Pécsi Napló, 1916. január (25. évfolyam, 1-24. szám)

1916-01-13 / 9. szám

2 Repülő-támadás Szaloniki ellen, Szófia, január 12. (Eredeti távirat.) Ja­nuár 7-én reggel egy repülőraj, amely 12 né­met repülőgépből állott, nagyon sikeresen támadta meg az angol tábort Kilindir körül. Az ágyuk és a golyószórók egyáltalán nem tettek kárt a német aeroplánokban. Azóta az angolok és a franciák éjjel végzik hadi­­anyagszállításaikat s ilyenkor minden lám­pást letakarnak. A német repülőraj azután Sarigel irányában Szaloniki felé szállott s­­ egész utján bombákat dobott. Az áldozatok száma ismeretlen, de a pilóták megfigyelhet­ték, bár nagyon magasan repülnek, hogy több helyütt tűz támadt és hogy az összegyűjtött csapatok hanyatt-homlok széjjelfutottak. Ez a repülő-expedíció néhány óráig tartott és összesen 78 bombát hajítottak le a német aviatikusok. Feltétlen bizonyossággal meg­állapítható, hogy egyetlen egy bomba sem esett le Szaloniki városára. A francia táborból sok francia repülő szállott fel, hogy­ elűzze a német aeroplánokat, a hajsza azonban vég­zetes volt a francia repülőkre nézve, mert két gépüket a németek lelőtték. A német repülők sértetlenül tértek vissza s fontos jelentéseket hoztak az ellenséges hadállások helyzete felől. Egyidejűleg a Szaloniki körül levő erődöket és sáncokat is lefényképezték. Görög kikötők blokálása. Athén, január 12. (Eredeti távirat.) A görög kikötőknek az antant részéről való blokálásáról szóló hivatalos közlés közvetlen küszöbön áll.— — Achilleiont megszállták. Athén, január 12. (Eredeti távirat.) Néhai Erzsébet királyné legkedveltebb tar­tózkodási helyét, az Achilleion villát, melyet azután Vilmos császár vett meg és oda békében minden évben ellátogatott — a dicső antant szintén elrabolta, illetőleg megszállotta. A partratett francia csapatok parancsnoka Kor­fuban kitüzette a francia lobogót, meg­száll­ot­­ta az­ Achilleiont, a táviróállomást,­a kaszár­nyát és kihirdette Korfu sziget okkupálását. Egyúttal fölszólította a prefektust, ne fejt­senek ki ellenállást, különben erőszakot használ. Ezt elkerülendő, a prefektus meg­elégedett tiltakozással! Francia repülők Elzászban. Basel, január 12. (Eredeti távirat.) A svájci határtól atig néhány kilométernyire lévő Buschweiler falura öt bombát dobtak a francia repülők. Két bomba lángba borította a falu végén egy házat. A következő napon ismét megjelentek a francia repülők s tizen­nyolc bombát dobtak a Sundgauban lévő Alsó- és Felső-Michelsbachra. Alsó-Michels­­bachban két ház elpusztult. Hiszek bácsi Krasznikba megy. Arcképes igazolvánnyal, a katonai pa­rancsnokságtól kapott engedéllyel felszerelve, szeptember elején útra kelt az öreg. A városka omnibuszán ment ki a vasúti állomásra, egy kézikoffer volt az ölébe, az ismerősök, akik meglátták — és ilyen kis helyen mindenki ismerte egymást — cso­dálkozva kérdezték tőle : — Hova utazik Hiszek bácsi ? — Krasznikba. Krasznikba — dohogta az öreg úr és nagyot sóhajtott hozzá. — A fia sírját fölkeresni ? — Hazahozom a Palikámat. Exhumál­­tatom. Meg van hozzá minden engedély. A tábornok úr nagyon kegyes volt, kezet adott és azt mondta : A maga fia hős volt, mint hős halt meg. Csak hozza haza Hiszek úr. Szerencsés utat. Már jöttek a könnyei az öregnek, a megkopott, barázdás arcán nehéz csöppek gurultak alá, az öreg csak úgy a hüvelyk­ujjával törölt el egyet-kettőt belőlük és­ megint nagyot sóhajtott. — Szegény fiú. Tíz hónapig nem esett semmi baja, még náthás sem volt. Aztán július végén a mellébe szúrt egy kozák. Mennyit szenvedhetett, szegény fiú, mennyit szenvedhetett. Nem halt meg mindjárt, kór­házba