Pécsi Napló, 1933. február (42. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-24 / 45. szám
6. oldal Abay-Nemes a magyar válogatott úszzókereiben. Nagy értékű megtisztelés érte a Pécsi AC úszószakosztályát a közelmúltban, amikor is egyik tagját, a kiváló tudású rövidtávúszó Abay-Nemes Oszkárt az úszószövetség a magyar válogatott úszók szűkebb keretébe sorozta. A szövetség az aug. 13—27. közötti német, olasz, jugoszláv úszók elleni válogatott mérkőzésen a 100 m.-es gyorsúszásban s a 4 X.200 m.-es gyorsstafétában számít elsősorban Abay—Nemesre, mint a magyar válogatott úszók egyik reprezentánsára. A szövetségnek ez a kitüntetése újabb megbecsülését jelenti a pécsi úszósportnak, amely valószínű, hogy a közeljövőben még értékesebb eredményekkel fogja a maga gyümölcsét kitermelni. A jíghokki világbajnokság prágai küzdelmeiből az USA és Csehszlovákia csapatai kerülnek a döntőbe, amely ma kerül lejátszásra. A Hollandia elleni válogatott csapat egysége érdekében Nádas szövetségi kapitány azt tervezi, hogy az Újpest jó formában lévő teljes csatársorát állítja be. A kapitány vasárnap este állítja össze a csapatot. Szeged csapatának szanálása mégis megoldódott,mert a város egy jelentős tényezője rendelkezésre bocsájtotta azt a nagyobb összeget, amellyel a legsürgősebb tartozások rendeződtek. Négy angol bajnokságot nyertek túrázó asztali tenniszezőink Angliában, akikre újabb feladatok várnak a február 27-iki Anglia—Magyarország és március 12-iki Budapest—Paris mérkőzésen. A PSC mohácsi autóbusza vasárnap reggel is 10 órakor indul a Haltérről. A kijelölt játékosok a fenti időre pontosan jelenjenek meg. BIRÓKITís FEBRUÁR 20-ÁRA. РАС—SSC, b. Csik, hb. Frontich, Lugosi. PVSK—KSE, b. Atlasz, hb. Strenger, Bodonyi. DVAC—TSE, b. dr. Lehner, hb. Makai, Borbély. MTE—PSC, b. Hainess. VOGE ifj.—PVSK komb. b. Sztaszinó. PEAC—KRSC, b. Kemény, hb. Diamant, Kovács. TŐZSDE, Budapest, febr. 23. TERMÉNYTŐZSsE: Készárupiacon az irányzat ma a kereslet teljes tartózkodása miatt lanyha volt. Búza ára 15—20, rozs 5, korpa pedig 10 fillérrel gyengült. A többi cikk ára változatlan maradt. A különféle termények piacán a repce barátságos, egyebek változatlanok. A forgalom közepes lest. Határidős piacon az irányzat gyenge, a forgalom közepes. Búza márc. k. 14.08—45.82—71 —70, z. 13.70—71, leszám. 13.90, máj. k. 14.00—14.01—13.38—13.98—86—88, z. 13.85—86, lesz. 13.90. Rozs márc. k. 7.05—7.00—7.10—7.06, z. 7.06—07, leszám. 7.10, máj. k. 7.52- 64—67—60 —58, z. 7.57—58, leszám. 7.60. Tengeri máj. k. 7.32—38—34—36, z. 7.34—36, leszám. 7.40, jul. k. 7.73—78, z. 7.75—77, leszám. 7.80. Készárupiacon az irányzat lanyha, a forgalom közepes. Búza 76-os Iv. 14.75—95, ft. jászsági 14.20—34, fm. dt. pv. b. 13.90—14.10, 77-es tv. 14.95—15.25, ft. jászsági 14.35—50, fm. és egyéb 14.05—25. 