Pécsi Napló, 1939. augusztus (48. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-30 / 197. szám

XLVTI1 x­v­i k­. 12(Il. ■ 1939. augusztus 30. SZERDA NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy u. 10. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerk. tel.: 21-09. — Kiadóhivatali tel.: 20-27.I FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postáé egy hónapra 2 P 50 f, egy negyedévre 7 P 50 f. Egyes szám ára 12 fillér, — 16 oldalas 20 fillér. Háború vagy béke?! Ez a kérdés jár ma szájról-szájra, anélkül, hogy bárki is határozott választ tudna reá adni. A valóság az, hogy a há­borúhoz semmivel sem vagyunk közelebb, mint a békéhez. A kettő között hajszál­nyi az elválasztó vonal, akár a zseni és az őrült között. A háború vagy béke kér­dése méltán izgatja a közvéleményt, hi­szen országok és népeik léte forog kockán s vele talán egész Európa kultúrája. A helyzet több, mint feszült. Némileg elmér­gesedett. A felelős tényezők éppen ezért óvatosak. Kijelentéseket tesznek, vállalt kötelezettségeik feltétlen teljesítésére, a szavak értelmezése között azonban min­denütt ott találjuk azt a kicsike rést, amelybe nem is kell belemagyarázni a bé­­külékenység szándékát, annyira világos, hogy az ágyúk hangja helyett a megértő és megbékélő emberi szó számára nyitott ajtócskák. Most levelezés és üzenetváltás folyik a háború és béke kérdése körül, amelynek középpontjában Danzig áll, bár kétségtelen, nagyobb tétért folyik a játsz­ma, mint ez a négyszázezer lakosságú város. Németország az élettér elméletét egybekapcsolva a történelmi joggal állít fel követeléseket, Olaszország általános európai revíziót sürget, amiben Tuniszon és a Szuez-csatornán kívül a Földközi tenger problémájának rendezése is benne foglaltatik, mindazoknak a keleteurópai kisállamoknak jogos igényei kielégítésével, melyeket a világháborút követő igazságta­lan béke orvoslást követelő sebekként szakított ezek országtestén. Tovább kell hát néznünk Danzignál s akkor rájövünk, nem egy város és közvetlen környékének hovatartozandóságáról van szó, hanem Európa igazságos átrendezéséről s vele kapcsolatosan a világ anyagi javainak olyan elosztásáról, amely minden, azokra igénnyel bíró nemzet számára odajuttatja az őt megillető részt. A nagy problémá­nak ezt a hatalmas szövevényét lehet-e szuronnyal, ágyúval, bombavetővel meg­oldani? Nem! És ezerszer nem. A háború erőszaka újabb igazságtalanságokra ragad­ná akaratlanul is a győző félt s ezzel csak az újabb háború magját hintené el. Ebben a problémában csak a zöld asztal mellett lehet igazságot tenni. Ezt tudja és érzi mindkét szembenálló fél s ezért a becsüle­tes, jószándékú huzavona, amit parlamen­tárisan diplomáciának nevezünk. Cham­berlain üzen, Mussolini üzen, Roosevelt üzen. Az üzenetek meghallgatása és a reá­juk adandó, megfontolt válaszok időt igé­nyelnek. És, hogyan is mondja a közmon­dás? Aki időt nyer, életet nyer. Most, bátran változtathatunk a szólás-mondáson, így idomítva azt: Aki időt nyer, békét nyer! Ez a nyereség egész Európának áhí­tott vágya. De vágya és törekvése mind­azoknak, akik Isten és a történelem ítélő­­széke előtt felelősek egy esetleges háború minden szenvedéséért és pusztulásáért. Ezt a felelősséget elsősorban talán Hitler vezér és kancellár érzi át s ezért bocsát­kozott kategorikus kijelentései ellenére — amik után már csak a cselekvés következ­hetett volna — üzenetváltásba, levelezés­be. Mi ebből a béke fennmaradására vo­nunk következtetést, bár tudjuk, az 1914-es világháborút is egy hónapi diplomáciai tevékenység előzte meg. Akkor azonban nem élt és éget az emlékekben egy világ­égés, mindent átélt borzalmával, mint most. A múlt még túl közel. Nyomorékká tett résztvevői néma és vádoló tanukként itt járnak közöttünk s a nemzetek életé­ben ütött tátongó sebek még ma is sajog­nak győzők