Pesti Hírlap, 1992. július (1. évfolyam, 118-144. szám)

1992-07-10 / 126. szám

6 NEMZETKÖZI ÉLET Pesti­ Hírlap 1. (151.) ÉVFOLYAM 126. SZÁM 1992. JÚLIUS 10., PÉNTEK Szarajevó FOTÓ: VADÁNYI BALÁZS, SZUVER: MUCSI GÉZA Miközben a nagyhatalmak Bosznia-Herce­govina sorsáról vitatkoznak, és legfeljebb a szarajevói repülőtér biztonságát garantál­ják, addig a történelmi város apokalipszist él át az egyesülés felé csörtető Európa legna­gyobb szégyenére. Úgy látszik, hogy le kell rombolni, romboltatni Szarajevót, mint ahogyan ezt már különféle seregek megtet­ték néhányszor fölégetve az egykori szan­dzsák székhelyet. Úgy tűnik, már a falba fúródott akna is röstelli az esztelen vérontást — fel sem rob­ban. Kenyeret kapni — igaz, csak néhány napja, hosszantartó sorbanállással. A halottakat, az áldozatokat nem lehet feltámasztani. A sebesült még betegágyán is fegyverével hadonászik, miképpen a gyere­kek. Ők ugyan játszanak, így nevelődik a harcias utánpótlás — sokak örömére. A tolókocsi gazdátlanul ázik a Miljacka folyó partján. A híd pedig — amelyen meg­gyilkolása előtt hajtott végig a trónörökös — a történelem néma tanújaként hajol a fo­lyó fölé. Mintha azt kérdezné: kinek kellett, kinek használt a merénylet ? Majd csak egyszer bocsánatot kér érte va­laki, más pedig jóvátételt. Addig még talán nem késő...­ ­ Jh* •

Next