Pécsi Napló, 1913. március (22. évfolyam, 51-72. szám)

1913-03-02 / 52. szám

4 polgárok vagyunk, nem jobbágyok ; 3. a bor­mérést nyáron se nélkülözhetjük, miután tapasztalat szerint bortermésünk a téli ki­mérés folyamán nem szokott elfogyni és az uraságnak úgyis egész éven át van kimérése ; Ш­ 7. a húsvágási dij városi illeték, ez nálunk nem akció, hanem a közkutak föntartására szolgál; a sörház és téglakemence különös kamarális privilégiumunk, melyről többé le nem mondhatunk; vendégfogadó tartása is városi jog ; 8. a bírságolás a tanács joga ; ha semmi hatalma se maradna a tanácsnak, a lakosság előtt tekintélye se lehetne; 9. a malombér lehet ugyan az uraságé, de mérsé­kelt legyen ; 10. robot munka ellen a lakosság a legnagyobb mértékben tiltakozik; nálunk szegény napszámos emberekre is van szük­ség,­ a vagyontalan falusiak pedig azért hú­zódnak ilyen városba, mert itt robot nincs és minden munkájukért bért kapnak. Amint behozzuk a robotot, visszamennének falu­­jukba; 11. tisztújításnál a város szabadon választ, a földesúr jelölési joga nélkül, e he­lyett a szabadon választott városbirót az uraság erősíti meg; a püspök eddig abúzus folytán kandidált ; 12. a határ revideálásá­­nak semmi jogalapja nincs; mi az udv. ka­marától örök időre kaptuk ingatlanainkat, e sérthetetlen birtokállapoton nincs revidi­­álni való ; a püspök evvel annak a látszatát akarná elérni, mintha a földet a revízió és uj fölosztás révén etőre kapnók s e címen job­bágyi kötelezettségekre lennénk szoríthatók; 13. az ellen semmi kifogásunk nincs, ha azok, kik a tanács polgári ítéletével meg nem elég­szenek, az úriszékhez fölebbeznek; 14. az uratlanná vált vagyon száz tallér értékig a városé, az ezt meghaladó érték lehet csak az uraságé. Ez nagyjában a két ellentétes álláspont, melyet összeegyeztetni a győri bizottság előtt nem sikerült. A püspök nagy követelésekkel lépett föl anélkül, hogy az 1703. évi új ado­mányon kívül valami régibb jogforrásra rá­mutatni s annak alapján bizonyítani tudott volna. A város pedig enélkül semmi rábeszé­lésnek sem engedett. A bizottság végre is a királynak terjesztette föl a tárgyalásról föl­vett iratokat további legfelső elhatározás végett és a feleket azzal bocsátotta útnak, hogy a királyi döntésig maradjon minden statusquoban. Ez a statusquo aztán mindig kétféle figurát mutatott aszerint, amint a püspök vagy a város nézett rá. Máj. 4. A választott község protestál a püspök múlt évi kizárólagos nyári bormérése ellen, melyhez a község akkor se járult hozzá, hanem a tavalyi városbíró meghátrálva a prefektus fenyegetései előtt, a saját elhatá­rozásából engedett az erőszaknak. Ennek megismétlődnie nem szabad és amig a király nem dönt, a polgárság a bormérést ki nem adja kezéből. A pünkösdi vásár pünkösd napján dél­ben kezdődiék, amikor a kezet a városházán kitűzik (Wenn das Handl ausgesteckt wird) és nyolc napig tart. Kezdetét és végét a toronyban harangszó jelezze. Máj. 18. A földesur a kizárólagos nyári bormérést erélyesen sürgeti. A választott község összeülvén, megtiltja a tanácsnak, hogy a legcsekélyebb engedményt is tegyen. Jun. 4. A püsp. prefektus nagyobb nyo­maték kedvéért személyesen fölkeresi a ta­nácsot a városházán és kijelenti a földesúr nevében, hogy ha a város a városházáról a cégért tüstént le nem veszi, ezer forint bir­sággal fog suttatni, minden egyes polgár pe­dig, ki a bérméréssel azonnal föl nem hagy, háromszáz írt büntetést fog fizetni. Válasz : A város kézhez vette már a győri kir. bizott­ság határozatát, amely úgy szól, hogy a ki­rály legfelső döntéséig minden status quo­ban maradjon. Az eddigi utus szerint a pol­gárság egész éven keresztül kimérhette pécsi termését, a múlt évi nyári püspöki kimérés, mint erőszakos cselekmény, nem számit. — A prefektus követeli, hogy a jegyző írásban adja ki neki ezt a határozatot. Válasz : írást csak