A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevelei, 1994
1994 / 1. szám
-5-LEVÉL KASSÁRÓL (Pálmai Rudolftól) "Ismét találkozhattunk!" - hallottuk nem egy premontrei öregdiáktól ez év májusában Kassán. Május 26-án már a kora délutáni óráktól kezdve osztálytalálkozókat tartottak meghitt baráti körökben. Másnap, szombaton a kassai Thália színházban megrendezett, már hagyományos iskolai öregdiák találkozón Mécs László születésének centenáriuma volt a központi téma. A műsor keretében elhangzott Bartal Károly Tamás jászóvári apát úr üdvözlete, Czima György beszámolója, Dragsits Imre gödöllői öregdiák megindító előadása Mécs Lászlóval való személyes élményeiről, a nagyváradi és rozsnyói öregdiákok kedves üdvözlete, Nátafalussy Lajosnak a Rákóczi szövetség nevében mondott megható köszöntése az új Rákóczi zászló bemutatásával egyetemben és a jubiláló osztályok felköszöntése. Kriszt Andor meleg szavakkal köszöntötte fel azt az osztályt, amelynek 1945-ben kellett volna érettségiznie, de erre a háború miatt már nem kerülhetett sor a premontrei gimnáziumban. Köztük van Frankovics László Márk premontrei kanonok is, akit a háború után utolsóként szenteltek fel. A műsor középpontját Pálmai Rudolf kassai öregdiák "Mécsről Mécsről" c. előadása képezte, melyet Gazdag József gimnáziumi tanuló szavalatai tarkítottak. A nagyváradi, gödöllői, rozsnyói és kassai öregdiákok meghatódva hallgatták Mécs László hangját magnószalagról, aki saját verseiből szavalt. Este újból megtelt a "Slovan" szálló nagyterme öregdiákokkal és kedves hozzátartozóikkal, akik ünnepi hangulatban töltötték az estét. A vasárnapi ünnepi szentmisét az ősi Jászóvárban Budai Márton Ernő nagyváradi címzetes prépost, főcelebráns Bartal Károly Tamás jászóvári apáttal és Eördögh László gödöllői kanonokkal koncelebrálta. Budai Márton megható szavakkal emlékezett a jászói növendéki éveire is. A három celebráns szimbolizálta a premontrei gimnáziumok egykori diákjainak az ősi fészekhez való hűségét. Walkó Miklós a messzi Ausztráliából nejével érkezett erre a találkozóra. A találkozó után már a távoli Melbourneből írja: " . . ha lehetséges, írd meg annak a ritka fának a nevét, melyről a jászói botanikus kertben adtál nekünk két, legyezőre emlékeztető falevelet". Megírtam osztálytársamnak, hogy ez a ritka fa a páfrányfenyő, mely átvészelte a földtani korszakok kedvezőtlen viszonyait, és szívósságra, kitartásra, zord idők leküzdésére int bennünket e ritka fa. Június 5-én Gödöllőre utaztunk a hagyományos öregdiák-találkozóra, amely a maga légkörével egy évre való életerővel töltött el bennünket. Itt Fényi Ottó perjel-igazgató úr szimbolizálja az átéléshez szükséges életerőt, aki fáradhatatlan tevékenységével, kezdeményezése nyomán újraépült rendi gimnáziumával példát állít elénk. Várva vártuk a Szentatya szlovákiai látogatását. Apostoli útjának fénypontja a kassai vértanúk szentté avatása volt. Ebből az alkalomból a Kassai Premontrei Rendház kiadott egy "Legyenek mindnyájan egy" című összeállítást, amelyben az olvasó a szentté avatott három kassai vértanú életével ismerkedhet meg. Megcsodálhatja hitükhöz, hivatásukhoz, egyházukhoz való hűségüket. Ők nem hátráltak meg, amikor tűzzelvassal törtek rájuk, hanem álltak szilárdan, mint az ég felé mutató bércek, süvítő szélviharral dacoló faóriások. Szeptember 6-án az ő emléküket őrző emléktáblát lepleztek le a premontrei rendház falán e felirattal: "Sanctis Martyribus Cassoviensibus". Biztató volt a Szentatya hozzánk intézett felhívása: "Ne féljetek!" A szlovákiai rádió magyar adásában július 16-án "ALMA MATER" címen elhangzott egy összeállítás a volt kassai premontrei gimnáziumról, melyet a találkozóról és kerekasztal-beszélgetés formájában az öregdiákok képviselőivel készítettek. Augusztus 23-án a kassai premontrei öregdiákok küldöttsége felkereste a legidősebb öregdiák társukat, POLNISCH Feri bácsit, Mécs László osztálytársát, későbbi barátját, 100. születésnapja alkalmából. Feri bácsi örült ennek a látogatásnak, boldog volt, hiszen szobája megtelt virágcsokrokkal, rengetegen keresték fel, hogy jókívánságaikat kifejezhessék ennek a korát meghazudtoló élénkséggel mozgó öregúrnak. Azzal a kijelentésével fogadott bennünket, hogy őt a jó Isten itt felejtette, de a vele töltött egy óra elmúltával kedvenc nótájával, a "Piros pünkösd napján" című nótával váltunk el tőle jókedvűen, vidáman. Sok mondanivalónk van még, de maradjunk az emlékezésnél, mert csak az emlékezés ad vigaszt a viharos mában. -----x-----A Kassai Premontrei Rendház kiadásában, Pálmai Rudolf összeállításában könyv jelent meg a kassai vértanúkról, a pápa látogatása előtt: "LEGYENEK MINDNYÁJAN EGY" címmel. -----x-----Baráti szeretettel köszöntöm a Premontrei Rend gimnáziumainak minden kedves öregdiákját és tanáraikat! ,T om ki serenc