Pécsi Napló, 1903. szeptember (12. évfolyam, 198-222. szám)

1903-09-01 / 198. szám

2 Eltiltott tűzijáték. Konstantinápoly, aug. 30. (Ered. táv.) Hivatalosan közzéteszik a követke­zőket : Tekintettel arra, hogy bizonyos, minden emberiességből kivetkőzött embe­rek a legutóbbi időben dinamittal bűntet­teket követtek el vasúti utasok és más személyek ellen, egy császári k­ádé, hogy a rendőrség felügyeleti szolgálatát hatha­tósabb tegye, eltiltja, hogy a szultán trónralépésének évfordulója alkalmából tűzi­játékokat rendezzenek és elrendeli, hogy az erre szánt pénzt egy külön bizottságnak adják át, melynek feladata a legutóbbi vasúti merénylet alkalmával megölt személyek családjainak és a sebesülteknek anyagi segélyezést juttatni. Gyilkos katona, Fázis, augusztus 30. (Ered. távirat.) Mint a Matin jelenti, tegnap este egy káplár le akarta tartóztatni a 104. gyalog­ezred Vincent nevű katonája, a­ki része­gen járt az Avenue Tour villén. A nevezett katona kihúzta oldalfegyverét és egy szú­rással megölt egy arra menőt, a­kinek személyazonosságát még nem állapították meg. Harc után, melynek folyamán Vin­cent gyalogos egy embert megsebesített, sikerült őt elfogni.­­ Olay Lajos beszámolója. Szi­getvárról írja tudósítónk : Folyó hó 30-án, vasárnap délután tartotta Olay Lajos nagyszámú választópolgár jelenlétében be­számoló beszédét. Kiterjeszkedett beszéde keretén a legapróbb részletekre, azokra a nehéz küzdelmekre, amelyeket eddig foly­tattak és azokra az eredményekre, melye­ket a függetlenségi párt már eddig is el­ért, E­gy lelkesedéssel, erős tűzzel és hévvel előadott hazafias beszédét folytonos helyeslés és éljenzés kisérte. Legérdeke­sebb volt beszédének azon része, melyben elmondotta, hogy beavatott helyről tudja, miszerint a király azért ment most Bécsbe, hogy ott az illetékes katonai körökkel megbeszélje azon engedményeket, melyek megadása mellett a békés megoldás lehet­­­­­séges lesz. Ezek: a magyar tisztképzés és pedig olyformán, hogy a temesvári, nagyszebeni és budapesti katonai iskolák­ban, két tantárgy magyarul fog elő­adatni és az eddigi heti két magyar óra he­lyett 4 óra lesz. A katonai perrendtartásnál magyar lesz a hivatalos nyelv, az ítéletet magyarul hirdetik és a felebbezés is ma­gyar nyelven adandó be. Két éves katonai szolgálat. A magyar tisztek visszahelyez­tetnek a magyar ezredekhez és ezután, csak magyar honos és magyarul tudó tiszt lehet ezen ezredekben. A czimer és jel­vény kérdések megoldása. Ami a magyar vezényleti nyelvet illeti, ez szerinte azonnal meg nem valósítható, mert nem áll kellő számú magyar tiszt rendelkezésre, de a magyar tisztképzés folytán három év alatt okvetlen megvalósítható lesz. Olay Lajos tehát kijelentette, ha ezen engedmények mind­egytől-egyik megadat­nak, akkor ő a küzdelmet abbanhagyja, de ha nem, úgy a végletekig menő harczot folytatja, ha egyedül marad is. — Nagy­hatású beszédét óriási éljenvihar közepette fejezte be. — Ma elkezdi körútját a kerü­letbe, hogy az egyes községekben is el­­madja beszámolóját. Pécsi Napló 1903. szeptember 1. Magyar kereskedők Boszniában. Fécs, augusztus 31. Az a gondolat, hogy Magyarország­nak is legyen gyarmata, sok szívet