Pécsi Napló, 1913. január (22. évfolyam, 1-24. szám)

1913-01-01 / 1. szám

e vetést, a gúnyt, a gyűlöletet, az üldöztetést, esetleg a gyilkos golyót, de a kezemben levő hatalmat felhasználom arra, hogy rendezett hadügyi viszonyok legyenek. E cél elérésére, ha kell a képviselői immunitást épúgy meg­sérteni, mint a házsza­bályokat. Különös ope­rátor is volna az, aki a vakbélgyuladást ki akarná operálni, de a hashártyát nem merné felvágni. Ha valami hiba történt, az abból állott, hogy ez az operáció kissé elkésett, de mégis a 12-ik órában megtörtént. Az ó-esztendő mérlegében tehát meg­állapíthatjuk, hogy az­ 1912-i. esztendő alkal-­­mat nyitott a nemzet történetében az állam­­férfiúi kiválóság érvényesülésére s ha meg­gondoljuk, mekkora külömbség, hogy a ma­gyar nemzet fiai elmennek-e Galicia mezőire harcolni vagy nem, га meggondoljuk, hogy 100.000 család borulhatott volna gyászba s ha a hadi szerencse forgandóságánál fogva elképzeljük, hogy 6.800.000 orosz katona nyomul be virágzó városainkba, termékeny mezőinkre, míg ellenben az a tudat, hogy a monarchia hadai rendben vannak, mégis csak észre téríti az oroszok­at is, de végül ha a bal­végzet csatába hívja a nemzet fiait, akkor is meg­van a hatalmas keret, hogy elég nagy hadsereg­gel mehessünk a harci­érre, akkor, ha mondom, elfogulatlanul, pártszempontok nélkül, becsü­letesen, lelkiismeretesen gondolkodunk, föl­­­tétlenül be kell látnunk, hogy amikor a logika hatásköre megszűnt , a szerepet a makrancos -­ politika vette át, akkor hatalmas tehetség tekintett át a viszonyokon s bár a kontúrok már láthatók, az a tény, ami júniusban tör­tént csak a távol jövőben fog igazi világításba kerülni. De tegyük fel, hogy a háború veszedelme épúgy elmúlt volna a hadsereg régi keretei és létszám mellett is, mint az uj véderő mellett. Tegyük fel, hogy egy tiszta választás újból uralomra emelte volna az ellenzéket s tegyük fel, hogy a nemzeti ellenállás és nagy bonyo­dalmak "ismét elő­kerültek volna s mindennek dacára semmi háborús veszedelem nem ért olna bennünket! De már maga az az éles­­átás, hogy egy ilyen veszedelem esélyét egy gyér politikus felhasználta az obstrukció kioperálására, zseniális tehetségre vall, mert ne higyye azt senki, hogy Bécsben akármilyen kicsinyes okból hajlandók lettek volna a ma­gyar képviselők immunitásának sérelmét megengedni, mikor ők maguk a legnagyobb­ tisztelői a tradícióknak. Akár volt tehát háborús veszedelem, akár nem, el kell ismernünk, hogy tiszta látású, ügyes és bátor kéz dolgozott a magyar köz­élet fellendítésén s ez egy nemzet életében mindig szerencse, mert nem azok szokták nemzetük javát előmozdítani, akik a népszerű­­ség dallamai között nyugodt vizeken gondo­­láznak, hanem azok, akikre azt kiabálják: „kövezd meg, feszítsd meg !“ Szerencsés nemzet, amelynek időről időre akadnak megfeszítésre méltó fiai. Nemzetün­ket a múlt esztendő egy ilyen férfiúval tette gazdagabbá és amikor búcsút mondunk az "eseményekben oly gazdag, szomorú eszten­dőnek, üdvözölnünk kell a mai nap nagy ese­ményét, a választói reform törvényjavaslatnak napirendre tűzését, mint régvárt újévi ajándé­kot, mely közel 1 millió új magyart von be a politikai jogok keretébe. A tervezet nem töké­letes, nem jelenti ideális megoldását a rég sürgetett reformnak, ele a demokrata érzelmű munkapárti képviselőkre és az ellenzékre hárul a feladat, hogy azt megjavítsák, tökéletesít­sék, és