Pécsi Napló, 1909. április (18. évfolyam, 74-98. szám)

1909-04-11 / 83. szám

1909. április 11. ,Pécsi Napló és lelkes hive vagyok az önálló magyar nemzeti banknak. Ennek többször és leg­utóbb nagykőrösi választóim előtt is kifeje­zést adtam s adok ezután is. De lóra nem ülök s harci zajt nem csa­pok. Miért? Mert először nem vagyok szakember a kérdést alaposan, mélyen nem tanulmá­nyoztam. Az okos, alapos és tudással telített tanulmányozást helyettem is, pártunk helyett is, jól és becsületesen elvégezték a bank­bizottság tagjai, akik Holló Lajossal az élü­kön derekasan bizonyították be, hogy az ön­álló magyar nemzeti bank reánk nézve«nem csak eminens gazdasági előny, de az állami függetlenségnek is kétségtelen állapota. A bankbizottság munkáiból tehát mindenki láthatja, hogy az önálló magyar nemzeti bank fölállításához nem csak elvitázhatatlan jogunk van, de azt kívánni, akarni és köve­telni kell. Ez az én meggyőződésem is. Másodszor. Azért nem veszek részt te­vékenyen az élére állított kérdésben, mert elvonultam a csúnya gyanúsítások elől. Ima, Hollóékat ugyon­ gyanúaítják, hogy azért lár­máznak, mert miniszterek akarnak lenni, érvényesülni akarnak. Hát engem ne gyanú­sítsanak. Pedig — úgy látom — egy a fize­tés Mert a gyanúsítás szerint én is akarok valami lenni s ezért — hallgatok. Harmadszor. Én is, meg az utolsó jo­gász gyerek is tudja, hogy ősi alkotmányunk szerint, törvényalkotáshoz s igy az önálló magyar nemzeti bank törvénybe iktatásához két alkotmányos tényezőnek akarata szüksé­ges. Az egyik: a nemzeté, amivel már rend­ben volnánk. A másik: a királyé, amellyel pedig — sehogy sen­ vagyunk. Az én szent meggyőződésem az, hogy ezt a királyi aka­ratot Magyarországon ,c­sok egy ember nyerheti meg, s ez — Kossuth Ferenc. Az ő modora, bölcsesége, meggyőződése, aka­rata és mély tudása minden esetre elő­nyös hatással lesz a királyra. Da ma még én sem, más sem tudja, vájjon nem e történik csuda s nem-s nyeri meg a mi nagynevű vezérünk a maagyar király aka­­­­ratát ? Ha megnyeri — hála Istennek, el fog­­ múlni tőlünk a keserű pohár. Da ha nem nyeri meg?.. . Hát azért nem ültem én lóra, — nehogy szépszerével, kénytelen kelletlen leszereljek. Vagy ha nem szerelnék le, — ne­hogy közállapotaink ismét ki legyenek téve a teljes felfordulás veszélyének, bizonytalan­légió, csatlakozik hozzá Madonna lelkű lány akinek szépségét pr­zában írott vers meg zengeni szegény .. . Gyötör ez a kép, marcangol az álom, nyitva bár a szemem mégis egyre látom. Voltam lenyűgözve, de soha ennyire, bilin­cset szivemen hordod m­a nem egyszer, de még ily erősre soha nem akadtam. Ez tán mégsem illúzió ? Ez tán mégsem hazug álta­tás? Talán minden való, amit e kép mutat és hogyha való az, minő öröm lenne az a harmónia, lélek a lélekkel h­gyha találkoz­nék, szivek dobbanása hogyh­a egyet verne, az enyém meg a lány­é, akinek szépségét prózában írott vers megrengeni szegény. Nem! Nem adom m­eg magam. Nem hiszek semmiben és tagadok mindent. Ha­zugság a szépség és hazugság minden, ami lenyűgözne, ami foglyul ejthet. Hiába mar­cangol a legizzóbb varázs, hiába ingerel csábító lényének minden Lüvereje, nem adom meg magam: úrrá lett Ilikémen szkepszis és ezzel a fegyverrel utr vagyok mindenek és magam felett. Conte Vecchy altábornagy, a Tettye ura 1690. junius 20-tól 1701. aug. 12-ig. Közli: Cserkuti A. Regényes fekvésű szép kirándulóhelyünk a Tettye a török hódoltság vége­ felé török szerzeteseké volt, Pécsnek visszahóditásától fogva az udvari kamaráé, vagyis királyi kincs­táré; 1690-től kezdve pedig 1701-ig, amikor a káptalan megvette, Vech­y Gábor grófé Vecchy olasz származású osztrák generális úgy került a mi vidékünkre, hogy a még török kézben tartott Szigetvár körülzárását és kiéheztetését bizták reá s a török kivonulása után kinevez­ték