Pesti Hírlap, 1992. november (1. évfolyam, 222-246. szám)
1992-11-27 / 244. szám
8 HÍREK VIRGIL Boldog névnapot! EZEN A NAPON SZÜLETETT Anders Celsius svéd fizikus Lakat Károly labdarúgó, edző Pilinszky János költő Pedro Salinas spanyol költő, író Sir Charles Sherrington Nobel-díjas angol orvos * * * Ivars Godmanis lett miniszterelnök Juhász József mérnök, geológus Roberto Mandril olasz labdarúgó David Merrick amerikai színházi rendező William Simon amerikai közgazdász Bombásan korrekt Zárva volt tegnap reggel a Nyugatinál lévő jel-nappali postahivatal. A tábla szerint aműszaki okból. Fél kilenckor kilépett egy alkalmazott és a kiírást kicserélte. Bombariadó miatt zárva így lett a történet korrekt. Tartsa meg ország-világ, valaki megint szórakozott. Merthogy pokolgépet persze nem találtak, minthogy bejelentésre még egyet sem országunkban. Bosszúságot annál inkább. A telefonbetyárok vesztére ideje lenne legyőzni szorongásainkat. — Kerékpárutat épít a főváros a budapesti hálózat részeként a Stefánián, a stadion felőli oldalon. Hogy az út visszanyerje régi hangulatát, Zugló önkormányzata öntöttvas oszlopokra szánt hétmillió forinttal támogatja a fővárosi beruházást. 169 ezer 279-re emelkedett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a regisztrált munkanélküliek száma. A legtöbben, 17 ezren Miskolcon vannak állás nélkül, de szembetűnő, hogy Kazincbarcikát, Sajószentpétert is elérte a munkanélküliség növekedése, ahol az ipar mindeddig aránylag biztos kenyeret nyújtott. — Elfogadja a Pedagógusok Szakszervezete az Érdekegyeztető Tanácson létrejött megállapodást, de a Nagycsaládosok Országos Egyesülete tiltakozik ellene. Megveszem az Ön által megjelölt ingatlant, kérek három-négy lakóhelyiségét I.vagy II. kerületi telefonos, megvásárolható önkormányzati lakást, házat.Telefon: 136-30-69 JÁRMŰ 12 éves Wartburg, 42 ezer kilométerrel eladó. Telefon: 121- 66-80 (reggel)_____________ VW Golf, 1100 köbcentis, benzines, kisfogyasztású, 1975. évjáratú, kitűnő állapotban lévő autó két év műszaki vizsgával eladó érdeklődni munkaidőben: 269- 65-02/116 Furkó Zsolt: ÁLLÁS Arab és francia fordítást és tolmácsolást vállalok. Válaszokat „francia” jeligére a szerkesztőségbe kérek. — Magyarországra is kiterjeszti tevékenységét az Európai Közösség Business Cooperation Network (BCNET) nevű nemzetközi tanácsadó hálózata. A jelenleg már 34 országban működő, számítógépes adathálózattal és mintegy 600 fős szakértői gárdával rendelkező BCNET pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi ügyletekben egyaránt kész tanácsadásra, illetve felkérésre konkrét és akár bizalmas felmérések készítésére is. Nagy sikerű előadást tartott tegnap este a Rátkai Márton klubban Budapesten Beregszászi Olga és Újlaky Károly. A művészek Tollas Tibor költő verseiből válogattak Két part között címmel zenés irodalmi összeállítást. Családi házak villanyszerelése, lakásfelújítás, minden fajta elektromos hibaelhárítás, anyagbeszerzés, komplett lebonyolítás. Lassú János, 1156 Budapest, Nédastó park 36. Telefon: 272-15-39, 8-16 óráig Csak igényesnek! Tölgyfaasztalt, tölgyfaajtót és egyedi iparművészeti berendezéseket készít szárított, tömör tölgyfából Exponagydíjas mérnök- asztalos. 