Pécsi Napló, 1908. március (17. évfolyam, 51-75. szám)

1908-03-01 / 51. szám

. Akkor a függetlenségi és 48-asok vehe­tik kezükbe kizárólagosan a kormány­­hatalmat , mert, hogy még nagyobb szám­mal jutnak a törvényhozó testületbe, az bizonyos. Nem lehetetlen, hogy a mai alkotmánypárt túlnyomó része már elő­zetesen belép a függetlenségiek tábo­rába. Hiszen erről nem egyszer volt már szó. Ez esetben semmi szükség se lesz a koalícióra. Addig azonban bűn lenne a magyar egységet megbontani. A most elhangzott korai dörgésből arra lehet következtetni, hogy a politi­kai légkör tele van mérges gázokkal és villámokkal. A vihar bizonynyal bekö­vetkezik, mely a levegőt meg fogja tisz­togatni. Magyarországon csak két párt lehet: egy magyar párt, amely az ország önállóságáért, függetlenségéért küzd s egy másik párt, amely e párt ellen foglal állást. És ez lehet különféle töredékekből. A nemzeti aka­rat a magyar többségi pártban, mely akárminek nevezi magát, érvényesülni fog s a házszabályrevizió segítségével minden magyarellenes törekvést, táma­dást és merényletet letör. A függetlenségi pártban támadt za­vargás csak az egység megbontására vezethet. Ha a mai kormány, mielőtt biztosítaná a parlamenti többség érvé­nyesülését, kénytelen lenne kezéből a hatalom gyeplőjét kiadni, amiről ez idő szerint komolyan alig lehet szó, akkor kiszámíthatlan eshetőségeknek lenne az ország kitéve. Holló és társai is meg lehetnek róla győződve, hogy a mostani kormánynál különb, jobb, megbízhatóbb nem következhetik. Nagyjainkat gyors egymásutánban mind lejáratta a párt­viszály s örökös pártvillongás. A kész­let teljesen kifogyott. Kit akarnak tehát bársonyszékbe ültetni? Talán önmaguk foglalnák el a miniszteri székeket ? Vagy csak Andrássy Gyula gróf fejét kíván­ják? Hisz ez lehetetlenség. A kormány tagjai szolidárisak. Ha Andrássy megy, bevonása csak a parlamentben tilos; itt az egygyermek rendszer körül már meg van engedve s azt hiszem, a királyi ügyész úr sem fog ez ellen óvást emelni. A parlament után természetesen a kor­mányról kell szólanom. Miniszter van kilenc. Kettő tárca nélküli, a többinek van tárcája de­­ üres. Az urak sokat jártak Bécsbe, az utazás pedig pénzbe kerül, különösen annak, aki Bécsbe utazik, pláne ha még az illető miniszter is hozzá. A kilenc miniszter közül ötnek nincs gyermeke, akinek meg van gyermeke, az meg már bent ül a parlament­ben és ott befolyásolja az amúgy is kedve­zőtlen születési statisztikát. Látjuk tehát, hogy a koalíciós kormány is meddő. Az egy­­gyermekrendszert könnyű rendeletekkel össze­vissza csépelni, de tessék legalább egy gyer­mek apjának lenni — ez már valami. A kormány után jön a vármegye. Itt is látszik a koalíció kóros politikájának a hatása. Méltóztatik tudni, itt is úgy történt, mint a politika egyéb mezőin; a jól kipró­bált erőket kiszorították a vármegye házáról, a régi tehetséges elemet a kevésbé tehetsé­gesek váltották föl. A viszonyok természe­tesen a vármegyénél is kedvezőtlenek. A valamennyien mennek. Ezt talán még­sem akarják a háborgó függetlenségiek ? Várjanak békességgel, türelemmel és egyetértéssel. A gyümölcs magától megérik. S bár februárban, márciusban dörögni, villámokat szórni. Az égihábo­­rúknak, viharoknak nem most az ideje. Majd elkövetkeznek a forró napok. Akkor tessék dörögni és menyköveket hajigálni. De akkor is okosan, hogy a magyar ne a magyarban tegyen kárt, hanem az ellenségeiben, akik élete ellen törnek. A pártegység bontogatása, a koa­líció idő előtti szétrobbantása merénylet­számba megy s úgy tűnik föl, mintha árulás lenne. Nem tartjuk azonban ki­zártnak, hogy bizonyos rejtett célok, be­folyás, vagy hatalom biztosítására szol­gáló taktika az egész, mely a mostani zivatart előidézte. Amily hirtelen és vá­ratlanul támadt, oly hamar és nyomta­lanul el is tűnik. .Pécsi Napló" Irodalmi élet Pécsett Budapest, február 29. szellemi és társadalmi életének minden egyéb megnyilvánulása. Mert bár valamikor német alapokon fejlődött ez a város, de annak a német kultúrának utolsó hírmondója, a Fünfkirchner Zeitung is letűnt két év előtt az élet színpadjáról. Tehát ma már joggal hangozhatik az a büszke közmondás, hogy : a­mi a németnek —• Wien, az a magyar­nak Pécs. Mindezeknek a — távolból kedvező — körülményeknek a figyelembevételével, ért­hetetlennek találom, hogy Pécsett nincs magyar irodalmi társaság. Holott a nála sokkal kisebb dunántúli városok, mint