Pécsi Napló, 1901. január (10. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

2 szaporodása is egyik sötét képe ennek az elmúlt évnek, a­mely alatt kitörésre jutott a leplezgetett krízis, melyet to­vább föltartóztatni nem lehetett. A seb kipattant, de gyógyul-e már, még nem tudjuk, úgy azt sem, lezárult-e már a sötét lap, melyre a gazdasági és ke­reskedelmi válság áldozatainak neve került. Gondok itt, gondok ott, min­denütt, merre pillantásunk esik. Tátongó űr tárul föl és aggódva lessük, kit fog az örvény elnyelni. Pe­dig ismeretes a baj, ismeretes annak kutforrása és mégis nehéz, csaknem lehetetlen annak gyógyítása. Sirassuk-e hát a letűnt évet? Találunk e abban csak egyetlen egy mozzanatot, melyre jóleső érzéssel gondolha­tunk vissza? Ha csakis a múltból meríthetnénk reményt a jövőre, siral­mas lenne állapotunk, mert abban a múltban, mely ma Sylveszternek éjsza­káján ért véget, ugyancsak kevés örömünk telhetik, amint az biztatást sem igen adhat, hogy tovább küzdve jobb és szebb napok fognak bekövet­kezni. A lezajlott év ezeken kívül leg­­jobbjainkban is erős pusztítást vitt végbe, akik a köz javára még tovább is élhettek volna és akiket idő előtt nyelt el a föld szája, — de ez Isten rendelete volt, mely ellen zúgolódni nem szabad. Mikor azonban év végén végig futnak a múltak eseményei em­lékezetünkben, lehetetlen azokról meg nem emlékezni, kiknek elvesztése nekünk őszinte, mély fájdalmat okozott és rossz lévén az egész év minden irányban, bocsássa meg azt nekünk, ha bűn­­lajstromát még ezzel a zokpanaszszal is terheljük. Nem siratunk tehát, te letűnt ó­ év! Nem siratunk, mert sok keserűség, csa­lódás tapad a te szomorú emlékedhez; de hogy megfosztottál legdrágább kin­csünktől, a reménytől, hogy utódod jobb lesz, mint a­milyen te voltál, ebben van a te eredendő, megbocsát­­hatlan bűnöd, melyért vezekelned kel­lene, hogy bűnbocsánatot nyerve, vissza­térhessen a mi szívünkbe a remény, a bizalom a jövő iránt, melyeket te meg­ingattál, mert téged reménynyel, vagy sok várakozással fogadtunk és mind­ezekből mi sem valósult meg; csak komor, szomorú a te emléked, nincs a miért megsirallsunk. De itt az új év! Még mit sem irt a sors annak lapjaira. Nem olyan ma kedély állapotunk, hogy magasra tartsuk vele szemben táblait vágyainkat. Meg­tanított arra maga az idő, hogy csudás változásokat, különösen a sanyargatott emberiség javára ne várjunk. De vét­kes hiba lenne, ha még a bizalmat is megtagadnák a jövevénynek, ha el nem ismernék jó, tiszta és nemes szándékát, ha föltételezni ne tudnák, hogy még visszatér gyenge karunk izomereje, még kisüthet fölöttünk is a nap. Ameddig szabadságot élvezünk, neki szabad csüg­gedni. A test szabadságát követni fogja az elme, a gondolkozás szabadsága, melyet ma egyik oldalon a fanatizmus nyűgöz le, mely újólag felekezetek közé akar falakat emelni, míg a másik olda­lon sok sikertelenség bénította meg az agy rendes munkásságát. De a helyzet legcsekélyebb javulása új bátorságot ad az embernek és ismételjük, a bizalmat az új évtől megtagadni oktalanság lenne és bekövetkezhetik azon eset, hogy az egyszer kellemesen fogunk abban csalódni. Ezen reményünket csupán azon benső meggyőződés ér­leli meg, hogy minden téren oly rossz viszonyok között élünk, hogy ennek fokozata már nem képzelhető. A munkanélküliség, az általános nyomor és elszegényedés oly stádiumához ju­tottunk el, hogy bízvást elmondhatjuk, a semminél csak több lehet, de kevesebb nem! Búcsúztatóul az ó évtől, az új év üdvözlésére őszintéb­ben már nem szólhatunk. Minél súlyo­sabb időket élünk tehát, annál inkább összetartásra, együttműködésre van szükség. Egyének baján nem lehet se­gíteni, de mikor a sors a maga mostoha­­ságába, a nehéz idők az egész emberi­ségben egy közös sóhajt fakasztanak, akkor miként Noé bárkájában találkoz­nak az emberek és ha mind összeáll­nak, akiknek ma kesergésre, bára van okuk, meghányják-vetik, az új idők mily munkásságot és beosztást igényel­nek, hogy azokkal szemben is az emberi társadalom maradjon a győztes, akkor még nincsen elveszve minden, akkor visszatérhet még a hit, remény és azokkal a boldogság. Bár­mily keveset hozzon tehát az új év, ami üdvös lesz az emberiségre, már nyert ügyünk lesz, mert semmit sem várva, valamit elérve, máris javunkra billenik meg az élet egyenlege. Ily gondolatokkal eltelve kívánunk a gond­terhelt embereknek boldog új