Pécsi Szemle, 2010 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 2. szám - Márfi Attila: "Vesztett háború és forradalmak utáni viszonyok". Arató Jenő visszaemlékezései 1921-1945. II. rész
--------------------------------------- ARATÓ JENŐ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 1921-1945. II. --------------------------------------- az egyetemi zsidó heccelődésektől. S úgy érzem, hogy nekünk idősebbeknek mindent el kell követnünk, hogy az amerikánusok megmaradjanak a helyes úton. S ha dominus vagyok, megvan a lehetőségem arra, hogy az ifjúságot ilyen irányban befolyásolhassam. Nemcsak én gondolkozom így, de a többi dominusok is. Ennek köszönhető, hogy az emerikánus ifjak soha bele nem sodródnak az egyetemi kravallokba. Mint dominus gyakran fordulok meg az Emericana ünnepségein, műsoros délutánjain, mulatságain. Karácsonykor a família karácsonyestet rendez, amelyen megajándékozzák a fiúkat, a tanév végén pedig megható ünnepséggel vesznek búcsút a valétázóktól. A kisasszonyok díszes tarisznyákat hímeznek és pogácsával megrakva ünnepélyesen átadják a fiúknak a felvirágozott vándorbottal együtt. Aztán megkezdődik a ballagás, a valétázók „Ballag már a vén diák” dallamával járják körül a Katholikus Kört, ahol rendszerint tartják az ünnepséget. A lányok, meg egyetemista társaik kísérik őket, a ballagást persze reggelig tartó tánc fejezi be. Katonai emlékei, a bajtársiasság ápolása Mi pécsi 69-esek közt tartunk fenn, s havonta egyszer a Korzóban,7 a Nickben,8 vagy a Hajóban, 10 fehér asztal mellett találkozunk, ápolva a régi barátságot, bajtársiasságot. A 69. gyalogezred parancsnoksága két zászlóalja és tisztiiskolája az első világháború előtt éveken át Pécsett állomásozott és ez volt az oka annak, hogy a pécsi fiúk mind a 69-esekhez vonultak be önkéntesnek. Ennek tulajdonítható, hogy itt Pécsett egész sereg volt 69-es tartalékos tiszt él, legénységi ember meg csak elvétve akad egy-kettő. Ugyanekkor Székesfehérváron, hova az ezred való volt, csak kevés 69-es tartalékos tiszt van, ellenben tömegesen vannak legénységi emberek. Mi pécsi 69-esek erősen összetartunk, ápoljuk a 69-es hagyományokat, nem hagyjuk elhalványulni a háborús emlékeket. Bajtársi estéinkre néha bejönnek a vidékiek is, ilyenkor persze örömmel fogadjuk a vidéki cimborákat. 1929. június 15-én az ezred utolsó parancsnoka Scholtz Béla ny. tábornok látogat meg bennünket, 1931. február 2-án pedig az egykori népszerű ezredsegédtisztünk, Falusy Jenő ny. ezredes. Minden év június 15-én ezrednapot tartunk, a motellói csata napján,19 ilyenkor reggel a székesegyházban a hősi halált halt 69-esekért Horváth Lajos pellérdi plébános, volt ezredlelkész, vagy Fejes Károly rácvárosi plébános, aki 1917-től kezdve volt ezredlelkész, gyászmisét mond. Lélekben megemlékezünk mindazokról a bajtársakról, jó barátokról, akik ott maradtak valahol Szerbiában, Galíciában, Romániában, vagy a Piavénél. Este aztán fehér asztal mellett találkozva emlékezünk meg az ezred forró napjairól. 1928 szeptemberében Balatonaligán töltök pár napot Cséby Jancsinál, amikor az újságban olvasom, hogy a székesfehérvári 69-esek ezrednapot tartanak 5 Német eredetű kifejezés, jelentése botrány, veszekedés, lármás civódás 6 Német és latin eredetű iskolai kifejezés, eredeti jelentése: bányászati, erdészeti felsőoktatási intézmény végzős hallgatója. Ebben a szövegösszefüggésben végzős diákot jelent. 7 Korzó Kávéház a Király utcában a Pécsi Nemzeti Színház melletti villamos megállónál. 8 A Nádor és Palatínus Szállodák közötti Nick udvarban lévő vendéglő. 9 A 19. század elején alapított Arany Hajó Fogadó, a Király utca elején, napjainkban ismét működik. 10 Az osztrák-magyar csapatok 1918. június 15-én indított offenzívája, ami az ún. „Piavei katasztrófával” végződött. 77