Pécsi Napló, 1901. január (10. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-01 / 1. szám
2 szaporodása is egyik sötét képe ennek az elmúlt évnek, amely alatt kitörésre jutott a leplezgetett krízis, melyet tovább föltartóztatni nem lehetett. A seb kipattant, de gyógyul-e már, még nem tudjuk, úgy azt sem, lezárult-e már a sötét lap, melyre a gazdasági és kereskedelmi válság áldozatainak neve került. Gondok itt, gondok ott, mindenütt, merre pillantásunk esik. Tátongó űr tárul föl és aggódva lessük, kit fog az örvény elnyelni. Pedig ismeretes a baj, ismeretes annak kutforrása és mégis nehéz, csaknem lehetetlen annak gyógyítása. Sirassuk-e hát a letűnt évet? Találunk e abban csak egyetlen egy mozzanatot, melyre jóleső érzéssel gondolhatunk vissza? Ha csakis a múltból meríthetnénk reményt a jövőre, siralmas lenne állapotunk, mert abban a múltban, mely ma Sylveszternek éjszakáján ért véget, ugyancsak kevés örömünk telhetik, amint az biztatást sem igen adhat, hogy tovább küzdve jobb és szebb napok fognak bekövetkezni. A lezajlott év ezeken kívül legjobbjainkban is erős pusztítást vitt végbe, akik a köz javára még tovább is élhettek volna és akiket idő előtt nyelt el a föld szája, — de ez Isten rendelete volt, mely ellen zúgolódni nem szabad. Mikor azonban év végén végig futnak a múltak eseményei emlékezetünkben, lehetetlen azokról meg nem emlékezni, kiknek elvesztése nekünk őszinte, mély fájdalmat okozott és rossz lévén az egész év minden irányban, bocsássa meg azt nekünk, ha bűnlajstromát még ezzel a zokpanaszszal is terheljük. Nem siratunk tehát, te letűnt ó év! Nem siratunk, mert sok keserűség, csalódás tapad a te szomorú emlékedhez; de hogy megfosztottál legdrágább kincsünktől, a reménytől, hogy utódod jobb lesz, mint amilyen te voltál, ebben van a te eredendő, megbocsáthatlan bűnöd, melyért vezekelned kellene, hogy bűnbocsánatot nyerve, visszatérhessen a mi szívünkbe a remény, a bizalom a jövő iránt, melyeket te megingattál, mert téged reménynyel, vagy sok várakozással fogadtunk és mindezekből mi sem valósult meg; csak komor, szomorú a te emléked, nincs a miért megsirallsunk. De itt az új év! Még mit sem irt a sors annak lapjaira. Nem olyan ma kedély állapotunk, hogy magasra tartsuk vele szemben táblait vágyainkat. Megtanított arra maga az idő, hogy csudás változásokat, különösen a sanyargatott emberiség javára ne várjunk. De vétkes hiba lenne, ha még a bizalmat is megtagadnák a jövevénynek, ha el nem ismernék jó, tiszta és nemes szándékát, ha föltételezni ne tudnák, hogy még visszatér gyenge karunk izomereje, még kisüthet fölöttünk is a nap. Ameddig szabadságot élvezünk, neki szabad csüggedni. A test szabadságát követni fogja az elme, a gondolkozás szabadsága, melyet ma egyik oldalon a fanatizmus nyűgöz le, mely újólag felekezetek közé akar falakat emelni, míg a másik oldalon sok sikertelenség bénította meg az agy rendes munkásságát. De a helyzet legcsekélyebb javulása új bátorságot ad az embernek és ismételjük, a bizalmat az új évtől megtagadni oktalanság lenne és bekövetkezhetik azon eset, hogy az egyszer kellemesen fogunk abban csalódni. Ezen reményünket csupán azon benső meggyőződés érleli meg, hogy minden téren oly rossz viszonyok között élünk, hogy ennek fokozata már nem képzelhető. A munkanélküliség, az általános nyomor és elszegényedés oly stádiumához jutottunk el, hogy bízvást elmondhatjuk, a semminél csak több lehet, de kevesebb nem! Búcsúztatóul az ó évtől, az új év üdvözlésére őszintébben már nem szólhatunk. Minél súlyosabb időket élünk tehát, annál inkább összetartásra, együttműködésre van szükség. Egyének baján nem lehet segíteni, de mikor a sors a maga mostohaságába, a nehéz idők az egész emberiségben egy közös sóhajt fakasztanak, akkor miként Noé bárkájában találkoznak az emberek és ha mind összeállnak, akiknek ma kesergésre, bára van okuk, meghányják-vetik, az új idők mily munkásságot és beosztást igényelnek, hogy azokkal szemben is az emberi társadalom maradjon a győztes, akkor még nincsen elveszve minden, akkor visszatérhet még a hit, remény és azokkal a boldogság. Bármily keveset hozzon tehát az új év, ami üdvös lesz az emberiségre, már nyert ügyünk lesz, mert semmit sem várva, valamit elérve, máris javunkra billenik meg az élet egyenlege. Ily gondolatokkal eltelve kívánunk a gondterhelt embereknek