Pest Megyei Hírlap, 1983. június (27. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

játssza. X. — aki hivatásos néző — úgy találja, hogy a színház félvállról vette a bemutatót, nem figyelt oda eléggé, pénzt se igen áldozott, tehát a produkció erősen másodosztályú kategóriába került magán az intézményen belül is. Azonkívül tapasztalja, hogy 2., a díjakkal többszörösen kitüntetett, népszerű és a hivatalos kulturális körökben is jól jegyzett író, ezúttal felületes volt Nem írta meg igazán a darabot a vázlatos figurák tétován kódorognak a hevenyészett cselekményben, s hogy mi a dráma igazi mondanivalója, mi benne a szerzői üzenet, azt nem lehet kivenni — vagy ha az, ami a színpadról lejön, akkor, a darabbal elvi hibák is vannak. Mindezt tetézi, hogy Q. rendezése érezhetően unott, ötlettelen, egy elkerülhetetlen, ráosztott feladat kipipálása, elégséges szinten megoldott kisdolgozat, melyből Q. ismert ragyogó képességei szinte teljesen hiányoznak. Épp csak, hogy üzemképes előadást csinált, melyben a színészek nem ütköznek egymásnak és pontosan, végszóra jönnek be a fény- és hangeffektusok. W. pedig, a nagy rutinú, népszerű, színes egyéniségű színész, oly módon dobja a szerepét, hogy már a modorosságait sem adja elő őszintén. Unja az előadást, percekre kikapcsol, leplezetlenül, nézi az óráját, mintha aggódna, hogy ha nem beszél kissé gyorsabban, nem ér véget idejében a darab, és ő lekási az esti mesét a tévében. X. csalódottan, dühösen jön , ki a színházból, fogalmazgatja magában az indulatos szövegeket, , melyekben alaposan odamond ezért a rossz rutinmunkáért a színháznak, a szerzőnek, a rendezőnek, a színésznek, az egész kultúrpolitikának. Aztán beül egy nagyfröccsre a közeli kisvendéglőbe, és végiggondolja az egészet Másnap pedig megírja, hogy a színház jelentős ügyet vállalt, amikor Z. darabját műsorra tűzte; Z. társadalmilag fontos kérdésekhez nyúlt ebben a művében; Q érzékenyen vitte színpadra ezeket a fontos problémákat, Z., a nagy művész pedig emberi mélységet hiteles hátteret adott az egésznek. X. tudja, hogy nem ezt látta, tudja, hogy a közönség sem ezt látta, tudja, hogy színház is tudja, meg a szerző is tudja, s a rendező és a színész is pontosan tudja, hogy mit ért az egész, miről van szó, de ha X. bántja a színházát, attól az még nem lesz jobb, ha lehúzza a darabot és a szerzőt, attól Z. még népszerű marad, sőt, ha beolvas Q.nak, akkor Q. elintézi, hogy legközelebb X. ne mehessen el ide vagy oda, ahová pedig szeretne elmenni; és ha W.-ről megírja az igazat, holnap legorombítja a főszerkesztője. X. tehát megfutja a maga tiszteletkörét, nem bánt senkit, és azt is rezignáltan veszi tudomásul, hogy más lapokban is hasonló tiszteletköröket futottak a kollégái, legfeljebb kevesebb vagy több lelkesedéssel, és csak elvétve akadt egy-két ejnyebejnye, egy-két nana, egy-két talán mégse. Ha az olvasó most azt gondolja, mindez csak X. szorongásos álma, mely az esti nagyfröccsök következménye, egyszerre gondol igazat és tévéset. Igazat annyiban, hogy bármely színházi bemutató után kis fáradsággal összegyűjthetők a különböző lapokból a tiszteletkörök meg az ellentiszteletkörök is. És tévéset annyiban, hogy ezek az esetek többségükben nem feltétlenül tudatosak, vagy nem kizárólag X.