Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. február-június (51. évfolyam, 5-26. szám)

1929-02-02 / 5. szám

1920 február 1. A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA , hogy dühkitörései amilyen hevesek, olyan gyorsan elmúl­ik. E módszert követve, kimondhatatlan szenvedések és nélkülözések után, hónapok munkájával sikerült becsalni a gorillát az én filmképtáramba, egyben meg tudtam írni a gorilla életét, azt az életet, amelyet ő a Kongó-dzsungelekben él, így jött létre „Gorillavadá­­szat“ című filmem. Ebben a munkámban mondtam el azokat a kalandjaimat, amelyeken a gorilla-dzsunge­­lekben való hosszas tartózkodásom alatt átmentem. Ezek közül a kiemelkedő képteljesítmények a következők: Az állatóriásnak arcképe akkor, amikor szét- Ugrasztotta málhahordozóimat, ezt követ­őleg pedig nyugodtan megállt a szerteszórt bagázsik közt, ame­lyet kíváncsian mustrálgatott. A nagy gorilla képmása, aki támadásra indult, hogy megszabadítsa fiát, e merénylete alatt azonban 12 lábnyira fényképezőgépemtől puskatűzben esett el. A gorilla­nyáj képe, amely egy napon közre­fogott bennünket, miközben mindegyik nyitott tenye­rével ütötte állát, ez alatt a törzs örege záporesőként hullatta ökölcsapásait nagy szőrös mellére . . . - Ezek és hasonló jelenetek hosszan fognak még élni emlékezetemben, legalább is mindaddig, amíg el­nyomó­rított hüvelykujjam és néhány összetört ujjam viselni fogja azokat a sebeket, amelyeket egy fiatal gorillával, Bale­ Matadival vívtam mindaddig, amíg sikerült őt foglyul ejtenem. Hogyan kerültek fogságba Miss Congo, Kivu és Baig Matadi? Két congói utam alatt nyolc fiatal gorillát fogtam el elevenen. Ezek között volt a néhai Miss Congo is, egyik kedvence a Ringling-cirkusznak. Ezeket a gorillákat mind szem­től-szem­be való küzdelemmel, kézzel fogtuk meg: nem használtunk sem háló­kat, sem csapdákat. Ezenközben nemcsak magukkal a fiatal álla­tokkal kellett megküzdenünk, ha­nem megdühödött szüleikkel is. Ezekben a vállalkozásokban hasznát vettem fegyverhordozóm­nak, aki gyors tüzeléssel, amelye­ket fejük fölé irányzott, el tudta kergetni a helyzetünket veszé­lyeztető gorillacsapatot. Egy alkalommal egy fiatal nőstény gorillát fog­tam el. Ez később a Kivu nevet kapta, s ez az állat ki­vált a bennünket fenyegető gorillacsapatból; már majdnem reám vetette magát. Ebben a pillanatban sü­tötte reá fegyverét fiatal fegyverhordozóm. Minden kalandom között azonban a legizgalma­sabb és legtöbb veszéllyel járó az volt, amellyel Buta Matadit — ezt a sziklazúzat fogtam el. Ezt a nevet az állat a bennszülöttektől kapta. A foglyul ejtett fiatal gorillák legtöbbnyire 20—65 fontig terjedő súlyúak voltak, ez a fiatal ma­jomember azonban 120 fontot nyomott. Ez a legna­gyobb ismert gorilla, amelyet elevenen fogtak el. A karisimiri hegyek dzsungeljeiben érte utól vég­zete. E hegynek oldalán lestük gorilla­társait. Egy csomó embert útnak indítottam szél ellen, amire azért volt szükség, mert az afrikai állatok — ezek közt a gorillák is, — rögtön kereket oldanak, mihelyt ember­szagot éreznek. A fentemlített módon azonban elérni reméltem azt, hogy a gorillák arra felé vonulnak, amerre én és fegyverhordozóm rejtőzködünk. A gorilla­anya és kölyke hirtelen megjelenése és eltűnése. Egy ideig vártunk, hogy választ kapjunk jele­inkre. Visszaküldtem a fegyverhordozó fiút, hogy siet­tesse embereimet. Alter tűnt el