Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

I Jordánia a polgárháború küszöbén (Folytatás az 1. oldalról.) gának szerdai ülésén érvény­telenítették azt a múlt hét végén hozott határozatot, amely felfüggesztette a Pa­lesztinai Népi Felszabadítási Front tagságát. Mint ismere­tes, a központi bizottság géprablásokban játszott szere­a­pe miatt közösítette ki a szél­sőséges DNFF-t. Miután valamennyi gerilla­egységet Jasszer Arafat köz­vetlen főparancsnoksága alá helyezték, a kommandóknál harckészültséget rendeltek el. Arafat parancsa értelmében azonban „csak nyithatnak tüzet”.önvédelemből Arafat a központi bizottság nevében „fasiszta kormány­nak” minősítette az új jordá­niai katonai kabinetet. Magá­hoz hívatta az arab országok Ammanban akkreditált nagy­követeit és közölte velük, hogy a „Palesztinai mozgalom elszántan védi magát, mind­addig, amíg meg nem dönti a jordániai katonai uralmat". A központi bizottság szá­mos szakszervezettel együtt felszólította a lakosságot, hogy csütörtöktől kezdjen országos sztrájkot, ezzel fejezve ki nemtetszését a katonai dikta­túra iránt. Golda Meir izraeli minisz­terelnök szerdán elindult az Egyesült Államokba, ahol — mint Eban izraeli külügymi­niszter megfogalmazta — al­kalma lesz az amerikai veze­tőkkel áttekinteni a két or­szágot kölcsönösen érdeklő kérdéseket. Golda Meir asszony szigo­rú biztonsági intézkedések kö­zepette szállt fel az El Al iz­raeli repülőtársaság Londonon át New Yorkba induló gépé­re. A tudósítóknak megtiltot­ták, hogy a légi járat számát nyilvánosságra hozzák. Azo­kat az utasokat, akik ugyan­ezen a gépen indultak az Egyesült Államokba, felkér­ték, hogy indulás előtt két órával jelenjenek meg a re­pülőtéren. Alaposan tozták őket, mielőtt megmo­beszált­ Palesztina­ gerillák harci állást vesznek fel Irbidben, a Jordániai királyi csapatok ellen. Az úgy történt... Újra otthon — egy a megme­nekültek közül. A 29 éves­­ Müller Bálintné is átélte a ve­lencei tornádókatasztrófát. Most már otthon, orvosi felügyelet mellett pihen. Betanított munkára nőket, valamint segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés a fóti kutyatelep mellett levő telephelyünkön. • PAPÍRFELDOLGOZOK KTSZ Megfúrta a templom falát Eredeti akcióra vállalkozott egy tolvaj az angliai Leeds­­ben. Megfúrta a St. Cross templom falát, hogy hozzá­férjen egy 1933-ban vert és oda befalazott nagy értékű pennyhez, amit sikerült is el­emelnie. Értékesíteni azonban aligha tudja, mivel e pénzér­mékből igen kevés van és hatóságok mindegyiknek a tu­a­lajdonosát ismerik. 90, 62, 90 A spanyol Noelia Afonsót választották meg Európa idei szépségkirálynőjének. A győz­tes mögött a portugál, az olasz és a holland szépségki­rálynő végzett. Afonso kisas­­­szony 174 centiméter magas. „Bűvös számai”: 90, 62, 90. t MEGYEI’<&tírlap hattak volna a repülőgépbe, amelyet egész éjszaka szigorú őrizet alatt tartottak. RAFAELLO egymillió 200 ezer dollár értékűre becsült festményét — a Peruzzi ma­donna a gyermekkel — lop­ták el Charles ismeretlen személyek Elkins hollywoodi pénzember luxusvillájából. Nixon Jugoszláviába is ellátogat Nixon amerikai elnök — mint már jelentettük — szep­tember végén európai köruta­zásra indul. Az utazás prog­ramját Ronald Ziegler, a Fe­hér Ház szóvivője nagy vona­lakban ismertette a sajtó kép­viselőivel. Ziegler a többi kö­zött kijelentette, hogy Nixon Rómában, az utazás első állo­másán az olasz köztársasági elnök vendége lesz. Olaszor­szági tartózkodása alatt felke­resi VI. Pál pápát is. Ezt kö­vetően találkozik az amerikai 6. flotta parancsnokaival „Springfield” parancsnoki h­­a­jón, és a „Saratoga” repülő­­gép-anyahajóról megtekinti a flotta hadgyakorlatait, látogatást tesz a NATO Nixon