Pécsi Napló, 1916. január (25. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-13 / 9. szám
1916. január 13 „Pécsi Napló* közgazdasági téren való óriási kiterjedését félti, sőt egyik vezérének kijelentésen szerint ezen intézmény az ország lakosainak nagy részére nézve a politikai függetlenség utolsó foszlányát tenné tönkre. * Merőben téves azonban az a beállítás, mintha az ország összes pénzintézetei a Pénzintézeti Központtal szemben függő avagy akár inferioris helyzetbe kerülnének. Hisz ennek ellentmond a tervezetnek egész struktúrája és pedig elsősorban az a rendelkezés, hogy a pénzintézetekre nézve semmiféle belépési kényszer fenn nem forog, tehát a legkisebb vidéki pénzintézetnek is saját tetszésére és elhatározására van bízva, hogy be akar-e lépni a Központba és viszont a már belépett tag bármely üzleti év végével bármikor kiléphet (Alapszabályok 17. §.) és kiválás esetében visszakapja üzletrészeit. És kérdem, olyan gerinctelen, pity-pety alakok Magyarország pénzintézeteinek vezetői az a 20.000-nél több pénzintézeti igazgatósági tag, akik rendszerint a vidéki társadalom színe-javát, legfüggetlenebb elemeit alkotják, hogy ők minden egyéni és politikai függetlenségüket feláldozni engedik, a kormánynak esetleg túlkapásokra és erőszakra hajló egyes közegeivel szemben, akik a Pénzintézeti Központ igazgatóságában részt fognak venni. Hisz minden pénzintézetnek éppen abban rejlik az erőssége, ha egyoldalú pártpolitikai és más hatalmi befolyások ellen meg tudja magát védeni és rögtön elveszti maga alól a talajt, ha minden irányban, tehát társadalmi vagy politikai téren való függetlenségét föltétlenül meg nem őrzi. Az a pénzintézet, amely klikkek, vagy pláne politikai tényezők által ráncigáltatja magát és féltő gonddal a maga önállóságát megvédeni nem tudja, rögtön felborul, mert egy pénzintézet azonnal elveszti egyensúlyát, mihelyt működésében a tárgyi kritériumokat szem elől téveszti. Egyik fontos hivatása a Pénzintézeti Központnak a bajba kerülő intézetek szanálása. Eddig a segélyezés mélységes titokban, a pénzügyminiszter utasítása szerint és anyagi támogatásával, egyes fővárosi intézetek szindikátusi belevonásával történt. Éppen az eddigi eljárás, ezen in camera caritatis bizalmasan és négyszemközt végrehajtott segélynyújtási akcióból fejlődhetett volna ki a legkényelmesebben a politikai visszaéléseknekmelegágya, s ennek dacára sohasem hallottuk, hogy eddig a kormányt, amikor egy pénzintézet bajainak orvoslásáról volt szó, ebben az akciójában pártpolitikai motívumok,nem pedig közgazdasági és egyéb közérdekű tekintetek irányították volna. Hát nem sokkal helyesebb, megnyugtatóbb éppen az ellenzéknek aggályaiból indulva ki, a szanálásnak a törvénytervezetben javasolt módja, amikor azt kivonja a pénzügyminiszter eddigi diszkrecionális jogköréből és azt úgyszólván a nyilvánosság ellenőrzése alá helyezi, hogy a pénzintézetek, ha bajba kerülnek, orvoslás végett ne szoruljanak politikai kilincselésekre, egy vidéknek valamely pénzintézet összeomlása által fenyegetett gazdasági rekonstruálása ne a miniszteri kegyektől függjön a jövőben, hanem egy a törvényhozás által alakított intézmény a maga intézményesen körülbástyázott törvényes hatáskörében és nyilvános ellenőrzés mellett intézze a válságba kerülő pénzintézetek ügyeinek kibontakozási munkáját a törvényhozás által e célra rendelkezésre bocsájtott anyagi eszközökkel. Avagy talán a revízió az, ami az intézetek függetlenségét fenyegeti és a pénzügyminiszter fojtogató karjaiba dobja Magyarország pénzintézeteit ? A revíziót az összes szakkörök általános közgazdasági érdekekből már régóta sürgetik és hogy hazánkban a pénzintézetek működését minden szakavatott ellenőrzés nélkül továbbra is