Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-04 / 183. szám

8 ÍREKM , 1983. augusztus napja.■ Csütörtök: Domonkos4: A Nap kél 5.25 — nyugszik 20.15 órakor. A Hold kél------nyugszik 16.23 órakor. Túlnyomóan borult lesz az ég, országszerte ismétlődő eső­vel, záporral — főként keleten — zivatarral. Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként vi­harossá fokozódik. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön álta­lában 17—22 fok között várha­tó. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács F. Nagy Istvánt, a Délmagyarország főszerkesztőjét több évtizedes elkötelezett, színvonalas szer­kesztői és újságírói tevékeny­sége elismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. Tárnoki tározó A Sasad, az érdi Bentavölgye Tsz és a Budapesti és Pest me­gyei­ Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat közös beru­házásában épült fel a tárnoki gabonaszárító- és tározótelep. Az idén nyáron kevés dolga akadt a két bábolnai nedves­­ségelvonó berendezésnek, nem volt szükség szárításra. Veress Jenő felvétele — Kalauz nélkül. Új mód­szerrel igyekszik egyszerűsíte­ni a MÁV a Dunakanyarban közlekedő vonatokon a jegyel­lenőrzést. Néhány kocsiban ezentúl csak bérlettel utaz­hatnak. T ELHUNYT FALUS RÓBERT Falus Róbert, az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem gö­rög nyelv- és irodalomtan­­szék tanszékvezető egyetemi tanára 58 éves korában várat­lanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTEMETTÉK Mély NÉVAI LÁSZLÓT részvéttel kísérték utolsó útjára szerdán Buda­pesten, a Kozma utcai teme­tőben dr. Névai László egye­temi tanárt, az álla­m- és jog­­tudmányok doktorát, akinek elhunytáról az V. kerületi pártbizottság, a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövetsé­ge, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem, a Fővárosi Ta­nács és a VI. kerületi nép­frontbizottság adott ki gyász­­jelentést. A ravatalnál — ahol bíbor párnán elhelyezték a 69 éves korában meghalt profes­­­szor kitüntetéseit, köztük a Szocialista Hazáért Érdemren­det — a hozzátartozókkal együtt Névai László elvtársai­nak, barátainak, pályatársai­nak, tanítványainak sokasága rótta le kegyeletét. — Tábor a konzervgyárban. A Nagykőrösi Konzervgyár­ban nyáron egymást váltó tur­nusokban összesen 1100 közép­­iskolás fiatal segíti a zöldség- és gyümölcsfeldolgozást. Az építőtábor lakói szabad idejük­ben sportolnak, a város neve­zetességeivel ismerkednek. — Szakmai tanfolyamok: Ki­lenc szakmunkásképző tanfo­lyamot indít szeptemberben­­ a gödöllői művelődési központ. A kellő gyakorlattal rendel­kezők sikeres vizsga után szakmunkás-bizonyítványt kap­nak. Érdeklődni és jelentkezni munkaidőben a művelődési központban lehet. Pénteken nyit a Planetárium Űrhajózási kiállítások Június 20-án kezdődött, és augusztus 4-én ér véget a TIT budapesti Planetáriumában a nyári szünet. A közben eltelt hat hetet — mint minden év­ben — a berendezések műsza­ki felújítására, az erőteljes igénybevételtől elhasználódott, elkopott műszerkészlet „fel­frissítésére” fordították. A Pla­netárium kupoláján ugyanis évente 200 ezer látogatónak 950 alkalommal mutatják be az égboltot, a csillagokat és a bolygókat, s eközben a beren­dezéseket alaposan megviseli a folyamatos — sokszor­­ 7 órán át egyfolytában tartó — üze­meltetés. A munkálatok során kitisz­tították, pontosan beállították a két gömbben elhelyezett 160 csillagprojektort, s — ugyan­csak tisztítás, javítás céljából — kiemelték a kupola kettős burkolata mögötti hangszóró­kat is, szám szerint nyolcat. A csillaggömböket kísérletképpen halogénizzókkal látták el, a naprendszervetítőben