Pécsi Napló, 1895. szeptember (4. évfolyam, 208-233. szám)

1895-09-01 / 208. szám

189­6. szeptember 1. „Pécsi Napló“ peres ügyeikben az ügyvéd, betegség­ben az orvos, építésben az építő, úgy az iskolában a tanférfiak tanácsához bizalommal fordulnak, gyermekeikkel legnagyobbrészt boldogulnak, a gladia­­tori harcz az ő győzelmükkel nyer be­fejezést. Tanácsaink folytatását nem tart­juk szükségesnek, mert a­kik e n­éhá­­nyat követik, az érintkezés folyamán a körülmények fogják felszínre venni ama elhallgatott tanácsainkat, melyekre időről-időre szükségük lehet. A nagy többségnek pedig ez idő szerint még hasztalan beszélünk. Sajnos, ez így van. De nem elég­szünk meg ezen áldozatl­an helyzet szá­raz konstatálásával, hanem mélységes okait is elmondjuk. A nagy­közönség az iskola czél­­ját és eszközeit egyik részében nem érti, másik részében félreérti, harmadik részében túlbecsüli önmagát, és olykor kevésre tartja az iskolát. A sekélyesen műveltektől még nem csodáljuk, de hogy a műveltebb osztályok sem hárít­ják el szemeik elől a középkori köd maradványait azzal, hogy az iskola rendeltetését és eszközeit megismerjék, családjuk javára felhasználják a­mikor ezzel sajnálatos indolencziát tanúsíta­nak, ugyanakkor önmagukat fosztják meg az erkölcsi jogtól, hogy az iskola ténykedései fölött akárminő értelemben bírálatot hangoztassanak. A nagy­közönség azt már kezdi belátni, hogy a jó s nagyobb szabású építkezésekhez nem elegendő többé csupán a malterkeverés művészete, a czéltudatos gyógykezeléshez a széna­— Válaszszátok Cincinnatust diktá­torrá, ő az egyetlen, ki a hazát megmen­teni képes ! — Hol van Cineinnatus ? Elő vele ! O Róma dictatora !­­­­ zúgott a nép, mint az orkán verte tenger. — Mi jót hoztál Racilia ? — kérdé Cineinnatus, ki a Tibet partján lévő szán­tóföldön emberül vezette az ekeszarvát. — Ó, Cinevnnatus ! az éjét tegnap nem hon töltéd ! Hol voltál uram ? — Nem szemrehányáskép mondom, de hidd el uram, nagyon nyugtalan valék. — Jó barátok társaságában elfeled­keztem, hogy nyugodnom is kellene és igy a mulatás színhelyéről mindjárt ide jöttem a dolog színhelyére. — De uram, miért vetkőztél le egé­szen, csak kötény van rajtad, semmi egyéb ? — Nagyon melegem van, jó Racik­a, hoztál enni valót ? — Igen, sódart hoztam és zöld pap­rikát, az erősebből, ott van a tarsolyban, tógad mellé tettem. De nézd csak férjem, jó uram, ilyen, czigarettát csak nem árul­nak tisztességes helyen, mint a milyent tógád zsebében találtam. — Racik­a ! — csak nem gondolsz felőlem ily ocsmány. . . . De mi az, nézd egy komp tart felénk, két tanácsbeli és két fiktor ül benne. Ezek hozzánk jön­nek , talán erővel vissza akarják a nyert polyva, a szenes víz, a köpülés, érvá­gás, alkörmös, a jogi dolgok igazsá­gos elbírálásához a bunkósbot, a kés, a vörös kakas, a „Falu jegyzőjé“-nek „Nyuró“ prókátorra, hanem mindezek­hez a mai viszonyaink között és igé­nyeinkhez képest magasabb iskolákban szerzett tudományos szakképzettség és őszinte bizalom kívántatik, egyedül az iskola dolgait mérlegeli olyannak, me­lyeket hogy czélszerűleg végezhessünk, se bizalom lebírálásához, se szakérte­lem nem szükségesek. Pedig ha való­ban műveit számba óhajtják magukat vétetni, tudniok kellene, hogy egy komplikált testi, lelki szervezetből, a­kit ember fiának nevezünk, sokkal ne­hezebb egy testileg, lelkileg s erkölcsi­leg nemes embert képezni, mint egy százados úrbéri ügyet megnyerni, vagy a megbolygott központi idegrendszert krónikus kirándulásaiból rendes med­rébe visszaterelni. Az iskola funkczióin ma szintén a magasabb tanintézetek kipróbált s képesített erői munkálnak, mint a társadalom egyéb kultúrájain, szaktanulmányaik és tanácsaik a ma­guk dolgában ép oly jelentősek, mint a többié, minden ennek daczára alig ismerik el, kevesen élnek vele, jóllehet emberek, egy nemzedék sorsáról van szó, bár ugyanakkor ha üszőborjuknak akad testi baja, az állatorvos tanácsát nemcsak kérik s meghallgatják, de re­­czipetjével együtt meg is