Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. február-június (51. évfolyam, 5-26. szám)

1929-02-02 / 5. szám

1920 február 1. A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA , hogy dühkitörései amilyen hevesek, olyan gyorsan elmúlik. E módszert követve, kimondhatatlan szenvedések és nélkülözések után, hónapok munkájával sikerült becsalni a gorillát az én filmképtáramba, egyben meg tudtam írni a gorilla életét, azt az életet, amelyet ő a Kongó-dzsungelekben él, így jött létre „Gorillavadászat“ című filmem. Ebben a munkámban mondtam el azokat a kalandjaimat, amelyeken a gorilla-dzsungelekben való hosszas tartózkodásom alatt átmentem. Ezek közül a kiemelkedő képteljesítmények a következők: Az állatóriásnak arcképe akkor, amikor szét- Ugrasztotta málhahordozóimat, ezt követőleg pedig nyugodtan megállt a szerteszórt bagázsik közt, amelyet kíváncsian mustrálgatott. A nagy gorilla képmása, aki támadásra indult, hogy megszabadítsa fiát, e merénylete alatt azonban 12 lábnyira fényképezőgépemtől puskatűzben esett el. A gorillanyáj képe, amely egy napon közrefogott bennünket, miközben mindegyik nyitott tenyerével ütötte állát, ez alatt a törzs örege záporesőként hullatta ökölcsapásait nagy szőrös mellére . . . - Ezek és hasonló jelenetek hosszan fognak még élni emlékezetemben, legalább is mindaddig, amíg elnyomórított hüvelykujjam és néhány összetört ujjam viselni fogja azokat a sebeket, amelyeket egy fiatal gorillával, Bale Matadival vívtam mindaddig, amíg sikerült őt foglyul ejtenem. Hogyan kerültek fogságba Miss Congo, Kivu és Baig Matadi? Két congói utam alatt nyolc fiatal gorillát fogtam el elevenen. Ezek között volt a néhai Miss Congo is, egyik kedvence a Ringling-cirkusznak. Ezeket a gorillákat mind szemtől-szembe való küzdelemmel, kézzel fogtuk meg: nem használtunk sem hálókat, sem csapdákat. Ezenközben nemcsak magukkal a fiatal állatokkal kellett megküzdenünk, hanem megdühödött szüleikkel is. Ezekben a vállalkozásokban hasznát vettem fegyverhordozómnak, aki gyors tüzeléssel, amelyeket fejük fölé irányzott, el tudta kergetni a helyzetünket veszélyeztető gorillacsapatot. Egy alkalommal egy fiatal nőstény gorillát fogtam el. Ez később a Kivu nevet kapta, s ez az állat kivált a bennünket fenyegető gorillacsapatból; már majdnem reám vetette magát. Ebben a pillanatban sütötte reá fegyverét fiatal fegyverhordozóm. Minden kalandom között azonban a legizgalmasabb és legtöbb veszéllyel járó az volt, amellyel Buta Matadit — ezt a sziklazúzat fogtam el. Ezt a nevet az állat a bennszülöttektől kapta. A foglyul ejtett fiatal gorillák legtöbbnyire 20—65 fontig terjedő súlyúak voltak, ez a fiatal majomember azonban 120 fontot nyomott. Ez a legnagyobb ismert gorilla, amelyet elevenen fogtak el. A karisimiri hegyek dzsungeljeiben érte utól végzete. E hegynek oldalán lestük gorillatársait. Egy csomó embert útnak indítottam szél ellen, amire azért volt szükség, mert az afrikai állatok — ezek közt a gorillák is, — rögtön kereket oldanak, mihelyt emberszagot éreznek. A fentemlített módon azonban elérni reméltem azt, hogy a gorillák arra felé vonulnak, amerre én és fegyverhordozóm rejtőzködünk. A gorillaanya és kölyke hirtelen megjelenése és eltűnése. Egy ideig vártunk, hogy választ kapjunk jeleinkre. Visszaküldtem a fegyverhordozó fiút, hogy siettesse embereimet. Alter tűnt