pedig az 1983. évihez igazították a bolygók távolságviszonyait. A nyitásra speciális diavetí­tő-rendszer készült el: a leg­korszerűbb, botkormányos ve­zérléssel működik, s az égbolt bármely pontjára vetíthet mozgatható képet. Emellett a felszerelést vezeték nélküli rádiómikrofonnal korszerűsí­tették. Az eszközök felújítását az év utolsó negyedévében tartal­mi megújulás is követi: a ter­vek szerint októberben, az űrhajózási kongresszussal egy időben négy űrhajózási témá­jú kiállítást is nyitnak a TIT budapesti Planetáriumában. ’xMúan MÁCZA JÁNOS KILENCVEN ÉVE, 1893. augusztus 4-én született, és 81 éves korában, 1974-ben hunyt el Mácza János esztéta, író és műfordító, a magyar és a nemzetközi kommunista moz­galom kiválósága. Eredetileg gyógyszerésznek ta­nult; 1913-tól szinikr­ikákat írt, amelyek budapesti lapokban jelentek meg. 1915-ben a fővá­rosba költözött, s a Kassák La­jos köré csoportosuló antimili­­tarista fiatalok köréhez csatla­kozott. A Tett, majd a Ma ál­landó munkatársa. 1917-ben megszervezte a Ma színházi stúdióját, s egy kísérleti szín­házat is tervezett. Kapcsolatba kerül progresszív franci­a anti­­militarista írókkal, a Ma-kör­ben pedig — többek közt — Uitz Bélával. A Tanácsköztársa­ság vérbefojtása után vissza­tért szülőföldjére, Szlovákiába, majd Bécsbe emigrált, ahol tagja lett a KMP-nek. 1923-ban Moszkvában telepedett le, éveken át a közoktatásügyi nép­i biztosság irodalmi osztályán dolgozott. Az Oktyabr művész­­csoport egyik alapító tagja; 1928—34 között a moszkvai egye­temen a művészetelmélet és művészettörténet tanára. Ifj Rába-eke Változtatható szélesség Új taggal bővül a Rába me­zőgazdasági munkagép-család: még ebben a negyedévben megkezdik a győri Rába gyár mosonmagyaróvári mezőgaz­dasági gépgyárában a változ­tatható fogásszélességű ekék sorozatgyártását. Az öt-hatva­­sú ekék munkaszélessége 213 és 353 centiméter között állít­ható, az ekefejek fogásszéles­ségét munka közben a vezető­fülkéből módosíthatja a trak­toros. E műszaki megoldásnak nagy előnye, vonóképességét hogy a traktor optimálisan tudják kihasználni, ezzel nö­vekszik a szántási teljesítmény. A legnagyobb szántási mélység 30,5 centiméter. Az új munkagép gyártásá­nak licencét az elmúlt évben vásárolta meg­ az amerikai INC-cégtől a győri Rába gyár. A kísérleti darabok elkészül­tek, kipróbálásuk több Győr környéki gazdaságban meg­kezdődött. Az eddigi tapaszta­latok kedvezőek, kezdődhet a sorozatgyártás. Az új, nagy teljesítményű ekéket nemcsak a Rába-erőgé­­nek tudják vontatni, hanem a Zetor 160-as és a T—150-es traktorok is. Szőlőben, gyümölcsösben Növényvédelmi előrejelzés Rajzik az aknázómolyok harmadik és egyben utolsó nemzedéke, támadásuk az al­ma- és a meggyültetvények­ben különösen erős. Ellenük most kell megkezdeni a véde­kezést; a beavatkozás a lep­kék ellen a leghatásosabb, ugyanakkor a lárvák gyérítése is eredményes. A fertőzés az almásokban különösen nagy veszélyt jelent, mert a lárvák jó része most már a gyümölcs­­kocsány körül fog bábozódni. Ugyancsak nagyon fontos a gyümölcsösökben — a helyi fertőzöttség erősségétől füg­gően — az atka elleni védeke­zés. Ahol ezt korábban elha­nyagolták, ott már megkezdő­dött a levelek sárgás, bronzos elszíneződése. Végül egy szőlős hír: a korai szőlőfajták érésben vannak. A nagy szárazság miatt azonban félő, hogy egy-egy helyi na­gyobb eső után kirepednek a bogyók, és így megtelepedhet a botritisz. A szürke­penészes rothadás elkerülésére a zsen­­dülő szőlőket célszerű meg­előző kezelésben részesíteni. Különösen a hűvös, csapadé­kos időjárás idején okozhat a szürkepenész felbecsülhetetlen károkat. Augusztusban ez a