Pest Megyei Hírlap, 1987. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-26 / 72. szám
Bag, Hévízgyörk Segítő cégek Bagon és Hévizgyörkön is nagy szükség van arra, hogy a helyi és helyi érdekeltségű vállalatok segítsék a tanácsot a fejlesztési célok elérésében. A Petőfi Termelőszövetkezet 200 ezer forinttal támogatta a hévízgyörki iskolabővítést, a bagi tetőtérbeépítéshez pedig 50 ezer forinttal és egy szocialista brigádja munkájával járul hozzá. A Mezőgép bagi gyáregysége több tízezer forintot adott a bagi művelődési otthon felújításához. A nagyközségi tanács együttműködési szerződést kötött a Magyar Államvasutakkal, ami révén a MÁV évente 100 ezer forinttal segíti a két község fejlődését. A harmadik királyfi. Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm. Csak 4 órakor! Gyilkos robotok. Színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi. 6 és 8 órakor! Zoliperec Előbb-utóbb mindenkit megnyerünk — Zoli. Jól gondold meg, Gabi! Ilyen és hasonló felhívások terjedtek el a héten a Gödöllői agrártudományi Egyetemen a folyosók falain, ablakain. A hallgatóság ismét kinyilvánítani készül akaratát, diákrektor-választás előtt állnak. Állnak? Ez a kifejezés nem érzékelteti az események hangulatát, mozgalmasságát. A négy jelölt — Gabi, Pocok, Stroszi és Zoli —, valamint a korteshadjáratban őket támogató csoportok minden lehetséges formában hirdetik, őt válasszák! A kollégiumban ingyenreggelivel, például Zolipereccel csábítják a maguk oldalára az egyetemi polgárokat. Egy másik párt palacsintát sütögetett. A legnagyobb attrakció sokak szerint Tamás Gábor nevéhez fűződik. Ő hőlégballonnal a magasba emelkedve reklámozta magát. A választási küzdelemben a videoreklám lehetőségét is kiaknázzák. Péntek lesz a mindent eldöntő nap, a választás napja. A leendő diákrektor a szombati egész napos szórakozás vezéregyéniségévé válik. tyúktól öszvérig Minden negyedévben kevesebb a marha, több a sertés A Központi Statisztikai Hivatal összesítette a január első napjaiban végzett országos állatszámlálás adatait. Az ország 1200 mezőgazdasági üzemének az állatállományát mérték fel. Ezenkívül a KSH több mint 10 ezer számlálóbiztosa járta végig a kistermelőket, s írta össze az állatállomány legfontosabb adatait, a haszonállatok kor és ivar szerinti megoszlását. A számlálóbiztosok egymillió 820 ezer háztartást kerestek fel, ezek közül egymillió 330 ezerben tartottak valamilyen állatot. A számlálás adatai szerint az ország állatállománya — a sertés és a baromfi kivételével — az 1985. évinél kisebb ütemben ugyan, de tovább csökkent az elmúlt esztendőben. A szarvasmarha-állomány egymillió 725 ezer, az egy évnél korábbinál 41 ezerrel kevesebb. A sertések száma nyolcmillió 687 ezer, 407 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nagyüzemek, mind a kistermelők több sertést tartanak a korábbiaknál. Az ország baromfiállománya 67 millió, ebből 62,5 millió a tyúkféle, 1,2 millió a liba, 2 millió a kacsa és 1,3 millió a pulyka. Az összállomány az egy évvel korábbihoz képest 9 százalékkal növekedett. A juhállomány 2 milió 337 ezer, 126 ezerrel kevesebb, a lovak száma 95 ezer, 3 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A lovak kétharmadát a kistermelők tartják, s ők általában növelték állományukat. Az országos állatszámláláskor összeírtak ezenkívül 2,3 millió házinyulat, 119 bivalyt, 25 600 kecskét, 4600 szamarat és 347 öszvért. Az összeírás adatainak számítógépes feldolgozása során kiválasztottak 65 ezer olyan háztartást, amelyet a számlálóbiztosok a következő teljes körű felmérésig minden negyedévben felkeresnek, összeírják állataikat, s ennek alapján következtetnek az ország állatállományának alakulására. Ezeket az állattartókat rövidesen értesíti a KSH. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Fazekaskor napköziseknek, 13—16 óráig. Bábozás iskolaotthonosoknak, 11—12 óráig. Csúcs — csak felsősöknek, 17 órától. Vendég a Kölyökház. Megyei zeneiskolai négykezes mutató, 10—17 óráig. Gyermekszínpadi előadások, 15.30 órakor. táj, 1848/49 közemberei, kiálltmegtekinthető 10—18 óráig. A hónap műtárgya: Vigand: öreg csillagok, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről, Iparművészet a gödöllői művésztelepen, kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Gödöllő, könyvtár: Tollforgatók klubja, vezeti: Mózsi Ferenc író, 15 órakor. Aszódi múzeum: A Galga mente, állandó kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Csontvári, a napút festője, időszaki kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. ÜGYELET Állatorvosi ügyelet: Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pécelen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen március 28-án, szombaton reggel 8 órától március 30-án, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Mohai Imre Veresegyház, Bánóczi utca 2. Telefon: 202. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévizgyörkön, Ikladon, Kartalon, Valkón, Váckisújfalun, Túrán, Vácszentlászlón, Versegen. Zsámbokon március 28-án, szombaton reggel 8 órától március 30-án, hétfőn reggel 8 óráig, dr. Dóka József, Vácszentlászló, Kossuth Lajos utca 3. Telefon: Valkó 108. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. Elnökök, igazgatók klubja Gépvizsgálat, biteológia A Szervezési és Tudományos Társaság gödöllői szervezetének igazgatók, elnökök klubja ezen a héten a MÉM Műszaki Intézetében vendégeskedett. Az intézet tevékenységéről, helyzetének alakulásáról az változó világban dr. Bánházi Gyula igazgató tájékoztatta a klub tagjait. Ezután a város legfiatalabb intézményének, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Központnak az igazgatója, Pék János ismertette feladataikat, terveiket, s azt, hogy meddig jutottak a beruházásban. Dr. Bánházi Gyula történeti összefoglalójából föltárult a magyar mezőgazdaságban az utóbbi harminc lezajlott gépesítési esztendőben folyamat Ezek voltak azok az évtizedek, amikor a lényegében kézi technológiáról áttértek gazdaságainkban a gépi művelésre. Ekkor alakították ki azt a gépparkot, amely jó néhány ágazatban úgyszólván teljesnek tekinthető. Itt a következő időszakban a gépek, géprendszerek újabb és újabb generációinak kifejlesztésével tökéletesíthetők a munkafolyamatok. Gyorsíthatók a műveletek, csökkenthetők a veszteségek. Vannak persze még olyan kultúrák, amelyek régi művelésében csak a kezdeteknél tartanak. Tehát még az alapgépek létrehozása a feladat. Az igazgató a lencsét hozta föl példának. Jelentősebb azonban ennél akár a szőlő, akár a paradicsom. Diaképekben mindkettő betakarítására láthattunk berendezést, ezek azonban jócskán fejleszthetők, ami más oldalról nézve azt jelenti, messze vannak a tökéletestől. Fejtegetésében az igazgató bő teret szentelt intézete gazdálkodásának, szervezetének. Létszámuk ma 520 körüli, tíz éve a legnagyobb ilyen jellegű intézményként megközelítette állományuk az ezret. A működéshez szükséges anyagiak három csatornából származnak. A költségvetésből körülbelül harmincmillió. Szó sincs arról, hogy ezt az összeget kapják. Munkát rendelnek ilyen értékben tőlük, vagyis megdolgoznak érte. Nagyjából ötvenmilliót tesznek ki a központi munkák, amelyeket pályázattal lehet elnyerni. S végül a legnagyobb tétel, nyolcvanhatmillió folyik be a különböző megbízások teljesítése nyomán. Ezzel voltaképpen a tavalyi termelési értéküket írtuk le, 166 millió volt az árbevételük. Jelenleg több mint tíz kisvállalat tartozik valamilyen formában hozzájuk. Leányvállalata betéti társulás, vegyes vállalat. Ezek a kis