érvekkel győzzék meg a többséget, hogy többet kell itt tennie, mint amennyit a tervezet koncedál, és nem akarjuk hinni, hogy a kor­mány javaslata minden egyes pontjához ra­gaszkodik, mivel az egész nemzet a békét, a megújhodást áhítozza, hogy a parlamentben tényleg a nemzet akarata érvényesüljön a jövő évben megejtendő uj választások alapján. Adná az Isten, hogy az uj talentumokat Vetne fölszinre, mert azokra nagy szüksége van az, országnak. .. s. Még egyszer a háborús országból. — Bulgáriáról. — Azon idő alatt, adoly a békekövetek a londoni St. James-palotában a békéről ta­nácskoznak és vitatkoznak, menjünk el újból a háborús országok egyikébe, a gyorsan nagggyá fejlődött Bulgáriába. Nézzük, mi­lyen is az élet arrafelé. Előveszem naplómat, leírom abból újból a nyert benyomásokat, hadd olvassák az én kedves ismerőseim, az én jóembereim az abban foglaltakat. Aki egyszer meglátta a Keletet a maga speciális érdekességeivel, az vissza-vissza vá­gyik, hogy ismételve lássa annak vissza­maradottságát, hogy ismételve gyönyörköd­jék annak változatos, mozaikszerű képében. Az európai és az ázsiai Törökországban való utazásom alatt nyert benyomások en­gem is vissza­vittek Keletre, hogy ismét magam előtt lássam a zig-zug utcákat, a maga állandó piszkosságával, a változato­sabbnál változatosabb öltözetben levő népet, amely nagyon közel áll az ősi emberhez, az utca forgalmasságát, a zagyvalékos lármát, melyet a különböző nemzetiségek beszél­getés idéz elő. Berlin, London, Páris, Krisztiánia, Stok­­holm, Szentpétervár, Róma, Koppenhága a maga művelt egyformaságával monotonná teszi érzékünket, azért hébe-hóba egy kis kaviárra van szükség, mely izgat, mely meg­töri a megszokottságiot. Az utasnak, a glo­­betrotternak a kaviárja — a Kelet. Ott voltam ismételve a Balkánon, annak egyik legrégibb és mondhatni legérdekesebb városában — Filippopolisban. Ez képezte ezen időben utazásom legdélibb pontját. Török neve: Filibé, a bulgárok pedig Plovdin név­vel tisztelték meg. Keletruméliának, Dél- Bulgáriának legnagyobb városa, vagy 45 ezer lakossal, mely a legvegyesebb népből áll. A peleskei nótáriussal, nagyzaj­tai Zajtay Istvánnal el lehet mondani, hogy van itt török, van itt görög, spanyol, örmény, arab, hogy van itt még­­ bulgár is. Csak egy fél napot akartam itt tölteni, de a város festői panorámája, a népélet ér­dekessége itt tartott két napig és igy mó­domban volt nyugodtan, alaposan végig élvezni a sok — kaviárt. A város maga síkon fekszik, de a távol­ban óriási hegyek a várost és annak határát mintegy körül övezik. Egyik felén a város­nak a Balkán hegy, a másik felén­ pedig a Rhodope-hegy, majd a Rilo-hegy ad festői képet. Azonkívül magában a városban is, az utcák közepette hirtelen, minden nagyobb átmenet nélkül, kopasz, nagy és meredek sziklatömb emelkedik az égnek. Az élelmes lakosság fölhasználja még a tetejét is és lovagvárakhoz hasonló módon, merészen építi oda kisebb-nagyobb lakóházát, melynek ol­dalfalai a szikla szélén nyugosznak, s mint­egy a folytatását képezik fölfelé, egyenesen az ég felé törő óriási, zord kinézésű kőtömeg­nek. Négy ilyen nagyobb sziklatömb töri meg a város síkságát: a Csambasz-Tépé, a Nebet-Tépé, a Taxim-Tépé és a Saat-Tépé. Az első 212 méter magas, a másik három 112 méterrel alacsonyabb. A vár­osok kívül még három ily hasonló módon kiemelkedő hegy foglal helyet a Bunaro­sik-, a Marko- és a