betegség a szőlősgazdák legna­gyobb ellensége, ezért most már nem a szőlő-lisztharmat és a szőlő-peronoszpóra, ha­nem a szürke penész ellen kell védekezni. A betegség csak ak­kor pusztít, ha nyílt sebek vannak a szőlőbogyókon. A­ szürke penész bogyórotha­dás­a ellen az Ortho-Phaltan (porozó), a Buvicid F (poro­zó), a Folpan 50 WP, a Disp­­latan, a Mycodifol, a Bassun­­gin, a Chinoin Fundazol 50 WP, a Topsin—M 70 ÉP, a Pol, a Thiuram, a Ronilan, a Rovral, a Sumilex, a Polixin AL WP egyaránt hatásos vé­delmet nyújt. Portrék Kisplasztikák Takács Erzsébet SZOT- díjas szobrászművész gyűjte­ményes kiállítását augusztus 8-án, hétfőn 17 órakor nyitják meg Gödöllőn, a Petőfi Sán­dor Művelődési Központban. A tárlat átfogó képet ad a mű­vész munkásságáról, portréi mellett számos kisplasztikáját is láthatják az érdeklődők; a kiállítást augusztus 26-ig te­kinthetik meg a látogatók. Víz az üdülőknek is Hosszabb lett a csőkígyó Tíz évvel ezelőtt a hegyek lábai alatt fekvő Csobánikán kólibacilussal fertőzött vizet ittak az emberek, amelyet ásott kutakból nyertek.­ A köz­egészségügyileg v­eszélyezte­­tett területen 1974-ben alakult meg az ivóvíztársulat Katona András vezetésével. A mandá­tumuk 10 évre szólt, a tervek szerint ez idő alatt­ 12 kilomé­ter csövet kellett lefektetniük, s ehhez 12 millió forint állt a rendelkezésükre. Az építéskor kiderült, hogy a 12 kilométer hosszú vezeték nem ér el néhány sűrűn lakott utcát. Ezért a víztársulat 13 ezer 600 méter hosszan fektet­te le a csöveket. 1978-ban be­fejezték a munkálatokat és a rendszert átadták üzemeltetés­re a Duna menti Regionális Vízmű Vállalatnak. A társulat azonban nem oszlott fel. Im­már ötödik éve saját pénzfor­rásból dolgoznak, eljuttatták az ivóvizet az üdülőterületek­re, sőt olyan helyekre is, mint a Béke­­ utca, ahol a lakók anyagi helyzetük miatt még a hozzájárulás összegét sem tudták kifizetni. A víztársulatnak a jövő év júniusában jár le a megbíza­tása. Addig újabb másfél kilo­méterrel szeretnék növelni a hálózatot. A Táncsics utcába például 360 ezer forintos költ­séggel juthat el a víz, de az ott lakó 36 család nem hajlandó megfizetni a telkenkénti 10 ezer forintos összeget. A víz­társulat feloszlása után a ta­nács és a DMRVV lesz a jog­utód. Nekik igencsak kevés építenivaló maradt, s a kóli­­bacilusok sem fenyegetik im­már a csobánkaijaik egészségét. V. M. RADIO ES TV MŰ­SOURBOL KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.25: Beethoven: C-moll vonós­négyes 8.46: Örökzöld dallamok 9.44: A gyermekrádió műsora 10.00: Hírek 10.05: Gyermekeknek 10.41: Operafelvételekből 11.10: Verbunkos muzsika 11.39: Széchenyi István naplójá­ból 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Ladányi Mihály: Gyere vissza 12.55: Lemezmúzeum 13.29: Nóták 13.58: Szigliget — Szívliget 15.00: Hírek 15.05: Operarészletek 16.00: Rádiónapló 18.00: Operettrészletek 18.14: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti Magazin 19.15: Évszázadok mesterművei 19.41: Dokumentumműsor a Mura menti horvátok életéből 30.21: Népdalkantáták 22.00: Hírek. Sport 22.20: Portrésor és interjúlánc 22.30: Nagy siker volt 24.00: Hírek. Időjárásjelentés 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelentés 8.05: Nóták 8.20: Tíz perc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 8.35: Napközben 10.00: Zene délelőtt 11.35: Csak fiataloknak 13.35: Eszperantó nyelvű hírek 12.40: Tudósítás az öttusa VB-ről 12.45: Mezők, falvak éneke 13.00: Kincs a föld alatt 13.28: Éneklő ifjúság 13.33: Farkas Ferenc gyermek­­muzsikájából 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Tudósítás az öttusa VB-ről 14.05: Barátság