Pécsi Napló, 1913. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-01 / 26. szám

2 Az adótörvények revisiója, Pécs, január 31. A pénzügyminisztériumban az új adó­törvényeket végleg eltemették, mostani for­­anámjukban ezek a törvények többé nem fog­nak föltámadni. A pénzügyminisztérium illetékes ügyosz­tályában, ahol az adótörvények kérdésével foglalkoznak, már a legközelebbi napokban egészen titokban és bizalmasan olyan resszort­­cserék fognak történni, amelyeknek igen sú­lyos elvi jelentősége van az adóreform alap­jait illetőleg. Azok a férfiak állanak az adó­reform további előkészítésének munkájába, akiknek az adótörvények dolgában egészen más felfogásaik vannak, mint aminek a most már nyilvánosan is visszavont adótörvények­ben megnyilatkoznak. Ilyenformán, amire újra aktuális lesz az adótörvények kérdése, ami a jövő esztendő januárjában fog bekö­vetkezni, már nem lesz szükség arra, hogy egy­­ajabb adórevízió érdekében induljon meg ugyanaz az erőteljes csatározás, amely az egész ország polgári társadalmát az idén oly rövid idő alatt lázba hozta, az adótörvé­nyek támadói nyitott ajtókon fognak döröm­bölni, mert arra készen lesz az az adótörvény, amelynek reformjáról ma csak annyit jelent­hetünk, hogy a mostani adótörvénytől több lényeges pontban el fog térni. A pénzügyminisztériumban immár befe­jezett elvi elhatározás mellett már most is az üres levegőt szeldelik azok a kardcsapások, amelyekkel az adótörvények ellen való agitá­ció vagdalkozik. Az a bejelentés tehát, amit Khuen Héderváry Károly belvárosi választói előtt tett, amelylyel közölte, hogy az adótör­vények életbeléptetése nem fog megtörténni, sokkal komolyabb és jelentősebb volt annál a látszatnál, amit keltett, hogy csupán hala­dékot fognak szenvedni az új adótörvények, amikor ez a nyilatkozat megtörtént, már el volt döntve az adótörvények sorsa és akkor­­már tudták a pénzügyminisztériumban, hogy az adótörvényeket végleg eltemették és azok mostani formájukban többet" nem fognak" visszatérni. A részletek dolgában nem vagyunk in­formálva, hangsúlyozzuk azonban, hogy min­den kétségen felül áll értesülésünk hitelessége, amelyet az elkövetkezendő események iga­zolni fognak. A kormány kezdettől fogva han­goztatta, hogy az új adótörvény nem az ő alkotása, és akkor, amikor épen presztízsé­nek védelme érdekében a kimondott szóhoz ragaszkodott, azt nem annyira az adótörvé­nyek érdekében, mint inkább olyan egyéni befolyások alapján tette, amely befolyások hosszú idő óta valósággal ránehezedtek a kor­mányzatra. Most, amikor az adótörvények dolgában már nem kell a pártpresztizst vé­deni, mert a fejlemények oda vezettek, hogy épen a pártpresztizs vesztett volna az ellen­zést keltő adótörvényekhez való makacs ra­gaszkodás által, minden oka megvan a kor­mánynak arra, hogy a pénzügyi kormány­zatban legalább olyan munkáért vállalja a nyilvánosság kritikáját, amely az ő alkotása, amelyhez azért lesz oka ragaszkodni, mert benne az ő intenciói jutnak kifejezésre. Ezért temették el az adótörvényeket és ezért nem fognak azok mostani formájukban fel­támadni, mert nagy nevű hivatali előde alatt, ki halhatat­lan érdemeket szerzett a kórház fellendítése, kicsiből nagggyá emelése körül, az üdvözlők nagy részével már együtt dolgozott. Kérte, hogy az előd által megkezdett nagy munkát az ő szel­lemében folytassa. Biztosította ez iránt való bizalmukról, hogy munkabírásánál, rátermettsé­génél fogva a vállalt nagy kötelezettségeknek meg fog tudni felelni, é­s megígérte e nagy munkához az orvosi kar teljességének egyöntetű, jóakaratú és ügybuzgó közreműködését. Végül kikérte az új igazgató jóakaratát is az orvosi kar részére. Mire Kaufer Móric dr. kórházigazgató a meghatottságtól elfogult hangon köszöne­tét fejezte ki az irányában megnyilvánult szívélyes érzelmekért. Ismert hosszú együtt­működése révén a kórház orvosi karának minden tagját s működésüket megbecsülni tudja. Megemlékezett a volt vezetőről, a