Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-22 / 299. szám
Hol az igazság? Énekelve politizálnak Három éve történt: Kovács Ferenc, a Pest megyei KISZ- bizottság Ligeti Károly vezetőképző KISZ-iskola gondnoka és Hanzelik Endre, a Hazai Fésűsfonó váci gyárának dolgozója pol-beat együttest alakított, mely azóta már több megyei ifjúsági klubban, művelődési házban fellépett. Ezután úgy gondolták, gyermek- és irodalmi műsorokat is tartanak, és szórakoztatják közönségüket. 1979 tavaszán nagy örömükre felléptek a Magyar Rádió „Kirakodó vásár” című műsorában. „Hol az igazság” címmel énekelték saját szerzeményű pol-beat dalukat. A fiatal duó a tervek szerint legközelebb december 20-án Nagymaroson az amatőr művészegyüttesek fesztiválján lép ismét közönség Iványi Károly felvétele A főművezető Egy arc a Forte gyárból A jó munkáért járó sok-sok elismerés egyikéből utoljára november 7-én volt része Bagi Andrásnak, a váci Forte gyár főművezetőjének. A Munka Érdemrend bronz fokozatát ekkor vehette át. A dunaújvárosi Vasmű és Kohó Vállalatnál kezdte pályáját, DISZ-, majd KISZ-tagként aktívan részt vett az ifjúmunkás mozgalomban is. 1961-ig dolgozott Dunaújvárosban, de az indulás éveit nem felejtette el. Azóta is szívesen látogat el a Duna menti nagyüzembe, ahol felkeresi régi munkatársait. Később már a közlekedési nyomdában dolgozott. KISZ- vezetőségi taggá választották, s a munkája mellett esti tagozaton elvégezte a villamos és gépipari technikumot is. A KIPSZER-hez már műszaki ellenőrnek hívták, s itt alkalma nyílt több gyár és vállalat megismerésére, tapasztalatainak gyarapítására is. Házassága révén került Vácra, ahol a Forté ban vállalt munkát. Amikor a vállalati rekonstrukció zajlott az üzemben, sok bonyolult műszaki feladatot kellett megoldaniuk a munkatársaknak, köztük neki is. Az itt szerzett tapasztalatokból ma sokat adhat át művezetőként a környezetének. Megfontolt, előrelátó vezető, aki éppen e széles körű tapasztalatok alapján alakította ki munkamódszereit. 12 éve, hogy az egyik pártalapszervezet titkára lett. A vállalati támogatást élvezve képezte magát politikailag is, majd felsőfokú főenergetikusi bizonyítványt szerzett, s ezután lett főművezető. A napi feladatok mellett a takarékos energiafelhasználás rendszeres kezdeményezője, munkájában és akik közelebbről ismerik, azok jól tudják, hogy a magánéletében is érvényesülnek azok a tulajdonságok, melyek munkatársai és baráti körében vonzóvá teszik. Szabó Henrik Gyereknek—felnőttnek Természetjárók — Vajon hová rándulnak ki a nagymarosi természetjárók? — kérdezem Varga Zoltántól a községi művelődési ház igazgatójától. — Intézményünk patronálja a Nagy László vezetésével, alakult csoportot. Jövőre — január végén — Hont, Királyháza, Hegytető, láng, Nagymána, RemetebarCsóványos, Nagyhideghegy, Királyrét szerepel programunkban. A gyerekcsoportunk minden évben a Kőhegyi emlékművet keresi fel, s adózik Petőfi Sándor emlékének. Gyakran keresünk fel múzeumokat is, s augusztusban a csehszlovákiai Magas-Tátra hegyvonulatait kerestük fel. Célunk, hogy gyerek és felnőtt korosztályaival megkedveltessük a turisztikát. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM 1981. DECEMBER 22., KEDD kapható a hal Kiegyensúlyozott az ellátás Tizennyolc vagon sertéshús, pulyka, kacsa A kereskedelmi és az élelmiszeripari vállalatok vezetői a hét közepén egyeztették a városi tanács épületében az ünnepi ellátással kapcsolatos menetrendet. Varga József kereskedelmi felügyelőt megkértük, hogy tájékoztassa erről olvasóinkat. Az a fő szempont, hogy zavartalan legyen az ellátás. A vásárlók időben, viszonylag rövid idő alatt tudják beszerezni. — Miből,, mennyit? — A húsipari vállalat a város és a járás ellátására 18 vagon sertéshúst, 5 vagon csontos marhahúst, 6 vagon húskészítményt, 3 vagon egyéb készítményt (hurka, sajt), 2 vagon kocsonyának valót, 410 mázsa virslit és 2—3 vagon zsírszalonnát szállít a kereskedelemnek. A sütőipar kenyérből karácsonyra 5 vagonnal, újévre 6 vagonnal termelt — Lesz előszállítás? — December 21-én, hétfőn megkezdik a kenyér előszállítását az üzletekbe. A Tejipari Vállalat közel 80 ezer liter tejet, továbbá igény szerint túrót, tejfölt és egyéb terméket szállít. A FŰSZERT a megbeszélésen az alapvető szerekből jó ellátást élelmiígért. Lesz konzerv és zavartalan ellátás várható a disznóöléshez szükséges áruféleségekből. A szaloncukor sajnos kevesebb, mint az igényelt mennyiség, s az étolaj sem fedezi teljesen a keresletet. — Hol hol kapható? — A Széchenyi utcai 52-es húsboltban, a 30-as Árpád úti ABC-áruház, a 73-as Földvári téri ABC-áruház, a 24-es Földvári téri húsbolt, a 154-es Radnóti úti áruház, a 200-as ABC-áruház Deákváron és a Naszály Áruház árusítja. Gondoskodtunk, hogy ne legyen hiány baromfiból sem. A gödi termelőszövetkezet piaci boltjában pulykát, kacsát lehet vásárolni. A húsüzletekben jó a kínálat bőrös sertésből és kocsonyahúsból is. A vendéglátóipar sok beigldt, tortalapot készíti és több helyen szervez utcai árusítást. — Az ünnepi nyitvatartás? — December 24-én, csütörtökön valamennyi élelmiszerüzlet és a piac 7—13 óráig lesz nyitva. 27-én, vasárnap teljes munkanap az üzletekben, vendéglátó egységekben. Megemlítem, hogy 25-én és 26-án a Lottó és a Stadion cukrászda 8—12 óra között tejet és kenyeret árusít. December 31-én valamennyi élelmiszerüzlet és a piac 7-től 13 óráig tart nyitva. A cukrászdák éjfélkor zárnak, a vendéglátó egységek és éttermek hajnali 5 órakor. — Köszönjük a tájékoztatást. Papp Rezső Dolgozó ember vagyok... Történet a vonaton A Szobig közlekedő személyvonatban bőrdzsekis, torzonborz fiatalember huppan le az ülésre. Egykedvűen igazgatja a ruháját, majd rám néz, és elvigyorodik. — Meddig mész? — kérdezi. — Vácig — mondom tétován. — Én is — feleli, s azzal az ablak felé fordul. Jól hallani szaggatott lélegzetét. Az alvásból a kalauz riasztja fel. — Kérem a menetjegyét! —mondja határozottan. — Az nincs! De kifizetem a büntetést* válaszol újdonsült utazótársam, s megigazítja dús sörényét. — Itt van 500 forint, nyúl zsebébe és vigyorog. — Tudhatná, hogy nem tudok visszaadni ilyen korán reggel. — Az engem nem érdekel. Adja vissza a pénzemet. Dolgozó ember vagyok, láthatja... Nem tehetek arról, hogy nem tud visszaadni. — De arról tehet, hogy nincs jegye, mert elővételben is lehet váltani. A torzonborz rövid hallgatás után kivágja magát ja?