Pécsi Szemle, 2006 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 4. szám - Ivasivka Mátyás: In memoriam Végh István (1908-2006)
-------------------------------------------------------------- IVASIVKA MÁTYÁS -------------------------------------------------------------- IN MEMÓRIÁM VÉGH ISTVÁN 1908-2006 Az utolsó polihisztorok egyike ment el. Jellegzetes, hétköznapokon is öltönyös, csokornyakkendős alakja a pécsi utcák markáns jelensége volt. A bennfentesek tudták róla, hogy iskolájában, a Széchenyi Gimnáziumban, ahol 1934-től nyugdíjaztatásáig tanított, még akadt egy-két „váltás” öltönye. Ám hosszú pályafutásának volt hét esztendeje, ami pécsi iskolatörténeti hőskorszakot jelentett, az 1948-ban államosított Ciszterci Nagy Lajos és az Állami Nagy Lajos Gimnázium igazgatói tiszte 1955-ig. Emberpróbáló időszak volt ez a hét év! A legsötétebb diktatúra, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett önkényuralom, az egyházüldözés, a politikai komédiaperek, a kitelepítések, földműves népünk gerincének megtörése, ezer esztendős múltunk megtagadásának, százak, ezrek kivégzésének a gyászos korszaka. És Végh István, azaz Pista bácsi vállalta Pécs város legnagyobb múltú oktatási intézményének a vezetését, jóllehet nem volt tagja a kommunista pártnak, melyet abban az időben Magyar Dolgozók Pártjának neveztek. Páratlan diplomáciai érzékének, intelligenciájának, nem utolsó sorban azonban brilliáns humorérzékének köszönhetően iskolájával együtt átvészelte ezeket a nehéz éveket. Míg más tanintézetekből sorozatban bocsátották el az úgymond klerikális, nacionalista, szovjetellenes pedagógusokat, a Nagy Lajos Gimnáziumban mindenki a helyén maradhatott. 1955 őszétől ismét a Széchenyiben tanított, az iskola igazgatóhelyettese lett. Nekem tanárom, osztályfőnököm, igazgatóm és - bár nem egy tantestület tagjai voltunk - a kollégám volt. Halála előtt néhány héttel, túl 98-ik életévén, utolsó telefonbeszélgetésünkkor „legjobb barátjának” nevezett, talán azért is, mert az én ösztönzésemre kezdett hanglemezeket - főként operákat - gyűjteni. Titkot mondott el: „Neked elárulom, hogy én 'dr.' Végh István vagyok; a harmincasas években a Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen doktoráltam magyar nyelv és irodalomból, de a párizsi Sorbonne Egyetemen is beadtam egy disszertációt.” Hosszú élete során azonban egyszer sem használta a doktori címet! Polihisztornak neveztem. Magyar, francia és olasz szakos tanár volt, de tanított mennyiségtant (matematika), természetrajzot (biológia), ábrázoló geometriát, sőt ének-zenét is. Előadott a Pécsi Pedagógiai Főiskolán vendégtanárként, főtitkára volt a Reáliskolai Diákszövetségnek. Ugyancsak egyik utolsó beszélgetésünkkor ajánlotta figyelmembe az idős Jókai Mórnak A tengerszemű hölgy című 1890-ben írt regényét, melyről tanulmányt is írt. „Hidd el, ez a nagy mesemondó legjobb munkája” - mondta. A Nagy Lajos Gimnázium első emeletén freskó látható, mely az első pécsi egyetem 1367-es alapítását jeleníti meg. Pista bácsi 1987-ben így emlékezett vissza a műalkotás 1955-beli létrejöttére: „A freskó megfestésére sikerült (de csak hosszas rábeszéléssel) megnyernem a már nagyon idős pécsi művészt, atyai jóbarátomat, Gebauer Ernőt, aki eddig is már több pécsi épület -mozitermek - Park, Apolló, Uránia - a Lyceum-templom és a Belvárosi templom, továbbá épület-dísztermek stb. freskóját [többségében ,al secco’ módon] festette.” 1994. október 19-én a pécsi Nevelők Házában „házigazdája” lehettem egy szépszámú közönség előtti beszélgetésnek, melyet Végh Pista bácsival folytattam. 86 esztendős volt ekkor. Sziporkázó szellemesség, páratlan memória, szójáték-özön, igazi européer felvértezettség sugárzott ekkor is a 20. század egyik legmarkánsabb pécsi pedagógusának megnyilatkozásából... 2006. október 26-án Pécsett hunyt el. November 16-án szűk családi körben Budapesten temették. Ivasivka Mátyás 96