slágerexpressz 14.30: Hírek. Útközben 14.35: Fúvószene 15.07: Fáy András szerzeményeiből 15.32: Egyszer volt Budán kutya­vásár 16.00: Nóták 16.25: Tudósítás az öttusa VB-ről 16.35: Dallamok, emlékek 17.30: Kézfogások 18.35: Tudósítás az öttusa VB-ről 18.40: Válogatott felvételek 19.35: Népdalfeldolgozásokból 19.47: Tudósítás az öttusa VB-ről 19.55: Slágerlista 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Szegő Andrásnak hívják 21.19: Operettrészletek 22.19: Sci-fi kedvelőknek 23.00: Hírek. Sport 23.20: A tegnap slágereiből 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés 3. MŰSOR 9.00: A Kodály vonósnégyes fel­vételeiből 10.05: Dzsesszfelvételekből 11.05: Zenekari muzsika 12.02: Rossini: Mózes: Opera 14.44: Zenekari muzsika 16.00: Zenei lexikon 16.21: Josquin des Prés: Missa l’homme armé 16.56: Pophullám 18.00: Gyerünk a moziba be ... 18.30: Rádióhangversenyekről 19.05: Minden versek titkai 19.35: Operaáriák 20.00: Szimfonikus zene 21.20: Barokk kamarazene 22.00: Az Ambassador Bigband játszik 22.33: Napjaink zenéje 23.30: Hírek. Időjárás jelentés 16.20: HírekTELEVÍZIÓ 16.25: A tegnap gyermekei 16.50: Kórház a város szélén 18.20: Képújság 18.30: Telesport 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Keverék 21.00: Hírháttér 21.50: P. I. Csajkovszkij 22.30: TV-Híradó 2. MŰSOR 19.05: A mi képernyőnk 18.36: TV-Híradó 20.00: Traktorista lányok 20.10: Traktorista lányok találko­zója «1.05: TV-Híradó «1.25: Balázs Béla egyfelvonásosai 1983. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK Szentendre Épít­észet! pál­yázat Az­lesztési Építésügyi és Városfej­Minisztérium, a Pest megyei Tanács V. B., a Szent­a­endre városi Tanács V. B. és Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság országos tervpályá­zatait hirdetett Szentendre Fel­­szabadulás lakótelepének to­vábbfejlesztésére. A tervpályá­zat célja olyan javaslatok, tervmegoldások kidolgozása, amelyek megalapozzák Szent­endre délnyugati város­részének Felszabadulás la­­kótelepnek a továbbfejlesz­tését. Fontos szempont, hogy a leendő lakótelep illeszkedjen a táj környezetéhez, és elégítse ki az idegenforgalmat szolgáló követelményeket is. A pályaműveket a Szentend­re városi Tanács V. B. műszaki osztály címére kizárólag pos­tán lehet beküldeni 1983­. no­vember 8-ig. A díjazásra 500 ezer forint áll rendelkezésre. A tervpályázati kiírás és mellék­letei az ÉVM építészeti és tele­pülésfejlesztési főosztálya tit­kárságán vehető át. Vámosszabadinál Közös határátkelőhely a munkák befejező szakaszba érkeztek. A­ tájba jól illő épü­letegységet a Duna töltésének közelében építették fel; fél­ezer négyzetméter alapterüle­tű, tágas utasteréhez mindkét oldalon ötszáz-ötszáz négyzet­­méter fedett térség tartozik, ahol a személygépkocsikat fo­gadják. Ezek mellett — mind­két oldalon — külön sávban közlekedhetnek a kamionok és az autóbuszok. Az új átkelőhely — ahol együtt dolgozik majd a magyar és a csehszlovák vám-, vala­mint az útlevélkezelő szolgálat —4 büfével, pénzváltó hellyel is várja az utasokat. Körzeté­ben korszerűsítik az úthálóza­tot; megnyitására a tervek sze­rint novemberben kerül sor. Új határátkelő épül Győr közelében, Vámosszabadinál, a magyar—csehszlovák határon; Ele­,t­eszélyes sérülések Otthagyta vérző utasait Ittas volt a cserbenhagyó. Érden a Fő és a 7ü-es út el­ágazásánál ittasan vezette sze­mélygépkocsiját és ráadásul nagy sebességgel Takács Lász­ló 20 éves helybeli lakos. El­veszítve járműve felett az uralmát, a jobb oldali árokba szaladt, ahol felborult. A bal­eset­­ következtében utasai kö­zül Vörös Hajnalka 14 éves helybeli­ tanuló és Szabó Zol­tán 19 éves