Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-02 / 77. szám
Március 14-én Für Lajos honvédelmi miniszter Lajosmizsén turulemlékművet avatott a város központjában, melyet onnan a hazánkra telepedett hódító szovjet birodalom kommunista ideológiája jegyében távolítottak el. Mint ahogy más emlékművet is leromboltak a mai Magyarország területén is, amelyeken turul volt látható. Ezek a rombolások, pusztítások „megszokott” velejárói a nemzetünk ellen vezetett megsemmisítő célzatú birodalmi hadjáratoknak és háborúknak „békeidőben” is. Folyamatosan támadták a Szent Koronát és eszméjét, az Árpád-sávokat és a kettős keresztet, vagyis az egész ezeréves magyar nemzeti címert. Támadták a Szent Jobbot, szinte mindent, ami „magyar” volt. És a támadások azután sem szűntek meg nemzeti jelvényeink és ereklyéink ellen, hogy kimentek a szovjet hódítók országunkból. Az Árpád-ház jelképe Tavaly november 2-án az ELTE szociológiai intézetének hallgatói önkormányzata szervezésében tüntettek az „egyetemisták” a Petőfi-szobornál és a televízió épületénél. Ekkor leíródott és elhangzott elítélőleg, „lehet még a televízió egyetlen hiteles alakjából, a tévé-maciból májusig turulmadár.” Nos, a május, a májusi választások közelednek és nem kisebb személyiség, mint maga a hovédelmi miniszter avat turulmadarat, vagyis igazolni látszik a szociológiai tanszék diákjának szörnyű rémlátását a hazánkban teljesen elszaporodó és eluralkodó turulmadarakról. Anonymus hagyta ránk, — őt is támadták, mármár a hülye mesemondók kategóriájába került —, hogy Ügyek, szkitiának vezére feleségül vette egy magyar vezérnek Emese nevű leányát. „Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.” Ez tehát maga a beteljesült Árpád-házi eredetmonda, mert a turul-nemzetségnek tartott családból származó férfiak több mint 400 évig vezették uralkodókként a magyarság államát a Kárpát-medencében. Ehhez hasonló hosszú életű királyi dinasztia alig akad egy-kettő Európában. Kézai Simon mester, krónikás ezekhez még hozzátette a XIII. században, hogy Attila — aki Álmos szépapja volt szerinte — pajzsán koronás turult viselt, amely szokást a magyarok megtartottak egészen Géza fejedelem koráig. Máshonnan tudjuk, hogy az oguz kánok fejedelmi jelvénye a VIII-IX. században szintén a kiterjesztett szárnyú turulmadár volt. Ezek az uralkodói jelvények és mások is (farkas, oroszlán stb.) a királyi erő, vitézség és dicsőség képzeteit fejezték ki. Az ezredévi ünnepségek és a turul A turul a seregek előtt jár a légben, olykor vijjogással figyelmezteti övéit az ellenség közeledésére. A turul magasan száll a felhők között karddal a csőrében. Fegyveres hatalmát demonstrálja saját népének, s karddal szerzett országa határait mintegy kijelöli a szárnyaló turul. A magyarok Kárpát-medencei honfoglalásának 1000. évfordulóját ünneplő ország természetes módon jelenítette meg a turulmadarat más jelvények és jelképek sorában. A leglátványosabbak, legmonumentálisabbak a Kárpát-medence, a magyar állam határvidékein felállított turulmadaras emlékművek, melyek az ország határait „védték”. A legkeletibb Brassó fölött magasodott a komor Cenk-hegyen. Legkeletibb nagyvárosunk egyben az európai romantika, gótika, reneszánsz és barokk elterjedésének végpontja is. A következő Zimonyban, a Száva-Duna összefolyásánál állt. Szemben vele a valamikori Nándorfehérvár, azaz Belgrád a szlávok nyelvén,* Magyarország déli védbástyája és egyben kapuja. Az ezeréves ünnepségek idején, 1896-ban Belgrád már egy nagyratörő kis állam, Szerbia fővárosa. A harmadik „ezredéves” turulemlékmű a fiumei mólón állt és a tengerre nézett. Mellyel kapcsolatban azt a jelszót adta ki Kossuth-apánk, hogy Tengerre magyar! Amit úgy kell értenünk, hogy a magyar államnak be kell kapcsolódnia saját flottával a nemzetközi tengeri kereskedelembe. Milyen igaz! A negyedik turul Dévénynél állt, ahol a Duna áttöri a Kis-Kárpátok és az Alpok vonulatát, ezért hívják Dévényi kapunak is. Ady Endre, mint az ország nyugati kapuján, szintén itt akart betörni a nyugatról származó „új időknek új dalaival”. Az ötödik turul Nyitra városa felett őrködött a Zobor-hegyen. (A brassói és a nyitrai emlékművek betonalapjait még az 1960-as években lehetett látni.) A hatodik Kárpátalján, Munkácson állt