1083 Budapest, Práter u. 45. Telefon: 113-47-89 VEGYES Hétvégi matematika! Felsős általános iskolások részére. Felzárkóztatás. Telefon: 175-90- 67 Kárpótlási jegyet vásárolnék. Telefon: 128-79-71 FELHÍVÁS Kérjük a 150 Év Alapítvány azon alapító-, illetve támogató tagjainak jelentkezését, akik eddig még nem közölték pontos címüket az alapítvány titkárságával. A jelentkezést személyesen, telefonon vagy levélben legyenek szívesek megtenni, mert ennek elmulasztása esetén nem tudjuk időben elküldeni Önöknek az adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez a levonásra jogosító igazolást az 1992. évi adóbevallás elkészítéséhez. Cím: 1431 Budapest, Pf.: 169. 1051 Budapest, Október 6. u. 8. A kuratórium ügyvezető titkára Dr. Juhász Olga Telefonszám: 185-03-12166-40-00/2275 A Reggel @ Holnap reggel 6.30 és 8.05 óra között ismét jelentkezik a TV 2-en hírekkel, közlekedési információkkal, sporttudósításokkal és sok zenével a Reggel. A tervezett tartalomból: Nyomvadászok; Lemezbörze és árverés; A DIMAG utolsó és a detki rendőrség alsó napja; Manhattan-kedvelő papagáj; Virágkötészet; Egy kis turul; Sport, móka; Fövinform, talán kacagás. Főszerkesztő: Sárközy Erika, szerkesztő: Fiola János, műsorvezetők: Fiola János és Nika György. Telefonszám: 176-7943. KRÓNIKA INGATLAN SZOLGÁLTATÁS Nap TV vot Holnap reggel ismét Nap a TV2 csatornáján hírekkel, vallási rovattal, kulturális magazinnal, sporttal és külföldi jelentésekkel. Tervezett témák: A Pink Floyd örökzöld; Miért kellene tandíjat fizetni?; Fidesz-tervek. Vendégünk Orbán Viktor, Tiszta Szicília: merénylet újságíró ellen?; Mit tesz a MUOSZ és a MÚK?; A honvédelem helyzete. Beszélgetés Für Lajossal, Tízéves az R-Go; Tele a Hócipő!; Hogyan tovább, MDF? A Nap TV Kft. műsora. Producer: Gyárfás Tamás, műsorvezető: Baraczka Eszter és Betlen János, felelős szerkesztő: Székely Ferenc. A Nap TV hívható a 272-8811-es és a 272-8812-es telefonszámokon. Falutévé Szombat reggel ismét kumát korékol a KAKAS 6.10- ^jj£-kor, a TV 2-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak , a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — Faludoktor — Vendég 5 percben: Palotás János — Csődben a keceli Pintér Művek? — Az Oszoli család Csákváron — Lottószámok — Üvegestánc — Stefánia-köszöntő Szerkesztő: Bőle István Műsorvezető: Práger György AHÁGTÁK TELEVÍZIÓ MERCER IV 1 5.40 FALUTÉVÉ 6.00 A REGGEL 8.30 Közjáték 8.35 Napköz 9.00 Szomszédok 9.50 Lottósorsolás 10.00 Dallas, Amerikai filmsorozat (101 .rész) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak 11.20 Segítség 12.00 Hírek 12.05 Képújság, majd délelőtti műsorzárás 15.20 Képújság 15.25 Glasgow Rengem—Empique Marseille labdarúgó BEK-mérkőzés közvetítése 17.00 DÉLUTÁNI EGYENLEG 17.10 Az üzlet iskolája 17.45 Pénzvilág 18.00 ABLAK 18.55 Keresztény életkérdések 19.00 Trafficjam 19.25 Parnasszus. Irodalmi Játék 19.40 Esti mese 19.55 Reklám 20.00 HÍRADÓ 20.25 Reklám 20.30 Telesport 20.35 Reklám 20.40 Dallas. Amerikai filmsorozat (101 .rész) 21.30 Reklám 21.35 Közjáték 21.40 PANORÁMA 22.40 Reklám 22.45 Michelangelo Antonioni 80 évess Egy nő azonosítása. Olasz-francia film 0.50 HÍRADÓ 0.55 BBC HÍRADÓ TV2 6.00— 9.00 NAP TV 15.30 Műsorismertetés 15.35 Hrek. Időjárás 15.40 A chateauvalloni polgárok. Francia filmsorozat (XXV20.) 