Csennem-Tépé, mely utóbbi 283 méter magas. Az előbb említett Saat-Tépén van a törökóra-torony,a­mely ezúttal tűztoronyul is használtatik. Ugyanis a törököknek órája a napnyugta és a napkelte szerint folyton változik, mert akkor van éjjeli 12 órájuk, mikor a nap leáldozik. A nap leáldozásának ideje, miután majdnem naponkint változik, eszerint változik a törökök éjfélje is és esze­rint az egész török óra­idő. Minden török­lakta városban van tehát egy hely, egy torony, hol — minden három és öt napon igazítva — látható, hogy hány óra van most. Eszerint igazítják a törökök a házi- és zseb­órájukat. Ép Ramazan-ünnepjük volt a törököknek, mely ünneplés egy hónapig tart el. A mecsetek égbe nyúló karcsú minaretjei ilyenkor esténkint lampionokkal vannak ki­világítva s a müezzin buzgóságtól telten hívja imára és a mecsetbe a minaret erké­lyéről a hívőket: „La illahe illah Allah ne Mohamed részül ullah“. És ezek igaz vallási áhítattal mennek dicsérni Allaht, ki egy és kinek Mohamed az ő prófétája. A­­z ólom­kupolával ellátott Dsumaja-dsámi a város legnagyobb török imaháza. A hodsa ilyen­kor itt is, más mecsetben is egész nap han­gos szóval köszönti Allaht. Hosszú ideig hallgattam e dsámiban a mi fülünknek bár szokatlan, de azért kedvesen misztikus dal­­lamú imáját a hodsának, ki Mekka felé for­dulva, térdepelve ült és felső testrészével előre és hátra hajlongott. Különben vagy 26 mecset szolgál Allah dicséretére e régi török városban. Nem mindennapi látványt nyújt a szem­nek a bazárban való sétálás. A keskeny siká­torok oldalán jobbról-balról elhelyezett szűk, kicsiny különféle üzletek százainak egymás­utánja, a maga élénkségével, a benne levő élettel, forgalommal, zajjal leköti az európai idegen figyelmét. Foltoznak, varrnak, kala­pálnak, fúrnak, faragnak abban a kis mű­helyben, mely mindjárt boltul is szolgál. Én egy vörösréz tálcát csináltattam magam­nak, hogy azt emlékül elhozzam. Előttem verte ki a mester a tálcát az egyenes darab­ból, a keltezést is reávéste bulgár írással egyéb díszítés mellett, Íróasztalomon őrzöm, mint utazásaim egyik kedves emlékét. A kis utcáknak csúfolható átjárókban a kövezet rossz és piszkos. A nők magastalpú és sarkú facipőt húznak rendes cipőjükre s ebben tipegnek-topognak. A rondaságot és piszkos­ságot már nem is lehet fokozni — látva e helyeket. De azért a nép jár-kél benne, akár csak Pécs aszfaltján, a Király-utcában. A bazár mindvégig, de a város legnagyobb része is fából épült. Ha egyszer itt — külö­nösen a bazárban — tűz üt ki, teljesen leég. A külváros házainak csak putri nevet lehet adni. De a természet enyhíti az emberek sze­génységét és maradiságát, lomhaságát és piszkosságát. A Maricza-folyó a várost hazó­ „Pécsi Napló 1913. január 1 Siessen addig, mig nem késő egészségét Tisszaszerezni” Egy jelentéktelennek látszó meghűlés az összes légzőszervek legkülönfélébb megbetegedését vonhatja maga után. Igyekezzünk idejekorán elejét venni a bajnak, mert a könnyelmű elha­nyagolás sokszor végzetessé vélhetik. A meghűlésből eredő köhögés, rekedtség, raeckfilés,­­nehé­zféle.gr­és és a légzőszervek hurutos megbetegedéseinél kitűnően bevált az orvosi előferűségek ápa Mindenütt kapható. Egy üveg ára 2 korona SO fillér­­által javasolt ’ egy nagy üveg ára 5 korona. Postán legkevesebb 3 üveg rendelhető meg utánvétellel az egyedüli főraktárból: Dian?? Űr szertár, Budapest, Károly-koral 5. szám

Next