szabadon, egészen végelfrel hagyni nem helyes, azt az ellenzék is elismeri. A revízió csak azon esetben lehet hatályos, ha az némi hatósági jelleggel birand, amellett azonban nem sérti az intézetek autonómiáját és pénzének, szabad fejlődését. Aki közvagyon, árvák alapítványoknak stb. (nem szólva a betevőknek és a részvényeseknek milliárdjairól) kezelését vállalja, annak vállalnia kell azt is, amint azt már más alkalommal is kifejtettem, hogy működését szakférfiak ellenőrizzék. Ezt az ellenőrzést pedig a javaslat a legmesszebbmenő tapintatossággal és körültekintéssel, másrészt pedig a revízió alá kerülő intézetek jogainak és érdekeinek, nemkülönben a revízió által érintett közérdeknek szigorú figyelembevételével és teljes respektálásával oldja meg. Komoly felelősséget vontak volna magukra azok, akik a nemzeti életműködésnek lehetőleg szabályos mederben való fenntartására, a háborúval kapcsolatos gazdasági károk enyhítésére és gazdasági rombolások rekonstruálására, hitelszervezetünknek és hiteléletünknek a világháború következtében még súlyosbodó bajainak orvoslására hivatott Pénzintézeti Központ megvalósulása elé csupán pártpolitikai aggályok miatt nagyobb akadályokat gördítettek volna. A kormány a pártközi béke kedvéért a javaslat lényeges rendelkezéseit módosítja ugyan, de meggyőződésünk szerint a jövő országgyűlés azokra hamarosan vissza fog térni, mert nagy kár volna, ha a Pénzintézeti Központnak a kompromisszum folytán rés imperfekta jelleget öltő intézménye csak átmeneti időre és csonka hatáskörrel teljesíthetné közhasznú hivatását, a fia mellett nyugodhat. Elutazott Krasznikba. Ott jelentkezett a parancsnokságnál, igazolta magát, felmutatta az írásait,mire kiküldték a bizottságot. Egy orvos, a temetőgondnok és hat orosz fogoly, akik fel fogják bontani a sirt. Másnap reggel kimentek a temetőbe. Már érezni lehetett az ősz hidegét, már sok sárga levél volt a fákon, de a katonatemetőben az új sírokon volt elég friss virág, új zöld. . A gondnok megmutatta a sirt és a hat orosz el kezdett ásni. . Az öreg Hiszeknek kihoztak egy széket, arra ráültették, állni úgy sem tudott volna a meghatottságtól. Összetette a kezeit, imádkozott, sírt és sóhajtozott. Tizenöt perc múlva már elég mélyre ástak a foglyok, még egy-két perc és az egyik ásó fába koppant. A szép barna földből kilátszott az egyszerű, gyalult koporsó. Hiszek bácsi odatámolygott a sírhoz és úgy integetett le a sírba : — A fiam... Az én édes, drága, jó fiam... A koporsót kiemelték és most egy igen szomorú jelenet következett. Amikor a fedél levételére került a sor, egy ismeretlen katona teteme feküdt benne. Az öreg Hiszek fájdalmas csalódással fordult el, az orvos pedig nem engedte meg a sír további bolygatását. Valahol tévedés történt; ez a sír tömegsír volt, ahová egy csomó más vitézzel együtt temették el Hiszek Pál altisztet. Amikor az apa megkapta az exhumálásra az engedélyt,erre nem gondoltak, vagy nem tudták, most azonban a temetőgondnok maga adta meg a felvilágosítást. — Természetes, hogy altisztet nem temethetünk külön sírba. Ássunk tovább, meg fogjuk találni Hiszek Pált. Egészen biztosan itt fekszik ő is. De az orvos nem engedte. Tömegsírt nem szabad bolygatni, az exhumálás ez esetben meg nem engedhető. . Az orosz katonák már szórták is vissza a hantokat, a bizottság sajnálkozó szavakat mondott a megtört apának és csendesen eltávoztak. Az öreg még egy darabig ott topogott a betemetett sírnál. Imádkozott, kezével áldóan kereszteket rajzolt a sírra, aztán ő is megindult lassan befelé a városba. Ez a jelenet megint visszalökte abba az állapotba, amiben a szomorú hír vételének első napján volt. Vége, most már mindennek vége. Most vesztette el igazán, végleg és örökre a fiát. Most érezte