Pécsi Napló, 1907. szeptember (16. évfolyam, 201-224. szám)

1907-09-15 / 212. szám

e területén a szaktanfolyamok egész sokadal­mát készíti elő a kamara titkára, többek kö­zött Pécsett látott és a szomszédos várme­gyék mindazon helyein, ahol az iparosok kellő érdeklődése mellett megfelelő szakerő­­ket is talál, ami nem kis feladat. Ezen kur­zusok egybeállítása a legnagyobb körültekin­tést igényli, hogy annak eredményei tényleg kézzel foghatók legyenek és mihelyt azok­nak előkészítését Záray dr. befejezi, közölni is fogjuk, hol, mikor és milyen szaktanfolya­mok lesznek és kiket nyertek meg szak­előadónak. — Amtmann Károly meghalt. Alig van ember a mi ötven­ezer lelket számláló városunkban, aki Amtmann Károlyt ne is­merte volna. Úgyszólván generációkat élt túl s szereplésével, életmódjával, irodalmi és zenei alkotásaival korának minden nemzedé­két figyelmessé tette. Ifjabb éveiben, mond­juk, a 60 as és 70 es években magyar és német nyelven halomra írta drámáit, tragé­diáit és vígjátékait, melyekből húshagyó kedden elő is adtak egyet, de nem végig, mert már a második felvonás közben meg­szökött a közönség , maguk az előadó szí­nészek is elszökdöstek. Irt prózát, verset, sőt operát is. Sajátságos, hogy sehol sem akar­ták költői talentumát elismerni s műveit komolyan venni. Legutóbbi nagy alkotásá­val, „Kun László“ operájával, melynek szövegét és zenéjét egymaga írta meg, elkeseredett rohamot intézett a Parnasz­szus ellen, de eredménytelenül Vala­mennyi színigazgatónak megküldötte, de egyik se fogadta el előadásra. Legjobban megbántotta az öreg költő érzékeny szívét Krecsányi színigazgató, aki postafordultával küldte vissza a nagy operát. Annyi bizonyos, hogy az öreg urnak soha se volt szeren­cséje. Hátra­felé ment, mint a rák. Pécs sz. kir. város törvényhatóságánál mint irattárnok kezdette működését s mint napidijas fejezte be. S nem rajta mullott, hogy magasabbra nem vitte. Valahány állás megüresedett a városnál, valamennyire pályázott. Még a rendőrfőkapitányi állásra is beadta pályáza­tát. Legnagyobb sikereit a Pécsi Dalárda Sylvester és farsangi estélyein aratta. Mint afféle muzsikálja ember, a dalárdának tagja volt s a mulatságos estélyeken főszereplő, jobban mondva médium. Amtmann Prosper, a híres fuvolaművész, kinek a sétaté­ren van emlékszobra felállítva, fivére volt. A múlt évben gyűjtést indított, ez emlékmű restaurálására s föntartására. Da mintha ez a gyűjtés se sikerült volna. A családnak Pécsett, az Anna-utcában volt egy emeletes háza. Az öreg poétára szállt e ház, ki a házat Lukács Adolf dr. kolozsvári egyetemi tanárnak adta el. Mintegy tizenöt évvel ezelőtt vonult nyugdíjba. Azóta kizárólag iro­dalmi munkásságnak élt, de sajnos, egyik műve sem érte meg a nyomdafestéket. Dél­utánjait, éjszakáit a kávéházakban töltötte s szorgalmasan olvasgatta a lapokat. Vasár­nap még lent sétált az Indóház­ utcában s gyönyörködött a kiállításra menő nagy tömeg hullámzásában. S tegnap éjjel megjelent hajlékában a halál angyala, hirtelen, várat­lanul s elszólitotta az élők sorából. Amtmann Károly 86 évet élt. Tisztes, szép kor, mely kevés embernek adatott meg. Hült tetemét holnap, vasárnap délután 4 órakor a köz­ponti temető halottas házából helyezik örök nyugalomra a Tisztujitás és a kartársi tisztes­ség. Még csak az év végén lesznek a vár­megyei tisztujitások s már is élénken fog­lalkoztatja a „restauráció“ a vármegye köz­véleményét. A legtöbben azt a felfogást vallják, hogy a kortársi tisztesség azt köve­teli meg, hogy addig, míg nyugdíjazás, vagy halálozás folytán meg nem üresedik valamely tisztviselői állás, tisztviselő nem nyújthat be pályázati kérvényt magasabb, vagy jobb javadalmazású állásra. Ha ez a fölfogás helyes volna, akkor a tisztújításkor soha se lehetne valamely állásra a tisztvi­selő karból választani új embert, hanem kívülről, a külvilágból kellene pályázókat hozni és