dél­európai főhadiszállásán is, majd részt vesz a földközi­tengeri térségben működő amerikai nagykövetek érte­kezletén. Az elnök — mondotta a szóvivő — elfogadta Franco tábornok régebbi keletű meg­hívását is, és elmegy Madrid­ba, ahol megbeszéléseket foly­tat majd a két országot köl­csönösen érdeklő kérdésekről. Washingtonba való hazatérése előtt az elnök programján sze­repel még egy angliai látoga­tás, ahol az alkalomból első ízben találkozhat Heath mi­niszterelnökkel, amióta az tisztségét átvette. Az elnököt európai útjára el­kíséri felesége, Rogers kül­ügyminiszter, Kissinger, az el­nök nemzetbiztonsági tanács­adója, valamint Daniel Moy­­nihan elnöki tanácsadó. A ter­vek szerint Nixon szeptember 27-én­ indul el Washingtonból, és október 5-én érkezik haza. • A francia hírügynökség megjegyzi, az elnöki látogatás középpontjában a földközi­­tengeri térség áll. Ami arra mutat, hogy ki akarják hang­súlyozni az amerikai jelenlé­tet ebben a térségben. ★ Nixon elnök szeptember 27-én kezdődő európai köruta­zása során ellátogat Jugoszlá­viába is — közölte szerda dél­ben a Fehér Ház szóvivője. Mint mondotta, Jugoszlávia — amellyel az Egyesült Államok baráti kapcsolatokat tart fenn — már régen meghívta Nixon elnököt. Újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, jelen­leg nem tudja megmondani, mi lesz Nixon és Tito megbe­széléseinek témája. A TOYO SHIBAURA Elect­ric Company (Toshiba) japán és az Am­pex Corporation amerikai cég elkészítette a „világ legkisebb” televízió magnetofonját. A készülék mérete 28x33x11 centiméter, súlya hét kilogramm, a jövő évben jelenik meg a piacon. A készülék elemmel és háló­zati árammal egyaránt műkö­dik. Molukki-tervek A hágai rendőrséghez kö­zelálló körök szerdán közöl­ték, hogy a Molukki-szigetek­­hez tartozó Amboine szigetről származó fiatalok egy csoport­ja tervbe vette Joseph Luns holland külügyminiszter és a kormány más tagjainak el­rablását. A fiatalok állítólag így akarták kierőszakolni az augusztus 31. óta fogva tartott 30 társuk szabadon­ bocsátá­sát Az úgynevezett „dél-moluk­­ki köztársaság" száműzetés­ben élő alelnöke cáfolta, hogy az Amboine szigetéről szár­mazó fiatalok valaha is terv­be vettek volna politikai jel­legű emberrablásokat. Viszont a hágai főügyész kijelentette: értesült arról, hogy a holland hatóságokat megfenyegették, s ezért „minden szükséges in­tézkedést megtesznek”. MAGYAR-NSZK EGYEZMÉNY (Folytatás az 1. oldalról.) kelt vállalatok és gazdasági intézmények közötti termelés­műszaki kooperációs ügyle­tek létrejöttét. Ennek megfe­lelően a felek különféle ked­vezményekkel könnyítik meg a kooperációs tevékenységet. A megállapodást a két de­legáció vezetője, magyar rész­ről Mádai István, a Külke­reskedelmi Minisztérium fő­osztályvezetője, az NSZK ré­széről dr. Peter Hermes, a külügyminisztérium nagykövete parafálta.tárgyaló A megállapodás aláírásá­ra Budapesten fog sor ke­rülni. A megállapodás hatálya 1970. január 1-től visszame­nően 1974. december 31-ig terjed ki. STUTTGART Figarók versengése Stuttgartban véget ért a fodrászok világbajnoksága, amelyen 21 országból 180 résztvevő versengett a külön­böző címekért. Az egyéni győztes a francia Bernard Molaro lett, míg csapatban a nyugatnémet fodrászok vitték el a pálmát a női frizurák te­rén. A legjobb férfifrizurákat a belgák készítették. HÁROM FEGYENC szökött meg a dél-ausztráliai Ade­laide börtönéből. A szökevé­nyek kiraboltak egy farmot és túszként magukkal coltak egy 21 éves lányt. hur­A rendőrség repülőgéppel kutat a menekülő rabok után. KOZMOSZ 362 Szerdán a Szovjetunióban föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 362. jelzésű mester­séges holdat. 1970. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A SZOVJETUNiÓ ÚJ PEKINGI nAGYKÖVETE A Szovjetunió Tanácsa Elnöksége Legfelsőbb Tolsztyikovot nevezte Vaszilij ki Szovjetunió új pekingi nagy­a­követévé. Tolsztyikov az SZKP KB és Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének a tagja. A Szovjetunió új pekingi nagy­követe 1917-ben született és vasútmérnöki képesítéssel rendelkezik. 1946 és 1962 kö­zött fontos párt- és állami tisztségeket töltött be Lenin­­grádban, 1962 óta a leningrá­­di területi pártbizottság első titkára. ■ ■*. ENSZ Az ENSZ jubileumi üléssza­kának keddi nyitó ülésén, mint már jelentettük, megválasz­tották az ülésszak új elnökét Edvard Hambro norvég főde­legátus személyében, aki ez­után beszédet mondott. Ugyancsak a nyitó ülésen került sor a közgyűlés hat fő­bizottságának megválasztásá­ra. Ezek a következők: Politi­kai bizottság — Andres Agui­lar nagykövet (Venezuela). Gazdasági és pénzügyi bizott­ság — Walter Guevara Arte nagykövet (Bolívia). Szociális, humanitárius és kulturális bi­zottság — Maria Groza (Ro­mánia). Gyámsági bizottság — Vernon Johnson Mwaanga nagykövet (Zambia). Ügyviteli és költségvetési bizottság — Max Wershof (Kanada). Jogi bizottság — Paul Bamela En­­go (Kamerun). Különleges po­litikai bizottság — Abdul Smad Ghaus (Afganisztán). A közgyűlés szerdán magyar idő szerint fél négykor ismét összeült, és megválasztotta 17 alelnököt, valamint összeál­a­lította a jubileumi ülésszak napirendjére tűzött kérdések megvitatásának sorrendjét. Újra napirenden Nyugat-Berlin Szeptember 30-án ismét —­­ezúttal hetedik alkalommal — összeül a négy nagyhatalom képviselője, hogy folytassa tárgyalásait Nyugat-Berlinrel — közölte egy francia szóvivő. A legutóbbi ilyen ülést július­ban tartották. A Reuter tudó­sítása szerint a volt szövet­séges ellenőrző tanács épüle­tében folytatandó tárgyaláso­kon feltehetően mind a négy hatalom fokozott erőfeszítése­ket tesz majd a nyugat-berli­ni problémák megoldására. Megyénk Buenos Airese. A Rákos-patak völgyében, sűrű erdő borította, lágy dombolda­lakra épült ez a szép, egész­séges éghajlatú, jó (buenos aires), nagy levegőjű kiterje­désű település, amely egyko­ron egy kastélyból és néhány tucatnyi jobbágyházból állott, a fővárostól mindössze 30 ki­lométerre. Később sokan felfedezték szépségét, és mind több em­ber telepedett meg a lankás völgyekben. A község említé­sével először 1352-ben talál­kozunk, de a település jóval régebbi eredetű. Bennünket persze most egészen más ér­dekel, s nagy vonalakban megpróbálom vázolni ezt. 1965 decemberében Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese ünnepi tanács­ülésen avatta várossá Gödöl­lőt. Lakosainak száma akkor már meghaladta jóval a húsz­ezret. És a lakosságból 44 szá­zalék volt a munkás. De a város nagy, és mondhatni egyedi jelentőségét ez a szám jobban demonstrálja: a kere­sők 35 százaléka tanár, mér­nök, kutató stb., és a satöb­bin természetesen más értel­miségi foglalkozású embere­ket kell értenünk. Gödöllő gyorsan iparosodó város, de igazi jelentőségét mégis az adja meg a jelenben és még inkább a jövőben, hogy itt van, és még inkább itt lesz a magyar mezőgazda­ság tudományának fellegvára, új ipar, üzemek, új lakótele­pek, iskolák, valamint az egye­tem és több tudományos ku­tatóintézet léte jelzi hát az elmúlt 25 évet. És az üzemek, intézmények érdekes, modern színe eggyéolvadva a telepü­lés régi, természet alkotta pa­tinájával, az ezernyi zöld lombbal, fával, bokorral, parkkal adják a város új ka­rakterét, új képét. HÉV először 1911-ben érke­zett Budapestről ide. Képzel­hető az akkori gödöllőiek cso­dabámulása. Most naponta ezrek, tízezrek érkeznek ide munkába és utaznak Buda­pestre, munkába, vagy intéz­ni ügyes-bajos dolgaikat. A

Next