Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, KYISÜUCTEX! PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A­ MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM­ÁRA SO FILLÉR 1970. JÚNIUS 3., SZERDA Fock Jenő Belgrádban Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke — Mitja Ribicsicsnek, a Jugoszláv Szövetségi Végre­hajtó Tanács (kormány) elnö­kének meghívására — felesé­gével négynapos viszontláto­­gatásra, kedden kora délután Jugoszláviába érkezett. Fock Jenő mostani látogatásával vi­szonozza Mirca Spiljak akkori jugoszláv kormányelnök 1969. februári magyarországi láto­gatását. A magyar miniszter­­elnök kíséretének tagjai: Bíró József külkereskedelmi mi­niszter, Kovács István, a ko­hó- és gépipari miniszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszter-helyettes, Marjai József, a Magyar Nép­köztársaság belgrádi nagykö­vete és Várkonyi Péter, a kor­mány Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke. Fock Jenő és kíséretének különvonata déli 1 óra előtt fu­tott be a jugoszláv—magyar határra, Szabadkára. A külön­­vonaton érkezett meg Géza Tikvicki, Jugoszlávia budapes­ti nagykövete is. A magyar vendégeket a szabadkai állo­máson Nagy Ferenc, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tan­ács (kormány) tagja, a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság jugoszláv tagozatának elnöke, dr. Dejan Kosztics, a külügy­minisztérium protokollosztá­­lyának vezetője, Bagi Károly, a szabadkai városi tanács el­nöke, Antun Milodanovics-De­la, a JKSZ szabadkai bizot­sá­­gának titkára és Antun Kopi­­sevics, a Szocialista Szövetség (Népfront) szabadkai választ­mányának elnöke üdvözölte. A különvonat k­edd délután érkezett Belgrádba. A jugo­szláv főváros topcsideri pá­lyaudvarán a magyar vendé­geket Mitja Ribicsics, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke és fel­­sége, Mirko Topavac kül­ügyminiszter és fel­gége, Dracutin Haramija, a Horvát Szocialista Köztársaság Szaba­ra végrehajtó tanácsának (kormányának) elnöke, Milen­­ko Bojanics, a Szerb Szocia­lista Köztársaság végrehajtó tanácsának (kormányának) el­nöke, Branko Pesics, a balgr­á­­di városi tanács elnöke, Mu­­hamed Hadzsics külkereske­delmi miniszter, Jaksa Petrics külügyminiszter-helyettes, Vászán Siljak gazdasági mi­­niszterhelyettes, Milorad Jan­­kovits altábornagy és más ve­zető személyiségek fogadták. Fock Jenő a pályaudvaron rövid nyilatkozatot adott a (Folytatás a 2. oldalon.) Fock Jenő miniszterelnök Mitja Ribicsics jugoszláv kormány­­elnök meghívására Jugoszláviába utazott. A képen: Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes a pályaudvaron búcsúzik a miniszterelnöktől. Péter János Norvégiába érkezett Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­tere a norvég kormány meg­hívására kedden hivatalos látogatásra Norvégiába uta­zott. Péter János külügyminisz­ter — úton Oslo felé — rövid időre megszakította útját Berlinben. A berlin-schöne­­feldi repülőtéren Günter Kohrt, az NDK külügyi ál­lamtitkára, és dr. Nagy Lajos berlini magyar nagykövet üdvözölte. Péter János kül­ügyminiszter és Günter Kohrt államtitkár a találkozás so­rán megbeszélést tartott a két felet kölcsönösen érdeklő idő­szerű kérdésekről. Péter János külügyminisz­­ter kedden Oslóba érkezett. 17 óra 12 perckor szállt le a MALÉV TU-134-es gépe a norvég főváros fornebui •epülőterére, ahol külügy­­miniszterünket és kíséretét­­venn Strag norvég külügy­­m­iniszter fogadta. Este a norvég kormány üíszvacsorát adott külügy­­miniszterünk teteiére, és kísérete tisz- PÁRIZS Gromiko a Quai d'Orsay-n, a Matignon és Elysées palotában Kedden délelőtt a Quai D’Or­­say-n megkezdődtek a hivata­los szovjet-francia megbeszélé­sek Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és francia kollégája, Maurice Schumann között. A több, mint 50 per­cig tartó első megbeszélésen a szovjet külügyminiszter kí­séretében részt vett Valeri­­j Zorin, a Szovjetunió párizsi nagykövete, valamint a szov­jet külügyminisztérium magas rangú tisztviselője.több A lefolyt külügyminisztériumban megbeszélés után a Matignon palotában Jacques Chaban Delm­as miniszterel­nök fogadta a szovjet külügy­minisztert, aki ezt követően Georges Pompidou köztársa­sági elnök vendégeként az Elysées palotában ebédelt. Ebéd után négyszemközti megbeszélés volt a francia köztársasági elnök és a szov­jet külügyminiszter között. Kedden délután, a francia külügyminisztériumban foly­tatódtak a két külügyminisz­ter és kíséretük megbeszélé­sei.