Ese Híradó, 2006 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2006-03-01 / 2. szám
A skót nemzet virága Ahogyan azt az ESE Híradó egy korábbi számában már megírtam, Skócia fővárosában, Edinburghban tartózkodom, immáron 6 hónapja. Az előző beszámolómban a hétköznapokból emeltem ki néhány dolgot, most a tradíciókról szeretnék pár sort írni. A skót nemzetet, aki büszke a bogáncsára, hegyeire, bárányaira, gyapjújára, akcentusára, whiskey-jére, szoknyájára, dudájára és hagyományaira. A hagyományok bemutatását táncest keretén belül egy lelkes csapat (Victoria League World Friendship - civil szervezet) szervezi az Edinburghban tartózkodó különböző nemzetiségű fiataloknak: kínai, német, lengyel, cseh és szlovák, spanyol, svéd, francia és magyar is található köztük. Hogy hogyan is zajlik le egy ilyen est, azt fogom most leírni. A helyszín egy templom, mely kinézetét és használatát illetően sokkal inkább nevezhető művelődési háznak. A belépő ára 2 font (720 forint). A viszonyítás kedvéért írom le, hogy egy mozijegy 5-6 font körül van, tehát ez az összeg elenyésző. A termet az est jó híre már rég kinőtte. A fal mentén székeken ülő fiatalok, közel százan várjuk a program kezdetét. Hogy ilyen sokan itt vagyunk, az valószínűleg annak is köszönhető, hogy az ittlevőktől elkérik az e-mail címüket, melyre értesítőt küldenek a következő program dátumáról. Bevallom, én személy szerint azért is vagyok itt szívesen, mert múltkori ittlétem után e-mailben megköszönték részvételemet. De lássuk csak ... már kezdődik is a táncest. A házigazda egy hatvanas éveiben járó, természetesen tradicionális ruhát viselő kedves úr. Rövid kis köszöntő után egy hölgy segítségét kérve bele is vág az első tánc bemutatásába. Kétszer eljárják, hogy lássuk, miről is lesz szó, aztán felállunk, párokba rendeződünk, és a zenére mindannyian elkezdünk táncolni. Persze minden szám elején megy a bénázás és értetlenkedés, de ez csak még több mosolyt csal az arcokra. Szerencsére páran a szervezők közül - szintén skót népviseletben - velünk táncolnak, illetve bennünket segítenek, mutatják mit is kellene csinálnunk. Egyegy szám olyan hosszú (5-10 perces), hogy a végére garantáltan mindenki belejön a szoknyarázásba. A tánc neve ceilidh (kéjlih), körülírásával gondban vagyok, ugyanis igen nehéz bármihez hasonlítani. Többnyire társas tánc, néha párcserével variálva, és van, hogy csoporttánc. Bennem az egész olyan hangulatot kelt, mintha vidám gyerek- vagy reneszánsz kori tánc lenne, rengeteg forgással, kéz alatti átbújással, sergéssel tarkítva. Az est három órás. Félidőben szendvicseket, süteményeket és frissítőket szolgálnak fel mindenki nagy örömére. A szünet végeztével egy bácsi jön be, skót dudáján muzsikálva, őt egy lány követi, kezében két kardot tartva. A lány a terem közepén keresztet képezve teszi le a kardokat, és a duda dallamára kezdi azokat körbetáncolni, könnyed, rugalmas balettmozdulatokkal, egyre és egyre közelebb a kardokhoz, míg a végén már épp hogy melléjük „ugrál”. A tánc végeztével hatalmas tapsvihar tör ki. A páros pedig ahogy jött, úgy távozik. Azt hiszem, ezek után igazán értékelem, hogy velünk nem ezt a fajta hagyományőrző táncot járatják, ugyanis az én lábujjaim valószínűleg az első szökkenésnél eltörnének. Az est végeztével az összes jelenlevő egy nagy kört alkot, egymás kezét fogva, és elénekelünk egy dalt. „Oh, gondolj, gondolj néha rám, a sors bármerre hajt...” Persze ezt nemcsak egyszerűen és monotonon, hanem kezet cserélve, rázva, a kör közepe felé be- és visszaszaladva, a legvégén pedig kifordulva. Még egy utolsó ráadás következik: a polka, amire garantáltan felhőtlenül ugrál még az is, aki nem tudja, hogyan kell járni. Az emberek mosollyal arcukon hagyják el a helyszínt az est végeztével. Én pedig azon gondolkodom, milyen kedves emberek, hisz nem rajtunk, hanem velünk „skótoskodnak”. Apró Réka 2006. március ESEMÉNYEK A NAGYVILÁGBAN ! Újabb bemutatkozás Mistelbachban 2002 áprilisában mutatkozott be először péceli művész Karsai Zsigmond személyében Mistelbachban a városi művelődési házban festményeivel. A Fáy iskola és a Ráday Klub szervezésével létrejött bemutatkozás nagy sikerrel zajlott, különösen emlékezetes a megnyitó ünnepség volt, ahová Zsiga bácsi táncos tanítványai is elkísérték és fergeteges táncbemutatót tartottak. A művészeti bemutatkozás 2004 augusztusában folytatódott, amikor a Városházán nyitt két hónapig tartó kiállítás két péceli képzőművész alkotásaiból, Pannonhalmi Zsuzsa kerámiáiból és Fésűs Károly festményeiből, grafikáiból, fafaragásaiból és egyházi alkotásaiból. A kiállított szárnyas oltár különösen elnyerte a látogatók tetszését. Sajtóvisszhang sem maradt el, több regionális és országos lap is beszámolt az eseményről. 2006. február 25-én Dudás Tibor „táncprofesszor”, koreográfus három egykori tanítványával, Horváth Dórával, Szabó Katalinnal és Bárkányi Attilával latin táncokból álló műsort adtak a mistelbach-i Stadthalle-ban. Többszörös Budapest és országos bajnokunk, világbajnok hatodik helyezettünk és tanítványai fergeteges sikert arattak ezúttal is. Bemutatásukban megemlítették, hogy jelenleg is három színházi produkcióban szerepelnek, Don Q és Aladin című előadásokban a Nemzeti Táncszínházban, Eszenyi Enikő Ping-Swing című előadásában a Thália Színházban. Már a nyitó számmal meglepetéssel szolgált a Sixekció Táncegyesület csapata. Záró számként a Kormorán együttes zenéjére lassú és gyors csárdást adtak elő, a versenytáncos ruhákat magyar népviseletre felcserélve. Pécel kulturális életéből egy újabb szegmenssel ismerkedhetett meg a hatszáz fős publikum. Ivánkovics Zoltán ESE Híradó 17