szervezetek sokféle munkával foglalkoznak. Gépeket, komplett telepeket terveznek, kereskedelmi, javítási feladatokat látnak el, oktatnak, továbbképeznek. Az elnökök, igazgatók kérdései nyomán további érdekes információkat hallhattunk. Ilyen egyebek között az, hogy gazdaságaink gépeinek többsége hazai gyártmányú, a következő rész a szocialista országokból érkező, a legkisebb hányad a legfejlettebb agrárkultúrával rendelkező országokból származik. A szakemberek szerint ezt a három lehetőséget okosan vegyítve megvalósítható az optimális beszerzés. Jut tehát pénz az úgynevezett csúcstechnológiák megvásárlására is, kialakítható a megfelelő gépháttér. Az intézetben évente 300— 350 géptípust vizsgálnak meg, s adnak róla részletes szakvéleményt. A vizsgálati, fejlesztési témák száma kilencszáz körül mozog. Pék János igazgató a leendő intézetről beszélt. Éppen egy éve döntöttek létrehozásáról, a városban lévő agrárközpontra és egyéb kedvező szempontokra tekintettel gödöllői székhellyel. A létesítmények kivitelezésére most folynak a versenytárgyalások, erről ezért közelebbit nem mondott. Azt viszont hangsúlyozta, hogy ebben az intézetben minden, a feladatkörébe vágó témában a legmagasabb szinten lesz lehetőség kutatásra, illetőleg adaptálásra. A beruházással párhuzamosan folyik a szakemberek gárdájának kiválasztása, fölkészítése. A legjobb erőket igyekeznek egybegyűjteni, akiket a legmagasabb fokon képeznek ki munkájukra. Egy-egy személyre a fölkészítés során több mint egymillió forintot költenek. Nem csoda hát, ha a velük szemben támasztott követelmények is a legnagyobbak, már a belépés pillanatában. Az elképzelések szerint az intézet létszáma 180 lesz. Nyolcvan kutató, ötvenfőnyi asszisztencia, a többiek az igazgatással és egyéb feladatokkal megbízott emberek. A versenytárgyalásra benyújtott pályázatokat a következő hónapban értékelik, utána haladéktalanul megkezdik a munkát, mert 1989-ben az intézményt át kell adni. K. P. Rektorok egy lépcsőn. Cser László és Lukács Károly a diáknap megnyitóján. Fordított nap az iskolában. A diákok átveszik a hatalmat. Egy napra tehát ők uralkodnak? Nem, nem erről van szó, bár néhányan biztosan ezt szeretnék. Az igazság az, hogy a tanév összes többi napján sem uralkodnak a tanárok. Az órákon közös munka zajlik — több-kevesebb ii-Az Aszód Nagyközség Közös Tanács Családi Intézete férfi munkatársakat KERES szervező-technikusi munkakör betöltésére. Bérezés: az ÁBMH 21/1983 (XII. 17.) szerint. Jelentkezni lehet a Családi Intézet igazgatójánál, Aszód, Szabadság tér 9. körrel. Közben alakul a tanítvány és a tanító is. A fordított nap — a diáknap — lehetőséget nyújt egyebek mellett a helycserére is. Átbújni a másik bőrébe — ez izgalmas dolog. Hogyan is történt ez Aszódon, a Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában? Az iskola erkélyét fellobogózták a negyedikesek, a nap rendezői, s új nevet is adtak az intézménynek. Megnyílt a Megszálló ötcsillagos diákmenhely. A kapu előtt bebocsátást váró középiskolásokat a végzősök Reggeli aszódi csúcs elnevezésű rádióműsora szórakoztatta. Amikor a legutolsók is megérkeztek, s mindenki ott tolongott a bejáratnál, szirénázó Wartburg száguldott az udvarba, meghozva Cser László igazgatót a vasútállomásról. A diáknap megnyitásaként rövid beszédek közepette Cser László átadta az iskola kulcsát Lukács Károly diákrektornak, aki a hétköznapokon a negyedik C óráinak tanulóköpenyes látogatója. Hamarosan becsöngettek, s az első három órát meg is tartották. Ám valamennyi osztályban új arcokkal ismerkedtek a diákok, negyedikesékből verbuválódott az ideiglenes tantestület. Lehetőség nyílt betekintenünk a második emeleti szobába, ahol matematikatanári örömmel tapasztaltuk, az erre a napra tanulóvá minősített