megválasztani. Kétségtelen, hogy illetlen föllépés lenne, ha valamely tisztvi­selő a saját kezdeményezéséből, a maga el­határozásából pályázna a tisztujításkor vala­melyik kartársának állására, de a gyakorlat statuálta a helyes módot, amely nem eshetik kifogás alá. A vármegye közönségéé a vá­lasztás joga. Minden tisztujítás előtt járási és vármegyei értekezleteket tartanak a tör­vényhatóság bizottsági tagjai s ha a többségi akarat kifejezésre jutván, abból az állapít­ható meg, hogy valamelyik tisztviselőt nem akarják megválasztani, hanem a vármegye és a közszolgálat érdekéből a tisztviselőkör egy másik tagját kívánja a közbizalom az illető helyre megválasztani s az értekezlet határozatából folyólag fölszólítják a kisze­melt tisztviselőt, hogy adja be pályázati ké­relmét; ezzel szemben a kortársi tisztesség követelménye teljesen elnémul. A vármegye közönségének kifejezett bizalma és akarata elől kitérni nem szabad, vagy legaláb­b is nem helyes. Hogy az ez érdemben fölvetett kérdés kir e egyálalán nálunk most aktuali­tással, nem tudjuk; de hogy sok szó esik róla, az kétségtelen. — A Zsolnay-csobor leleplezési ün­nepélye. Erreich János főispán elnöklésével ma délelőtt a városház társalgói termében értekezletet tartott a kisebb Zsolnay szobor bizottság, melynek Záray Károly dr. kamarai titkár jelentést tett a szoborra befolyt ado­mányokról és a leleplezésre váró szobor költ­ségeiről, melyek 130.000 koronát meghalad­ják. Ennél nagyobb költséggel magyar vi­déki városban ezideig csak a pozsonyi Mária Terézia és a kolozsvári Mátyás-szobor léte­sült. Tróber Aladár dr. bizottsági előadó erre azon javaslatot tette, hogy a szobor leleple­zését a bizottság október 13 ára tűzze ki, amihez a bizottság hozzájárult. A leleplezési ünnepélynél Erreth János főispán üdvözli majd a vendégeket és a kormány képvise­lőit, Záray Károly dr., mint a pécsi kér, és iparkamara titkára mondja az ünnepi beszé­det, S­ávay Gyula, a debreceni kamara tit­kára Üdvözlés című költeményt ir­ée mond el a talapzaton, majd a kormány képiselője válaszol, végül a főispán, mint a bizottság elnöke a polgármester gondozására bízza a szobrot, aki azt átveszi. A pécsi dalos egye­sületek éneke nyitja meg és rekeszti be az ünnepélyt, melyre meghívják első­sorban is a családot, a kormányt, kereskedelmi és iparkamarákat, helyi ipari testületeket, egye­stületeket, az ivtartókat, az országos ipar­egyesületek képzőművészi társulatot, a szob­rászművészeket és mindazokat, akik az első magyar iparosszobor leleplezésétől távol nem maradhatnak. A szobor átvételére és a le­leplezési ünnepély részleteinek megbeszélé­sére külön kisebb bizottságokat küldöttek ki. Oberhammer Antal helyi rendőrfőkapi­­tán a saját hatáskörében intézkedik tribün elhelyezéséről és arról, hogy a hely szűke miatt elkerített helyre csakis jegygyel lehes­sen belépni, hogy itt a rend fentartása biz­tosítható legyen. A leleplezési ünnepély délelőtt 10 órakor kezdődik és azt a kiállí­tási színkörben (kedvezőtlen idő esetén a városban) bankett követi a vendégek tiszte­ltére, természetesen a pécsi társadalom be­vonásával. A szoborleleplezés alkalmából a várost föllobogózzák, este pedig díszelőadás lesz a pécsi nemzeti színházban. — Irgalmatlan hitedrágaság. Nagy a panasz az állattenyésztők körében, hogy vágómarháikat épenséggel nem, vagy csak igen silány áron képesek eladni. Ezen silány ár alatt sehogy se értendő valami elpotyázás, hanem a régi, még ezelőtt 2—3 hónappal fizetett áraknál mintegy 25—30 százalékkal olcsóbb árakon vásárolják most a mészáro­sok a szarvasmarhákat, melyeken a kisebb gazdák sietve adnak túl, mivel nem vásárol­hatnak marháik részére takarmányt, mely olyan drága, hogy a szarvasmarhahizlalás nem fizetné ki magát. És ezen bevásárlási árak jelentékeny csökkenése dacára­­ a húsárak, legalább Pécsett, éppenséggel nem csökkentek és ugyanolyan magasak, mint