el a fiú, észrevettem, hogy a lombozat nem mozdul ott, ahol előbb egy gorillaanyát láttam, amint kölykeit táplálta. Kiváncsi voltam, várjon megriacst-e és utánarohant-e a csapat többi részének, amelynek zakatolását a hegy oldalán levő erdőben ezentúl is hallottam. Ezen tűnődtem, amikor valamely érthetetlen, he különös impulzus arra bírt, hogy balfelé az erdőbe tekintsek. Egy ideig teljesen meg tudtam őrizni nyugalmamat, csendben maradtam és figyeltem, mint nyílnak meg a sűrűségnek félig megvilágított rejtekei. Majd csodálkozva kezdtem vizsgálgatni magamat.. Megállapítottam, hogy valamely meghatározhatatlan izgalom rajzotta fel idegeimet. E mélázásomból egyszerre csak egy pisztolylövésszerű hang riasztott fel ez erdő sűrűjéből: egy bambuszág tört ketté. Habozó lábnyomokat hallottam a leveleken, a lábnyomok időnként megmegálltak, majd mindjobban közeledtek búvóhelyem felé. A hing felé irányítottam szememet. Minden csendesnek, nyugodtnak, élettelennek látszott. Nyilvánvaló volt, hogy az ami, vagy aki előbb felém közeledett, most bent maradt a sűrűben. Újabb szünet után egy ideig feszültség vett rajtam erőt. Most már éreztem közeledtét Felhúztam pisztolyomat, puskám ugyanis a fiú kezében volt, őt pedig elküldtem. A felém közeledő lény most már egészen közel volt hozzám. Sötét kezdett lenni. Ami világosság még volt, az csak hangsúlyozta az őserdő sötétségét. A hozót el kezdett recsegni ropogni. Éles, átható, visszhangzó sikoltás hallatszott az erdőn át, amikor egy sötét, árnyékszerű alak lépett egy mohos sziklára. Egy gorillakölyök ugrott melléja Egy pillanatra látnom lehetett két szempárnak zöld ragyogását; ezek mintegy átvilágították felém a sötétséget. Magam is felugrottam és vad kiáltást hallattam. Az anya gorilla és kölyke, — mert, úgy látszik, ezek voltak, — hirtelen eltűntek az őket körülvevő árnyékokba. „Nem volt más választásom, mint reávetnem magamat." Most hirtelen a hátam mögött éreztem rohanást Egy fiatal gorilla ment el mellettem, még pedig oly közel hozzám, hogy nem tehettem egyebeit, minthogy rávetettem magamat. Amikor megérintettem a bestiát, rájöttem, hogy alakját illetőleg csalódtam. Ahelyett, hogy ez az állat egy .‘10—40 fontos kölyök lett volna, dühös fiatal majom volt, még pedig 126 font súlyú, oly hatalmas, erős, hogy akár a leopárdot, ezt a legdühösebb és legmerészebb állatot is megölhette volna. Ördögi dühre emlékeztető ordítással rontott reám. Az az érzésem, volt, hogy ikerördögökkel birkózom, akik négy manccsal verik vissza az én egy kezém munkáját. Ez az állat egyszerre volt felettem és alattam. Csupán csak jó szerencsémnek köszönhettem, hogy nem tépte össze arcomat a legelső dühös összecsapásban, amikor kézzel, lábbal, foggal, karmolással, csípéssel, harapással, ütéssel úgy harcolt velem, mint egy őrült, akinek gyilkolnia kell. Megértettem, hogy sokáig nem tudom kihúzni ezt az egyenlőtlen csatát, éppen azért megragadtam az állat torkát és kezem helyett most már csak lábammal harcoltam. A gorilla nem engedett ki karmaiból akkor sem, amikor sikerült földreterítenem és súlyommal lenyomnom ők küzdés közben elváltunk egymástól. A gorilla 12 lábnyira gurult tőlem, azonban ahelyett, hogy menekülni igyekezett volna, dühe mindinkább növekedett. Sikoltva, megújult dühvel vetette reám magát. Támadása közben kétségbeesése és vadsága még inkább növekedett.