a legsúlyosabban, nincs többé viszontlátás. Lassan ment a város felé. Nem tudta hova, nem tudta merre. Reményekkel jött ide, de most bánattal volt tele, hogy megsemmisült az utolsó kívánsága is, most érezte, milyen idegen helyen van. Furcsa házak, ismeretlen utcák, idegen emberek. Neki már minden idegen ezen a világon. — Haza utazom — határozta el magában, pedig ettől félt a legjobban. Egészen messze szakadni a fia sírjától. — Majd díszes sírkövet emeltetek a közössírra. És valami szép alapítványt teszek, húsz-harmincezer koronát, hogy a város gondozza a sírt és ne bolygassa, amíg élek. Szegény fiam, többet úgy sem adhatok ennél már neked. Most egyszerre magyar szót hallott az utcán. Három fiatal tiszt jött Vele szemben, szép, jókedvű magyar fiúk, akik vidáman beszélgettek azon az édes nyelven, ami most különösen jól esett a fülének. Önfeledten tartóztatta fel a tiszteket útjukban, és kitárta a karját : — Édes fiam, csakhogy magyar szót hallok megint. A tisztek is nagyon megörültek a civil honfitársuknak. Megölelték és belekaroltak, úgy kérdezték ki, mit, csinál ebben az idegen városban. — A fiam... a szegény Pali — mesélte az öreg... Hősi halált halt... A tábornok úr maga mondotta... Haza akartam vinni a holttestét, de nem lehet. Tömegsírban fekszik. Hát miért nem jár ki minden hősnek külön str.? De olyan emléket kap, hogy meg y A képviselőház ülése. Politikai munkatársunk expressz és távirati jelentése. Budapest, jan. 12. A képviselőház mai ülésének napirendjén több különféle javaslat szerepelt, de az ülés megnyitásánál mégis csak kevesen voltak a teremben. A napirend első pontja a kereskedelemügyi miniszter törvényjavaslata a munkaközvetítés hatósági ellátásáról és a kereskedelemügyi miniszter jelentése az iparfelügyelők 1913. évi tevékenységéről. Azután következik az izlám vallás elismeréséről szóló javaslat tárgyalása, majd a pénzügyminiszter jelentése az 1912-ik évi közösügyi zárszámadásról, végül a miniszterelnök határozati javaslata a Magyarország és Horvát-Szlavon- és Dalmátországok kisebb egyesített címerének megállapítása céljából kiküldendő regnikoláris bizottság megválasztása tárgyában. Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitotta meg az ülést. Antal Géza előadó beterjesztette a pénzügyi bizottság jelentését a Pénzintézeti Központról szóló javaslat módosításairól, továbbá ugyanennek a bizottságnak jelentését a hadbavonult tanítók özvegyeinek és árváinak kivételes ellátásáról. A hatósági munkaközvetítésről szóló törvényjavaslatnál elsőnek Bródy Ernő szólalt fel. Elfogadja a javaslatot. Reméli, hogy ez a javaslat nem új hatalmi eszköz, hanem a munkásközvetítés hathatós szerve lesz. A munkakereset és a munkakínálat helyes felismerésével kell szervezni a munkaközvetítést. Válasz interpellációkra. Ezután következtek az interpellációk; ezek előtt Hazai Sámuel honvédelmi miniszter válaszol Sághy Gyula tegnapelőtti interpellációjára a katonai hatóságok és parancsnokságokhoz beküldött névtelen feljelentések tárgyában. A miniszter kijelentette, hogy a katonai hatóságok a névtelenül érkezett feljelentéseket minden vizsgálat mellőzésével eldobják. Ezután Sághy Gyula interpellál Szekfű egyetemi magántanár habilitálása tárgyában. Követeli a megerősítés megtagadását és azt, hogy az erre vonatkozó iratok a ház elé terjesztessenek. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi miniszter az interpellációra azt feleli, hogy érdemileg ez ügyben nem nyilatkozhatik, míg az iratok hozzá föl nem terjesztetnek. Megjegyzi a miniszter, hogy a tanári habilitáció az egyetem autonóm hatáskörébe tartozik és a miniszternek csak annyi joga van, hogy a habilitált tanárt megerősítse. (Nagy zaj a baloldalon. Tagadja meg, felkiáltások.)