— Kinek van erre energia— A következő megállónál leszáll! — jelenti ki a kalauz. — Azt ugyan várhatod a puskám — indulatoskodik a vigyori. Nekem jogom van utazni. A beszélgetésbe beleszól egy borízű hang: — Ne szívózz a kalauzzal Öcsi, mert képen teremtelek! Torzonborz „barátom” elhallgat, nézi ki szólt, aztán legyint egyet, és ül tovább. A csendet egy utas töri meg: Vác következik... Nagy Péter ÉTI- és más csoportok Tudományos egyesületek Várják a segítő szándékú jelentkezőket Sokan javasolták, hogy az MTESZ váci intézőbizottsága, a már megalakult energiagazdálkodási, hidrológiai, szilikátipari, textilipari, szervezési és vezetési tudományos egyesületek váci csoportjai mellett, más szakmák egyesületeit is alakítsák meg. Az Építőipari Tudományos Egyesület, az ÉTÉ váci csoportja négy vállalat hatvan szakembere jelenlétében alakult meg. Az alapításnál jelen volt Magyar József, a GYŐRTERV igazgatóhelyettese, az ÉTÉ főtitkárhelyettese, Kiss Ernő, a Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat mérnöke, az MSZMP városi bizottságának képviseletében Simák István, a szakmaközi bizottság titkára, Ecsődi András, a CEMÜ fejlesztési osztályvezetője, az MTESZ Váci IB titkára, Az alakuló gyűlést Takács Imre, a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének igazgatója, az MTESZ váci intézőbizottságának elnöke nyitotta meg, majd Saáry Gábor, a Váci Magasépítő Közös Vállalat igazgatója vázolta az ÉTK, ezen belül a váci csoport céljait, feladatait. Mindezt aláhúzta Kiss Ernő, amikor arról beszélt, hogy a város vezetősége már régen hiányát érezte a városfejlesztési, beruházási munkák tervezésénél egy helyi tudományos egyesület véleményének. Magyar József, az ÉTÉ központi vezetősége nevében üdvözölte a megjelenteket, vázolta annak szervezeti felépítését, további lehetőségeit. Végül megválasztották a vezetőséget. Elnök lett Saáry Gábor, aki már 35 éve dolgozik az építőiparban, 15 éve a Váci Magasépítő Közös Vállalat igazgatója, és munkája elismeréseként a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. Titkár Pitz Ernő, a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fejlesztési osztályvezetője. Ezenkívül még öt tagot választottak a vezetőségbe: Blaha Attilát, a Váci Városgazdálkodási Vállalat igazgatóját, Brandt Jánost, a Városi Tanács Kommunális Költségvetési Üzemének vezetőjét, Ernszt Miklóst, a városgazdálkodási vállalat főmérnökét, Honti Jánost, a kommunális üzem műszaki vezetőjét, Szalay Róbertet, a Váci Magasépítő Közös Vállalat főmérnökét. Saáry Gábor, a vezetőség nevében megköszönte a bizalmat. Az alakuló gyűlés, Takács Imre zárszavával ért véget, aki kihangsúlyozta, hogy a megalakult váci csoportba várják mindazok jelentkezését, aki segíteni akarja az ÉTÉ programját. M. Gy. Bejelentések és panaszok Szakvizsgálat A városi-járási népi ellenőrzési bizottság mellett működő közérdekű bejelentések szakcsoportja kísérletképpen célvizsgálatot tartott a Váci Városgazdálkodási Válalalatnál. Arról tájékozódtak, hogy a vállalat hogyan tartja be, hogyan hajtja végre a bejelentések és a panaszok kitűzéséről szóló minisztertanácsi rendelet előírásait? A szakcsoport megállapította, hogy a vállalatnál iktatás szempontjából nem különítik el a panaszokat és a közérdekű bejelentéseket. Helytelen az is, hogy a más szervtől hozzájuk átirányított bejelentés kivizsgálásának eredményéről csak a külső szervet értesítik , a bejelentőt nem. F nyugdíjastalálkozó Az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Váci Szervezete sikeres nyugdíjastalálkozót rendezett a Szőnyi Tibor Kórház ebédlőjében. A szép számmal összejött vendégeket dr. Nagy Endre osztályvezető főorvos, a szakszervezet elnöke