-ék szubjektivitásán múlnak. Közelebbről: művészeti életünkben — és nemcsak színház világában — elég gyakori, hogy az egyes eseményekről szóló beszámolókból csak az nem derül ki: tulajdonképpen miről is van szó, és hogy ez a mi mit ér, milyen, jó vagy rossz-e? Érdekkörök, véd- és dacszövetségek, elfogultságok és ellenelfogultságok nyomai fedezhetők fel a véleményekben; egyesek szemében bizonyos alkotók, műhelyek bármit csinálnak, az csak jó lehet, mások szemében ugyanezek az alkotók és műhelyek pontosan ugyanavval a munkájukkal megbukhatnak. Nem arról van szó természetesen, hogy a művészetkritika legyen egységes minden véleményében, minden dicséretében vagy elmarasztalásában, mert ebben az esetben tökéletesen elegendő lenne, ha ez vagy az alap ennek vagy annak a műítésznek a tollából közölne egyetlen véleményt, és ezzel el lenne intézve a dolog. (Volt már ilyesmi — ne adják az istenek, hogy valaha is visszatérjen akár csak az árnyéka is.) A lényeg épp az ellenkező: igenis legyenek valóban értékelő, valóban az esztétikum, a mű tényleges értéke, alapján ítélkező mondanivalójú vélemények, melyeket elfogulatlanul mondanak ki hozzáértő és legyenek ezek a emberek, vélemények eltérők, ütközzenek, vitatkozzanak is akár. Ám érdemi kérdésekben ütközzenek, vitatkozzanak, térjenek el. z utóbbi időben több fontos politikai művelődésfórum és egyéb megnyilatkozás hangsúlyozta a művészetkritika fontosságát,az elvi kritika igényét, s az ezzel kapcsolatos roppant fontos művelődéspolitikai feladatokat. Én úgy vélem, a fentiekben megrajzolt, erősen ironikus kép ellenére sem forog veszélyben nálunk a kritika hitele,lansága, színvonala, elfogulatelvisége, művelődéspolitikai helye és súlya. Itt inkább a nem ritkán tapasztalható túlzásokról van szó — melyek azonban nagyon is alkalmasak arra, hogy precedensnek tekintsék azokat, s általánosítsanak a művészeti kritika egészére nézve is. Ez pedig épp olyan veszélyes, mintha egy-két, a beteg zsebére kacsingató orvos viselkedése alapján az egész orvosi kart ítéljük el. A tiszteletköröket futó kritika senkinek sem tesz jót. Hamis tudatot ébreszthet a művészeti intézményben, az alkotóban, félreinformálhatja a befogadót, azaz a közönséget, s konzerválhat egy nem konzerválandó ízlést, igényt, esztétikát vagy stílust. Lehet, hogy sokak számára kényelmes —, de hát a művészet mégsem tévéfotel elsősorban. Takács István Színházi levél Tiszteletkörök mnbX. elmegy megnézni líra az Y. színházban MM Z. új darabjának HK előadását, melyet Q. rendezett, s a BA A Játékszínben bemutatják Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabját Huszti Péter rendezésében. A képen Mensáros László és Gáti Oszkár Tapasztalatcserén, vendégségben Népművelők a vasi tájakon A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár — immár hagyományt teremtve — évről évre tapasztalatcserét szervez a megye kiemelkedően dolgozó népművelőinek. Ebben az évben az útirány Vas megye volt: Celldömölk, Sárvár, Szombathely, Kőszeg, Velem, Körmend és az Őrség. A meglátogatott települések puszta felsorolása is jól cseng a tájat, a gyönyörű városokat ismerők fülében, itt az útra kelt negyvenöt népművelő várakozását a többé-kevésbé ismert Vas megyei közművelődési munka gazdagsága is fokozta. Pest megye már évek óta szoros baráti és munkakapcsolatot alakított ki a dunántúli megyék népművelőivel és könyvtárosaival, s ez a mostani út a vasiak tavalyi látogatásának a viszonzása volt. Egyike a legjobbaknak Celldömölk meglepetéssel várt bennünket. •Azt tudtuk, hogy művelődési háza a szűkebb pátrián is túlélő, elismert munkát folytat, de hogy a Sághegy vulkanikus krátere milyen