voltak, amíg a marhákat megfizetni nem lehetett. Bár értjük, ha a városban valamivel drágább a hús, mint faluhelyen, de pl. Pécs és Villány között olyan lényeges az ár­­különbözet, hogy egyenesen nevetséges húst vásárolni annak, aki azt faluhelyről is be­hozhatja A helyi fogyasztási adó megfizetése esetén is még lényeges megtakarítást ér el. De talán meggondolnák a dolgot a pécsi húsvágók és még hatósági beavatkozás előtt is leszállítanák a hús árát, ami elvégre mél­tányos dolog lenne, miután a pécsi közönség oly hosszú időn át készséges és nem zúgo­lódó robotosa volt a mi húsvágóinknak. Bizonyos dolog, hogy a fogyasztás lényeges emelkedése járna ezen árleszállítással, mivel igen sokan vannak, akik most húst egyálta­lában nem fogyasztanak, mivel nem győzik azt fizetni, míg olcsóbb árak mellett szívesen állnának újból a húsfogyasztók közé. — A bíróság köréből. Az igazság­ügyminiszter Baka Béla dr. pécsi kir. tör­vényszéki joggyakornokot a tamási kir. já­rásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki.­­ A városi mentőintézet folyó évi augusztus hó folyamán összesen 32 baleset­nél működött közre: szúrt seb 1, csonttörés 4, kutbafuladás 1, leesés a magasból 2, ön­­gyilkosság 3, gyilkosság 1, ezen kívül beteg­szállítás 11 és hullaszállítás 9 esetben. — Vonatösszeü­tközés miatt el­maradt posta. Ma ismét izgalmas napunk volt. Nem tudjuk, kinek telhetik abban öröm?, hogy a legrémségesebb vasúti bal­esetekről kombinál híreket és azokat ter­jesztve, úgy dobálja a halottakat, mintha csak mindennapiak lennének nálunk a nagy vasúti katasztrófák. Tény, hogy déli fél 1 órakor a Dombóvár felől jövő vonat nem hozta el a budapesti kocsikat és postát. Tény az, hogy a postát a 4 óra után 30 percnyi késéssel érkezett személyvonat se hozta el és azok csakis az esti gyorsvonattal érkeztek Pécsre, mely természetesen szintén késést szenvedett. A vonatok elmaradásának és a késedelmes közlekedésnek oka az, hogy Budafok állomáson ma reggel egy teher­­vonatba beleszaladt egy mozdony és ezen teljes erővel történt összeütközés által több teherkocsi összetörött és ezek úgy ellepték a a pályát, hogy ezen kocsiknak eltakarítása előtt a közlekedést helyreállítani nem lehe­tett. Emberéletben ezen összeütközésnél, ér­tesülésünk szerint, kár nem történt. Egész délután csilingelt a telefon, mi igaz a rém­hírekből és alig tudtuk az aggódókat meg­nyugtatni, hogy az utazóknak bajuk nem történt. — Házassági szédelgés. Nős ember már Tölgyesi Mihály pécsi asztalossegéd, de mivel a felesége a fővárosban él, ő meg itt, olyan szabadnak érezte magát, hogy egész vigan legyeskedett a leányok körül. Különösen Szőke István földmivesnek Mária leányával szőtt erős barátságot és égre-földre ígérte, hogy elveszi a leányt feleségül. Csak azt kérte, hogy az adósságát, mintegy 250 koronát fizessenek ki helyette, mert új életet akar kezdeni. A jövendőbeli após hitt is neki és 85 koronát kifizetett, ígérte, a többiről hasonlókép gondoskodik. Hanem tegnap jött egy levél Szőkéékhez, melyben Tölgyesiné előadta, hogy az ura be akarja őket csapni, ne higgjenek neki, mert felesége van az ő személyében. Megmutatták az érdekelt férfiú­nak a levelet, ez hebegett valamit, de aztán jobbnak látta odébb állni. A házasságszé­delgő férj ellen megtették a feljelentést. — A hír és a valóság. Ismeretes dolog, hogy míg valaminek híre egyik utcá­ból a másikba ér, már megváltozik a tény­állás. Mikor pedig kiér a városból, olyan szint nyer akkorra, hogy akik jelen voltak az esetnél, bizony alig ismernének rá. Bár­mennyire pontosan igyekeznek a laptudósí­­tásokat felvenni, ezekkel is megtörténik ez az elferdítés, különösen, ha egy kis célzatos­ság is játszik közre. A prágai nemzetközi szabadgondolkodó kongresszusról pl. telejárta a lapokat, hogy rettentő botrány támadt egy vita alkalmával, melyben papok és szabad- Pécsi Napló* 1907. szeptember 15.

Next