mesterről, Erreth Lajos dr­ ról, aki tudásával évtizedek szorgalmas munkájával, vasakarat­erejével az intézetet azzá tette, ami ma ! Az ég áldását kérte az ő személyére, kit jól megérdemlelt nyugalmi állásába a kórház orvosi kara nagyrabecsülése, hálája kisér! Az orvosi kar bizalomteljes támogatását kérte hivatalbalépése alkalmából, biztosítva őket az ő szeretetéről, mert az eredményes munkálkodás zálogát csak a collegiális együtt­működésben bírja megtalálni. Célja az inté­zetnek a rendelkezésre álló anyagi erőkhöz mért továbbfejlesztése, úgy a betegek érde­két, mint a tudományos előhaladás szem­pontját mindig figyelemmel kisérendi s e cél érdekében kéri minden kortárs hathatós támogatását, hogy egymás iránt való köl­csönös bizalommal, megbecsüléssel a kitű­zött célt együttesen megvalósítani sikerüljön. Végül a kórházi orvosi karban a jó kortársi szellem ápolására, fenntartására kérte az összes megjelenteket: a betegek üdve, gyó­gyulása érdekében! A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után a kórházi gondnoki iroda 10 tagú személyzetét Rák János gondnok vezette be s nevükben üdvözölte az új igazgatót, kérve jóakaratát a hivatal személyzete­ részére is, ígérve, hogy­ az iroda minden egyes tagja jövőben is teljes munkaerejével, legjobb tudásával azon lesz, hogy a közkórház ügymenetelének zavar­talansága biztosíttassák, tovább fejlődése elősegítessék, régi jó hírneve fenntartassék. Az igazgató megköszönve az üdvözlést, biztosította a gondnoki hivatalt jó akaratá­ról, működésüket megbecsülni tudó elisme­réséről. Jogos érdekeiket mindenkor szivén fogja viselni s azon reményének adott ki­fejezést, hogy az intézményt jövőben is a legjobb akarattal, odaadással fogják szol­gálni. Ebben a jelben kívánja az együtt­működés folytatását. Ezután az irgalmas nővérek f­őnöknőjük , Plisczka Jozefin vezetésével vonultak be, ki az ápolónők nevében az új igazgatótól is kérte azt a jóakaratot, megbecsülést, melyet elődje részéről is tapasztaltak s melyet a betegek türelmes, odaadó ápolásával jövő­ben is kiérdemelni igyekezni fognak. Az igaz­gató megbecsülő jóakaratáról az irgalmas testvéreket biztosítva, kérte, hogy mint eddig vallásra való tekintet nélkül részesítsék jövő­ben is az ápolásra szoruló, szánalomraméltó betegeket szeretetteljes ápolásuk áldásában. Ezzel a bensőségteljes ünnepély véget ért, hogy szombaton este a Nádorban tar­tandó kórházorvosi társasvacsorában nyer­jen befejezést. A pécsi közkórház ünnepel – Pécs, január 31. Zászlódíszt öltött a mai napra a pécs­­városi közkórház, s az irgalmas testvérek­­ gondos kezes virággal díszítették fel az igaz­gatói helyiségeket abból az alkalomból, hogy a kinevezett új igazgató , Kaufer Móric dr. hivatalát immár véglegesen elfoglalta. Az ünnepély, melynek mása 34 év előtt folyt le utoljára, házi jellegű volt s a teljes számban összejött kórházorvosi kar, (mely már 17 tagból áll), üdvözlésével kezdődött, kiknek nevében, mint legidősebb főorvos, Bokor Emil dr. tartotta az üdvözlő beszédet. Szívből jövő, keresetlen szavakban adott ki­fejezést az orvosi kar örömének a kinevezés meg­történte fölött. Kifejezte, hogy nem mint új ember került ezen a Pécs szab. kir. város közéletében a már igen fontos szerepet játszó tényező élére. „Pécsi Napló" 1913. február 1 Az általános sztrájk. Pécs, január 31. Mint látjuk, a szocialista elvek a külföl­dön óriási mértékben terjednek és a munká­sok szervezett szindikátusaik által védik sértve vélt jogaikat, a helyzet pedig az, hogy a munkások soha teljesen megelégedve nin­csenek, jogaikat mindig sértve látják és azok védelme érdekében munkabeszüntetéssel, a sztrájk fegyverével fenyegetnek. A modern törvényhozás majdnem min­den országban elismerte a munkásoknak a sztrájkhoz való jogát, abból a szempontból indulva ki, hogy ha a munkabeszüntetés egy munkásnak meg van engedve, kell, hogy az tíz, száz vagy ezer munkásnak is tagadhatatlan joga lehessen. így