­ A DPA párizsi tudósítójá­nak jelentése szerint Scheer nyugatnémet külügyminiszter kedden, a Nyugat-Európai Unió közgyűlésének párizsi ülésszakán gyakorlatilag ki­zárta annak lehetőségét, hogy találkozik a szintén Párizsban tartózkodó Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Egy olasz parlamenti kép­viselő kérdésére ugyanis Scheel azt válaszolta: nem tett lépéseket egy ilyen talál­kozó létrehozására, s feltehe­tően Gromiko sem. Az első munkanap a Szojuz 9-en A Holdon járt első ember üdvözlete 3íasakrobot Száguld a Föld körül Szojuz 9, Nyikolájev ezre­­­dessel és Szevasztyjanov bélzeti mérnökkel. (A képen.)fe­A Szojuz 9. űrihajó kedden délután magyar idő szerint 16 óra 33 perckor befejezte a 14. fordulatot a Föld körül Az űrhajósok teljesen el­végezték az űrrepülés el­ső munkanapjának prog­ramját. Az 5. körben Andrijan Nyiko­­l­­ajev manővert hajtott végre a kézi tájoló berendezéssel, utá­na bekapcsolta a pályamódo­sító hajtóművet. A művelet erdményeként az űrhajó új pályára tért át, amelynek jel­lemzői a 14. fordulatban a kö­vetkezők voltak: legnagyobb eltávolodás a Föld felületétől 367 kilométer, legkisebb eltá­volodása 213 kilométer, kerin­gési idő 89,05 perc. Az űrrepülés első napjának programját teljesítve Nyikolá­­jev ezredes megfigyelte és le­fényképezte a Föld felületének különböző földrajzi és földta­ni formátumait, Szevasztyja­­nov űrhajós pedig elemezte a fülkeablakok­nak a hajtóberen­dezés működése következté­ben előállott terhelését, to­vábbá meghatározta a fülke­ablakok közelében feltűnő ré­szecskék és különböző tár­gyak méreteit. Ebéd után az űrhajósok rö­vid pihenőt tartottak. Lefek­vés előtt megmérték vérnyo­másukat és az űrhajó naplójá­ban feljegyezték a nap ered­ményeit. A Szojuz 9. moszkvai idő szerint 6.00 órától 16.00 óráig a szovjet rádiózás övezetén kívül tartózko­dott. Moszkvai idő szerint 14.00 órakor megkezdődött az űrha­jósok második munkanapja. Neil Armstrong amerikai űrhajós — aki második hete tartózkodik a Szovjetunióban —, hétfőn vendége volt a csil­lagvárosnak, ahol a szovjet űrhajósok élnek és felkészül­nek az űrrepülésekre. Armstrong ismertette a (Folytatás a 2. oldalon.) HÁROMMILLIÓT ADOTT A MEGYE Apadás — áradás várható a Tiszán Szegednél még nem múlt el a töltésszakadás veszélye „Ne örüljünk korán” — mondják a vízügyi szakembe­rek. Ha a 960 centiméteres maximumhoz képest 4—6 cen­tit apadt is Szegednél a Tisza — mivel a Maros második ár­hulláma a számítottnál kicsit előbb levonult —, a töltésszakadás veszélyé­vel most kell csak igazán számolni. Ugyanis mára a gátak teljes szélességükben átáznak, s jú­nius 6—8-ig néhány centimé­teres áradás és apadás váltja egymást a folyón. Egy percre sem lanyhulhat a figyelem, kilométerenként 6 ember vigyázza a partot, s to­vábbra is megfeszített erővel küzdenek a buzgárok, átázá­sok ellen. Egy hónapon át, jú­nius 18-ig tart az Alsó-Tiszán a harmadfokú készültség, jól­lehet a mellékfolyók mostani áradása már nem fenyeget nagy vízzel. A Szeged vidékén újabb lo­kalizációs gátak építésébe kezdtek. Egy részük a teljes védelmet szolgálja,­ más részük „késlel­tető” — árvíz esetén lehetővé teszik egy-egy területe­n a mentést. Elsőként a jobb par­ton Szeged ipari övezetét ve­szik körül töltéssel, majd a Szeged—Algyő közötti vonalat építik ki. A hódmezővásárhe­lyi ipari övezet védelmére is töltést emelnek. A Tiszántúlon 1500 kilomé­teren tartanak árvízvédelmi készültséget. Szolnoktól délre továbbra is veszélyes a víz. A legfrissebb összegzés: május 13-tól a védősereg 1500 csur­­gást, 390 kilométeres hosszban jelentkező átázást, 300 nagy buzgárt veszélytelenített, s 37 kilométeren erősítették a töl­tést, 17 kilométer szorítógátat, 50 kilométer lokalizációs vo­nalat építettek. Felhasználtak: 4,6 millió homokzsákot, 47 ezer ton­(Folytatás a 2. oldalon.) Munkában a könnyűbúvárok. Brandt a moszkvai eszmecseréről A Szabad Demokrata Párt elnöksége kedden nyilakoza­­tot tett hozottan közzé s ebben hata­szembeszállt azok­kal a híresztelésekkel, ame­lyek szerint ciáldemokrata közte és a Szo­Párt között nézeteltérés lenne a Moszkvá­val folytatandó tárgyalások kérdésében. Egon Bahr moszkvai esz­mecseréjének eredményével csütörtökön foglalkozik a bon­ni minisztertanács. Brandt kancellár hétfőn, az SPD par­lamenti frakciója előtt kije­lentette: a megkötendő egyez­mény rendezni fogja az euró­pai határkérdésekben elfog­lalt nyugatnémet álláspon­tot, mégpedig a potsdami egyezmény óta kötött nemzet­közi szerződések Bonni megfigyelők értelmében. kiemelik Brandt e kijelentésének fon­tosságát. A potsdami egyez­mény óta kötött nemzetközi szerződések ugyanis nemcsak a Bonn és a nyugati nagyha­talmak között kötött szerző­déseket öleli fel, hanem a szocialista országok egymás közötti nemzetközi szerződé­seit is.

Next