esztendőt. A bűnügyi nyomozás és a rendőrség. A „Pécsi Napló” részére írta: Dr. Sárkány Ármin, rendőrkapitány. Lepergett ismét egy év az idő orsó­járól ! Gyorsan , átmenet nélkül köszönt be a jövő, pedig talán az elmúlt év nagy fontosságú, átalakító, eszméket­erjesztő volt, úgy hogy méltán tarthatna pihenőt. De az idő könyörtelen — fáradhatatlanul halad tovább — mohón felemészt min­dent a feledéssel. Mert az idő az absolut egyenletesség és legpedánsabb pontosság, — önmagában hordja urát s ez a folyto­nos egymásután. Csak egy valami képes őt szakadat­lanul kisérni a nélkül, hogy kifáradna: a história. Ez megrögzíti az idő nyomait és termékeit, azt emlékezés meg a képzelet segélyével jelenné is képes varázsolni. Ez a képesség rejti magában az emberiségre nézve a legnagyobb kincset, a tanulságot. Újév napja egy jelzőpózna, melyet a dátum ekel az időbe a halandó ember számára­, figyelmeztetésül, hogy ádjon meg és tekintsen vissza, vessen számot magá­vá­, meg lehet-e elégedve a múlt év gyümölcssésel, van e munkájának ered­ménye, van-e remény, hogy eszméi meg­valósuljanak ? Számoljunk csak, az ily számadás rendesen nem kielégítő ! A mulasztás mindig több! de ha az elmulasztottat már nem is lehet visszahozni, pótolni még lehet. J­ár a mulasztás beismerése is egy lépés a törekvés útján. Ezen gondolatmenet hitája alatt fo­gok hozzá azon impressiók felsorolásához, melyek bennem a bűnügyi nyomozás te­rén való működésem alatt keletkeztek. Épp ma egy éve, midőn a büntető igazság­szolgáltatásban hosszú évtizedek munkásságának eredménye, a bűnvádi per­rendtartás életbe lépett. E napon dőltek halomra a romok, melyek addig a bün­tető igazságszolgáltatás csarnokát alkot­ták, helyükbe lépett az uj törvény, mely az egyéni szabadságot és közszabadság­jogokat féltékenyebben őrzi, mint bármely más külföldi kódex. E napon szűnt meg a bölcs birói belátás­­ helyére lépett a törvény, mely a legnagyobb aprólékosság­gal írta elő a bírák, ügyészek és rendőr­­hatóságok kötelességeit. Teljesen átalakult az előkészítő el­járás is. 1900 január 1-ig a rendőrségnek a bűnügyi nyomozásokban való eljárása annyiféle volt, ahányféle rendőrségünk van, mindegyik a maga különös eszajá­­rása mi szerint járt el, a­hány ház, annyi szokás volt . E napon életbe lépett az új törvény. Végre tudta a rendőrség, mihez kell tartania magát, tisztába jöhetett az őt megillető jogok és kötelességek határai felől, most már csak a törvényt ismernie és azt helyesen alkalmaznia kellett. Mindeddig, míg a rendőrhatóságok­nak és azok közegeinek jogai és köteles­ségei körvonalazva nem voltak, mig folyton a sötétben kellett tapogatódzania, az eljáró közeg feje felett folyton ott le­begett a hivatalos hatalommal való visz­­szaélés réme. Most megjött a megváltás, gondoltuk , sajnos, csak gondoltuk ! Mert a büntető codex egyszersmind egy egész sereg ús fontos és felelősségteljes csül­kmények teljesítését is a rendőrségre ruházta, meg­százszorozta ennek munkáját a­nélkül, hogy a törvény gondoskodott volna arról, mikép a rendőrség előbb megfelelően szerveztessék, a személyzet létszáma a munkaszaporulat arányához képest emel­tessék és a személyzet szaporításával gon­doskodott volna arról is, hogy a bűnügyi nyomozások teljesítésével megbízott tiszt­viselők a büntetőjogban jártas, képzett jogászok legyenek. A kormány eleget vélt tenni köte­lezettségének azzal, hogy törvényt alko­tott, nem fontolta meg, vajjon meglesz­nek- e azok az előfeltételek, a­melyek an­nak megfelelő végrehajtását lehetővé teszik és biztosítják, keveset törődött annak ki­viteli nehézségeivel és mostoha gyerme­kének, a rendőrség erejével számot nem vetett. Véleményének kikérdezése nélkül reá ruházta a bűnper legnehezebb és leg­fontosabb részét, a gyakorlati kivitel esé­lyeivel p­dig nem számolt. Még ma is a legtöbb vidéki város­ban csak egy tisztviselő látja el, ki nem­csak, nem jogvégzett, de más munkával túlterhelve van — természetes az ilyen­nek egész bizalma a nyomozás irányí­tásával és elenőrzésével megbízott királyi ügyészség támogatásában és jóindulatában állott, hitték és remélték, hogy a közös érdekből eredő támogatás pótolni tudja majd a hiányokat. És az eredmény ? Az eredmény az, hogy ma az ország első rendőrségének legügyesebb és legképzettebb tisztviselője, Ridey Miklós is kénytelen constatálni, mikép, tekintve a bűnvádi pírvánd­orlás Pécsi Napió 1901 január 1.

Next