Szigetvár és az ehhez csatolt katonai ke­rület parancsnokává. Mikor Pécsett a letelepedésre jelentkezők­nek az udvari kamarai tisztviselők a törököktől elhagyott házakat, házromokat, házhelyeket és a kültelken szántókat, réteket, szőllőket oszto­gattak, amiről újabban igen jó állapotban fön­­maradt eredeti kamarai birtokle­deket találtam. Vech­y is kijárt magának ilyen adománylevelet, amellyel pécsi polgárjogot, állásának megfe­lelő lakóházat és a város határában­, terjedelmes fekvőségeket kapott. Nemrég ráakadtam Vecc­­­ynek mai napig Pécsett levéltárilag őrzői va­kos csomó eredeti latin és olasz tulajdon kéziratára s más irat­­gyűjteményére és ezen közvetlen történeti for­rásból ismertetem az al­ábbi adatokat.­­ A tábornok pécsi adománylevelének tar­talma ez: Én de, Vincens Keresztély, ő csász. kir. felsége jószágainak pécsi prefektusa, hivatalom­nak ered A fogva, valamint a császári kamarai inspi­k­tustól reám ruházott teljhatalomból Vec­­ v Gábor gróf tábornokokat, Sziget kor­mányzóját, Pécs, Siklós, Dombó, Kaposvár és a Duna-Dráva vidéken fekvő újonnan szerzett re­m­ek parancsnokát Pécs város polgárai közé föl­veszem s neki és feleségének, gyermekeik és utódjaiknak ezen városban a 68-ik házszám alatti házat adom, mely, ha az ember a szi­geti kapun a városba bejön, jobbról mindjárt a város körfalával határos, balról a franciská­­nusok templomával és kolostorával s előbb Soliman Ilga nevű töröké volt. A ház két épületből áll, az egyik kőből, a másik sárból való és a Ferencrendiek temploma és temetője a valót keresem. Akarom a nőt a maga egé­szében, akarom őt csopkitatlanul, akarom a nő ölelő karjait és akarom a nő akaratát. Ez a tökéletes odaadás, ez a teljes harmó­nia, melyben a megnyugvás, a boldogság rejlik. Minden férfias erővel, lángoló ambíció­val akarom ezt a lányt, de érzem, hogy úgy, abban a tökéletességben nem az egyéni. És állítja bár az ellenkezőt, szerelemről beszél és hűségről esküszik: tanúja voltam már galád csalásoknak, nem hiszek semmiben és tagadok mindent. Egész lénye izzik, suttogó szava melegségtől árad, tüzelő szeméből az igazság csillog és mégis, nem tud meggyőzni, nem tudja eloszlatni a kétely, mely zaklatja lelkemet: ebben az izzásban nincsen őszinte­ség, ez az igazság nélkülözi az állandóságot. És ha kétely fér hozzá, nem kell, nem adom meg magam, mert sokkal kisebb fájdalom a küzdő habozás, ingadozás, mint az, melyet a csalódás okoz. Hiszen a nő olyan gyenge hajtás, amit a legenyhébb szellő is megingat. Röpke sze­szély, pillanatnyi impresszió, amik más élet­ben még múló eredmények létesítésére is alkalmatlanok, nála hatalmas tényezők, me­lyek sodorják magukkal az ő feltartóztat­hatatlan utaikon. És a női egyéniség sajátos­ságához tartozik az is, hogy évek komoly alkotásait, higgadtan megfontolt életigazsá­­gok, érett gondolkodással megállapított elvek gyümölcseit feláldozza egy rapszodikus sze­szély zsákmányaként, nincs azonban elég ereje, hogy szembe helyezkedjék azzal a konzek­venciával, amit ez a szeszély termelt. A vé­letlen, a leselkedő alkalom odasodorja egy mellett vannak közvetlenül. A nagyobbik, 45 lépés széles épület a tábornoknak helybeli la­kóházul szolgál, udvara 100 lépés hosszú, 94 lépés széles, kertjében pince van, udvarát a városfal határolja. A belső vagy kisebbik ház 37 lépés hosszú, udvara 51 lépés hosszú, 37 lépés széles és egy külön épület tartozik hozzá, Solimán Agának konyhája sütőkemencével. Ezen épülethez adok ő excellenciájának k stétet, mely a szigeti kapu előtt a török schénál kezdődik és a siklósi-úti kőhíd­­énél (a mostani nagykanálisnál, Cserk.) végződik. Határa jobbról a városból a mecset mellett le­folyó víz árka, balról a szerémi megyéspüspök rétje; területe kétszáz kaszaalja, azaz kétszáz kaszás embernek ad egynapi munkát. Azelőtt