Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-16 / 88. szám
A NÉVADÓ EMLÉKEZETE Élenjárnak a munkában JÓ HÍRŰ A GAGARIN BRIGÁD Alig ért véget a délelőtti műszak, megmosdva, utcai ruhába öltözve gyülekeztek a vállalati KISZ-klubban. Körülülték az U-alakban elhelyezett dohányzóasztalokat, üdítőt töltöttek a poharakba, halk beszélgetéssel várták az összejövetel kezdetét. A huszonnyolc brigádtagot Laborcz Tivadar brigádvezető köszöntötte, és talán a fiatalabb munkatársak kedvéért, visszaemlékezett az 1966-ban alakult Gagarin brigád múltjára, egykori és mai működésére. A Közúti Gépellátó Vállalat ceglédi gyáregységének ez a kollektívája annak idején hat személlyel alakult meg, s ma már huszonnyolcan vannak. Egykor egy műhely negyedrészét birtokolták, ma már teljes egészében gazdái a világos, korszerűen felszerelt, igényes, rendben tartott csarnoknak. A fejlődés munkájuk fontosságát jelzi, a speciális gépszerelőé magas színvonalú tevékenységet végez, jól képzett szakemberek valamennyien, sok fiatal a gyárban szerzett szakmát, s úgy választották maguk közé. Amit elvégeznek, az megfelel a szigorú minőségi követelményeknek, nincs reklamáció. Saját működésüket könnyítendő, újítást vezettek be, számtalan Gyáron belül és a megrendelők körében egyaránt jó hírük van. Ezt mutatja a számos elismerés, amelyben egy évtized alatt részesültek. Szocialista brigádjuk oklevelet, zászlót, bronz, ezüst és arany fokozatú jelvényt érdemelt, a vállalat kiváló brigádja lett, megkapta a Hazafias Népfront Országos Elnöksége dicsérő oklevelét, legutóbb most április 4. alkalmából a városi tanács emléklapját kapták a társadalmi munkában való részvételért. A brigádnapló pontosan jelzi közös dolgaikat Nemcsak a munkavállalást rögzíti, hanem fényképekkel ad hírt a jól sikerült juniálisról, egy családi ház építésében való részvételről, a belvíz idején nyújtott segítségről, a VIII. kerületi óvodának juttatott játékokról. Együttműködési szerződésük van a forgácsolóüzem Rákóczi szocialistával, amely sok fontos brigádjaalkatrészt soron kívül elkészít a számukra. Ez alkalommal az összejövetel célja a megemlékezés volt. Az adta rá az alkalmat, hogy névadójuk, Jurij Gagarin, tizenhat évvel ezelőtt indult a kozmosz meghódítására. Valamennyien figyelmesen hallgatták Zsigmond Józsefnek, a Magyar—Szovjet Úajág tagcsoportja Baráti Tárelnökének erről szóló szavait. Az együttlét később oldottabb légkörben folytatódott, beszélgetéssel, zenehallgatással és társasjátékokkal telt az idő. (t.) A szolnoki rádió műsora Április 18-tól 24-ig Hétfő: 16.30—17.00: Szlovák műsor. 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Alkotó emberek — portréösszeállítás (A vasárnapi műsor ismétlése.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Kedvelt melódiák. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Andy Williams énekel. 17.10: Beszélgetés a román 17.20: Horák _ — nemzetiségről, néptáncok. 17.30: Nők negyedórája. 17.45: Mucsi Sándor operett- és dalfelvételeiből 18.00—18.30: Alföldi krónika. Tíz perc soulzene. Aretha Franklin énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda: 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Sheila felvételeiből. 17.10: Látókör II. előadás Helsinki szellemében, a mikrofonnál Gemela Ekle, az MSZMP Szolnok megyei Oktatási Igazgatósága filozófiai tanszékének tanára. Békés megyei kórusok énekelnek. 17.30: Zenés autóstop. A stúdió közlekedési magazinja. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Ritmuskoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben — zenés riportműsor a hét eseményeiből. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Tánczene szerzők előadásában. Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Két dal Katona Klári műsorából. 17.10: Hangképek a propagandisták ünnepi tanácskozásáról. Könnyűzene tangón tanúsban. 17.30: Kulturális figyelő. 17.45: Részletek a szolnoki Bartók I Béla kamarakórus március 28-i hangversenyéből. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Délutáni minikoktél. Hírösszefoglaló, műsorelőzetes Szombat: 17.00—18.30: Hét végi kaleidoszkóp. A tartalomból: Szerkesztik a hallgatók. Közben: riportok a hét műsorából, slágerantikvárium. Előadók ABC-ben. Egy fiatal énekesnő zenés portréja. Sporthírek, lapszemle 18 órakor. A nap hírei. Vasárnap: 16.30—17.00: Szlovák műsor. 17.00—17.30: Staféta. 17.30—18.00: Ajándékkosár Nyíregyházáról. A körzeti stúdiók műsorából. 18.00—18.30: Sport és muzsika, összefoglaló a hét vége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. AkviviNek és tusrajzok Tárlat Kocséron A napokban nyílt meg Kocséron a Petőfi Sándor velődési Otthonban Rácz MaJózsef festőművész gyűjteményes kiállítása. A tárlat az idén százéves község jubileumának egyik megnyitó rendezvénye, s ezen mintegy félszáz alkotás kerül közönség elé. A tus-, toll- és az akvarellképek főként nagykőrösi, kocséri és mátrai tájakat keltenek életre, de a bolgár tengerpart szépségei is megihlették a festőt. A festmények sorát hangulatos virágcsendéletek teszik még változatosabbá. A kiállítás első napján is sok bejegyzés született a művész naplójába, melyben újságcikkek, fényképek, bejegyzések emlékeztetnek Rácz József korábbi kiállításaira. Nagykőrösön is több alkalommal mutatták be alkotásait. A kiállítást április 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők, minden nap délelőtt 10—18 óráig. Mesterek kiállítása Remekelt a tímár, a bognár KÉSZÜLNEK A CEGLÉDI ŐSZRE A KIOSZ ceglédi székházának tágas tanácskozóterme most ezekben a napokban minden érdeklődő előtt nyitva áll. Egy kiállítást lehet benne megnézni — bemutatót, amely a lakosság szolgálatában tevékenykedő kisiparosok munkáját reprezentálja, Cegléden, a ceglédi járásban, Pest megyében. Fiatal és idős szakemberek egyaránt közönség elé tették szaktudásuk termékeit. Szó szerint remekeltek. Mert mi más lehetne a ceglédi Lévay Mihály pompásan megszerkesztett és kivitelezett, két tenyérben elférő kis prése, mint remekmű? S ugyancsak az Makai János kocsikerekekből formált szépmívű lámpája, az abonyi Bene Károly mutatós alkotása, amely a foglalkozására vall. Ifj. Gál Ferenc családi hagyományként folytatja a kötélverés ősi mesterségét, kiegészíti divatos, több színből s font cipőfűző készítésével. Hornyák Ferenc mestersége címere az, hogy exportnak beillő, importot pótló fémtermékeket gyárt. Lám, ide is jutott mutatóba. Kápolnási László kosárfonó munkáit dicséri közönség: érti a szakmát ez az a idős mester. Mosolyog a szón, aki a kosárfonót ismeri, hiszen az alkotó alig van élete delén, de a szakmáját tényleg tudja. Hasonló a vélemény a kiállító Miklósi István munkáiról Az öreg Szíjj könyvkötőmester neve ismert volt a városban. Lám, van, aki a szakmát folytassa, s bemutatkozik gyufaskatulyánál csöppebb takaros minikönyvvel. Mellette a nagy is igazolja a hozzáértést. Ott sorakozik a kiállított tárgyak sorában Fülöp Géza kefekötő számos munkája, Farkas János bognár műve, Rossi Nándorné képkeretező igényes mintái — s meg ne nehezteljen, akinek a neve a sorból kimaradt! A csütörtökig nyitva tartó kiállítás vendégkönyvében ott sorakoznak a többieket, a nemcsak ceglédieket illető elismerések, seregével. Van, aki legszívesebben rögtön megvenné a fele kiállítást. Mint a KIOSZ ceglédi irodáján mondták, a mostani