Pécsi Szemle, 2011 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 1. szám - Tüskés Tibor: Pál József (1923-1997)

A pécsi írók közül ő az, aki 1956 után először jár Nyugaton. 1962-ben Ausztriá­ban élő apját látogatja meg, s ír útjáról szép tájverseket. (Pl. Vers a Grossglocknerről. Képpé merevedik.) A Dúdolgató után még további négy önálló kötete jelenik meg: Mézpergetés (1960), Kék ablak mögül (1967), Jégfurulya (1976), Megkötve születéssel és halállal (1988). A Mézpergetésben egy sajátos hangú, ún. „városi költészetet” teremtett, új színeket hozott a kortárs lírába. Ihletforrása a költő pécsi élményvilága. Elemei a séta­téri szökőkút, a Nádor kávéház, a zenés cukrászda, Uránváros, a bányák, a Flóra-pi­henő, a mecseki kilátó, a szőlő. További két fő témája a táj és a szerelem. A Jégfurulyában vált és térben tágul érdeklődése: képeket kapunk a pusztuló ormánsá­gi falvakról (Nyomok, Lakatlan maradt) és Baranya más nemzetiségeiről, pl. busó-já­rásról­­Már felgyújtották). Pál József kb. 1970-ig költői súlyának és rangjának megfelelően volt jelen a kortárs irodalomban. A Jelenkor mellett az Új írás, a Tiszatáj közölte verseit (az utóbbi prózáját is), megjelent köteteiről általában elismeréssel írtak a folyóiratok (Tiszatáj, Alföld, Kortárs, Élet­ és Irodalom) - én magam is, a Jelenkorban 1960-ban és 1967-ben. 1969-ben jelenik meg a Jelenkorban (11. sz.) Bertha Bulcsú sorozatában a Pál Józseffel készített (szűkszavú, kissé színtelen és leleplező) interjú - ez is a költő jelenlétét és elfogadását bizonyítja. (Bár az interjú-sorozat anyagát tartalmazó kötet­be nem került be ez az írás.) Ekkor történt valami a költő életében és lírájában. 1968-ban a Tanárképző Főis­kola könyvtárának éléről a Baranya Megyei Könyvtárba kerül át, itt a módszertani cso­port vezetője lesz az 1984-es nyugdíjazásáig. Verstermése elapad, költészetének hangja megváltozik. Míg a pályán a vele együtt induló és a Tűz-tánc­ban vele együtt szereplő Pákolitz István csaknem minden évben jelen van a Szép versek reprezentatív gyűjteményében, az antológiából őt rendre-sorra kihagyják a szerkesztők. 1971-től egyre fogy a Jelenkorban publikált verseinek száma. Eleinte még évente négy-öt verse napvilágot lát, majd kimaradnak évek, 1984-től tíz évre teljesen hiányzik a folyóiratból. Kivétel N. Horváth Béla írása Pál József utolsó kötetéről (Megkötve születéssel és ha­lállal) a Jelenkor 1989. évi 9. számában. Költői „rehabilitálásának” erőtlen alkalma volt, hogy az első Tűz-tánc antológia megjelenését követően „harminc év múltán”, az 1988-ban kiadott második Tűz-tánc antológiában­­ Garai Gábor, Ladányi Mihály, Pákolitz István, Váci Mihály és mások mellett -ő is hat verssel van jelen. Költészete tar­talmilag, formailag megváltozik. A költő megkeseredett, a lelkesedéstől a rezignációig, a fanyar belenyugvásig jutott el. Verseiben a magányt emlegeti, az „álmatlan éjszakákat”, az úthoz és időhöz kötött autóutakat, úgy érzi, „kövek közé szorulva” él. Új formai meg­oldásokkal kísérletezik: elhagyja a központozás jeleit, az önálló verscímeket. 1997. október 26-án hunyt el Pécsett. A Jelenkor decemberi száma (főszer­kesztő Csuhas István) néhány mondattal búcsúzott tőle: „Hetvennégy éves korában váratlanul elhunyt Pál József költő.” Majd néhány életrajzi adat után így zárul a nekro­lóg: „Az elmúlt években keveset publikált, és a nyilvánosságtól visszavonultan élt, összhangban azzal a szerénységgel, amely egész egyéniségét oly meghatározó mó­don jellemezték.” Igen, az irodalomból való kiszorulást (kiszorítást) „szerénységnek” is nevezhetjük.

Next