köszöntötte. Kollégái itt ünnepelték dr. Ruzsicska Béla váci orvost, aki a közelmúltban kapott gyémántdiplomát. A hangulatot növelte a fóti citerazenekar játéka és a 10 tagú népi kórus műsora. Asmser együttesek A KISZ Váci Járási Bizottsága és a nagymarosi Nagyközségi KISZ Bizottság december 20-án a nagymarosi művelődési házban rendezi meg a járás amatőr együtteseinek bemutatóját. Dániel Kornél a zebegényi Szőnyi István emlékmúzeum igazgatójának megnyitó beszéde után fellép a nagybörzsönyi MAX és a váci Garabonciás együttes, a kóspallagi néptánccsoport, a fóti Vörösmarty művelődési ház Ifjú Zenebarátok Kórusa, a „Hecc” együttes, Orsós Márton polbeat énekes, a fóti Vörösmarty művelődési ház citerazenekara és a csővári néptánccsoport. Az esti órákban a Seita együttes ad műsort, majd Horváth István diszkóműsorával szórakoztatja a közönségét. Mit kíván a kedves vendég? Férfi, mi fodrásziskola — Jónapot kívánok. Kérek egy borotválást! Vácott a fodrásztanulók Széchenyi utcai műhelyében fekete hajú szemüveges fiatalember kedvesen, előzékenyen fogad, válaszol. — Tessék parancsolni, ide leülni. Miközben előkészítette szerszámait van alkalmam körülnézni. Húsz tanuló ismerkedik itt a férfi-női fodrászat tudnivalóival. Tanborotválás — Tessék hátra hajtani fejét — közli a fiatalember s a máris a szappanhab lepi el arcomat. Aztán a borotválás művelete következik, amit egy másodéves kislány végez el. Rutinosan, ügyesen oldja meg a feladatát, szinte percek alatt sima lesz az arcbőröm. — Most biztosan fog tetszeni a lányoknak — mondja tréfásan. Csaplár Dezső szakoktató immár 42 éve dolgozik a szakmában. A közelmúltban kapta meg a 30 éves törzsgárdatag jelvényt. — Hat éve vagyok, ebben a műhelyben, ahol a gyerekek elsajátíthatják a mesterség alapjait. A 202. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola diákjairól elmondhatom: jól megállják a helyüket a munkában. Tudom, hogy minden kezdet nehéz, így aztán egyegy mozzanatot többször is megmutatok. A borotváláshoz kézügyesség is kell. Itt női és férfi fodrászattal foglalkozunk, s néhány tanulónk már egészen ügyesen dolgozik. Egyébként az elsőévesek férfi fodrászatot, a második és harmadik évfolyamok pedig gyermek, illetve női fodrászatot sajátítják el. A Dunakanyar és Vidéke Vegyesipari vetkezet dolgozói lesznek.Szó— Mi a nehéz ebben a szakmában? — kérdezem Berki Sándor 15 éves tanulót. Emelt szintű — Szerintem a borotválás, mert veszélyes. Hiszen senki sem szeret sérült arccal távozni. Én még csak kétszer borotváltam. Úgy gondolom, szép ez a szakma és érdekes. Még csak elsőéves vagyok, de máris sokat tanultam Dezső bácsitól. Igazán türelmes ember. — Nekem már jól megy a borotválás, sokat gyakoroltam — kapcsolódik a beszélgetésbe a 16 éves Tóth Jolán másodikos tanuló. — A hagyományos hajvágást kell gyakorolnom, mert ha rosszul csinálom minden vágás elcsúfítja a frizurát. Azért választottam ezt a szakmát, mert anyukám is fodrász, s sokat mesél róla. Néha-néha segít is hasznos tanácsokkal. Vass Viktória másodéves tanulótól megtudom: emelt szintű oktatásban részesülnek ez gimnáziumi továbbtanulássra jogosít. Többen szeretnénk is elvégezni és leérettségizni — mondja. Hogy aztán érettségizett hassanak. ..fodrászként dolgoz Nagy Péter ISSN 0133—2739 (Váci Hírlap) Mindig sok a vendég. Munkában a másodévesek csoportja Fapp László felvétele