van ez a nyugaton már évtizedeken át, de a „mi szociológusaink"re még a 90-es évek végéig is azt hitték, hogy nálunk minden munkásmozgalmat el lehet nyomni s igy megtörtént, hogy a szocialistá­­kat egyszerű rendőri intézkedésekkel akarta a hatóság megfélemlíteni. Ki ne emlékeznék, arra az időre, mikor a munkásokat tolonco­­zással, lefényképezéssel s hasonló kedves dol­gokkal za­klatták, de ez mit sem használt, amennyiben dacára az elnyomatásnak, a szocializmus kérdése egyre aktuálisabbá vált. Ma mindenki róla beszél — és tegyük hozzá — a legtöbb esetben kevés hozzáértés­sel. Mostanában például azt a kérdést fesze­getik, hogy minek is minősíthető a netán ki­törő általános sztrájk, melyet nem gazda­sági okok idéznek elő ! És itt felmerül az a felfogás, hogy sztrájkolni csupán munkabér­ért szabad, ellenben aki egy liberálisabb választójog miatt szünteti be a munkát, az közönséges lázadó, már­pedig a lázadás el­fojtására, — a kormánynak a rendelkezésére álló eszközökkel — vállalkozni kell. Az az általános tájékozatlanság, mely nálunk a társadalomtudományi terminológia terén ural­kodik, egy tömegsztrájk alkalmával fog leg­jobban kidomborodni, na de erről még korai, beszélni. A sztrájk, amennyiben az csak egyszerű munkabeszüntetésre szorítkoznék, már magá­ban véve is irtózatos csapás mindnyájunkra, de ha ehhez még az is hozzá­járulna, hogy a sztrájkolók rombolásra adják magukat, úgy ennek beláthatatlan következményei lenné­nek. Igen kívánatosnak tartom, hogy a sztrájkolók a törvényes alapot el ne hagyják s a közönségnek kárt ne okozzanak, mert ha ez bekövetkeznék, a megrémült közönség a hatalom hot­almára lenne utalva. A munkásság érdeke, hogy a sztrájkolók törvényellenes cselekedetre ne ragadtassák magukat; ezen mozgalomnak — ha már nem lehet elkerülni, — nézetem szerint — méltó­­ságos lefolyásúnak kellene lennie, hisz a sztrájkot direkt a polgári jogok felszélesítése érdekében rendezik, már­pedig ezek gyakor­lására csak azok vannak érdemesítve, akik a fennálló törvényeket tiszteletben tartják. Reméljük, hogy a szervezett munkásság megfogadja vezéreinek intelmeit, de ha he­­lyenként incidensek elő is fordulnának, úgy ezek a kitűzött intencióknak bizonyára nem felelnek meg. Annyit mondhatok, hogy a szer­vezett munkások rombolásra, köz- és magán­tulajdon elpusztítására buzdítva soha nem lesznek,­­ akik őket a munkásság­ jogaiért, való küzdelemre irányítják, törvényes ala­pon minden alkalommal megmaradnak, a zavarosban halászó, katilináris exisztenciák, amelyek minden sztrájknál kompromittálják a szervezett munkásokat s rakoncátlankod­nak, a hatóságok által szemmel tartandók, elvégre anarchiát tűrni nem lehet, és úgy arra is ügyelni kell, hogy a közgazdaság s a társadalmi élet a sztrájk idejére fel ne fordul­jon, azért jó eleve gondoskodni kell védelmi eszközök életbe léptetéséről, nehogy pl. a villamos világítási és légszeszmű-munkások, a közlekedési vállalatok alkalmazottjainak munkabeszüntetése által zavarok támadja­nak. Miután pedig a sztrájkot nem titokban készítik elő, az nem találhatja a közönséget készületlenül s ezen nem változtat az a körül­mény sem, hogy a munkabeszüntetésnek napja ismeretlen: akkor kell felkészülni, mintha az már e percben kitörne. Vészteljes időket élünk, különben is tömérdek a bajunk s mindezekhez most a­ tömegsztrájk réme is járul. Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni, de megtörténhetik, hogy hevesebb vérmérsékletű emberek a munkásmozgalmat diszkreditálják és tör­vényellenes cselekedetekre ragadtatják ma­gukat, ez esetben vér is folyhat, azoknak a vére, akik meggyőződésükért csatáznak a velük szemben álló felfogásokkal, mert hitük és meggyőződésük, hogy az általuk képviselt eszmék a legideálisabbak. Ez az ő szubjektív meggyőződésük, melynek helyességét ma alig lehet megdönteni, legfeljebb a jövendő, a­mely az igazság napját teljes világosságban fogja a világra ragyogtatni. Egy optimista.

Next