úgy adunk, ha a prefektus is írásban adja elő a földesur fönti követelését és bírsá­golással való fenyegetését. Jun. 8.Módot kell ejteni, hogy a prefek­tus a magánkimérőket ne zaklathassa és föl se találhassa. Megváltoztatják tehát az érvé­Pécs, március 1. Régi kedves ismerősünk, a közéletnek egy régi érdemes és buzgó munkása költözött el az élők sorából. A társadalom terebélyes nagy fája egyre hullatja díszét, koronájának ékességét. Mint őszi hervadáskor ahogy hul­lanak a sárga levelek s elszállanak az enyé­szet szárnyán a megsemmisülésbe, úgy mu­­lanak el társadalmunk s közéletünk legjobb­jai, régi, derék, kedves és jóságos alakjai, kiket csak tisztelni, becsülni tudtunk s a kiknek, tevékenységben gazdag, erényekben fényes élete mindig példaként állott és áll előttünk. A nagy idők terhe a legmunkabiróbb, legerősebb emberek vállára is ránehezül s amint az életkor nyarán túl érnek, lassan­­kint kilépnek a küzdők sorából s utóbb az élők sorát is elhagyják. Volt idő, a mikor a közélet terén, a kultúra munkájában heten­­kint, naponkint találkoztunk, együtt dol­goztunk ; később már ritkább lett a találko­zás, egy évben egyszer, tíz évben egyszer láttuk viszont egymást s egy szomorú napon arra ébredtünk, hogy régi öreg baj­társunk végképpen elköltözött; ezen a göröngyös földtekén soha többé nem találkozunk. Ná­­dosy Kálmán, ki a hetvenes és nyolcvanas években Baranyavármegye törvényhatósági és gazdasági életében, városunk falai közt is előkelő, vezető szerepet vitt s munkásságá­val nemcsak elismerést, vívott ki, de mara­dandó becsű emléket, is hagyott, nem egy alkotásával örökitvén m­eg nevét; életének 81. évében az elmúlt éjszaka Görösgallbm örök álomra szenderü­lt. Csendes, békés volt az elmúlása, mint a nemes és tiszta lelkeké szo­kott lenni; szelíd és jóságos, mint a verő­fényben leáldozó nép letűnése, mely még az utolsó pillanatban is mosollyal búcsúzik. Nádosy Kálmán a hetvenes években jött hozzánk Baranyába, mint Esterházy herceg szentlőrinci uradalmának bérlője. Há­zassága révén a Jeszenszky-, Siskovits- és Szily-családdal atyafiságban állott s ezek révén a vármegyei közéletben vezető szerep­hez jutott. Pécsett házat vett s a város kö­zönségével állandó kontaktusban állott. Ba­ranyában a mezőgazdaság, állattenyésztés az ő buzgó tevékenysége folytán lendült föl. A törvényhatósági közgyűléseken mindig részt vett s különösen a gazdasági érdekeket képviselte ott. A baranyamegyei gazdasági egyesületnek hosszú időn át elnöke, jótékony szelleme, lelke, éltető ereje volt. A gazdasági gépek az ő kezdeményezésére kezdtek a kis­gazdákhoz eljutni, a szarvasmarha-, ló- és sertéstenyésztés az ő fáradhatatlan nagy buzgalmával rendezett kiállítások, vásárok, állat­dij­azások után lendült föl. Teljes erejé­vel azon volt, hogy a baranyai kisgazdákat fölkarolja, hogy az intenzivebb gaz­dálkodás­­sal megismertesse s a vármegye mezőgazda­­sági színvonalát emelje. Nem volt olyan közgzadasági, a gazdasággal kapcsolatos ipari és kereskedelmi mozgalom a vármegyében, vagy a városban, melyben részt nem vett, vezérszerepet ne vitt volna. A pécsi sertéshizlaló és árurészvénytár­saságnak is egyik alapítója volt. Nemcsak elméleti, gyakorlati és tapasztalati tudását vitte bele az egyes vállalatok létesítésébe, de a legmesszebb menő anyag­­áldozatot is meghozta, csakhogy a közre nézve hasznos alkotások létesülhessenek. 