Pécsi Napló, 1913. március (22. évfolyam, 51-72. szám)
1913-03-02 / 52. szám
4 polgárok vagyunk, nem jobbágyok ; 3. a bormérést nyáron se nélkülözhetjük, miután tapasztalat szerint bortermésünk a téli kimérés folyamán nem szokott elfogyni és az uraságnak úgyis egész éven át van kimérése ; Ш 7. a húsvágási dij városi illeték, ez nálunk nem akció, hanem a közkutak föntartására szolgál; a sörház és téglakemence különös kamarális privilégiumunk, melyről többé le nem mondhatunk; vendégfogadó tartása is városi jog ; 8. a bírságolás a tanács joga ; ha semmi hatalma se maradna a tanácsnak, a lakosság előtt tekintélye se lehetne; 9. a malombér lehet ugyan az uraságé, de mérsékelt legyen ; 10. robot munka ellen a lakosság a legnagyobb mértékben tiltakozik; nálunk szegény napszámos emberekre is van szükség, a vagyontalan falusiak pedig azért húzódnak ilyen városba, mert itt robot nincs és minden munkájukért bért kapnak. Amint behozzuk a robotot, visszamennének falujukba; 11. tisztújításnál a város szabadon választ, a földesúr jelölési joga nélkül, e helyett a szabadon választott városbirót az uraság erősíti meg; a püspök eddig abúzus folytán kandidált ; 12. a határ revideálásának semmi jogalapja nincs; mi az udv. kamarától örök időre kaptuk ingatlanainkat, e sérthetetlen birtokállapoton nincs revidiálni való ; a püspök evvel annak a látszatát akarná elérni, mintha a földet a revízió és uj fölosztás révén etőre kapnók s e címen jobbágyi kötelezettségekre lennénk szoríthatók; 13. az ellen semmi kifogásunk nincs, ha azok, kik a tanács polgári ítéletével meg nem elégszenek, az úriszékhez fölebbeznek; 14. az uratlanná vált vagyon száz tallér értékig a városé, az ezt meghaladó érték lehet csak az uraságé. Ez nagyjában a két ellentétes álláspont, melyet összeegyeztetni a győri bizottság előtt nem sikerült. A püspök nagy követelésekkel lépett föl anélkül, hogy az 1703. évi új adományon kívül valami régibb jogforrásra rámutatni s annak alapján bizonyítani tudott volna. A város pedig enélkül semmi rábeszélésnek sem engedett. A bizottság végre is a királynak terjesztette föl a tárgyalásról fölvett iratokat további legfelső elhatározás végett és a feleket azzal bocsátotta útnak, hogy a királyi döntésig maradjon minden statusquoban. Ez a statusquo aztán mindig kétféle figurát mutatott aszerint, amint a püspök vagy a város nézett rá. Máj. 4. A választott község protestál a püspök múlt évi kizárólagos nyári bormérése ellen, melyhez a község akkor se járult hozzá, hanem a tavalyi városbíró meghátrálva a prefektus fenyegetései előtt, a saját elhatározásából engedett az erőszaknak. Ennek megismétlődnie nem szabad és amig a király nem dönt, a polgárság a bormérést ki nem adja kezéből. A pünkösdi vásár pünkösd napján délben kezdődiék, amikor a kezet a városházán kitűzik (Wenn das Handl ausgesteckt wird) és nyolc napig tart. Kezdetét és végét a toronyban harangszó jelezze. Máj. 18. A földesur a kizárólagos nyári bormérést erélyesen sürgeti. A választott község összeülvén, megtiltja a tanácsnak, hogy a legcsekélyebb engedményt is tegyen. Jun. 4. A püsp. prefektus nagyobb nyomaték kedvéért személyesen fölkeresi a tanácsot a városházán és kijelenti a földesúr nevében, hogy ha a város a városházáról a cégért tüstént le nem veszi, ezer forint birsággal fog suttatni, minden egyes polgár pedig, ki a bérméréssel azonnal föl nem hagy, háromszáz írt büntetést fog fizetni. Válasz : A város kézhez vette már a győri kir. bizottság határozatát, amely úgy szól, hogy a király legfelső döntéséig minden status quoban maradjon. Az eddigi utus szerint a polgárság egész éven keresztül kimérhette pécsi termését, a múlt évi nyári püspöki kimérés, mint erőszakos cselekmény, nem számit. — A prefektus követeli, hogy a jegyző írásban adja ki neki ezt a határozatot. Válasz : írást csak úgy adunk, ha a prefektus is írásban adja elő a földesur fönti követelését és bírságolással való fenyegetését. Jun. 8.Módot kell ejteni, hogy a prefektus a magánkimérőket ne zaklathassa és föl se találhassa. Megváltoztatják tehát az érvéPécs, március 1. Régi kedves ismerősünk, a közéletnek egy régi érdemes és buzgó munkása költözött el az élők sorából. A társadalom terebélyes nagy fája egyre hullatja díszét, koronájának ékességét. Mint őszi hervadáskor ahogy hullanak a sárga levelek s elszállanak az enyészet szárnyán a megsemmisülésbe, úgy mulanak el társadalmunk s közéletünk legjobbjai, régi, derék, kedves és jóságos alakjai, kiket csak tisztelni, becsülni tudtunk s a kiknek, tevékenységben gazdag, erényekben fényes élete mindig példaként állott és áll előttünk. A nagy idők terhe a legmunkabiróbb, legerősebb emberek vállára is ránehezül s amint az életkor nyarán túl érnek, lassankint kilépnek a küzdők sorából s utóbb az élők sorát is elhagyják. Volt idő, a mikor a közélet terén, a kultúra munkájában hetenkint, naponkint találkoztunk, együtt dolgoztunk ; később már ritkább lett a találkozás, egy évben egyszer, tíz évben egyszer láttuk viszont egymást s egy szomorú napon arra ébredtünk, hogy régi öreg bajtársunk végképpen elköltözött; ezen a göröngyös földtekén soha többé nem találkozunk. Nádosy Kálmán, ki a hetvenes és nyolcvanas években Baranyavármegye törvényhatósági és gazdasági életében, városunk falai közt is előkelő, vezető szerepet vitt s munkásságával nemcsak elismerést, vívott ki, de maradandó becsű emléket, is hagyott, nem egy alkotásával örökitvén meg nevét; életének 81. évében az elmúlt éjszaka Görösgallbm örök álomra szenderült. Csendes, békés volt az elmúlása, mint a nemes és tiszta lelkeké szokott lenni; szelíd és jóságos, mint a verőfényben leáldozó nép letűnése, mely még az utolsó pillanatban is mosollyal búcsúzik. Nádosy Kálmán a hetvenes években jött hozzánk Baranyába, mint Esterházy herceg szentlőrinci uradalmának bérlője. Házassága révén a Jeszenszky-, Siskovits- és Szily-családdal atyafiságban állott s ezek révén a vármegyei közéletben vezető szerephez jutott. Pécsett házat vett s a város közönségével állandó kontaktusban állott. Baranyában a mezőgazdaság, állattenyésztés az ő buzgó tevékenysége folytán lendült föl. A törvényhatósági közgyűléseken mindig részt vett s különösen a gazdasági érdekeket képviselte ott. A baranyamegyei gazdasági egyesületnek hosszú időn át elnöke, jótékony szelleme, lelke, éltető ereje volt. A gazdasági gépek az ő kezdeményezésére kezdtek a kisgazdákhoz eljutni, a szarvasmarha-, ló- és sertéstenyésztés az ő fáradhatatlan nagy buzgalmával rendezett kiállítások, vásárok, állatdijazások után lendült föl. Teljes erejével azon volt, hogy a baranyai kisgazdákat fölkarolja, hogy az intenzivebb gazdálkodással megismertesse s a vármegye mezőgazdasági színvonalát emelje. Nem volt olyan közgzadasági, a gazdasággal kapcsolatos ipari és kereskedelmi mozgalom a vármegyében, vagy a városban, melyben részt nem vett, vezérszerepet ne vitt volna. A pécsi sertéshizlaló és árurészvénytársaságnak is egyik alapítója volt. Nemcsak elméleti, gyakorlati és tapasztalati tudását vitte bele az egyes vállalatok létesítésébe, de a legmesszebb menő anyagáldozatot is meghozta, csakhogy a közre nézve hasznos alkotások létesülhessenek. 