Pesti Hírlap, 1993. szeptember (2. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

12 KULTÚRA LAPSZEL Öreg udvarok SZEPESI ATTILA A kapu, a rómaiak hiedelme sze­rint, Janus isten fennhatósága alatt áll. Kettéválasztja a teret. A kinti világot elválasztja attól a kö­rülhatárolt, öntörvényű területtől, aminek a kezdőpontján áll. Kí­vülről, a mindenkori jelen, oda­bent, egy múlt­ meghatározta, kö­rülzárt térség, tér-idő, ami minél régebbi eredetű, annál jobban magán viseli a múlt emléknyoma­it. Budapest öreg udvarai, fő­képp a várnegyedbeliek, a vízivá­rosiak meg a pesti belvárosi olda­lon fekvők, évtizedekre, sokszor évszázadokra emlékeznek. Elég csak bekukkantani a kapujukon, melyeken a kopogtató rézkarika is ott lóg még a kilincs tőszomszédsá­gában, alul láthatóak tán a mál­ladozó kerékvetőkövek is, s a bolt­ívek dohánybarna félhomályában az éjszakai fáklyák tartó­ vasa. Tán még a kapuőr kőfülkéje is, ahonnan a zordontekintetű, he­gyes bajszú strázsa rádörrent a hí­vatlan vendégre. Aztán az ember hunyorogva átballag a kapualj megbillent kövein és áttekinti az udvar zárt terét, azt a múltból itt­felejtett különvilágot, ami — hiá­ba áll a sarkában egy piros autó, hiába nyúlnak a tető fölé a tévé­antennák — mégsem tud egészen jelenidejű lenni. Mert köveinknek „ idő-illata ” van, sokszor a szó szo­ros értelmében is: árad belőlük valami furcsa lehelet, a virágzó jázmin- és orgonabokrok, a pincét járó macskák, meg a függőfolyo­sókra nyíló konyhák mindenkori hagyma-, olaj-, gyümölcs- és ka­­kukkfűkeveréke. Mindez a zárt tér levegőjében egységes hangula­túvá elegyül, része valamiképp a lepattogzó falaknak, melyeken egy-egy eltévedt napsugár-nyaláb bújkál, a mohos cserepeknek, a ké­mények sorának, ahol az elkoszlott galambok pihennek. Áll egy poro­lóállvány. Egy tégla- vagy láda­kupac. Egy csipkebokor. A kövek réseiből kicsap a fű. Áll egy desz­kalóca, amin öregember gubbaszt. Itt-ott egy kőszobor is, némelyik csonkultan, karját veszítve, néme­lyik — egy korsós lány, meghatá­rozhatatlan védőszent, oroszlán­­fejű vízköpő —­épen. Egyik-másik öreg udvart gon­dozzák, a gazdái láthatóan szere­tik, érzékelik a hangulatát, csino­­sítgatják, másokat — főképp a külső, körúton túli kerületekben — már végképp romlani hagyták. Ezek menthetetlenek, és legtöbb­ször ok sincs rá, hogy túléljék a közeljövőt, hisz tele vannak idét­len raktárbódékkal, hullámpala­tetejű garázsokkal, s az átépítések, folyamatos toldások-foldások mi­att még az sem pontosan elkülö­níthető belőlük, ami valaha egysé­ges volt. Mégis, remélhető, a vá­rostervezők, akiknek egyszerre kell modernizálniuk ezt a sok helyütt igencsak leromlott metropolist, ugyanakkor gondot kell fordítani­uk a régi értékek megmentésére is, ismerik és becsülik ezeknek az öreg udvaroknak a visszahozhatatlan hangulatát. E zárt tereket, ahon­nan a Janus-arcú kapun kilépve Újra megcsapja az embert a szá­zadvég (ezredvégi) hol napsuga­ras, hol depressziós levegője. Pesti­­ Hírlap 2. (152.) ÉVFOLYAM 212. SZÁM 1993. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT KARINTHY MÁRTON BEMUTATÓRA KÉSZÜL Homokosok, avagy mások KOCSIS KLÁRA Az idei színházi évad első be­mutatója szeptember 10-én a budai Karinthy Színházban Harvey Fierstein kakukktojása volt. Rendezője Karinthy Már­ton, a színház igazgatója, aki egy héttel a bemutató előtt beszélt a darabról. — Hogy állnak a próbákkal ? — Hajszásan mennek a dolgok, persze minden pró­bánk ilyen. A premier előtti időszak kész őrültek háza ná­lunk. A díszletekkel szeren­csére időben elkészültünk, de azért még millió dolog közbe­jöhet. Most például az, hogy Cseke Péter, a főszereplő be­rekedt, ezért elengedtem a próbáról. — Mire számítsanak a nézők, mit várjanak a darabtól ? — Lírai komédiára készül­jenek. Szerzője egyúttal szí­nész is, aki saját darabja fősze­repét is játszotta az 1983-as bemutatón a Broadwayn, és a későbbi filmváltozatban is sze­repel. A Kakukktojást 1980 és 1983 között írta. A darabból készült filmet Budapesten he­tente egyszer az Art­ Stúdió hálózatban vetítik. — Ismét könnyű sikerdarabot választott egy nehezebb fajsúlyú helyett. Miért? — Olyan művet igyekez­tem színre vinni, ami érdeklő­dést kelthet, de azért nem faj­súlytalan. Csehovot, O'Neilt csak akkor vihetünk színre, ha a feltételek megvannak hozzá. A kakukktojással a másság problémájáról szól, a homoszexualitás ürügyén. Tudatosan olyan darabokat választok, ami a mássággal foglalkozik. A Fierstein-darab főhőse homoszexuális, transz­vesztita férfi, akinek az élete eltér a szokványostól, de aki mégis teljes életet szeretne él­ni. Öntudatosan helyet kér a társadalomban, családot akar. Az úgynevezett normálisok — az anyja is — nehezen fogad­ják el a másságát, ezért velük is meg kell küzdenie. Ez a da­rab időszerű itt és most Ma­gyarországon, mert nálunk, Kelet-Európában a tolerancia még nem igazán gyakori. Azt hiszem, ha tényleg demokrá­ciát építünk, akkor egymás különbözőségét, furcsaságait, egyáltalán a másik ember lé­tét el kell fogadnunk. — Úgy látszik, a Karinthy Színház sajátos profija mára ki­alakult. Miben különböznek a többi színháztól? — Egyrészt felépítésünk­ben, minthogy a miénk az el­ső és egyetlen magánszínház­ként működő kőszínház. A másik különbség, hogy noha 1982-ben alakultunk, még mindig élünk, ami kulturális magánvállalkozásnál igen nagy dolog. A harmadik kü­lönbség darabjaink témavá­lasztása. Eddigi tizenkét évünkből látszik, hogy a más­ság a mi fő profilunk. — Színház a város szélén. Akár a József Attila Színház? — Érdekes a környék, itt ér össze a polgárság a lum­­penséggel. A viszonylag jó­módú kispolgári lakások mel­lett a kocsmák is megférnek. Azért éppen ide telepedtünk, mert ez a kerület, a Bartók Béla út környéke Karinthy Frigyes kerülete, tehát családi hagyományok vonzottak ide minket. Másrészt adva volt a lehetőség, egy lepusztult mo­zi, amit rendbe szedtünk, vagyis nem a semmire kellett alapoznunk. Mint tősgyöke­res budai ebbe a régi moziba sokat jártam gyerekként, ter­mészetesen iskola helyett. — Mennyire élénkíti a Ka­rinthy Színház Magyarország színházi életét? — Egy utánjátszó mozi he­lyett premierszínházat alapí­tani szerintem jelentős kultu­rális tettnek számít. Úgy lá­tom, a színészek boldogan jönnek ide. A jó színészeknek pedig — akik még nem sztá­rok — munkalehetőséget adunk. — Kiket láthatunk a Kakukk­tojásban ? — Cseke Péteren kívül Margitai Ágit, Sára Bernadet­tet, Horváth Lajost és Né­meth Kristófot. Emellett komplett nőimitátor-show szerepel a Kakukktojásban. Egészen különleges produk­ciónak ígérkezik, az ilyesmi Kelet-Európában még szokat­lan, viszont Amerikában már természetes. KIÁLLÍTÁS A KISPESTI VIGADÓBAN Háromdimenziós