78-as tv. 15.15—10, ft. jászsági 14.50 —65, fm. és egyéb 14.25—45, 79-es tv. 15.35—65, ft. jászsági 14.65—50, fm. és egyéb 14.45—65, 80-as tv. 15.50—85, ft. jászsági 14.80—15.05, fm. és egyéb 14.60—80. Rozs pv. és egyéb 6.85—95. Buzakorpa finom 6.10—20. A többi és a lisztárak változatlanok. Ferencvárosi sertésvásár déli jelentése: Felhajtás 2815, zsirsertés fiatal, nehéz 98—100, kivételesen 102, közép 96—98, kiválasztott 100, könnyű 82—86 fillér kg-onkénti élősúlyban. Az irányzat élénk. Zürich, febr. 23. (Devizazárlat.) Páris 20.24, London 17.43, Newyork 313.05, Brüsszel 72.05, Milano 28.22, Madrid 42.07 fi, Amsterdam 207.57 fi, Berlin 122.71 fi, Wien hiv. 72.00 fi, schilling 59.10, Szófia 3.73, Prága 15.22, Varsó 57.60, Belgrád 7.00, Bukarest 3.06. Felelős szerkesztő: dr. KRASZNAY MIKLÓS. ----------------------——-——--------- 1 Felelős kiadó : dr. WERNER ISTVÁN igazgató | Nyomatott a kiadótulajdonos Pécsi Irod. és Könyvnyomdai Részvénytársaságnál ! PÉCSI NAPLÓ 1933 február 23. NEM barma őszül hull ha a dr. Hyam’s amerikai hajápoló készítményeket használja Kapható: dr. Vámos drogéria, Városház-épület, HAJA Hirdetések. Értesítés. fz n. e. közönség szives tudomására adom, hogy február 25-én Tompa Mihály u. 38 sz. alatt fióküzletet nyitok, ahol állandóan elsőrendű sertés, marha és borjúhúsok, ízletes felvágottak kaphatók. Szives pártfogást kér ÉBER FERENC mészáros és hentes. A pécsi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 17117/5932. tkv szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNYKIVONAT, Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár rt. (képv. dr. Stein Alfréd) végrehajtainak Jakobovics Mihály és neje szül. Horváth Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 1250 , tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pécsi kir. járásbíróság területén levő, Magyarsarlós községben fekvő, 3 a ■MgyansrlÓEl 145 sz- tkvi betétben felvett 1667 hrsz. 476 □ ös Grnebrdohegy dülőbeli szántó 1/4 részére 12 P,a magyarsarlós 152 sz. tkvi betétben felvett: 2161/1 hrsz. 253 □ ös Zakve hegy dülőbeli szántó 1/6 részére 2 P 25 f, a magyarsarlós 182 sz. tkvi betétben felvett: 1664/2 hrsz. 115 □ öl Grne brdó hegy dűlabeti szántó 1/18 részére 1 P 10 t, a magyarsarlós 1354 sss. tkvi betétben felvett : 2050/1 hrsz. 1295 □ területű Szalka hegybeli szántó 1/6 részére 125 P 50 t, a magyarsarlós 1387 sz. tkvi betétben felvett: 245/2* hrsz. 21 □ öl Beltelek dülőbeli kert 1/2 részére 1 P 50 f, 294 hrsz.. 136 □ öl Beltelek dülőbeli szántó 1/3 részére 28 P 50 f, 1653 hrsz. 44 □ öl Guna brdóhegy dülőbeli pusztaság 1/3 részére 50 f, a magyarsarlós 1388 sz. tkvi betétben felvett : 233 hrsz. 182 □ öl Beltelekbeli lakház 1/6 részére 266 P, 234 hrsz. 574 □ öl Beltelekbeli kert 1/6 részére 24 P, a magyarsarlós! 