteni képes ! — Hol van Cineinnatus ? Elő vele ! O Róma dictatora ! zúgott a nép, mint az orkán verte tenger. — Mi jót hoztál Racilia ? — kérdé Cineinnatus, ki a Tibet partján lévő szántóföldön emberül vezette az ekeszarvát. — Ó, Cinevnnatus ! az éjét tegnap nem hon töltéd ! Hol voltál uram ? — Nem szemrehányáskép mondom, de hidd el uram, nagyon nyugtalan valék. — Jó barátok társaságában elfeledkeztem, hogy nyugodnom is kellene és igy a mulatás színhelyéről mindjárt ide jöttem a dolog színhelyére. — De uram, miért vetkőztél le egészen, csak kötény van rajtad, semmi egyéb ? — Nagyon melegem van, jó Racika, hoztál enni valót ? — Igen, sódart hoztam és zöld paprikát, az erősebből, ott van a tarsolyban, tógad mellé tettem. De nézd csak férjem, jó uram, ilyen, czigarettát csak nem árulnak tisztességes helyen, mint a milyent tógád zsebében találtam. — Racika ! — csak nem gondolsz felőlem ily ocsmány. . . . De mi az, nézd egy komp tart felénk, két tanácsbeli és két fiktor ül benne. Ezek hozzánk jönnek , talán erővel vissza akarják a nyert polyva, a szenes víz, a köpülés, érvágás, alkörmös, a jogi dolgok igazságos elbírálásához a bunkósbot, a kés, a vörös kakas, a „Falu jegyzőjé“-nek „Nyuró“ prókátorra, hanem mindezekhez a mai viszonyaink között és igényeinkhez képest magasabb iskolákban szerzett tudományos szakképzettség és őszinte bizalom kívántatik, egyedül az iskola dolgait mérlegeli olyannak, melyeket hogy czélszerűleg végezhessünk, se bizalom lebírálásához, se szakértelem nem szükségesek. Pedig ha valóban műveit számba óhajtják magukat vétetni, tudniok kellene, hogy egy komplikált testi, lelki szervezetből, akit ember fiának nevezünk, sokkal nehezebb egy testileg, lelkileg s erkölcsileg nemes embert képezni, mint egy százados úrbéri ügyet megnyerni, vagy a megbolygott központi idegrendszert krónikus kirándulásaiból rendes medrébe visszaterelni. Az iskola funkczióin ma szintén a magasabb tanintézetek kipróbált s képesített erői munkálnak, mint a társadalom egyéb kultúrájain, szaktanulmányaik és tanácsaik a maguk dolgában ép oly jelentősek, mint a többié, minden ennek daczára alig ismerik el, kevesen élnek vele, jóllehet emberek, egy nemzedék sorsáról van szó, bár ugyanakkor ha üszőborjuknak akad testi baja, az állatorvos tanácsát nemcsak kérik s meghallgatják, de reczipetjével együtt meg is fizetik. A közönség ezen indolencziája tápot nyer még a társadalom két, manapság már egy táborba verődött kathegóriája által is. Az egyik osztályba pénzt adni. — Mormoga fogai közt Cincinnatus. — De nézd a Tiberius túlsó partján ez ezernyi népet! ! ! — — Jupiter segíts ! — mi történt ? — jajveszékelte Racilia, férjére tekintve, ki halálsápadt lett. — Oh mily omen ez ? — rebegék ajkai. A komp kikötött. A két tanácsbeli és a két liktor méltóságteljes lépésben Cinevnnatus felé közeledett. Már messziről kiáltották : — Öltözz fel, Cinevnnatus, mert nem illő, hogy tagad nélkül halljad a tanács határozatát. Bacilia hamar ott termett a tógával, melyet Cinemnatus reszketve öltött magára. — Miután Minucius az aequusiak által megveretett és körül záratott, — kezdé a lektor a tanács határozatát a viasz tábláról leolvasni......... — Minucius megveretett! — nagy Jupiter! — kiáltá Cincinnatus. — Róma tanácsa — folytatá a liktor az olvasást — és ezzel a római nép bizalommal fordul hű fiához, te hozzád, Cincinnatus, — és ezennel fölruház téged a diktátori méltósággal — reményivé, hogy hazánkat és annak sok derék polgárát a a körülzárolástól és ez által a biztos haláltól megóvni, bölcsességednek és rettenthetetlen bátorságodnak sikerülni fog. És -most Rómának legnagyobb méltóságát láazok tartoznak, kik nem tudjuk mi oknál fogva az iskola fajait épp oly sötétséggel hagyták el, mint a minővel oda beléptek. A másik osztályt azon szülők teszik ki, kiknek balkánfélszigeti bornirtsága az iskola, minden nemes törekvése daczára sem elégíthette ki. E két, ma már egybeverődött tábor azon téves hitben van, hogy az iskola utszéli korholásával magukról a figyelmet elvonván, magukat oly nagggyá sikerül felfújni, mintha az iskola áldásos keze rajtuk oly gyümölcsöző-leg fogott volna, mint azokon a szellemi előkelőségeken, kikkel az „égalité“ nemes frigyét sokkal inkább óhajtanák, mint becsülik a saját kathegóriák rokonságát. Munkájuk saját tudtukon kívül káros az általánosra, mert világfájdalmas nézeteikkel nemcsak környezetük hiszékeny részét vezetik tévútra, de a közvéleményre is olykor bomlasztólag hatnak kölcsön vett tollakkal. De nem folytatjuk tovább. A fonák viszonyok az elmondottakból is eléggé kiérezhetők. Csupán az érdekeltek ezreit kérjük újólag, hogy jóakaratú tanácsainkat maguk és családjaik érdekében kövessék. Mert az élet és tudományok fejlődése ma sokkal nagyobb követelésekkel áll elénk, hogy sem a fokozott igényeket, a szülő bizalma, közremunkálása és az összes erkölcsi támogatása nélkül minden körülmények között az iskola egymagában sikerrel elégíthetné ki. Aki tanácsainkat nem követi, türelemmel viselje sorsát és ne panaszkodjék, mert joga nincs hozzá, Kardhoz rakva, követeljük, hogy azonnal kövess bennünket a fórumra, mert minden pereznyi késedelmezés vesztére lehet honunknak. Racilia a tarsolyra roskadt s a boldogságtól elájult. Cincinnatus az égre tekintve, csak annyit mondott: — A haza bennem, Jupiter és az Istenek segítségével nem fog csalatkozni. Menjünk ! — és ezzel a felocsúdott Raciliával a kompba lépett — két lovát és ekéjét az afrikai szolgára bizva. Cinemnatus olyannyira bölcsen és ravaszul fogta az országgyeplőjét Tarquiniussal egyetemben, kit lovassága főparancsnokául nevezett ki, hogy nemcsak hogy az aegyeket csúfosan megverte és fölszabaditá a megszorult római sereget, hanem az összes hadi kincstárt s azonfölül Corbio város minden kincsét Róma részére mint hadi sarczot hozá. Egyetlen emberélet sem esett áldozatul, mint a hírlapok írták, ha csak a provizor halálát nem említem, ki örömében annyi cognakot ivott, hogy meggyuladván belsejében a sok szesz, a guta ütötte. Gazdája, a háladatos Pomponius, a provizor testét az enyészettől megóvatá. Ezt Schliemann doktor egyik ásatás alkalmával talált római népújságban olvasó, de nem tudta megállapítani, hogy Pomponius a provizort kitömette-e, avagy borszeszbe tette-e el ? 3