meg­dobogtatott. A közgazdasággal foglalko­zókat az utóbbi években lázas izgalomba hozta a kínai gyarmat kérdése, majd Inger Szolimán regényes terve. Legutóbb pedig a transváli kivitel ügye kísértett. Nincs az a kalandos, regényes és legyőz­hetetlen nehézségekbe ütköző exportáló terv, amely, ha felvetették, ne talált volna visszhangra. Csak a legközelebbi, a leg­könnyebb és legtermészetesebb kerüli el kereskedőink figyelmét. Ilyen Bosznia és Herczegovina. A kereskedelmi forgalom széles országútján Magyarországon át özönlik az osztrák áru e közös tartományba, egyszerűen azért, mert az ausztriai keres­kedők ügyesebbek és élelmesebbek. Mi vagyunk Bosznia közvetlen szomszédai. A magyar áruczikk szállítása tehát tete­mesen olcsóbb, vasúti összeköttetésünk közvetlenebb és mégis a távolban, a hold­ban kereskedünk, mikor Bosznia lehetne Magyarország virágzó és jövedelmező gyarmata. E keleti tartományoknak a vegyi ipart és vasipart kivéve nincsen iparuk. Mindaz, amire szükségük van, Ausztriából származik hozzájuk. Miért nem Magyar­­országból ? Azokat a tényezőket, a­melyek a kereskedelmi érdekek vizsgálására és a kiviteli piac­ok megkeresésére vannak hivatva, Bosznia tekintetében nem vádol­hatjuk mulasztással. A magyar kir. keres­kedelmi múzeum régen felismerte e terü­letek fontosságát és több expositúrát állí­tott, azonban ez egyetlen és elég mérsé­kelt budgettel dolgozó állami intézmény nem lehet elégséges e sokoldalú tevékeny­ség kellő kifejtésre, ha a magyar keres­kedők nem ismerik fel saját érdeküket és nem keresik fel a „kész vevőt“. Pedig az alkalom most sem hiányzik. A magyarországi kereskedelmi és ipar­kamarák szeptember 10-ére tanulmány­utat terveznek Boszniába, Herczegovinába és Dalmácziába. Hogy minél nagyobb részvétet biztosítsanak e nagyfontosságú útnak, a turista kirándulás tetszetős kön­tösébe öltöztették. A boszniai kormány, legfőképpen pedig Thallóczy, a közös pénz­ügyminiszter helyettese, igen melegen ér­deklődik e tanulmányút iránt és széleskörű intézkedéseket tett, hogy az állami tiszt­viselők kellően tájékoztassák az érkezőket. Pojman felügyelő kíséri a társaságot, a­melyhez egyébként nemcsak a kamarai tagok és családtagjai, hanem mások is csatlakozhatnak. Az egyes városokban való tartózkodás alatt a m. kir. kereskedelmi múzeum és a kereskedelmi részvénytársa­ság tisztviselői kalauzolják a vendégeket és gondoskodnak arról, hogy az ottani kereskedőkkel közvetlen érintkezést és ál­landó kapcsolatot létesítsenek. Hogy milyen nagyfontosságú a sze­mélyes érintkezés és hogy mennyire ked­vező ez alkalom, azt majdnem fölösleges bővebben magyaráznunk. A gyáros és kereskedő nemcsak az elhelyező czikkek genréjéről és mennyiségéről ny­erhet infor­­mác­iót, hanem ami első­sorban fontos, az illető piaci hitelviszonyairól is. A boszniai tisztviselők által kalau­zolt gyárosokat és a kereskedőket biza­lommal és szívélyességgel fogadják az ottani kereskedők. Ez a körülmény ki­válóan megkönnyíti az üzleti tapasztalatok gyűjtését. Az utazás maga — mint m­ár fentebb említettük, — egyúttal turisztikai jellegű is. A­mi szép és érdekes természeti ne­vezetességgel rendelkeznek e tartományok, azt a kirándulók kényelemmel