képek A virágcsendélet szirmai, levelei a kép keretein túl is folytatódnak. A női aktot háló takarja, a szőlőszemek ki­domborodnak a gyümölcsöstálból, egy másik fényké­pen pedig az ékszerek kapnak kiemelt szerepet. A Krisztus-szobornak halotti lepelből mintázott kereszt a háttere, s tapintható a pisztolyos, vörös bársonyos csendélet fémből készült gyertyatartója is. Tulok And­rás tárlata tegnap nyílt a Kispesti Vigadó Galériájában, a XIX. ker Fő utca 22-ben. R.ZS. — Mióta foglalkozik fotózással? — Gyermekkorom óta. Ti­zennégy évesen, 1966-ban ke­rültem be a Magyar Távirati Iroda laborjába, s a katonaság után már az illusztrációs osz­tályon dolgoztam mint mű­szaki és reklámfotós. Azóta is ezzel keresem a kenyeremet, de 1986 óta már szabadúszó­ként. — Ön fotóművészként dolgo­zik évtizedek óta, de ennek a kiál­lításának a képei nem szokványos fényképek. — Én inkább fotográfus­nak nevezném magam, nem szeretem a fotóművész kifeje­zést. Szerettem volna a fény­képezésben valami újat csi­nálni, és zavart az, hogy csak síkban dolgozhatom. A képek háromdimenzióssá tétele, egyes részek kiemelése már régóta érdekelt, vannak ezen a tárlaton olyan képeim, ame­lyeket tizenöt-húsz évvel ez­előtt készítettem, ugyanilyen technikával. Először a rek­lámsorozataim váltak teressé, aztán a környezetvédelmi ké­peimen tekertem be gézzel a fák törzsét. Az én Ádám és Éva ábrázolásomban a bibliai emberpár gázálarcot visel, s a gonosz kígyó nem más, mint egy Trabant-kipufogó. Ezek a képek azonban nem voltak szériában gyárthatók, más jel­legűeket­ kellett hát készíte­nem. Ekkor kezdtem művi­rággal kiegészíteni az alkotá­saimat, hiszen ezek a növé­nyek kedvelt dekorálási for­mák a bankokban, hivatalok­ban. S akkor már ne csak há­rom szál álborostyánt szögel­­jenek fel a falra, hanem akasszanak oda inkább egy képet. — Nem fél művirággal dol­gozni? — Természetesen elhang­zott a tárlaton, vajon giccs-e, vagy nem a művirág felhasz­nálása képeken. Én úgy ér­zem, azáltal, hogy a műanyag liliomot levettem az asztalról és belehelyeztem egy kompo­zícióba, mássá vált, funkciót adtam neki. A képeken sem öncélúak a tárgyak, nemcsak úgy ráragasztok öt rózsát a fo­tóra, hanem szerepük van, mindegyik visszatükröződik valahol a képen. Ráadásul ma már olyan növényeket készí­tenek, hogy néhányan a láto­gatók közül megkérdezték, mikor cserélem a virágokat. — Idén ez már a harmadik ki­állítása. — Az elsőt tavasszal ren­deztem meg Gazdagréten, ezt követte az Agro Szállóban egy bemutató. Innen valószínűleg az Operett Színház előcsarno­kába viszem a képeimet, utá­na pedig egy füredi hotelben vagy a Benkó Dixieland helyi­ségében fejezem be a soroza­tot. A tárlatoknak köszönhe­tően több megbízást is kap­tam, s most egy óraforgalma­zó cégnek készítek ilyen há­romdimenziós reklámképet. FOTÓ: ARCHIV Magyar képzőművészek Párizsban Tegna­p délután Francois Collet szenátor nyitotta meg a párizsi Városházán hét magyar művész kiállítását. A magyar kortárs művészetet reprezentáló tárlatot szep­tember 30-ig láthatja a francia közönség. A kiállítók kö­zött szerepel munkatársunk, Arnóti András is, rajta kí­vül Barabás Márton, Gruber Béla, Koszta Rozália, Kö­nig Frigyes, Pátzay Mária és Tenk László művei tekint­hetők meg Párizsban. A fenti kép Arnóti András alkotá­sa, s a párizsi kiállításon is látható. fotó: archív INDUL A