Pécsi Napló, 1916. február (25. évfolyam, 25-48. szám)

1916-02-01 / 25. szám

1916. február 1. „Pécsi Napló“ ivadék­pótlás a háború után. Vasárnap délelőtt az „Apolló”-ban Chol­­noky Ferenc dr. tartott előadást „Ivadék­­pótlás a háború után” címen a Népkönyvtár Egyesület előadás-sorozata keretében. A reánk erőszakolt óriási küzdelem ter­mészetszerűleg nagy emberáldozatot kívánt, hogy fegyvereink diadalmasan háríthatták el az országot fenyegető nagy veszedelmet. A 18—50 évesek a fronton állanak s igy igen nagy korhatárok közé esik az emberáldozat. Az ivadékok fokozatos frontraküldése s a soraikban előállott veszteség igy olyan hi­ányt okozott a munkaképes generációkban, hogy ezeknek pótlása a természetes szaporo­dás útján elérhetetlen. Keresni kell tehát valami módot, amellyel ezt az ütött hiányt kipótolhatjuk. Aszerint, amint a hiányzók különböző társadalmi rétegből valók, pótlásuk is külön­böző forrásból kell, hogy eredjen. A legma­gasabb intellektuellek pótlása csaknem le­hetetlen, mert itt minden egyes egyed hosz­­szú fejlődési processus produktuma lévén, mindegyik egy-egy egyéniséget képvisel.­­ Ezeknek elvesztése pótolhatatlan vesztesé­get jelent. Az értelmiségi osztály vesztesége, bár súlyos, de még leginkább pótolható a megmaradókkal, mert épen ebben a kategó­riában úgyis túlprodukciónk volt. A mégis hiányzó elemet teljesen megfelelő módon tel­­ít pl.­ a tanügy, posta-távíró stb. terén a most nagy feleslegben rendelkezésre álló női erőkkel pótolni. Legsúlyosabban lehet majd érezni a hiányt az ipar és kereskedelem terén,­­ azután pedig a mezőgazdaságban. Ezeknek a hiányoknak pótlására kétféle mód áll rendelkezésünkre. Az egyik az évek hosszú során az Amerikába kivándorolt magyar munkaerőnek a visszahódítása, a másik pedig a telepítési mód. A kivándoroltak visszahódítása — tekin­tettel arra, hogy a háború után a munkaal­kalom előreláthatólag óriási arányokat fog ölteni úgy az építő, mint a gyáripar terén — talán nem is lesz olyan nehéz, mint gondolná az ember. Természetesen jó korán kell kez­deni az akciót már most, nehogy a szervezés hosszú ideje már a tényleges munkaidőre essék. A visszatérők rendkívül hasznos elem­nek ígérkeznek, mert hisz Amerikában meg­tanulták a komoly, céltudatos munkát. A földmivelés terén szenvedett vesztesé­gek részint a visszavándorló rokonságból, részint telepítés révén pótolhatók. A telepe­seket kiválasztani, azokat szétosztani, a birtokviszonyokat rendezni ugyancsak már most kell elkezdeni, mert csaknem az egész akció sikere attól függ, hogy a kiválasztott telepesanyag előreláthatólag hasznos és nem­zetiségi szempontból megbízható elem lesz-e? Azt hiszem a bukovinai csángók jöhetnének első­sorban tekintetbe. A női munkaerőnek a földművelésben kitűnően lehető felhaszná­lására a legjobb példát épen a háború nyúj­totta. Ha azután az új elemek amalgámázód­­tak az őslakókkal, a jövendő generációkról majd gondoskodnak a magyar anyák, akik eddig áldozatokat hoztak a hazának, ezután ajándékokkal örvendeztetik és jutalmazzák meg a frontról hazatérő vitézeinket. Az előadó kiválósága tekintélyes számú hallgatót vonzott az Apollóba. A közönség mindvégig a legnagyobb érdeklődéssel hall­gatta a nagy tudásról tanúskodó, ízléses formában, nyelvben tartott szabad előadást. A legközelebbi előadást Greiner Gizella dr., az állami gyermekmenhely orvosa tartja február hó 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor. Az előadás tárgya : Csecsemővédelem és ápolás orvosi szempontból. Az előadás hallgatása ingyenes. január 19. éjjel 11 órakor Jelenleg a fekete hegyek országából küldöm üdvözletemet, hol most pihenjük fáradalmunkat, melyek bizony nem cseké­lyek voltak. S ha valaha vétkeztem s sok bűnöm volt, azt mind levezekeltem itt. Bor­zasztó utak, vagyis hegyek, mert útnak azokat nevezni nem lehet. Nappal menetelni kellett, éjjel pedig szolgálatom volt a tele­fonnál, így éltem 10 napon át. De most már talán könnyebb lesz, mert az okos montenegróiak megadták magukat. A harc nem sokáig tartott. 