pedagógusok lelkesen segítettek az izguló fiataloknak. Az órák közben mozgó büfészolgálat működött, az iskoláséletről szóló rajzokat tekinthettünk meg. A tanárokat vetélkedő várta. A tanulmányi elfoglaltságokat követően tornaterembe vonult mindenaki. A tanárok Déli aszódi csúcsa következett, verses, tréfás hírekkel, poplistával, melyen a nyelvtanárokat a Nyelvizi Labor, a matematikusokat a Pedál Metál együttes képviselte. A színre ezután ismét a negyedikesek léptek, életképeket mutattak be az iskola történéseiből. Az ebédnél Balázs Andrea gitárral, Péter Erika hegedűvel kívánt jó étvágyat a tanároknak. A továbbiakban kosárlabda-mérkőzéseket vívtak tanárok, diákok, hölgyek, férfiak. Volt még teaház, kaszinó, kézművesbarlang, diszkó és szalontáncház. A kulcs úgy került vissza a diákoktól az igazgatósághoz, hogy közben mindenki jól szórakozott, mindenki tiszteletben tartotta a nap hagyományait. B. G. Diáknap a Petőfi gimnáziumban Tanárok érettségi előtt Diáktanárok és Kovács Istvánné pedagógus a matematikatanáriban. (A szerző felvételei) iV mezei futás Szombaton rendezik Dunakeszin az országos mezei futóbajnokságot. A hagyományos versenyen a GEAC atlétái is szerepelnek szép számban. Igen rangos a női felnőtt ötezer méteren az egyetemista mezőny. Szőnyi mellett Benedek, Kerti és Szabóné fut. A leghosszabb távon, a férfi 12 kilométeren Szabónak, Pintér Lászlónak és Búzásnak lehet szurkolni. A versenypálya megegyezik a tavalyi bajnokságéval. A GEAC atlétái délelőtt 8 órakor indulnak Rézgombos elől. A versenya számok délben kezdődnek. Évtclomtorna Stúdió kosárlabda évfolyambajnokságot rendeznek a hét végén a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A fiúk A és B csoportban szerepelnek a selejtezőkben, a lányoknál csak egy csoport lesz, valamint a kiemeltek, a mezőgazdaság-tudományi kar harmadik és ötödik évfolyamának csapatai. Pénteken délelőtt 11 órától este hétig, szombaton reggel 8-tól este hatig tartanak a mérkőzések az egyetemi sportcsarnokban. kosárlabda-videovetítés Utáni lesz A vasárnapi döntőben regge 8-tól találkoznak a csapatol. Az ünnepélyes eredményhirdetés 13 órakor kezdődik. Úttörő-olimpiai döntő Megtartották leány röplabdában az úttörőolimpia városi döntőjét, melyen három iskola csapatai mérték össze tudásukat. A tét a Pest megyei döntőbe való bekerülés volt. A csapatok nagy küzdelmet vívtak egymással, a játékosok minden pontért lelkesen harcoltak. Buzdításban sem volt hiány. A csapatokat osztálytársaik is elkísérték és lelkesen biztatták. A városi döntő végén megérdemelten diadalmaskodott a legképzettebb játékosokból álló Petőfi Sándor Általános Iskola csapata, de küzdelemtudásból valamennyi csapat jól vizsgázott. Eredmények: Petőfi Sándor Általános Iskola—Erkel Ferenc Általános Iskola 2-0, Petőfi—Karikás Frigyes Általános Iskola 2-0, Erkel—Karikás 2-0. Végeredmény: 1. Petőfi (Lipták Ildikó, Rajnák Mária, Robotka Andrea, Seres Noémi, Tamási Bernadett, Tihanyi Anett, Török Tímea, Zsigri Zsaklin.) Edző Lencsés Csaba. 2. Erkel (Buda Sarolta, Erdei Györgyi, Farkas Hajnalka, Hajdú Éva, Hódorog Éva, Pintér Márta, Polgár Helga, Szabó Beatrix, Szabó Valéria. Edző: Somogyiné Szántó Zsuzsa. 3. Karikás (Bokor Gabriella, Bozsók Mónika, Dudás Vera, Gyügyei Mária, Horváth Szilvia, Juhász Anita, Kiss Sarolta, Kovács Krisztina, Mondok Rita, Sárosi Adrien, Somogyi Szilvia, Tóth Mónika. Edző: Somogyi József. Az érmeket Lencsés Rezső nyugalmazott igazgatóhelyettes, a röplabdasport gödöllői megalapítója adta át a csapatoknak. Gödöllő (Manabesnyő), Klapka utcában Tüzelő és építőanyagkereskedésben falazó, kötő, tető nyílászárók, faanyagok, iparművészeti csempe, padlólap, fürdőszoba-felszerelés nagy választékban kaphatók. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)