761 ez. tkvi betétben felvett 1 775 hrsz. 1 hold 579 □ 61 Pusztára dülőbeli szántó 1/3 részére 36 P 50 f, 1101 hrsz 1 hold 529 □ öl Kerekes dülőbeli szántó 1/3 részére 71 P, a magyarsarlós 1 762 ez. tkvi betétben felvett: 366 hrsz. 279 □ öl Kononpláse dülőbeli szántó 2/3 részére 116 P, 709 hrsz. 156 □ öl Flotos dülőbeli rét 2/3 részére 45 P 20 P, 854 hrsz. 527 □ öl Varkos dülőbeli szántó 2/3 részére 144 P, 1179/2 hrsz. 676 □ öl Kerekes dülőbeli szántó 2/3 részére 149 P, 1328 hrsz. 967 □ öl Ribnák dülőbeli szántó 2/3 részére 176 P, 1379/2 487 □ öl Kercsevini gorne dülőbeli szántó 2/3 részére 267 P, 1494 hrsz. 290 □ öl Sastiba gorne dülőbeli rét 2/3 részére 41 P, 2270/1 hrsz. 254 □ öl Kalócz gorne szántó 2/3 részére 17 P, 1376/102 a hrsz. 359 □ öl Sztranya gorne szöllő 12 P, 1376/103 a hrsz. 158 □ öl Sztranya gorne szántó 2/3 részére 5 P 20 P, 1376/104 a hrsz. 103 □ öl Sztranya gorne rét 2/3 részére 14 P, 2262/2 a hrsz. 85 □ öl Kalócz gorne szántó 2/3 részére 5 P, a magyarsarlós 1818 ez. tkvi betétban felvett: 1660 hrsz. 92 □ öl Grne brdó dülőbeli szántó 1/3 részére 3 P, 1664/1 hrsz. 115 □ öl Grne brdó dülőbeli szántó 1/3 részére 4 P, 1668 hrsz. 653 □ öl Gree brdó dülőbeli szántó 1/3 részére 22 P, 1670 hrsz. 60 □ öl Grne brdó dülőbeli szántó 1/3 részére 2 P, 1857 hrsz. 1 hold 706 □ öl Granini brdó dülőbeli szántó 1/3 részére 365 P 50 f, 1969 hrsz. 1 hold 374 □ öl Szrednya viia dülőbeli szántó 1/3 részére 164 P 50 f 12/987 rész közös legelő illetőség 1/8 részére 11 P, a magyarsarlós: 819 sz. tkvi betétben felvett: 1669 hrsz. 233 □ öl Grne brdó hegy dülőbeli szántó 1/8 részére 1 P 50 f kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1933. évi méretű hó 18. napján délelőtt 9 órakor Magyarsarlóc községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverélni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 %-át készpénzben, vagy az 1881: LX t.c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket alairni (1881: LX. t. c. 147., 150., 170. §§.; 1908: LX. t.c. 21. l.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §.), Pécs, 1932. évi november hó 19 napján. Dr. Torok sk. ttmkf. jb. sző. A kiadmány hiteléül: Kónyi József kiadó. la gyertyánkapolahulladék az eddiginél is szárazabb minőségben ismét kapható. Minden más tüzelőt felülmúl. Megrendelhető: FORSBEKSER fakereskedőnél, F. Maram u. 25. Telefon 31-84. szám. Széchenyi tér 16 sz. alatt két üzlethelyiség és egy 3 szobás modern lakás május 1-re kiadó. Vitéz ucca 42 sz. alatt több 1 szobás, 2 szobás és 3 szobás modern lakás május 1 re kiadó. Pács-Baranyai Központi Takarékpénztár ft V 11 á g h i r ü eredeti Pfaff varrógépek gyári raktára TUISZIG LAJOS Pécs, Ferenciek ucca 6. — Tel. 15-57. Speciális varrógép javító műhely. Minden rendszerű varrógép javítás jutányosan, gyorsan, jótállással a Platt varrógép raktárral kapcsolatos Javító műhelyemben. MOLNÁR ARTUR műszerész mester. Előjegyzés a tömbi Részvénynyomdában