9-én kezdődött s 4 nap alatt kiszaladtak Dalmácia megszál­lott részeiből. Mi­utánuk s már a második nap kezdtek átjönni, hogy fegyverüket át­adják. Először egyenkint, azután szakaszon­ként s most egész zászlóaljak adják meg magukat. Érdekes nézni, amint finnek és önként átadják fegyvereiket, s azután bol­dogok, hogy haza mehetnek és dicsérik a kormányt, mely békéért könyörgött. Érde­kes hadsereg ez. Mindegyik katona más ru­hában van, nagy része sajátjában. Fegyver van itt orosz, török, Wemdl puska, minden­féle revolver, köztük még 100 év előtti idők­ből is. És mily boldogok, hogy nem kell nekik már harcolni ! Igaz, hogy erre a mi ágyúink tanították meg őket, melyek a bevehetetlen Lovesén­ről oly hamar elűzték a cunagóco­­kat s azonkívül az éhség s munícióhiány is siettette a fegyverlerakást. A katonák majdnem kivétel nélkül jó arcú s határozott intelligens kinézésűek. Mi­lyen csalódás ért bennünket. Mi azt hittük, hogy csupa félvad emberekkel lesz dolgunk s kitűnt, hogy a szerbeknél sokkal intelligen­sebb és jobb kinézésű nép, mely ha más ura­lom alatt volna, talán szép jövő várna reá­juk a kultur népek között. Érdekes, hogy a mi katonáinkkal úgy beszélgetnek és barát­koznak, mintha a legjobb barátok s nem ádáz ellenségek lettek volna. Egyik a mási­kat ugyan nem érti, csak beszél, beszél s arcukkal árulják el a baráti érzést. Itt időző katonáink nagy része már el­feledte az emberfeletti fáradalmakat s vígan halásznak a skutari tó partján s ha akad a horogra hal, úgy főzik és eszik a szegedi hal­paprikást. Ellenben élelemben rém szegény Montenegró. Kecske és bárányon kivül nincs élelem az országban. Ha katonaságunk nem élelmezné őket, éhen halhatnának. Nem kapni itt most semmit, de semmit. Mi katonák most boldogságban fürdünk, hogy nem kell ebben az országban harcolni, a­hol oly rosszak az utak s égig érő kopár hegyeken kell szenvedni, s ebből is magya­rázható a kis országocska békehajlandósága. Ebből látjuk kisarjadozni a várva várt világ­békét is. Sokat tudnék most inni, de sok a hiva­talos teendőm s oly hideg a szobám (melyet annyian irigyelnek tőlem) hogy képtelen vagyok nyugodtan irni. E levelet is csak a térdemen a távirat könyvre téve, tudom meginni. Soká fogjátok meg is kapni, mert jelenleg a postánkat nem is tudjuk hol van s csak ha tovább megyünk egy nagyobb városba, hol rendes országút van, fogjuk a leveleket megkapni s tovább adhatni. Öreg népfelkelőtök. Montenegrói levél. Felelős szerkesztőnk egyik rokona, aki a szegedi honvéd népfölkelő ezred telefon­osztagánál teljesített a montenegrói offen­­zívánk alatt nehéz szolgálatot, mert a leg­veszélyesebb tüzelés közepette kelltt jórészt éjszakának idején telefon készülékével a kopász hegyek csúcsát megmászni, Írja HÍRROVATUNK. — Katonai fdtüntetések. Schmidt János m. kir. 19. honvédgyalogezredbeli százados, Békefi János m. kir. 19. honvédgyalogezredbeli, az ellenség előtt elesett tartalékos főhadnagy, Keserű Miklós a 307. honvédgyalogezrednél beosztott 31. honvédgyalog­ezredbeli főhadnagy a hadiékitményes harmad­osztályú katonai érdemkeresztet kapták. — Legfelső dicsői­­tt elismerés. Őfelsége meg­parancsolta, hogy Pálmai Imre cs. és kir. 6-ik gyalogezredbeli főhadnagynak, Filicska Nándor cs. és kir. 52. gyalogezredbeli hadnagynak, Pavelka Lajos m. kir. 19. honvédgyalogezredbeli főhad­nagynak (aki valószínűleg azonos azzal a Pavelka Lajos pécsi h. gy. e.-beli századossal, akiről éppen pénteki számunkban írtuk meg, hogy a front mö­götti tábori kórházban tífusz betegségben meghalt), Csab­ai Béla dr. a IV.-19. a.fölkelő zászlóaljnál beosztott népfölkelő hadnagynak, Tél Ferenc dr. a IV.-19. népfölkelő zászlóaljnál beosztott népf­öl­kelő segédorvosnak, Fodor Zénó m. kir. 8. honvéd­­huszárezredbeli, Wagner Zoltán és Csepinszky Pál dr. IV.