FIKSZ RÁDIO „A magánvélemény szent, hírek még mindig vannak” Tavaly március nyolcadikán néhány órányi műsort su­gárzott már a Firsz Rádió, ez azonban akkor még tör­vénytelennek számított, és hamarosan megjelentek a mérőautók a stúdió környékén. Szeptember 13-tól — igaz, csak egy héten át — már legálisan ad műsort a Fiksz. E.Z. A tavalyi jelentkezés alkalmá­val az abortusz szigorítása el­len emeltek szót, most lénye­gesen gazdagabb program­mal állnak optimális esetben félmillió ember szolgálatára. Ennyien foghatják majd az egy héten át, éjjel-nappal su­gárzó rádió műsorát, amely a 70,28 MHz-en lesz „belőhe­tő”. A vállalkozás vezetői saj­tótájékoztatón számoltak be az előkészületekről. Mint mondták, nemrégiben tudo­másukra jutott, hogy egy-két hetes engedélyeket viszony­lag könnyű beszerezni. Sike­rült is, és ez meglepetésükre mindössze kilencszáz forintba került, hiszen a technikai be­rendezések egy részét maguk készítették, többségét pedig kölcsönkapták. A műsorokat ötvenen-hatvanan készítik majd. Az engedélyt persze vala­milyen eseményre kell kérni, a Fiksz munkatársai a Gyűlö­let ellen címmel „pályáztak”. Érdekes állandó műsornak ígérkezik a „Küldönc”, mely­nek lényege, hogy­­akár utcá­ról is bemehet bárki az And­­rássy úti Média­ udvarban ta­lálható stúdióba, és bárkinek üzenhet. Persze csak ha nem sérti az alkotmányt, a szemé­lyiségi jogokat, és nem vét a közerkölcs ellen. Igen érde­kes a Fikszex című műsor is, amelyben kizárólag szerel­mes, lassú dalok szólnak majd, s a rádió vezetőinek re­ményei szerint hozzájárulhat­nak ahhoz, hogy hallgatása közben gyarapodhassanak a családok... Budapesti Őszi Fesztivál MTI • A Budapesti Őszi Fesz­tivált idén szeptember 24. és október 10. között rendezik meg — tájékoztatta az újság­írókat pénteken Koltay Gábor, a fesztivál igazgatója. A kor­társ művészeti fórumon 220 program várja az érdeklődő­ket. A 67 zenei eseményből kiemelte a Tomkins ének­­együttes, a Berlini Filharmo­­nikusok fúvósötösének és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjét. A Korunk zenéje sorozatban fellép — többek között — a Magyar Állami Hangver­senyzenekar, a Componen­­semble, Király Csaba orgona­művész, a Kortárs Zenei Mű­hely és a Grame Elektroa­kusztikai együttes. A fesztivál idején Magyar­­országra érkezik a Litván If­júsági Színház, a francia Les Fédérés társulat és Innoken­­tyij Szmoktunovszkij. A VIII. Nemzetközi Mozgásszínházi Találkozót október 1—6. kö­zött tartják. A Szindbád mozi­ban tartandó svájci filmhétre hazánkba jön Alan Tanner rendező. A független ameri­kai filmes, Jonas Mekas is Bu­dapesten lesz filmjeinek vetí­tésekor. Városanalízis címmel ka­­marakiállítás-sorozat nyílik a főváros összes kerületében, s a képzőművészetet kedvelők erdélyi, osztrák, francia és amerikai művészek tárlatait is tekinthetik. Idei Budapesti Őszi Fesztivál megrendezését a Fő­városi Önkormányzat Kultu­rális Bizottsága 15 millió fo­rinttal támogatja — mondta Marschall Miklós főpolgármes­ter-helyettes. Az önkormány­zat mecénási szerepet is vál­lalt, amikor például felkérte Vidovszky László zeneszerzőt néhány új mű megalkotására. Marschall Miklós azt is beje­lentette, hogy idén már saját emblémája és szignálja van a fesztiválnak. Az embléma al­kotója Kemény Zoltán, a szig­nálé Dés László. Mindketten a korábban kiírt pályázat nyer­tesei. me

Next