szemlélik meg. A kitűnő hírnévnek örvendő állami szállók elegáns szobái és franczia kony­hája várja az érkezőket. A résztvétel költségei szintén mérsékeltek. A ki­rándulás részletes prospektusához csatolt színes illusztrácziók nagyobb igényű dísz­­műnek is becsületére válnának. A kirán­dulás rendező­bizottsága e szerint nagy körültekintéssel gondoskodott arról, hogy e közgazdasági szempontból annyira fon­tos tanulmányatban mindenki megtalálja a hasznos mellett a kellemeset is és igy a magunk részéről örömmel üdvözöljük a kereskedelmi és iparkamarák ez érdekes kísérletét. Kívánatos volna, hogy e kirándulás terve az egész országban azzal az érdek­lődéssel találkozzék, a­melyet minden te­kintetben megérdemel. Két főhadnagy-tragédia. — Eredeti tudósítás. — Mindkét esetnek Arad a kiinduló pontja. Bizonyos körök nem szeretik, ha a színpadra hozzák a tisztek drámáit. De fölösleges ide minden írói fantázia. A legmegkapóbb történeteket csak el kell lesni az életből és készen van a dráma. I. Az aradi 33-ik gyalogezrednek tiszti­karához tartozott még rövid idő előtt Rieth Gusztáv főhadnagy. Az alacsony termetű, tömött szőke bajuszú főhadnagyot város­szerte ismerték. Vigkedélyü, mulatós em­ber volt s ez az örökös mulatozás lett a végzete. Még 1900-ban történt, hogy a főhadnagy századparancsnok­i teendőkkel lett megbízva s mint ilyen a század pénzét kezelte. A főhadnagy azonban mulatozásai közepette megfeledkezett magáról s egy vig éjszaka elverte a reá tizott idegen pénzt. A hütlenül elkezelt pénzt nem tudta pótolni s midőn a századparancsnok, aki szabadságon volt, hazaérkezett, kény­telen volt a feljelentést megtenni az ezred­­parancsnokságnál a főhadnagy ellen. A szerencsétlen tisztet ekkor Vizsgálati fog­ságba helyezték; a vizsgálat befejezése után megfosztották tiszti rangj­ától s egy havi várfogságra ítélték. Rieth a büntetés kitöltése után eltűnt Aradról s Fiuméba került, hol egy vendéglőben, mint kisegítő pinczér nyert alkalmazást. Itt azután érdekes találkozása volt. Az aradi háziezred egy zászlóalja tudva­levőleg Castelnuovóban állomásozott. Ok­tóber közepe táján a zászlóalj kiszolgált legénysége haza jött s útjük Fiumén ke­resztül vezetett. Az altisztek között volt egy pár jómódú fiú is, ezek betértek a vendéglőbe s itt várták be a vonat indu­lását. Sört rendeltek az egyik pinczérnél s képzelhető a fiuk meglepetése, mikőr egykori főhadnagyuk szolgálta őket ki, az a főhadnagy, aki előtt még rövid ideje moczczani sem mertek. A szabadságolt katonák némi tisztelettel elegyedtek be­szédbe a főhadnagyból lett pinczérrel s kikérdezték, hogy miként megy sorra. Rieth a legnagyobb flegmával mondta, hogy büntetése letöltése után lépett a pinczéri pályára, hivatalt nem akart elfog­lalni, mert neki olyan pálya kell, ahol szabadon mozoghat, a pinczéri pálya pe­dig az. Ha nem tetszik a hely, bármely­­pillanatban ott hagyhatja. Elmondta az­után, hogy egy pinczérleánynyal él együtt s teljesen boldognak érzi magát. A vonat indulási ideje ekkor elérkezett s az aradi obsitosok is felkészülődtek az útra. Előbb azonban megkérdezték Riethtől, hogy megengedi-e, hogy borravalót adjanak neki. Rieth erre így válaszolt:

Next