fizetik. A közönség ezen indolencziája tá­pot nyer még a társadalom két, ma­napság már egy táborba verődött ka­­thegóriája által is. Az egyik osztályba pénzt adni. — Mormoga fogai közt Cin­­cinnatus. — De nézd a Tiberius túlsó partján ez ezernyi népet! ! ! — — Jupiter segíts ! — mi történt ? — jajveszékelte Racilia, férjére tekintve, ki halálsápadt lett. — Oh mily omen ez ? — rebegék ajkai. A komp kikötött. A két tanácsbeli és a két liktor méltóságteljes lépésben Cinevnnatus felé közeledett. Már messziről kiáltották : — Öltözz fel, Cinevnnatus, mert nem illő, hogy tagad nélkül halljad a tanács határozatát. Bacilia hamar ott termett a tógával, melyet Cinem­natus reszketve öltött ma­gára. —­ Miután Minucius az aequusiak ál­tal megveretett és körül záratott, — kezdé a lektor a tanács határozatát a viasz táblá­ról leolvasni......... — Minucius megveretett! — nagy Jupiter! — kiáltá Cincinnatus. — Róma tanácsa — folytatá a liktor az olvasást — és ezzel a római nép biza­lommal fordul hű fiához, te hozzád, Cin­­cinnatus, — és ezennel fölruház téged a diktátori méltósággal — reményivé, hogy hazánkat és annak sok derék polgárát a a körülzárolástól és ez által a biztos ha­láltól megóvni, bölcsességednek és rettent­hetetlen bátorságodnak sikerülni fog. És -­most Rómának legnagyobb méltóságát lá­azok tartoznak, kik nem tudjuk mi oknál fogva az iskola fajait épp oly sö­tétséggel hagyták el, mint a minővel oda beléptek. A másik osztályt azon szülők teszik ki, kiknek balkánfélszi­­geti bornirtsága az iskola, minden nemes törekvése daczára sem elégít­hette ki. E két, ma már egybeverődött tábor azon téves hitben van, hogy az iskola utszéli korholásával magukról a figyelmet elvonván, magukat oly nagg­­gyá sikerül felfújni, mintha az iskola áldásos keze rajtuk oly gyümölcsöző-­­­leg fogott volna, mint azokon a szel­lemi előkelőségeken, kikkel az „égalité“ nemes frigyét sokkal inkább óhajtanák, mint becsülik a saját kathegóriák ro­konságát. Munkájuk saját tudtukon kí­vül káros az általánosra, mert világfáj­dalmas nézeteikkel nemcsak környeze­tük hiszékeny részét vezetik tévútra, de a közvéleményre is olykor bomlasz­­tólag hatnak kölcsön vett tollakkal. De nem folytatjuk tovább. A fonák viszonyok az elmondottakból is eléggé kiérezhetők. Csupán az érde­keltek ezreit kérjük újólag, hogy jó­akaratú tanácsainkat maguk és család­jaik érdekében kövessék. Mert az élet és tudományok fejlődése ma sokkal nagyobb követelésekkel áll elénk, hogy sem a fokozott igényeket, a szülő bi­zalma, közremunkálása és az összes erkölcsi támogatása nélkül minden kö­rülmények között az iskola egymagá­ban sikerrel elégíthetné ki. A­ki ta­nácsainkat nem követi, türelemmel vi­selje sorsát és ne panaszkodjék, mert joga nincs hozzá, Kardhoz rakva, követeljük, hogy azonnal kövess bennünket a fórumra, mert minden pereznyi késedelmezés vesztére lehet ho­nunknak. Racilia a tarsolyra roskadt s a bol­dogságtól elájult. Cincinnatus az égre tekintve, csak annyit mondott: — A haza bennem, Jupiter és az Istenek segítségével nem fog csalatkozni. Menjünk ! — és ezzel a felocsúdott Ra­­ciliával a kompba lépett — két lovát és ekéjét az afrikai szolgára bizva. Cinem­natus olyannyira bölcsen és ravaszul fogta az országgyeplőjét Tarqui­­niussal egyetemben, kit lovassága főpa­rancsnokául nevezett ki, hogy nemcsak hogy az aegyeket csúfosan megverte és fölszabaditá a megszorult római sereget, hanem az összes hadi kincstárt s azon­­fölül Corbio város minden kincsét Róma részére mint hadi sarczot hozá. Egyetlen emberélet sem esett áldozatul, mint a hír­lapok írták, ha csak a provizor halálát nem említem, ki örömében annyi cogna­­kot ivott, hogy meggyuladván belsejében a sok szesz, a guta ütötte. Gazdája, a háladatos Pomponius, a provizor testét az enyészettől megóvatá. Ezt Schliemann doktor egyik ásatás alkalmával talált ró­mai népújságban olvasó, de nem tudta megállapítani, hogy Pomponius a provizort kitömette-e, avagy borszeszbe tette-e el ? 3

Next