Pécsi Napló, 1900. június (9. évfolyam, 124-146. szám)
1900-06-01 / 124. szám
e szélnénk, harminc ember tanácskozik a dologról, ahelyett, hogy a legteljesebb nyilvánossággal és mindenkinek bevonásával már eleve általánosítanék az ügyet! Az értekezlet eredménye iránt nem nyújtottak a hírlapi közlések elég tájékozást , buzdító, lelkesítő szózattal nem telt el keblünk. Azt láttuk, hogy apró részletekről vitatkoztak, ahelyett, hogy az ünnepély egységesen s történeti jellegének impozáns hatásával domboríttatott volna ki; azt olvastuk, hogy részekre osztották, ahelyett, hogy a szoros összefüggés egyesítő lánczával egységessé tették volna. Magasra szárnyaló törekvésről, jelentősebb tervekről nem hallottunk. Egyik fáklyászenét és szónoklatot kíván, ez zenés misét forszíroz, az a Mór-áldások fényét kívánja emelni, van, aki a már előzetesen kombinált külső ünnepségek legkisebb változtatására is illetéktelennek vallja magát, végül pedig az egész értekezlet hatása az elnök koldus alázkodásában olvad el. Ez a vér és hús nélküli tanácskozmány, az illetők minden jó szándéka mellett is nem felelt meg az ünneplés nagy eszméjének s bizonyára fenkölt lelkületű püspökünk nemes intenczióinak sem, kinek szivét a megelégedés édes érzete töltötte volna el, ha a világi elem szebbnek, fényesebbnek rajzolta volna meg az ünnepségek sorozatát s azokban a hazafias szellem érvényesítéséről is gondoskodott volna. Az időközben megjelent programm bizonysága annak, hogy a polgárság aktív részt alig vesz abban és hogy annak egyházi fényéhez csakis a kivilágítással járul. Én másként képzeltem el az országos ünnepségek rendezését és fényes képét, úgy, mint a pécsi ünnepségek sorát is. Többet remélltem az azokkal kapcsolatos anyagi és erkölcsi támogatás kötelességérzetétől, de hát szabad-e ilyenekről egy a vallásegyenlőség elvét követő és liberális szellemben gondolkozó keresztény-katholikus embernek egyáltalán tépelődni, főleg, ha elítéli a néppárt politikáját, ha kárhoztatja a felekezeti súrlódásokat, ha veszélyt lát a klerikális tendencziákban, ha nem tagja valamely hatd körnek, vagy keresztény fogyasztási szövetkezetnek? Bizony, bizony mondom, nem szabad! mert az ő ajtaján s a vele hasonlóan gondolkozók kapuján még a koldus se kopogtat; mert hogy bennünk is él a hit, minket is odafűz vallásunkhoz, szent egyházunkhoz a kereszténység köteléke, mi is tudunk egy ily százados jubileum jelentősége iránt lelkesedni és a nagy eszmének lelkünk mélyéig meghódolni — vájjon ki hiszi el a kiváltságosan hivatottak közül? Vége a háborúnak. Pécs, május 81. Budapest, máj. 81. (mantár.) Londonból táviratozzák, hogy az angolok tegnap délután két órakor ellenállás nélkül bevonultak Pretóriába. Krüger, a köztársaság elnöke megszökött. Pretória legfőbb bíróságai, élükön elnökeikkel az angolok előtt meghódoltak. Ezzel a háborúnak hivatalosan vége. A búr államok Angliába bekebeleztettek. A túlerő győzött! A hatalmas angol oroszlán hosszas küzdelem után leteperte a szabadságáért, hazája függetlenségéért szívós kitartással, hősi elszántsággal harczoló búr vadmacskát. A küzdelem nemcsak Európa, de a kerek világ mind az öt részének figyelmét magára vonta, mert a világtörténelmi események korában párját ritkítja az angol-búr háború. S noha az angol kultúra erkölcsi fölényét, az angolok szellemi nagyságát mindenütt elismerik s hatalmának emelkedése a műveltség emelkedését jelenti, melynek áldásos hatását az összemberiség jótékonyan érezi; mégis a búrok felé hajlott a rokonszenv s Európa közvéleménye a hazájáért s népeinek szabadságáért küzdő-vérző maroknyi nép mellett foglalt állást. Mi magyarok hevültünk talán leginkább a nagy mérkőzésen, mert mintha rokonlelkek volnánk, mintha együtt éreznénk, együtt lelkesülnénk a hazaszeretet, a szent szabadság dicső, magasztos érzelmeinek hatása alatt azzal a derék néppel s mintha a sorsunkban volna valami közös, amely méginkább fölkelti a rokonszenvet. Hiába volt minden szimpátia, minden