1888-ban elnöke volt a pécsi általános kiállításnak, melynek mezőgazdasági sikere tisztán az ő érdemének tudható be. Nem ismert fáradságot, csüggedést, nem félt semmi akadálytól és nehézségtől ; aminek hasznos és üdvös voltáról lelke mélyében meggyőződéssel bírt, annak megvalósítását ki is eszközölte anak sikerét mindig diadalra juttatta. Ember, ritka derék férfiú volt, a minőt a mai korban keveset találunk. A pécsi evangélikus hitközséget is örökös hálára kötelezte le. Mint hithű protestáns, látva a pécsi evangélikus hitközség szegénységét, jelentékeny anyagi segélyével mozdította elő az evangélikusok templomának megépítését. Meg is van örökítve a neve a pécsi evangélikus egyház annaleseiben időtlen időkig. Jótékonyságáról is sokat írhatnánk, mert bőkezű adakozó volt. Végtelen szivjósága megnyitotta tárcáját minden könyörgő előtt. Segélyezte a szegényeket, a megszorult embereket s irodalmat, művészetet gazdagon részesített anyagi támogatásban. Igazi hazafi, kitűnő gazda, kiváló kulturember volt és mindenek fölött eszményileg nemes és nagy a családi szeretetben. Mintaképe a szülői szeretetnek, melegen, fényesen ragyogó napja a családi életnek. Ha már a karjaival nem szoríthatta, a lelkével ölelte magához örökre hitvesét és gyermekeit, kikben mindig és méltán nagy öröme, zavartalan boldogsága felett. A forrón érző, szeretettel lángoló szív végre is kilobbant, mint a mécses, melynek olaja elégett, kánóca elhamvadt. Nincs több dobbanása, nincs több melege s az egykor beszédes alaknak nincs több szava. Mély gyász borult a görösgali családi kastélyra. A ,gyászoló család, könyező gyermekek, immár deres hajjal, görnyedő testtel állják körül a drága, a felejthetetlen emlékű halottat. Nagy sírásuk, őszinte és mély fájdalmuk megrezegtetik a kihűlt szívet, amely talán még a halálban is érez, mert szeret. Az elhunytat, kis családtagjai, gyermekei, széleskörű rokonság mélyen megtört szívvel gyászol, hétfőn délután fél 2 órakor a Helesfán lévő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. A gyászoló család tagjai: özv. Nádosy Kálmánné Jeszenszky Mária, az elhunyt gyermekei: Nádosy Elek, Nádosy Mária, I. mim ver Peremmé, Nádosy Ida, Nádosy Imre és Nádosy Kálmán, vejei, művei és kilenc unokája. I Nádosy Kálmán I 1832—1913. I „Pécsi Napló* 1913. március 2 nyes városi szabályt, kimondván, hogy a városházán kint levő cégér ezentúl följogosít minden bevett polgárt saját termésű pécsi borának utcán át való kimérésére. Hogy a kimérők saját házukra a kon cégért kitegyenek, teljesen fölösleges. Amtmann Prosper fuvolája. Emlékezés Amtmann Prosper fuvolaművészre, családjára, kortársaira és az akkori életre. Rónaky Kálmán dr. fölolvasása. Pécs, március 1. A pécs-baranyai muzeumegyesület mai fölolvasó estélyén igen érdekes leírásban ismertette Rónaky Kálmán dr., Baranyavármegye árvaszékének elnökhelyettes ülnöke, a pécsi múzeum tiszteletbeli őre vármegyénk szülöttének, a zenei világ néhai kitűnőségének : Amtmann Prosper fuvolaművésznek életét s a vele összefüggő apró eseményeket s családi vonatkozásokat. A goblenszerüleg finom, színes szálakból mesterileg összeszőtt életkép reánk különös értékkel bir, mert teleszele van helyi vonatkozásokkal, kedves és érdekes epizódokkal, melyek az összhatást csak fokozzák s a megemlékezést élvezetesebbé teszik. Amtmann Prosper! így neveztek egy embert — mondja Rónaky Kálmán dr. fölolvasásában — ki a zenének élt, ki a zene kultiválásában tűnt ki Pécsett, Baranyavármegyében, az egész országban, sőt az országhatárain túl, a messze külföldön is! Ez az ember a miénk volt. Miénk volt teljesen és a miénk most is. E vármegyében született, e városban élt és e város földje adott neki örök pihenő helyet. Messze járt, a dicsőség zászlaját lobogtatta mindenhol útjában, a hódítás lobogóját lobogtatta mindenhol, babért babérra aratott s vissza jött közibénk, haza, családja, ismerősei, barátai körébe. Amtmann Prosper egy kis, igénytelen hangszerrel, a fuvolával hódított. A hadvezér karddal hódít, az ő hódító eszköze a fuvola volt. Itt egy kis kitéréssel a fuvola származásáról és kialakulásáról tesz említést a fölolvasó, majd ismerteti Amtmann Prosper fuvoláit A fuvolaművész, kinek János és Pál nevet is adtak, Sellyén 1809-bn szüllett, június hó 25-én, Bogdásán anyakönyvelték.