1888-ban elnöke volt a pécsi általános kiállításnak, melynek mezőgazdasági sikere tisztán az ő érdemé­nek tudható be. Nem ismert fáradságot, csüggedést, nem félt semmi akadálytól és nehézségtől ; aminek hasznos és üdvös voltá­ról lelke mélyében meggyőződéssel bírt, an­nak megvalósítását ki is eszközölte anak sikerét mindig diadalra juttatta. Ember, ritka derék férfiú volt, a minőt a mai korban keveset találunk. A pécsi evangélikus hitközséget is örö­kös hálára kötelezte le. Mint hithű protestáns, látva a pécsi evangélikus hitközség szegény­ségét, jelentékeny anyagi segélyével mozdí­totta elő az evangélikusok templomának megépítését. Meg is van örökítve a neve a pécsi evangélikus egyház annaleseiben időt­len időkig. Jótékonyságáról is sokat írhat­nánk, mert bőkezű adakozó volt. Végtelen szivjósága megnyitotta tárcáját minden kö­nyörgő előtt. Segélyezte a szegényeket, a megszorult embereket s irodalmat, művésze­tet gazdagon részesített anyagi támogatás­ban. Igazi hazafi, kitűnő gazda, kiváló kul­­turember volt és mindenek fölött eszményi­leg nemes és nagy a családi szeretetben. Mintaképe a szülői szeretetnek, melegen, fényesen ragyogó napja a családi életnek. Ha már a karjaival nem szoríthatta, a lelké­vel ölelte magához örökre hitvesét és gyer­mekeit, kikben mindig és méltán nagy öröme, zavartalan boldogsága felett. A forrón érző, szeretettel lángoló szív végre is kilobbant, mint a mécses, melynek olaja elégett, kánóca elhamvadt. Nincs több dobbanása, nincs több melege s az egykor beszédes alaknak nincs több szava. Mély gyász borult a görös­­gali családi kastélyra. A ,gyászoló csa­lád, könyező gyermekek, immár deres hajjal, görnyedő testtel állják körül a drága, a felejthetetlen emlékű halottat. Nagy sírá­suk, őszinte és mély fájdalmuk megrezegte­­tik a kihűlt szívet, a­mely talán még a halál­ban is érez, mert szeret. Az elhunytat, kis családtagjai, gyerme­kei, széleskörű rokonság mélyen megtört szívvel gyászol, hétfőn délután fél 2 órakor a Helesfán lévő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. A gyászoló család tagjai: özv. Nádosy Kálmán­né Jeszenszky Mária, az elhunyt gyermekei: Nádosy Elek, Nádosy Mária, I. mim ver Peremmé, Nádosy Ida, Nádosy­ Imre és Nádosy Kálmán, vejei, m­űvei és kilenc unokája. I Nádosy Kálmán I 1832—1913. I „Pécsi Napló* 1913. március 2 nyes városi szabályt, kimondván, hogy a városházán kint levő cégér ezentúl följogosít minden bevett polgárt saját termésű pécsi borának utcán át való kimérésére. Hogy a kimérők saját házukra a kon cégért kitegye­nek, teljesen fölösleges. Amtmann Prosper fuvolája. Emlékezés Amtmann Prosper fuvolaművészre, családjára, kortársaira és az akkori életre. Rónaky Kálmán dr. fölolvasása. Pécs, március 1. A pécs-baranyai muzeumegyesület mai fölolvasó estélyén igen érdekes leírásban is­mertette Rónaky Kálmán dr., Baranyavár­megye árvaszékének elnökhelyettes ülnöke, a pécsi múzeum tiszteletbeli őre vármegyénk szülöttének, a zenei világ néhai kitűnőségé­nek : Amtmann Prosper fuvolaművésznek életét s a vele összefüggő apró eseményeket s családi vonatkozásokat. A goblenszerüleg finom, színes szálakból mesterileg összeszőtt életkép reánk különös értékkel bir, mert te­leszele van helyi vonatkozásokkal, kedves és érdekes epizódokkal, melyek az összhatást csak fokozzák s a megemlékezést élvezete­sebbé teszik. Amtmann Prosper! így neveztek egy embert — mondja Rónaky Kálmán dr. föl­­olvasásában — ki a zenének élt, ki a zene kultiválásában tűnt ki Pécsett, Baranya­­vármegyében, az egész országban, sőt az országhatárain túl, a messze külföldön is! Ez az ember a miénk volt. Miénk volt telje­sen és a miénk most is. E vármegyében szüle­tett, e városban élt és e város földje adott neki örök pihenő helyet. Messze járt, a dicső­ség zászlaját lobogtatta mindenhol útjában, a hódítás lobogóját lobogtatta mindenhol, babért babérra aratott s vissza jött közibénk, haza, családja, ismerősei, barátai körébe. Amtmann Prosper egy kis, igénytelen hang­szerrel, a fuvolával hódított. A hadvezér karddal hódít, az ő hódító eszköze a fuvola volt. Itt egy kis kitéréssel a fuvola származá­sáról és kialakulásáról tesz említést a föl­olvasó, majd ismerteti Amtmann Prosper fuvoláit A fuvolaművész, kinek János és Pál nevet is adtak, Sellyén 1809-bn szüllett, jú­nius hó 25-én, Bogdásán anyakönyvelték.

Next