szép és kitűnő akusztikája révén mennyire alkalmas zenekari koncertek megrendezésére, arról csak most szereztünk tudomást. Az első nap estéjét Sárvárott töltöttük. A Nádasdy-vár egy részében kapott helyet a művelődés háza. A csodálatosan kialakított termek, a patinás falak között a munka elmélyült, hasznos beszélgetésre serkentette a résztvevőket. A vár a centrumban helyezkedik el, hatalmas őspark szélén, s e romantikus környezet hatását csak növelte, hogy a városka felett átvonuló zivatar miatt néhány órára az áramszolgáltatás is szünetelt. Másnap délelőtt Szombathelyen várt bennünket a megyei művelődési és ifjúsági központ. Zsámboki Árpád igazgató tájékoztatta csoportunkat az intézmény munkájáról, s bizony sokan irigykedve hallgatták beszámolóját arról a sokoldalú tevékenységről, mely e vadonatúj épület falain belül és kívül, folyik. Engedtessék meg annyi szubjektív megjegyzés a krónikástól, hogy — bár sok művelődési intézményt látott — elmondhassa: a szombathelyi új művelődési központ célszerűségében, funkcionális adottságaiban, esztétikai megjelenésében, technikai ségében a legjobbal felszereltegyike ma Magyarországon. Talán nemcsak a szakmabeliek kapják fel a fejüket arra, hogy az intézményben olyan kiscsoportos harmincegy helyiség van, amelyeket csak egy-egy szakkör, művészeti csoport használ — szabad idejében bármelyik szakköri tag bemehet, s kedve szerint dolgozhat. Nagy irigységgel jártuk végig az intézményt. Napjaink kultúrája Szombathely nevezetességeinek megtekintése után Kőszeg következett, eszünk nyomban Népművelőmozgásba lendült, megpillantva a szépen rendbe hozott belvárost, s kis tereire, a Jurisica vár bástyáira ki-ki kedve szerint ilyen vagy olyan programot álmodott. Tehettük, ez nem kerül pénzbe! Kőszegen ismerkedtünk meg Bariska Istvánnal, a levéltár vezetőjével, aki alapos tárgyi tudásával, a helyi eseményeket az ország történetébe ágyazó magyarázataival a városka szerelmeseivé tette hallgatóit. A csaknem kétórás idegenvezetése után sorra kerülő baráti beszélgetéseken pedig kitűnő humorával lopta magát szívünkbe. Úgy gondoltuk, hogy Kőszeg után már nehéz lesz szebbet, jobbat látnunk Vas megyében. Kellemesen csalódtunk, mert utunk következő állomása Velem, az ott kialakított fafaragók háza, s az abban folyó tudatos munka minden elismerésünket kivívta. Sok, nagyon sok ilyen és hasonló bázishelyre lenne szükségünk ebben az országban. Pest megyében; létükkel, segítségükkel sokkal közelebb hozhatnánk az embereket a nép művészetének megismeréséhez, az alkotói törekvések megvalósulásához, a mindennapok kultúrájának formálásához. Látogatásunk utolsó napja a körmendi közművelődési munka megismerésével, s a ma is vadregényes őrség tájainak bejárásával telt el. Nagyszerű embereket ismertünk meg e tapasztalatcsere során, a szakmai munka követésre méltó, vagy vitákra csábító lehetőségeivel találkoztunk a különböző intézményekben. Köszönet érte a programot szervező Vas megyei művelődési és ifjúsági központnak, s Pósvay Péternek, az intézmény munkatársának, állandó kísérőnknek. Közös munkát szolgált A hazafelé vezető úton Véredy Géza, a PMKK osztályvezetője, a csoport összetartja, lelke jegyezte meg, hogy sok hasznos, a mindennapi munkánkat is érintő tapasztalatot szereztünk, de talán még ennél is fontosabb, hogy negyvenöt népművelő ismerte meg jobban egymást e három nap alatt, s ez szűkebb hazánkban. Pest megyében a közös munka erősítését is szolgálja. T. B. Tv-FIGYELŐ Voltaire. Egy újabb — ezúttal francia — filmsorozat vette kezdetét kedden este. Sajnos azonban egyre kevesebb a szerencsénk a keddi sorozatokkal. Offenbach életének epizódjai? volt az a javából. Csacskaság A nemrég véget ért skarlát betűs történet? Bizony annak megelevenítői is jól elpuskázták a nemes irodalmi alapanyagot: dráma helyett könnyekre pályázó melodrámát rögzítettek masináikkal. A most következő hetek pedig majd Az ördöngös fickó, azaz Voltaire idős kori elmélkedéseit is elmélkedéseit kínálják összesen hat folytatásban. Végignézve az első traktusát ennek a vállalkozásnak, az a benyomásunk, hogy a francia kultúra és politika eme fenegyerekét szintén olyan valakik szólították életre, akiknek elég, ha megadják egy film címét, máris peregni kezd kezük alól a szabványos méretű, szabványos hosszúságú és szabványosan telekommunikációs középszerű história. A rutin kismesterei ők, rendelésre akár hozott, akár saját anyagból összefércelik szolid tisztességgel az összefércelendőket. Az, hogy a most emlegetett szakemberek hogyan dolgoznak, nyilván az ő dolguk, illetőleg azoké, akik teljesítményük arányában megfizetik őket. Ám az már nekünk, nézőknek kellemetlen, hogy újabban sorra-rendre a középszer pecsétjét viselik magukon ezek a ötven, hatvan percek. Jó lenne egyszer megtudni, hogy nincs jobb, vagy csak egyszerűen nem telik jobbra?! TÖrŐCSIk: Műsorváltozás következtében hamarabb láthattuk Törőcsik Mari énekes műsorát, mint azt tervezték. Szokatlan az ilyen programmódosítás a Szabadság téri intézmény gyakorlatában, de amilyen hirtelen került elénk ez az összeállítás, olyan örömmel kellett fogadnunk. Egyrészt azért, mert Törőcsik Mari ritka vendég a televízióban — hónapok eltelnek anélkül, hogy látnánk —, másrészt meg azért, mert ez a dalosokra igazán őszintére, s egyúttal látványában is tetszetősre sikerült. Hosszú időbe telne, ha össze akarnánk számlálni, hogy hány és hány alakot váltott, hányféle asszonytípust idézett meg, a hangulatoknak, a szívdobogtató érzéseknek, a mindentől búcsúzó lemondásoknak mily széles skáláját szólaltatta meg. Ha kellett, nagyon szép volt ha kellett, végecskán csúnya is merészelt lenni. Az egészen nagy színésznők kitárulkozásával mutatta meg legbensőbb önmagát. Külön szolgált, hogy néma örömünkre — hogy azt ne mondjuk, statiszta! — szerepekre olyan pályatársai vállalkoztak Törőcsik Marinak, mint Major Tamás vagy Kállai Ferenc. Ám ők ha csak megjelennek valahol, személyiségüknek akkor is súlya, tekintélye van. Dunakanyar: Turizmus ’83 címmel láthattunk riport-műsort a minap. Ebben az összeállításban a Dunakanyar is feltűnt, mégpedig a magánpanziók működésének vizsgálata kapcsán. Két ilyen vendégfogadóval, ismerkedhetett meg a néző. Az egyikben mozgalmasabb az élet, bár a vendégek kiközvetítésére nem kötöttek szerződést a gazdái. Viszont, mondhatni, éjjelnappal a kedvükbe járnak szobák bérlőinek. A másik maagánpanzió — noha éppen Szentendrén van —, hullámzóbb forgalmat bonyolít le. Hol tele van, hol meg csak várják, várják, hogy betoppanjon valaki. Recept nincs, ezt a régi-új szakmát is szabályszerűen meg kell tanulni. Az érdemjegyeket a vendégsereg ítéli oda. Akácz László 19SS JUNKS 1 SZOMBAT A Cóbel-cententriumra Emlékkiállítás Czóbel Béla születésének századik évfordulója tiszteletére a festőművész alkotásaiból — a Magyar Nemzeti Galéria és magángyűjtők anyagából — összeállított kiállítás nyílt a siófoki dél-balatoni kulturális