Ka­posvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg és Szom­bathely, évek előtt megalkották a maguk helyiérdekű irodalmi társaságát, bár ezek nem mindegyike fejt ki irodalmi működést. Sőt némelyik, mint a kaposvári Berzsenyi­­társaság, egészen meddő és egyáltalán nem ad életjelt magáról évek óta. S öt éves múltja alatt alig tartott öt fölolvasó ülést. De ez a sors semmi esetre sem fenye­getné a Pécsett megalakulandó irodalmi tár­saságot, mert ott megvannak minden téren s így az irodalmi működés terén is a szük­séges intellektuális erők. Hogy mi gátolja ezeknek a termékeny munkában való egye­sülését, nem tudom. Pedig ha a hivatott tényezők összeállanának, olyan eredményt lehetne produkálni, amely méltán fölvehetné a versenyt a vidék három legelőkelőbb és legkiválóbb irodalmi egyesületével: a szegedi Dugonics, az aradi Kölcsey és a nagyváradi Szigligeti társasággal. Már régen vajúdott bennem ez az eszme és már két év előtt föl akartam vetni a Pécsi Napló hasábjain. S talán még újabb két évig motoszkált volna bennem, ha — szinte megdöbbenéssel — nem olvasom most azt a­ hírt, hogy Pécsett megalakult a Cercle/ Litteraire Francais, amely minden hét tart egyszer irodalmi összejövetelt. Végre idejénvalónak találtam a hírt megpecíteni én is. Ha már a természetes fejlődés foko­zatainak átugrásával idegen nyelvű irodalmi kör létesülhetett Pécsett — ami alapjában nagy dolog — akkor pótolni kell a hiányt Nem lesz érdektelen itt megemlítene hogy a napokban Nagy­harsányban volt doly­gom, melynek végeztével a nagyharsár menyecskéket felvilágosítottam arról, hogy sajtó, a kormány, a parlament és az égés tisztelt koalíció mennyire nem híve még egy gyermekrendszernek se, ha a magáéról van szó; de ha a nagyharsányi menyecskék­­ről van szó, akkor országos botrányt csinál­­nak az egy gyermekrendszer miatt. A me­nyecskék szidták a sajtót, a kormányt, parlamentet, a vármegyét, sőt még a siklós k­özös bizottságot is;­­ nekem pedig mese kézszorítással mondtak köszönetet a felvilá­gosításokért és azt mondták: „Mondja meg az ur az egy gyermekrendszer összes kis és­ nagy tanulmányozóinak és ellenzőinek: való-­­sítsák meg a tisztelt urihölgyek és urak előbb az egy gyermek rendszert a maguk portáján és csak azután folytassanak tanul­mányt és lármázzanak a több­ gyermekrend­­szer érdekében“. „Kevesebb beszédet és több gyermeket kérünk az uraktól“ — fejezte be az üzenetet egy értelmesebb polgár. Figyelemmel kísérem a Pécsi Naplóban a Pécsett megalakult francia irodalmi kör működéséről szóló értesítéseket. Korántsem akarom kárhoztatni ezt a megalakulást, de mégis szomorúságot érzek miatta. Nem azért, mert francia irodalmi kör már van, hanem mert magyar irodalmi társaság még nincs az én kies pátriám, Baranyavármegye elő­kelő székvárosában. Hogy vájjon mi ennek az oka, azon hiába tűnődöm így messziről, ha közvetlen tapasztalásokból nem szerez­hetek meggyőződés?.. .Erre azonban alig volt és alig van alkalmam, mert életem eddigi öntudatos részét — néhány hónap kivételé­vel — mindig távol töltöttem szeretett szü­lőföldemtől. Pedig — legalább én nagy bizonyos­sággal hiszem ezt — mécsett van kulturális, tehát: irodalmi élet. Hisz erről tanúskodik naponta a Pécsi Naplónak minden sora és betűje. S úgy gondolom, hogy Pécs irodalma és kultúrája egyben magyar is, valamint főispán ur őméltósága a gyakorlatban ellen­sége még az egygyermekrendszernek is, nem lévén egy gyermeke se. Nem lehet azután csodálkozni, ha a fej után indul az egész hal: a vármegye. Az alispán úrtól lefelé a közigazgatási gyakornokig úgyszólván min­denki ellensége a gyakorlatban még az egy­gyermekrendszernek is, ha a saját házuk fölött próbál a gólya kelepelni; tisztelettel adózom természetesen a kivételeknek, meg­hajtva előttük Apostol Dezső úr zászlaját. Elérkeztünk hála Istennek az egy­gyermekrendszernek — az Ormánsághoz legközelebb lakó üldözőihez — a siklósi ötös bizottsághoz. Talán szabad lesz megállapí­tanom, hogy bár ez az ötös bizottság állan­dóan permanenciában van, mégis csak annyi eredményt tud felmutatni, hogy az ötös bi­zottság maga is az egy-gyermekrendszer hive — lévén az ötös bizottság tagjainak summa­ summarum egy gyermeke. Láthatják kedves olvasóim a siklósi ötös bizottságtól — föl egészen a Sajtóig, hogy az egy-gyermekrendszer kis és nagy üldözői maguk is lelkes hivei az egygyer­­mek rendszernek, sőt legtöbben a gyermek­telen rendszernek a lelkes barátai. 1908. március 1.

Next