bemutató csak ízelítő. A mesterek valójában a Ceglédi ősz eseménysorozatában szereplő, nagy bemutatóra készülnek. S természetesen nap mint nap dolgoznak, nem ilyen látványosan, de épp ilyen pontosan, elégedettséget keltve, a lakosság szolgálatában. E. K. I PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ,A CEGLÉDI JAPÁS ÉS CEGLÉD VARSA RÉSZÉR 1977. ÁPRILIS 16., SZOMBAT XXI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM *Óvodák, napközik Színvonalasabb nevelés Bővítéssel, átalakítással újabb csoportokat helyeznek el A városi tanács kezelésében levő tizenhárom óvodát ezernégyszázhúsz gyerek látogatja. 1971-ben még csak 750 hely várta az apróságokat. Az óvodai intézményhálózat ütemes fejlesztése a vállalatok, üzemek segítségével ment végbe. Az egy üzem — egy gyermekintézmény akció keretében számottevő segítséget nyújtottak a bővítésekhez, átalakításokhoz. A Köztársaság utcai óvoda és bölcsőde építéséhez ötmillió forinttal járultak hozzá. A jövőben is ehhez hasonló közreműködésre lesz szükség, hogy tovább növelhessék az elhelyezhető gyerekek számát. Az utóbbi évek eredményeként könyvelhető el az is, hogy a Budai úton és a Gerje telepen napközi otthonos óvodát létesített a tanács. A fejlődés nemcsak az óvodások számának emelkedésében mutatkozik meg, hanem a nevelés színvonalának javulásában is. Egyre inkább előtérbe kerül az a jogos követelmény, hogy az óvoda ne csak gyermekmegőrző legyen, hanem a bontakozó értelmű apróságok sokoldalú nevelését, a közösségbe való leilleszkedését, az iskolával a felkészítést szolgálja. Ennek a célnak nem könnyű megfelelni, hiszen jelenleg a 94 óvónő közül 24 képesítés nélküli. Igaz, közülük tizennégyen levelező tagozaton végzik tanulmányaikat. Néhány év múlva javít majd a helyzeten, hogy jelenleg 31 lány tanul Nagykőrösön az Arany János Gimnázium és Óvónőképző különböző évfolyamain. Az ötödik ötéves terv idején várhatóan felépül a város gyorsan fejlődő negyedében, a Károlyi Mihály lakótelepen egy új, száz személyt befogadó óvoda. A II. kerületi óvodát — korszerűsítéssel és bővítéssel — még egy csoport befogadására teszik alkalmassá. Jövőre az V. kerületi és a Szűcs-telepi óvodában szerveznek még egyegy új csoportot. Az általános iskolai napközi otthoni elhelyezést mind több szülő igényli gyermeke számára. Társadalmi szükséglet kielégítéséről van szó, éppen ezért mindent el kell követni a személyi és tárgyi feltételek további javításáért. Itt is fokozatosan tartalmasabbá válik a nevelőmunka. A Várkonyi iskola napközijének pedagógusai például arra törekednek, hogy a gyerekekben kibontakozzon az önállóság, iskolai feladataik elvégzésében. Eredményesen működik az otthontanács, a gyerekek közéletiségre való nevelése érdekében. A központi napközi otthonban a pedagógia eszközeivel alakították ki a napközi és az úttörőmunka kapcsolatát. Különösen nagy gondot fordítanak a fizikai dolgozók gyermekeinek segítésére. foglalkoztatótermek ízléses díszítése az esztétikai nevelést szolgálja. A Budai úti napközi 1975 őszén nyílt meg, két csoporttal működik, 34 általános iskolás és 18 kisegítő osztályba járó diákot fogad be. A kisegítő iskola napközije három csoporttal 62 gyereket foglalkoztat, közülük húszan állami gondozottak. A tárgyi feltételek általában eléggé szűkösek. A gyermekek elhelyezésére és a konyhák működésére adott terület kisebb az előírásosnál. Ezen a helyzeten — a városfejlesztési terveket figyelembe véve — a meglevő létesítmények ésszerű bővítésével és átalakításával lehet javítani. A központi és a Várkonyi iskola napközijének konyhája együttesen több mint ezerháromszáz adagot főz. A 34 napközis csoport vezetését