négyen bírták törökök, úgymint: 1. J.Ili Bég, a török nemesek parancsnoka, 2. Seho moha­medán pap­a, 3. az a Bég, aki Pécs, Kaposvár, Nádasd és Sásd parancsnoka volt és 4. Has­­nacsar Ili Bég nevű török nemes. Ezek kö­zött a rét határjelek szerint fölosztva volt. Ehhez adok ő excellenciájának szántó­­földet az említett kőhidon túl jobbra a siklósi ut mellett, egy tagban hatvan holdat, amely egészen Ali Bég töröké volt és határjelei máig megvannak. A budai kapun kívül adok ő excellenciá­­jának a hegy tövében, ahol egy nagy kőépület­nek romjai állanak, a malmokig terjedő és tisztán fölismerhető természetes határjelektől körülvett 2—3 holdnyi területet, mely annak­­előtte török remetéké (anachoretae ture.) volt, kik a nagy romokban laktak és e völgysik­­ságot bírták. Mindezen ingatlanokat örökös joggal adom Vech­y Gábor grófnak és neje Mária Floren­­ciának, hogy az ő gyermekeikre, örököseikre is átszállhassanak, úgy­szintén azon joggal, hogy az ingatlanokat a gróf és neje esetleg elzálogosíthassák, eladhassák, elidegeníthessék, de oly kötelezettséggel mégis, hogy a tulajdo­nos személyében akár örökösödés, akár bár­mely jogügylet folytán beálló minden változás — ausztriai mód szerint — bejelentendő annál, aki ő császári felsége telekkönyvének itteni vezetője lesz és ennek a mindenkori tulajdonos évenkint három forintot tartozik fizetni a csá­szári fundus elismerése fejében. Kelt Pécsett, 1690. évi junius 20-án, de Vincens Keresztély, császári prefektus. Az itt szóban forgó ingatlanok helyrajzi fekvése annyira világos, hogy magyarázatot nem igényel. Az adományozott ház elfoglalta férfi karjaiba. Abban a pillanatban, mikor elcsattan az első csók, az önfeledt mámor percében észre sem veszi, hogy hazugság ez a perc, ámítás a mámor, mert hisz a kö­vetkező pillanatban, elmúlván a szeszély, szertef­oszlik a mámor is. A szemérem ekkor azt parancsolja, hogy taszítsa el azt a férfit, kihez nem fűzi többé más kötelék, mint egy rut csalatkozás. Ámde fellép az álszemérem, semmit sem vall be oly nehezen a nő, mint azt, hogy szeszélynek volt rabja, semmiben sem lát oly megalázást, mint a könnyelmű­ség beismerésében; ez az álszemérem sokkal erősebb, mint az igazi, az fog tehát győzni. És a nő, ki előbb egy férfit győzött le, nem bír elég erővel önmagát legyőzni: állandó hazugság rabja lesz a pillanatnyi igazságért és elbukik, aki előbb még diadalmaskodott. Hogy megmentse a szeszély szülte percnyi illúzió valószerűségének látszatát, inkább belekezd egy tartós hazugságba és ennek birodalmából nem tud menekülni. Szerelem­ről beszél és szeme tűztől izzik, tudva ámítja magát és ámítja a férfit, csak hogy győzzön az álszemérem, ne kelljen bevallani azt, hogy abban a pillanatban csak véletlen szeszélyből nem tiltakozott az ölelés ellen, így pedig nem kell a nő. Az igazság kerget engem feléje, igazságot kívánok az ő részéről is. Az akaratát akarom, az őszinte, hamisítatlan, szerelmes akaratát, ez az üd­vözítő, ez az, ami a kétkedéstől megvált. És ne beszéljenek nekem erényekről, mert ez megcsúfolása emberi lényünknek. Egyetlen irányadó elvem van, az erkölcs, a becsüle­tes, tiszta erkölcs és ennek szolgálatában el- A második.. Öleltem annyi nőt és ölelésük nem szer­zett megnyugvást, rajongtam annyiszor és ez a rajongás nem nyujt­ot vigaszt. Most már nem rajongok és k­i az öleléstől. Mert nem erre vágytam, háborgó lelkem nem ide terel. Nem vagyok, szentimentális ábrándozó, akit boldoggá tesz a holdvilág színe előtt elröppentett sóhaj és nem vagyok hitvány bestia, akit kielégítene az asszony-állat lágy, buja teste Ma­terialista vagyok, az igazságot, magának. Én szerintem ehhez is előrelátás és bátorság kell. A jól megválasztott taktikai cselekményeket és elhatározásokat nyugodt lélekkel bízom — Kossuth Ferencre. 3

Next