és legyőzöttekben egyaránt. Higyjük tehát, hogy nem csupán a hadi­­technika fejlődött az azóta lepergett ne­gyed évszázad alatt, hanem a józan em­beri ész is úgy megedződött a vissza-vissza­­kísértő háborús izgalmak alatt, hogy pillanatra sem veszíti el józan mérlegelő képességét és engedményt tesz ott, ahol Isten és ember előtt ez az engedmény osztó igazság. Ebben az erős hitben várjuk a sorsdöntőnek jelölt csütörtököt, abban a reményben, hogy a reá következő nap­­ nem lesz Európa fájdalmas fekete pén­tekje. Ch­amberlain: „Hajszálnyit sem engedünk“ —■ ■ — Az alsóház történelmi ülése A német jegyzék nyitva hagyja a további tárgyalások kapuját London, augusztus 29. Az alsóház kedden két óra 49 perckor megkezdte ülését. A parlament előtt szokatlanul komoly han­gulatú tömeg várta a történelmi nevezetességű ülésre érkező képviselőket. Az alsóház túl­zsúfolt üléstermében Chamberlain minisz­terelnök általános figyelem közepette a követ­kezőket mondotta: — A Ház utolsó ülése óta a helyzet főbb vonásaiban csak keveset változott. A ka­tasztrófa, amelyet akkor említettem, még nem ért utol bennünket. A mai időkben helyes­nek találjuk, ha a lehetőségig állandóan tájékoztatjuk a helyzet fejleményei felől a Házat. Azt hiszem, hogy a sajtót itt a lehető legmesszebbmenő önmegtartóztatásra kell intenem. Hallottunk például valamit az angol kormány által Hitler kancellárhoz intézett üzenet valószínű tartalmának ismertetéséről. Ez az ismertetés csak merő kitalálás, az első ponttól az utolsóig és nagyon sajnálatos, hogy akadnak újságírók, akik ilyen felelősséggel terhelik magukat, amely nemcsak őket, de talán az összes európai országok népeit is érinti. Is­mertetni fogom az utóbbi napok történetét. A kormány politikája természetesen semmit sem változott. A miniszterelnök ezután röviden közölte, hogy Hitler kancellár beszélgetésre hívta magához Henderson berlini angol nagykövetet és javasolta, hogy repüljön haza Londonba. — Pénteken este kaptuk meg a nagykövettől a Hitlerrel folytatott beszélgetésről szóló jelentéseket — folytatta Chamberlain miniszterelnök. — A rejtjelek megfejtése csak éjfél­kor ért véget, én magam csak másnap reggel láttam az egész szöveget. Szombaton megér­kezett repülőgépen Henderson nagykövet. Azt hallottuk, hogy Berlinben nem tartják szük­ségesnek, hogy a nagykövet még ugyanazon a napon visszatérjen, hanem a németek a leg­nagyobb súlyt helyezik arra, hogy gondosan tanulmányozzuk hozzánk intézett közlésüket. Válaszunk végső szövegét tegnap vitte vissza Berlinbe a nagykövet és az elmúlt éjszaka nyújtotta át Hitlernek. Nagyon szívesen adnék kimerítő felvilágosítást a Háznak a Hitler­rel váltott közléseim tartamáról, de ellenkeznék a közérdekkel, ha ezeket a bizalmas okira­tokat nyilvánosságra hoznák. Azt azonban jelezhetem, hogy általában milyen pontokkal foglalkoznak. Maradandó német-angol megegyezés — Hitler nagy súlyt helyezett arra, hogy megértesse az angol kormánnyal tökéletes és maradandó jellegű angol-német megegyezés létrejöttét kívánó óhaját, másrészt nem hagyta kétségben az angol kormányt a német-lengyel kérdés elintézésének sürgősségét illetően. Az angol kormány ugyancsak gyakran hangoztatta, hogy örömmel üd­vözölné az alkalmat, hogy megbeszélhesse Németországgal a különböző kérdéseket, azon­ban minden azon a módon fordul meg, amellyel a Németország és Lengyelország közötti közvetlen ellentéteket kezelik. Világosan kijelentettük, hogy Lengyelország iránt vállalt kötelezettségünket, amely az augusztus 25-iki­ményben nyert végleges alapot, végre fogja hajtani­ egyet­ Az angol kormány nem egyszer kijelentette, hogy a német-lengyel ellentéteket meg lehet és meg kellene oldani békés úton. Reméljük, hogy mind a két kormány minden lehető erő­feszítését elsősorban arra irányítja, hogy megakadályozza az incidensek kiújulását.

Next