ugyanennyi nevelő látja el. Jól képzett pedagógusok foglalkoznak a rájuk bízott tanulókkal. A négy napközi otthonban összesen ezerkétszázhetven diák tölti a tanítás utáni órákat. Mindkettőben lehetőséget találnak a csoportok számának növelésére. T. T. Szalagházat alapoznak Ötvennégy lakásos szalagházat épít a Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet a Széchenyi úton. Az alapok már a földben vannak, jelenleg a lábazati betonozás készül. A képen az Őze-brigád a lábazathoz szükséges szigetelőpapírt bitumennel keni be. Apáti-Tóth Sándor felvétele VENDÉGÜNK Harsányi Gábor Szombaton, április 16-án este 8 órai kezdettel a törteli Déryné Művelődési Házban irodalmi est lesz, amelyen Harsányi Gábor színművész lép fel. Jászai-díjas A műsort zongorán Bíró Attila kíséri. GONDOLNAK A NYUGDÍJASOKRA Klubfoglalkozás mindennap Délelőttönként és vasárnap délután is,, a fiatalok mellett sok idős ember keresi fel a ceglédi Kossuth Művelődési Központot. Naponta 10—12 óráig tart foglalkozást a nyugdíjasok klubja, ahol beszélgetéssel, olvasással, zenehallgatással és időnként, ismeretterjesztő előadás hallgatásával múlik az idő. Külön klubja van a nyugdíjas pedagógusoknak, külön a magányosan élő nyugdíjasoknak. De a város idős lakói nemcsak ezeket a foglalkozásokat látogatják, hanem többen tevékeny tagjai az éremgyűjtők, bélyeggyűjtők, kisgrafikabarátok csoportjának is. SZOMBATON ASZTALITENISZ-MÉRKŐZÉS Helyi rangadó a labdarúgó NB III-ban Eseményekben gazdag a hét végi sportműsor, kiemelkedik a programból a Ceglédi VSE NB I-es asztaliteniszezőinek Szondi SE elleni találkozója, a a két NB III-as ceglédi labdarúgó csapat helyi rangadója és a KÖZGÉP SE tekézőinek mérkőzése. SZOMBAT: Labdarúgás: A Vasutas sporttelepen az NB tartalékbajnokságban 14 órától Ceglédi VSE II.—Szolnoki MÁV II. Az országos ifjúsági bajnokságban 16 órától: CVSE—Sz. MÁV ifj. Asztalitenisz: A Mészáros Lőrinc iskola tornatermében este hat órakor kezdődik a Ceglédi VSE—Szondi SE NB I-es összecsapás. A ceglédiek az első fordulóban a várakozásnak megfelelően szerepeltek, három mérkőzésüket megnyerték, míg a BVSC-től vereséget szenvedtek. A papírforma a DVSE győzelmét ígéri. Teke: A Bem SE Batthyány utcai pályáján délután két órától a Bem SE a Nagykőrösi Volán együttesét fogadja az NB III-as bajnokságban. Legutóbb a Bem SE idegenben nyert, s most is esélyes a két pont megszerzésére. VASÁRNAP: Teke: A KÖZGÉP SE Teleki utcai pályáján az NB II. soronkövetkező fordulójában fél 10 órakor a KÖZGÉP SE a Bp. Postással találkozik. A vendégeknek nem sok esélyük van a győzelemre, hiszen a Cegléd eddig valamennyi hazai találkozóját megnyerte. Torna: A közgazdasági szakközépiskola tornatermében 10 órakor felnőtt III. osztályú területi csapatbajnokság. Atlétika: A Ceglédi VSE sporttelepén járási atlétikai pályabajnokság 10 órai kezdettel. Labdarúgás: A Ceglédi VSE sporttelepén a két NB III-as ceglédi együttes helyi rangadója délután 4 órakor lesz. A tavasz eddigi mérkőzésein Bem SE szerepelt jobban, nehezebb ellenfelek ellen kilenc pontot gyűjtöttek, öt hete veretlenek. Ezzel szemben DVSE hattal gyarapította pontajai számát, kisebb játékerőt képviselő együttesek ellen. ökölvívás: Meghívásos barátságos ökölvívó-mérkőzés lesz vasárnap délután 14 órakor a sportcsarnokban. A Dorogi Bányászt és az Esztergomi ITSK-t fogadja a CVSE. HÉTFŐ: Kézilabda: A Bem SE gerjei sporttelepén délután két órától a város általános iskoláinak fiú- és leánycsapatai a Kardos Béla emlékére kiírt kézilabdatornán vesznek részt. Kispályás labdarúgás: Negyvenöt csapat részvételével megkezdődik a több héten át tartó városi kispályás labdarúgó-bajnokság. >