került, Krasznikban ápolták, ott halt meg, mi nem is tudtuk, nem volt mellette senki. Nagyon sírt az öreg, a­ sírásnak nem volt szép muzsikája. Mint ahogyan az őszinte öreg emberek sírnak, fel-felcsukló hangon, szöpögően, az orrukban felszíva a kitörni­ készülő nedvet. Hiszek bácsi így siratta a fiát, ha csak rágondolt a szomorú esetre. És mert folytonosan egyetlen fiára gondolt, a szeme mindig könnyes volt tele, a melléből szakadatlanul törtek fel a sóhajok és panasz­kodott is az öreg : — Nem fogom bírni ezt a bánatot. A szívem nem fogja bírni. Munka kellene, feledés, de így meg fog ölni ez a nagy bánat. Hiszek bácsi a hatvanon jóval túl volt már, a munkát régen abbahagyta. Egy igazán virágzó rézműves­ üzlete volt, ahol szép polgári vagyont szerzett, saját emeletes házában lakott és amikor nyugalomba vo­nult, úgy gondolta, hátralevő évei most már csendes boldogságban fognak eltelni. A fia, az ő egyetlen jó fia, Pali átvette az üzletet, az öreg már csak borozhatni, csendes kártyá­zásokra járt el egy szolid vendéglőbe. A világháború aztán elszakította a fiá­tól. Ettől kezdve nem létezett számára más gondolat, mint a fia, nem olvasott mást, mint a harctéri jelentéseket, nem költött másra, mint hogy minden nap feladott egy tábori csomagot. A fiától föggben második­harmadik nap jött kártya vagy levél, ő minden áldott nap irt neki. Augusztus elején kimaradtak a fiától a levelek. Az apa tudta — körülbelül ki lehetett számítania, hol van a fia, — hogy nagy harcokban vesz részt, emiatt ideges lett s megérezte, bár nem hitte, hogy baj van. Egyszer aztán megkapta az értesítést. Elesett a fiú, a kraszniki ka­tonai temetőben földelték el. A szegény Hiszek ezen a napon tíz évet öregedett . Összeomlott számára minden, érez­te, hogy nem vár rá több öröm az életben, nem lesz zamatja semminek és bánatos tehetetlenségében hangosan siránkozva járta be a várost, elpanaszkodva mindenhol és mindenkinek, hogy a szegény fia nem jön haza többé. Néhány nap múlva az a kis energia, ami volt benne, erős elhatározásra késztette : — Haza hozom a fiamat. Kerüljön akármennyibe, de haza hozom. . Bécsbe utazott, a hadügyminisztériumba, ami ismeretsége, összeköttetése volt, azt mind megmozgatta és igy elég simán ment a dolog. A szegény öreggel nagyon udvari­asan bántak, hamarosan meg volt az enge­délye, hogy Krasznikba utazhat és egy másik engedély az exhumálásra. Ez egy kicsit megnyugtatta. Az ő váro­sában, az ő temetőjében fog nyugodni a fia és ha eljött az idő, hogy neki is el kell menni* „Pécsi Napló“ 1916. január 13 A Dardanellák megszűnt ostroma. Genf, január 12. (Eredeti távirat.) A francia ostromló sereg, mely Gallipolinál annak idején partraszállt, elvesztette csapa­tainak egy ötödrészét. Hátrahagyott élelmiszer hegyek. Konstantinápoly, január 12. (Eredeti táv. Az angolok Sedil Ba­nnból való menekülésük­nél lisztzsákokból és burgonyákból valóságos hegyeket hagytak hátra. Raktáraik telve maradtak fölszerelésekkel, élelmicikkekkel. Vegyes katonai bizottság. Bukarest, január 12. (Eredeti távirat.) Egy angol és francia katonai bizottság meg­érkezett Bernbe. A Pénzintézeti Központ parlamenti vitájához.