boldog új esztendőt. A bűnügyi nyomozás és a rendőrség. A „Pécsi Napló” részére írta: Dr. Sárkány Ármin, rendőrkapitány. Lepergett ismét egy év az idő orsójáról ! Gyorsan , átmenet nélkül köszönt be a jövő, pedig talán az elmúlt év nagy fontosságú, átalakító, eszméketerjesztő volt, úgy hogy méltán tarthatna pihenőt. De az idő könyörtelen — fáradhatatlanul halad tovább — mohón felemészt mindent a feledéssel. Mert az idő az absolut egyenletesség és legpedánsabb pontosság, — önmagában hordja urát s ez a folytonos egymásután. Csak egy valami képes őt szakadatlanul kisérni a nélkül, hogy kifáradna: a história. Ez megrögzíti az idő nyomait és termékeit, azt emlékezés meg a képzelet segélyével jelenné is képes varázsolni. Ez a képesség rejti magában az emberiségre nézve a legnagyobb kincset, a tanulságot. Újév napja egy jelzőpózna, melyet a dátum ekel az időbe a halandó ember számára, figyelmeztetésül, hogy ádjon meg és tekintsen vissza, vessen számot magává, meg lehet-e elégedve a múlt év gyümölcssésel, van e munkájának eredménye, van-e remény, hogy eszméi megvalósuljanak ? Számoljunk csak, az ily számadás rendesen nem kielégítő ! A mulasztás mindig több! de ha az elmulasztottat már nem is lehet visszahozni, pótolni még lehet. Jár a mulasztás beismerése is egy lépés a törekvés útján. Ezen gondolatmenet hitája alatt fogok hozzá azon impressiók felsorolásához, melyek bennem a bűnügyi nyomozás terén való működésem alatt keletkeztek. Épp ma egy éve, midőn a büntető igazságszolgáltatásban hosszú évtizedek munkásságának eredménye, a bűnvádi perrendtartás életbe lépett. E napon dőltek halomra a romok, melyek addig a büntető igazságszolgáltatás csarnokát alkották, helyükbe lépett az uj törvény, mely az egyéni szabadságot és közszabadságjogokat féltékenyebben őrzi, mint bármely más külföldi kódex. E napon szűnt meg a bölcs birói belátás helyére lépett a törvény, mely a legnagyobb aprólékossággal írta elő a bírák, ügyészek és rendőrhatóságok kötelességeit. Teljesen átalakult az előkészítő eljárás is. 1900 január 1-ig a rendőrségnek a bűnügyi nyomozásokban való eljárása annyiféle volt, ahányféle rendőrségünk van, mindegyik a maga különös eszajárása mi szerint járt el, ahány ház, annyi szokás volt . E napon életbe lépett az új törvény. Végre tudta a rendőrség, mihez kell tartania magát, tisztába jöhetett az őt megillető jogok és kötelességek határai felől, most már csak a törvényt ismernie és azt helyesen alkalmaznia kellett. Mindeddig, míg a rendőrhatóságoknak és azok közegeinek jogai és kötelességei körvonalazva nem voltak, mig folyton a sötétben kellett tapogatódzania, az eljáró közeg feje felett folyton ott lebegett a hivatalos hatalommal való viszszaélés réme. Most megjött a megváltás, gondoltuk , sajnos, csak gondoltuk ! Mert a büntető codex egyszersmind egy egész sereg ús fontos és felelősségteljes csülkmények teljesítését is a rendőrségre ruházta, megszázszorozta ennek munkáját anélkül, hogy a törvény gondoskodott volna arról, mikép a rendőrség előbb megfelelően szerveztessék, a személyzet létszáma a munkaszaporulat arányához képest emeltessék és a személyzet szaporításával gondoskodott volna arról is, hogy a bűnügyi nyomozások teljesítésével megbízott tisztviselők a büntetőjogban jártas, képzett jogászok legyenek. A kormány eleget vélt tenni kötelezettségének azzal, hogy törvényt alkotott, nem fontolta meg, vajjon meglesznek- e azok az előfeltételek, amelyek annak megfelelő végrehajtását lehetővé teszik és biztosítják, keveset törődött annak kiviteli nehézségeivel és mostoha gyermekének, a rendőrség erejével számot nem vetett. Véleményének kikérdezése nélkül reá ruházta a bűnper legnehezebb és legfontosabb részét, a gyakorlati kivitel esélyeivel pdig nem számolt. Még ma is a legtöbb vidéki városban csak egy tisztviselő látja el, ki nemcsak, nem jogvégzett, de más munkával túlterhelve van — természetes az ilyennek egész bizalma a nyomozás irányításával és elenőrzésével megbízott királyi ügyészség támogatásában és jóindulatában állott, hitték és remélték, hogy a közös érdekből eredő támogatás pótolni tudja majd a hiányokat. És az eredmény ? Az eredmény az, hogy ma az ország első rendőrségének legügyesebb és legképzettebb tisztviselője, Ridey Miklós is kénytelen constatálni, mikép, tekintve a bűnvádi pírvándorlás Pécsi Napió 1901 január 1.