technikus súlyos, életveszélyes, Nagy Gábor 25 éves és Szabó Mihály 20 éves érdi lakosok pedig súlyos sé­rüléseket szenvedtek. A bal­esetet okozó Takács László a helyszínről elment anélkül, hogy segítséget nyújtott volna utasainak, a rendőrjárőr fogta el és vette őrizetbe. Kivilágítatlan kerékpárral. A 31-es főúton Kocsis Gábor 59 éves péceli burkoló kivilágí­tatlan kerékpárjával hirtelen az úttest közepére hajtott és egy személygépkocsi elütötte. A figyelmetlen kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett. A motoros sérült meg. Pili­sen a Rákóczi utcában Aszta­los László 39 éves helybeli kis­iparos segédmotor-kerékpárjá­val hátulról nekiszaladt egy kerékpárosnak. A karambol­következtében a motoros sérült meg könnyebben­ . Nem adott elsőbbséget. Gö­dön a Rákóczi és Sport utca kereszteződésében Oldal Er­vinné 36 éves budapesti lakos személyautójával nem adott elsőbbséget és összeütközött Jőrös András 55 éves helybeli nyugdíjas segéd-motorkerék­párjával. A karambol követ­keztében a nyugdíjas súlyos sérülést szenvedett. Felfordult. Kocsér határában a Tiszakécskére vezető úton Szalisznyó Sándor 19 éves ceglédi tanuló nem az útvi­szonyoknak megfelelő sebes­séggel vezette személyautóját és előzés közben lehajtott az útpadkára, majd visszatérve, az úttesten felborult, ő ma­ga, valamint utasai közül .Sza­­­isznyó Sándor 63 éves nyug­díjas, Szalisznyó Judit 18 éves gyors- és gépíró könnyű, Sza­lisznyó Sándorné 58 éves nyugdíjas , és Dudás Benő ceglédi autószerelő pedig sú­lyos sérüléseket szenvedett. Gyorsan hajtott. Fotón Ko­vács Károly 42 éves budapesti ápoló a megengedettnél na­gyobb sebességgel haladt­­ sze­mélyautójával és átsodródva a bal oldalra, összeütközött egy autóbusszal. Kovács és utasai közül Tóth Lászlóné 34 éves budapesti lakos súlyos, a két­éves Tóth Dániel könnyű sé­rülést szenvedett. Szabálytalanul fordult. Pé­­celen a Maglódi utcában Hu­­szák Zoltán 22 éves helybeli fényező szabálytalanul fordult meg segédmotorkerékpárjával és összeütközött Zsigri József 25 éves betanított munkás mo­torkerékpárjával. Mindketten könnyebben megsérültek. Vigyázatlanul tolatott. Tö­rökbálinton a Munkácsy utcá­ban Major Béla 26 éves buda­pesti oktató szabálytalanul to­latott személygépkocsijával és összeütközött Nagy László 17 éves tanuló motorkerékpárjá­val. A baleset következtében a fiatal fiú sérült meg könnyeb­ben. Kivilágítatlan kerékpáros. Túrán a Zsámbok utcában t­atai Lajos 14 éves tanuló ve­zetői igazolvány nélkül segéd­­motorkerékpárjával nekiütkö­zött az előtte kivilágítatlan, ke­­r­ékpárral haladó Mile István 54 éves helybeli nyugdíjasnak. A kerékpáros súlyos, a fiatal fiú könnyű sérülést szenvedett. Mindegyik baleset ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. . ______________________— fIÓKSZERKESZTŐSÉGEINKí ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út S3. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, értdíillő Szabadság út 2 Pf 14 2100 Telefon­ 81—96.­­ Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác. Lenin lí. , Pf­­O 2601 Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál. . .1 z _ í­t­­­i . r­>, .< XT­T Ateol néHnr táp 1 tOflOl C7 om A) PílCiOn un clxr r­nc* entaliiénnmn tinin m­­ ni étiif­lécenl •* tZLl I __QC­l Cn nAn­­­i .—: t „ i _ a­i — — (Index (Váci Hírlap) _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes — r­P­T lírnyr­ || IPI fiD Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányítószám: 1416. - Kiadja a f I­ffILU ! Ll nlliLm­ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130 -_____________—-----------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 —228.

Next