a Várhegyen. Mindezeket a emlékműveket a Magyarország részeit elfoglaló és Trianonban megkapó államok lerombolták. Kárpátalján azonban újra áll egy turulemlékmű. A tiszaújlaki Tisza-híd mellett 1989. júliusában ünnepélyesen felavatták. A Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének helyén az újjáépített turulmadaras emlékművet. Ez tehát ismét egy „vitézi” emlékmű, nem sértheti a helyi nemzetiségeket, hiszen a kurucok első katonai egységeiben már ott harcoltak a kárpátaljai ruszinok is a Habsburg elnyomás ellen. A hét „állami” turulos emlékművet 1896-ban tehát Brassóban, Zimonyban, Fiuméban, Dévényben, Nyitrán, Munkácson és Pusztaszeren állították fel. Ezek közül csupán a pusztaszeri Árpád-emlékmű maradt meg sértetlenül a mi korunkra az ország közepén. A híres és a közelmúltban felújított bánhidai turulemlékmű nem tartozik az „állami”, azaz központi akaratra létrejött emlékművek sorába. Ezt az impozáns alkotást Komárom megye közönsége kezdeményezte és gyűjtés útján finanszírozta Az ezredéves ünnepségek idejében, de azután is, sőt az első világháborús hősi emlékműveken többször megjelent a turulmadár helyi, községi hatókörű alkotásokon. Ezekről sosem készült katalógus, többségükben a „vörös idő” pusztította el őket. A magyar katonai vitézség mellett békésebb természetű dolgok jelképeként is meg-megjelent a turul. Például a „magyar” áru védjegyeként az idegen áru ellenében. Az 1892-ben alapított Gizella-telepi fanemű-, rajz- és írószergyár, melynek cégtulajdonosa Rigler József Ede volt, turulmadárral alkotott védjegyével hirdette „egyedüli magyar gyártmányait.” Az ősi szimbólum és pályatársai A szláv anyák már legalább egy évezrede solymocskának, solymocskámnak szólítják gyermekeiket. A szokol szó, mely sólymot jelent, feltételezhetően török eredetű és talán a sonkurból származik, amelyik a ragadozó madarak egyik fajtája. Ezek ugyanúgy totemisztikus állatok, amint a turulmadár is az, melynek neve a régi karul, a mai karvaly szóval áll kapcsolatban. Ebben a században a szovjet hadsereg repülőit „dicsőséges sólymoknak”, „vörös sólymoknak” nevezték egy ideig. A legjelentősebb lengyel nemzeti dinasztia, a Piast címerében is ragadozómadár ábrázoltatik. Az uralkodóház minden bizonnyal totemisztikus eredetű címerállata egyenesen átkerült a lengyel címerbe és zászlóba. Vagyis az eredetileg egy család, egy nemzetség jelképe a nemzet jelképévé vált, ily módon bejárta a lehetséges teljes fejlődési utat. Mint láttuk a magyar turul is elérkezett a küszöbére annak, hogy az egész magyar nemzet reprezentánsa legyen a XIX. század végén. További útján akadályokba ütközött a XX. században. Bár bizonyos, hogy ezeréves címerünk, Szent Koronánk és piros-fehér-zöld zászlónk mögött foglalhatott volna csak helyet nemzeti jelképeink sorában. A Habsburgok kétfejű sasának árnyéka vetődött többször hazánk egyes részeire. Ennek a címerállatnak az eredetmondája röviden a következő. A morvamezei csatában 1278-ban I. Habsburg Rudolf és IV. Kun László seregei tönkreverték a cseh király, II. Premysl Ottokár hadát, maga a cseh király is holtan maradt a csatatéren. A győzelemben jelentős része volt a jobb szárnyon harcoló magyar-kun hadnak. Rudolfot azonban nem találták a csata végeztével, már lemenőben volt a nap, amikor a holtakkal és lódögökkel terített mezőn a keresésére indultak. Rudolf eszméletlenül feküdt egy ló teteme alatt, s mikor hívei megtalálták, felébresztették, akkor már egy dögkeselyű tépdeste a lovat. A keselyű fejét a lemenő nap surló fénye éles árnyékként vetítette az ellenkező oldalra, így keletkezett a „kétfejű sas”, melyet állítólag ettől az időtől kezdve, a nagy győzelem emlékére viselnek a Habsburgok címerükben. Némi rosszindulattal ezért állítják a Habsburgok ellenfelei az évszázadok során, hogy nem sas az, hanem csak dögkeselyű. Ebben a társaságban, beleértve a kétfejű sast is, semmi szégyenkezni valónk nincs a mi kecsesen szárnyaló, vijjogó és karmaiban kardot hordó turulmadarunk miatt. Horváth Lajos a Magyar Országgyűlés Levéltárának főlevéltárosa A turul a magyar vitézség jelképe Hunkori madárfejes bronzcsat Honfoglaláskori turulos hajfonatdísz (Rakamaz) Bánó Attila rajza A felújított bánhidai turul, fején a Szent Koronával Reményi István fotója