16.35 Kérdezz, Felelek 16.50 Pop-rockfehéren-feketén 17.10 Gólyahír 17.45 Regionális híradó 17.57 Reklám 18.00 HÍRADÓ 18.12 Időjárás 18.15 Reklám 18.18 Az én pld pónim. Amerikai rajzfilmsorozat 16.30 Produkciós Ez vagyok én 18.55 Reklám 19.00 A Tisza. (XII/10.) 19.32 Reklám 19.35 Az Éden másik arca. Angol filmsorozat (IV/4.) 20.26 Reklám 20.30 Ennyi ! Kepes András műsora 21.20 Világsztárok. Burt Reynolds 21.55 Reklám 22.00 ESTI EGYENLEG 22.20 Időjárás 22.23 Reklám 22.25 Napzárta előtt 22.45 Reklám 22.50 A TV2 és a Dialóg Filmstúdió bemutatja: Allegro berbaro. Magyar film Az időponttal nem jelölt előadások este 7 órakor kezdődnek, az ettől eltérő időpontokat külön közöljük! ARIZONA SZÍNHÁZ: Romeo és Jeanette; ARIZONA KISSZÍNHÁZ: Az áldozat; BM DUNA PALOTA: Legyen a zene mindenkié; BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ: Betlehemi ajándék (du. 3); Pierrot (este 8); BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ A JÓZSEFVÁROSBAN: Cigánykerék; BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ A KÁROLY KÖRÚTON: Mámor; FŐVÁROSI OPERETT SZÍNHÁZ: Kolumbusz, az őrült spanyol; JÁTÉKSZÍN: Csodás vagy, Júlia!; JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZI MŰSOROK SZÍNHÁZ: A Pál utcai fiúk; KAMRA: Katharina Blum elveszett tisztessége (este 1/2 8); KARINTHY SZÍNHÁZ: Minden másképp van (este 1/2 8); KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: Roberto Zucco; KOLIBRI PINCE: Zoo-Story (este 8); KOLIBRI SZÍNHÁZ: A Nap születése (du. 3); Éjszakai filmklub (este 9); KOMÉDIUM: Nádas—Boncz kabaré (este 10); MADÁCH KAMARA: A halál és a leányka; MADÁCH SZÍNHÁZ: József és a színes, szélesvásznú álomkabát; MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ: A Kékszakállú herceg vára — A csodálatos mandarin; MERLIN SZÍNHÁZ: Szókratész védőbeszéde (este 7,9); MIKROSZKÓP SZÍNPAD: Csóközön (este 1/2 8); NEMZETI SZÍNHÁZ: Szentivánéji álom (du. 3); Tóték; PESTI SZÍNHÁZ: Élő Hócipő (este 7,10); PESTI VIGADÓ: A Philadelphia Jerry Ricks (USA) blues-estje (este 1/2 8); PINCESZÍNHÁZ: Rögtönzések Színháza; R.S.9. STÚDIÓSZÍNHÁZ: Semmi minden Budapesten (este 8); VÁRSZÍNHÁZ: A mi kis városunk (du. 3); VÁRSZÍNHÁZ KAMARATEREM: Elefántcsorda (este 1/2 8); VIDÁM SZÍNPAD: Leszállás Párizsban; VIDÁM SZÍNPAD KIS SZÍNHÁZA: Elvonókúra (este 1/2 9); VÍGSZÍNHÁZ: Két úr szolgája; Sötétség délben (este 10) Pesti Hirlap 1. (151.) ÉVFOLYAM 244. SZÁM 1992. NOVEMBER 27., PÉNTEK Radio Bridge Állandó műsorok: 07.30 Hírmagazin 09.00- 10.00-ig Forintos percek (gazdasági magazin) 10.45-10.51-ig Apró. Az Expressz és a Radio Bridge közös hirdetési műsora 11.30 Hírmagazin 14.08-14.30-ig Portya. Érdekességek a nagyvilágból. 16.00- 17.00-ig Slágerlista 17.30 Hírmagazin 18.00- 18.30-ig Kukker, (színház, mozi, sport) 19.00- 20.00-ig Marlboro Hit Parade 20.30-21.30-ig Egy műfaj peremén (amerikai rhythm and blues, dance, disco) 21.30 Hírmagazin 22.00- 23.00-ig A Hét lemeze 23.20-24.00-ig Willis Conover jazz műsora 24.00- 05.00-ig Kvakvarak Fülöp Lászlóval, benne: Kívánságműsor 150 ÉVE TÖRTÉNELEM 50 ÉVE 1942. november 27. A tokaji aszú és a pápák Tokajtól Gyöngyösön és Eger lankáin keresztül Badacsonyig vidám nótaszótól voltak hangosak most a magyar szőlőhegyek. Szüreteltek, sajtoltak, töltögették az aranysárga és bíborszínű italt, a magyar szőlőtő jó vérét. Magyarországon nagyon sokféle jó bor terem, mely a külföldi világhíres borokkal is felveszi a versenyt, különösen a borok arisztokratája, a tokaji, amely a tridenti zsinaton tett szert világhírnévre. Ugyanis, amikor Draskovics György pécsi püspök — ki később kalocsai érsek és bíboros lett — 1562-ben a tridenti zsinatra ment, vitt magával néhány átalag tályai bort is a legjavából. 