a fiú, észrevettem, hogy a lombozat nem mozdul ott, ahol előbb egy gorilla­anyát láttam, amint kölykeit táplálta. Kiváncsi vol­tam, várjon megriacst-e és utánarohant-e a csapat többi részének, amelynek zakatolását a hegy oldalán levő erdőben ezentúl is hallottam. Ezen tűnődtem, amikor valamely érthetetlen, he különös impulzus arra bírt, hogy balfelé az erdőbe tekintsek. Egy ideig teljesen meg tudtam őrizni nyugalma­mat, csendben maradtam és figyeltem, mint nyílnak meg a sűrűségnek félig megvilágított rejtekei. Majd csodálkozva kezdtem vizsgálgatni magamat.. Megálla­pítottam, hogy valamely meghatározhatatlan izgalom rajzotta fel idegeimet. E mél­ázásomból egyszerre csak egy pisztolylövésszerű hang riasztott fel ez erdő sűrű­jéből: egy bambuszág tört ketté. Habozó lábnyomokat hallottam a leveleken, a lábnyomok időnként meg­­megálltak, majd mindjobban közeledtek búvóhelyem felé. A hing felé irányítottam szememet. Minden csen­desnek, nyugodtnak, élettelennek látszott. Nyilvánvaló volt, hogy az ami, vagy aki előbb felém közeledett, most bent maradt a sűrűben. Újabb szünet után egy ideig feszültség vett raj­tam erőt. Most már éreztem közeledtét Felhúztam pisztolyomat, puskám ugyanis a fiú kezében volt, őt pedig elküldtem. A felém közeledő lény most már egé­szen közel volt hozzám. Sötét kezdett lenni. Ami vi­lágosság még volt, az csak hangsúlyozta az őserdő sö­tétségét. A hozót el kezdett recsegni ro­pogni. Éles, átható, visszhangzó sikoltás hallatszott az erdőn át, amikor egy sötét, árnyékszerű alak lépett egy mohos sziklára. Egy gorilla­kölyök ugrott melléja Egy pillanatra látnom lehetett két szempárnak zöld ragyogását; ezek mintegy átvilágították felém a sötétséget. Magam is felugrottam és vad kiáltást hallattam. Az anya­ go­rilla és kölyke, — mert, úgy lát­szik, ezek voltak, — hirtelen el­tűntek az őket körülvevő árnyé­kokba. „Nem volt más választásom, mint reávetnem magamat." Most hirtelen a hátam mögött éreztem rohanást Egy fiatal go­rilla ment el m­ellettem, még pedig oly közel hozzám, hogy nem tehettem egyebeit, minthogy rávetettem ma­gamat. Amikor megérintettem a bestiát, rájöttem, hogy alakját illetőleg csalódtam. Ahelyett, hogy ez az állat egy .‘10—40 fontos kölyök lett volna, dühös fiatal ma­jom volt, még pedig 126 font súlyú, oly hatalmas, erős, hogy akár a leopár­dot, ezt a legdühösebb és legmeré­szebb állatot is megölhette volna. Ördögi dühre emlékeztető ordítással rontott reám. Az az érzésem, volt, hogy ikerördögökkel birkó­zom, akik négy manccsal verik vissza az én egy ke­zém munkáját. Ez az állat egyszerre volt felettem és alattam. Csupán csak jó szerencsémnek köszönhettem, hogy nem tépte össze arcomat a legelső dühös össze­csapásban, amikor kézzel, lábbal, foggal, karmolással, csípéssel, harapással, ütéssel úgy harcolt velem, mint egy őrült, akinek gyilkolnia kell. Megértettem, hogy sokáig nem tudom kihúzni ezt az egyenlőtlen csatát, éppen azért megragadtam az állat torkát és kezem helyett most már csak lábammal harcoltam. A gorilla nem engedett ki karmaiból ak­kor sem, amikor sikerült földreterítenem és súlyom­mal lenyomnom ők küzdés közben elváltunk egymás­tól. A gorilla 12 lábnyira gurult tőlem, azonban ahe­lyett, hogy menekülni igyekezett volna, dühe mind­inkább növekedett. Sikoltva, megújult dü­hvel vetette reám magát. Támadása közben kétségbeesése és vad­sága még inkább növekedett.

Next