-19. népfölkelő hadtápzászlóaljnál beosztott hadnagyoknak legfelső dicsérő elismerése tudtul adassék. — Figyelmes ezredparancsnok. Mig mi hősiesen küzdő ezredeink viselt dolgairól kizárólag magánértesülésekre vagyunk utalva, más ezredeknél erre nézve más a fölfogás, amiről tanúságot tesz a következő, Szabadka polgármesteréhez érkezett levél. Szabadka szabad királyi város Törvényhatóságának Szabadka. Tábori posta 151. 1916. január 17. Újvidék, Szabadka és Zenta szabad királyi vá­rosok és környéke szülötteiből álló m. kir. szabadkai 6. népfölkelő gyalogezred a Montenegró 1600 m.-nél magasabb hegyeiben az utolsó napokban vívott harcok alkalmával legnehezebb terepviszonyok fáradalmak és nélkülözések dacára oly hősiességgel és halálmeg­­vetéssel küzdött s ismételten rohamozott mindaddig, mig az ellenséget, neki óriási veszteségeket okozva, el nem űzte, az állásait el nem foglalta s zászlaját birto­kába nem vette. Az ezred tisztikarának és, legénységének e ma­gasztos, hősies és a jövő történelemben példaképül szolgáló önfeláldozó, hazafias magatartása alkalmá­ból örömmel üdvözlöm a törvényhatóságot azzal, hogy büszke vagyok ily ezrednek parancsnoka lenni. Biztos tudatban, hogy ilyen hősökkel a haza szent ügye csak győzhet, maradtam hazafias üdvözlettel Rotzenhardt, ezredes, ezredparancsnok. — Február elseje. A vadászterületeken beáll a béke. A fegyvereket szegre akasztják a vadászok s kezdetét veszi az általános va­dászati tilalom, a­mely augusztus elsejéig tart. Ez idő alatt hasznos vadat lőni tilos. Február hó 15-ig még a vendéglők étlapján szerepelhet a nyúlgerinc és nyúl comb, de ezen túl már onnan is törlik. A zöldelő veté­sek fölött párosával baktatnak a tapsifülesek, a fogolykakas ott kodakol, berreg a tyúkja mellett s zavartalanul, boldogan élnek. Mintha csak tudnák, hogy most már nem eshetik bántódásuk, nem vtheti át ólomgöbecs a szívüket , a törvény tilalma védelmezi őket, bátran sétálhatnak. El is hagyják buvó helyei­ket, a sűrű rejteket s künn járnak a tisztá­sokon, mintegy büszkén, tüntetőleg. Külön­ben sem tettek sok kárt bennük­ az elmúlt időszakban, a vadászok másfelé­l emberre vadásztak. A vadállományt inkább a tenyé­szetre rossz, nedves időjárás csappant­ott­a meg, mint a fegyver. A baranyai vadászterü­leteken nagyon megfogyott, kevés a vad. — Szentesitett törvények. A hivatalos lap vasárnapi száma három uj szentesített törvényt közöl, amelyek a következők : 1. Az 1916. évi X. t. c. az Alföldi első gazdasági vasútnak közuttá való átminősitéséről. 2. Az 1916. évi XI. t. c. a zabok—stubicai helyi érdekű vasút engedélyezése, tárgyában. 3. Az 1916. évi XII. t. c. a szász egye­tem közgyűlési tagjai megbizat­ásának meghosz­­szabbitásáról. — A Jeszenszky család legidősebb tag­jának halála. A régi baranyai nemes Jeszen­szky család matrónája, boldogasszonyfai özv. Igmándi Károlyné, 1848—9-iki honvédszáza­dos özvegye, szül. kisjeszeni és megyefalvai Jeszenszky Amália f. hó 30-án éjjel 92 éves korában meghalt. Az elhunyt matrónát két fia és három leánya, ezek között az egyik Hegyessy János, szigetvári főszolgabíró fele­sége, gyermekeinek hozzátartozói, unokák és dédunokák gyászolják, de kiveszik részüket a gyászból a Jeszenszkyék is, mely családot a gyászjelentésen Jeszenszky Ferenc föld­­birtokos képviseli. Az elhunytat, akit a nagy kiterjedésű család szeretett és nagyra­­becsült, ma délután 4 órakor a bükkösdi családi sírboltban már be is szentelték és a családi sírboltban örök nyugalomra helyez­ték. A család tagjai sorából sokan gyűltek egybe a közelből és távolabbi helyekről is a végtisztességre. Az engesztelő szent­mise áldozatot is ma reggel mutatták be a bükkösdi kápolnában. — Szabadlicemai előadás. Ma kedden d. u. fél 6 órakor a jogakadémia dísztermében Rozmanits Timót, felső­keresk. isk. tanár fog beszélni tanulságos és aktuális témaképen a robbanószerek kémiai elméletéről s azoknak .

Next