100 EVE 1892. november 27. Szerkesztői üzenetek Ha a szerénység a közhit szerint nem ér semmit, azért ne tessék azt értéktelen dolognak tekinteni s mindjárt eleintén szerénytelenségen kezdeni. (Erre még ráér.) Mert kettőt szoktak mondani az emberről rendesen a közpályán. Vagy azt, hogy „tehetségei többre jogosítanák” vagy azt, hogy „tehetségeihez mért túlságos igényei vannak”. S e szerint bánnak el vele. Az ifjú embernek mit sem ajánlhatunk melegebben, mint a szerénységet, de nem egyedül, hanem ezzel a hittel párosulva, hogy tehetséges etrekerkedés nélkül is előre fogják vinni, ha vannak. S hogy vannak-e, azt az mutatja meg, hogy képes-e szívós munkával, tanulással és kitartással előbbre jutni. 1842. november 27. Magyar nyelven oktatás ügye A múlt évben felsőbb helyről kibocsátott körlevelekben az iskolai intézetek igazgatói és tanítói megérdeztettek azok iránt: vagyen minő tanulmányokat lehetne édes anyanyelvünkön az ifjúságnak előadni? E hazánk által örömmel üdvözlett körlevelekre adott válaszok korántsem valónak összhangzók, hanem különbözőnek a szerint, mint a különböző intézetek tanítói többé vagy kevésbé valónak jártasak nemzeti nyelvünkben. A Heti Magyarország most megjelenő 48. számából — Társadalmi szerződés, jogbiztonság — dr. Botos József államtitkár nyilatkozata — Nemzeti tudat és rendszerváltás — Kulin Ferenc előadása — Gazdaság és környezetvédelem — Sinen az EXPO ’96 — A magyar áruk védelmében — Jubilál a táncházmozgalom — Színház a tűztorony alatt — Szójaháború vagy szójabéke? — A Honecker-per filmje — Nők űrruhában — Újabb viharfellegek a Balkán egén — Rádióadó a fókák fején — Kereszt és menóra — Kik is a jézushívó zsidók? 'ZSIGNAL Tours METEOROLÓGIA ÉLÉNKÜLŐ SZÉL, KEVESEBB FELHŐ Ma felhőétvonulások lesznek, időnként megélénkül a nyugatiészaknyugati szél, néhol kisebb eső még előfordul. Az esti óráktól mérséklődik a szél, és egyes helyeken ismét párás lesz a levegő. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-6, a maximum 7-11 fok körül alakul. A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN... Holnap a gyengülő szél mellett párás idő, vasárnap északnyugati széllel hidegfront várható. 7:06^-15:57 t• 1 9:47 ~ 18:48 f ( ) I ■ NAP ♦ ■ HOLD ♦ légszennyezettség az EU. norna 1- ában ”0 O Budapest belvárosában co70x* no2 80x1- sek 50x4 i"50~T) SIKERESSÉG „ „ — 2 n A csütörtöki előrejelzés: közepes . BIOMETEOROLÓGIA Tovább tart az időjárás hidegfronti hatása Nyoméban tisztul a nagyvárosok levegője, csökken a szmogveszély. Kellemetlen hatásai lehetnek azonban a reumatikus panaszok, a gyomorfekély, a görcsös fájdalmak, valamint az asztma erősödése. A hidegfront befolyásolja lelki állapotunkat is, sokaknál erősödik az agresszivitásra való hajlam. Almai útja kedvező áron a SICilVAG-tól! Tours Mauritius szigetén az Indiai-óceánon 40 szálloda és apartman közül választhat. Indulás hetente négyszer. Félpanzió, 1 hét 150.000 Ft-tól, 2 hét 200.000 Ft-tól Bp. VH: Károly Kft 21. Tel.:122-5450,142-3420