központban. Az 1883-ban Budapesten született festőművész siófoki kiállításán ötven akvarellje, pasztellje és vegyes technikával készült képe látható. Nyitott ablak A Népszava Lap- és Könyvkiadó Nyitott ablak címmel válogatást adott közre a Szakszervezetek Országos Tanácsa 1971— 1981 között irodalmi ösztöndíjasainak munkáiból. Jobb címet aligha választhattak volna, hiszen az az érzékenység, amellyel kötet szerzői — írók, köttők, újságírók — mai világunkat észlelik, ma is arra ösztönzi továbbőket, hogy nyitottságukkal dolgozó, alkotó ember felé a forduljanak. Tónagy Sándor Riport helyett című versciklusában a mindennapi eseményeket örökíti meg egyéni ízzel. Baranyi Ferenc Járom a hazámat című két szülő riportkötetéből adott közre részleteket, panoráma címmel. Pannon Nyugalma, áttekintőképessége, egyszerűsége most is vonzóvá teszi írásművészetét. Vicsek Ferenc Paks hétköznapjairól szól A beemelés című tárcájában. A költőként-íróként egyaránt remeklő Tamás Menyhért, a Budapesti Vegyiművek hidas gyáregységébe vezeti el olvasóit, így is lehet üzemről, munkásról írni — mondhatnánk, akár csak Kósa Csaba metróriportját, Kiss Dénes portréját, Csörsz István regényrészletét, Zsombok Tímár György, Annus József, Mátyás István írását olvasva. H. Barta Lajos Magánnyomozás egy lány ügyében címmel írt vallomások tükrében egy tizenkilenc évet élt magyar állampolgárról. Galgóczi Erzsébet önéletrajzi ihletésű műve éppúgy közvetlenségével és tárgyszerűségével hat, mint a ma is esztergályosként dolgozó Kutasi Gyula Elszámolás című novellája. Az orvosként és válaszaival is jeles Bolya Péter ezúttal az írómesterség hátterébe vezet be. t A Halász Lajos válogatés szerkesztette kötet jó ügyet szolgál: a szakszervezeti mecenatúra minőségére világít rá. Érdemes lenne a kezdeményezést jövőre is folytatni, antológiasorozattá nőhetné ki magát az egykori Irodalmi ösztöndíjasok munkásságának figyelemmel kísérése. Kétezer éves leletek Halálát váró gladiátor Érdekes kiállítás nyílt leányfalui Petőfi Sándor Mű velődési Központban. Erdőkürti Zsuzsanna fotóművész ugyanis a Nemzeti Múzeum alkalmazottja, s a Dunakanyarban talált római régészeti tárgyakról készített felvételeit mutatja be a közönségnek Ennek a szakmának egyik legfontosabb követelménye a tárgyhűség. Nincs lehetőség az úgynevezett hamisításokra, a külső segédeszközök, lámpa, függönyök retusálásra, igénybevételére, a Nem dolgozhat modellekkel, nem foghatja meg a látogatót az élet drámai vagy szenzációs pillanataival. Az egyik oldalon tehát szürkeség veszélye fenyegeti a a kiállítót, ugyanakkor a szakmai követelmény megkívánja hogy a régészek számára fontos részek hangsúlyt kapjanak a felvételen is. Erdőkürti Zsuzsanna elkerüli a buktatókat. Úgy teszi élővé a régészeti leletet, hogy az a tudományos munkának is alapjául szolgál. A Vénusz szobrocska, a halálát váró gladiátor, Dionysos, Minerva, Bacchus, a Pán gyerek síppal nemcsak azért hatnak élőknek, mert a szobrászat törvényei szerint klasszikus alkotások, hanem azért is, mert Erdőkürti Zsuzsanna ért hozzá, hogy az örök emberit emelje ki a művekből. Magyarországon még nem volt ilyen témájú fotókiállítás, talán ezért is vett részt már a megnyitón szép számú látogató. Számukra még emlékezetesebbé tette az eseményt dr. S. Thomas Edit régész vetítettképes előadása a Dunakanyar római kori emlékeiről. A kiállítás június 15-ig 10 és 18 óra között tekinthető meg a leányfalui művelődési központban.