bizalom és remény, az óriási erővel rendelkező angol hatalom nagy sokára kimerítette s legyőzte szegény búrokat. Nem volt meglepő a hit,el lehettünk rá készülve. S ha van egyátalán meglepő, ez abban a körülményben nyilvánul, hogy ez a szántóvetős ipartűző, nem katonáskodó nép ilyen sokáig kibírta a küzdelmet. Ez a meglepő, ez a csudálatos. Innen-onnan egy éve folyik a véres harcz, a búrok apraja-nagyja, az egész család odahagyva csendes, békés otthonát, örömtől, boldogságtól övezett háztzhelyét, tábort ütött s bámulatot keltő hadászati tudással és ügyességgel, bátorsággal, halált megvető hősiességgel szállt szembe az ellen óriási haderőével s nem ritkán oly meglepő eredményeket ért el a harcz mezején, hogy az egész világ megtapsolta a győzelmet. Kronje elfogatása után fordult a koczka; a búrokat elhagyta a harczi szerencse. Együtt volt már ekkor a túlnyomó angol haderő, amely rendszeres operáczióval egymás után zúzta szét a búrok ellenálló képességét. Érezve a balsiker nyomasztó és mélyen lehangoló hatását, csüggedés vett rajtuk erőt s a nagy dráma rohamosan közeledett végső jelenéséhez: a meghódoláshoz. Fokföld szabad és független népe letűnt; az angol-búr háború ma már csak legendába illő mese. Volt — nincs. A nagy, angol birodalom elnyelte. Nagy áldozatiba került; rengeteg pénz és vér kellett hozaér-,vajha ez áldozat meghozná az engesztelőis édes gyümölcsét. A búrok becsületesen viselték magokat mindvégig; elbuktak, végük, most már az angolokon a sor, hogy legyenek oly nemesek, mint a minő nemes és nagylelkű nép fölött arattak diadalt s akkor ki fog engesztelődni Európa minden állama, melyek ha semlegesen viselkedtek is, féltékeny szemmel néztek a messze hareztér felé. Legyen béke, s a béke hozzon áldást. A vidéki kereskedők védelme. — A tóvárosi vigéczek áradása ellen. — Pint, május 31. A vígéczekről sok rossz viczczet mondtak már, pedig nem is igen helyénvaló dolog erre a társadalmi osztályra viszezeket faragni, még jókat sem. Egy hasznos és szükséges társadalmi osztály ez, mely sok fáradsággal és kevés elismeréssel keresi meg a maga mindennapi vendéglősi sültjét és trabukóját, oly sok fáradsággal és kevés elismeréssel, hogy ahhoz csak az újságíró sorsa fogható. A kenyérkeresés e nehézségei aztán kifejlesztették a vigéczek ügyességét úgy, hogy az már a felek becsapásában érte el a tökélesedés tetőpontját. S ha nem is csúfoljuk a derék vigéczeket, de azt lehetetlen róluk eltagadni, hogy tömérdek visszaélést követnek el az országban. Kivált a szegény, együgyű nép körében, melynek a fejét elcsavarják az elegáns iparlovagok, akik oly mesteri, oly ékesszólásúak, hogy még egy papot is rábeszélnek arra, hogy neki a mesterségéhez cséplőgépre van szüksége. Tömérdek per keletkezik a vitéczek visszaélései folytán, a gyárosok ellen, akik rossz portékát adtak, s a nép ellen, amely a megrendelést nem bírja fizetni. A kereskedelmi miniszter ezeknek a visszaéléseknek akarja most végét vetni, amikor törvényjavaslatot dolgoztatott ki, mely az ipartörvény 50 szakaszának módosításával el akarja tiltani a megrendeléseknek magánosoknál való gyűjtését. Ha a törvényjavaslatból törvény lesz — amiben nem akarunk kételkedni — akkor a nagy fővárosi és külföldi cégek nem árasztják el az országot a vigécsekkel, hogy minden áron megrendeléseket gyűjtsenek és a nép bajait szaporítsák. Természetes, hogy ez a készülő intézkedés nem tetszik a budapesti nagy cégeknek, akik keserves panaszszal járultak most a kereskedelmi miniszter elé, hogy ez a törvényjavaslat rájuk rendkívül sérelmes, hogy az megölője a szabad kereskedelmi versenynek. A miniszter örvendetes szilárdságot tanúsított a küldöttséggel szemben, mely nem a legjobb reménységgel távozott színe elől. De még a fővárosi nagykereskedők a javaslat ellen küzdenek, a vidék fölismerte a maga érdekét és amellett agitál, hogy a javaslat törvényerőre emelkedjék, mert az ő érdekeiket sérti, ha a fővárosi 2 7. Pécsi Napló 1900. június 1. )