*) Írta: Leopold Kornél dr. a Tolna megyei Takarék és Hitelbank vezérigazgatója. Bármennyire igaz és sajnálatos, hogy a mi közéletünket ,a pártpolitika túlságosan impregnálja és hogy sokszor találkozunk ennek káros elfajulásaival és pedig pec­­catur intra et extra muros, a kormány­párt és ellenzék berkeiben egyaránt, mégis meg kell állapítanunk azt az igazságot, hogy legalább pénzügyi és gazdasági intéz­ményeink a legélesebb pártvillongások köze­pette is mindenkor mentesek maradtak a pártpolitika iszapos hullámveréseitől. Itt van mindjárt az Osztrák-Magyar Bank, melyre a mindenkori kormányok je­lentős ingerenciát gyakorolhatnak s amely az ország kétezernél több pénzintézetének életműködésére közvetlen nagy hatással bír és el nem vitatható tény, hogy a politikai velleitásoktól minden időben teljesen elzár­kózott, hogy működésében alapszabályai­nak szigorú, gyakran merev betartásával kizárólag általános pénzügyi és közgazda­­sági szaktekintetek irányították. Itt van a tőzsde, itt vannak a keres­kedelmi és iparkamarák, amelyek a kor­mánnyal szintén szoros összeköttetésben ál­lanak, nem-e maradtak mindenkor teljesen távol a pártpolitikától ? Hivatkozom a Gazdasági Egyesületekre, melyeknek kebelében a legkülönbözőbb párt­­állásu tagok harmonikus együttműködéssel igen eredményesen dolgoznak a gazdakö­zönség javára. Ott látjuk Zselénszky grófot Tisza István leglelkesebb hívét az Andrássy­­párt elnökével: * Darányi Ignáccal közös *) Megjelent a „Pester Lloyd“ szombati (jan. 8-iki) számában, munkában és jóllehet a kormányok a­­Gaz­dasági Egyesületek tevékenységének előmoz­dítása vagy bénitása érdekében igen sokat tehetnek, még soha sem hallottuk azt a vádat, hogy a kormány az ő befolyását pártpolitikai szempontok szerint érvényesí­tené. Várjon kutatták-e a földművelésügyi minisztériumban, amikor a gazdákat nagy és jogos kedvezmények nyújtásával az utóbbi években ellátták Svájcból importált tenyész­állatokkal, hogy az illető gazdának milyen a politikai pártállása ? Avagy mikor évek előtt a fillékszerű által pusztított szőlők rekonstruálására az országgyűlés által meg­szavazott milliókra rugó igen előnyös köl­csönöket folyósították, jutott-e valakinek eszébe azt vizsgálni, hogy az illető szőlős­gazdának milyen a politikai hitvallása ? Soha senki erre ügyet nem vetett, hanem a gazda­társadalom egyetemes érdeke volt az egyedül irányító szempont.­­ Tud-e valaki arra esetet, hogy egy pénzintézet ellenzéki pártállású igazgatósága csak azért nem szavazott meg egy különben jó kölcsönt, mert azt kormánypárti adósok nyújtották be, avagy, hogy egy kormány­párti érzelmű igazgatóság azért utasított volna vissza egy betétet, mert azt véletlenül ellenzéki ember hozta ? Éppen a gazdasági és pénzintézeti élet­ben találkozunk azzal az általános és örven­detes jelenséggel, hogy a legkülönbözőbb társadalmi és pártállású egyének minden diszharmónia nélkül a legsikeresebben mű­ködnek együtt. Elég, ha az ország egyik legtekintélyesebb és leghatalmasabb pénz­intézetére hivatkozom, amelyet legutóbb a parlamentben a néppárt alelnöke aposztro­fált többször igen élesen s amely intézetnek élén pár év előtt bekövetkezett elhunytáig éppen a néppárt illusztris megalapítója és vezére, Zichy Nándor gróf állott évtizede­ken keresztül. Mellesleg szabad legyen meg­jegyeznem, hogy rossz szolgálatot tesznek vele a köznek, amikor egyesek divatba hoz­zák, különösen a nagybankoknak pellen­gérre állítását.­­ Ez tetszetős, talán nép­szerű dolog lehet, de mindenesetre igazság­talan, főleg a mai időkben, amikor tudjuk, hogy elsősorban a pénzintézeteknek köszön­hető, hogy hazánk közgazdasági és hitel­élete a másfél év óta dúló világháború köze­pette annyi ellentállást tanúsított, hogy éppen a hadi kölcsön minden várakozást felülmúló fényes sikere nálunk elsősorban a pénzintézetek önzetlen és szinte ember­­fölötti munkásságának tulajdonítható és hogy a közjótékonyság terén a mi pénzintézeteink ezekben a válságos időkben vezető szerepet játszanak. Az ellenzék a Pénzintézeti Központ megvalósításától a kormányzati hatalomnak

Next