Pesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (51. évfolyam, 27-53. szám)

1929-07-07 / 27. szám

1929 JÚIUS 7. A PESTI HÍRLAP VASÁRNAPJA 3 Egyszerre csak azt láttam, hogy az angolnaksikerült nemcsak egy puskahossznyi tárt elérnie maga és a tigris között de már lövésre is emelte a fegyverét. Fogtam a flórámat és a tigris mancsa felé sújtottam vele. A tigris kiterjesztett karmokkal közeledett felém és elkapta azt a kendőt, mely lazán a derekamra volt kötve. Egészen boldog voltam, amikor hallottam, hogy a kendő szakad, mert egy hajszál választott el attól, hogy a tigris körme a húsomba fúródjék. Ugyanabban a pillanatban láttam, amint az angol puskájának a csövét a bestia fülébe dugja. Még csak arra eszméltem, hogy forró vér fröccsen az arcomra. Kari, amilyen gyorsan csak tudott, elvágtatott és nem állt meg mindaddig, míg keresztben keresztül haladva a tisztáson, el nem tűnt a fák között Nem volt megsebezve, csupán az oldalán látszott néhány felületes karcolás. Amikor a hajtók odajöttek, letérdeltettem az elefántot és mind a ketten leszálltunk a hátáról. Az angol odasietett a tigrishez megnézni, hogy mekkora, én pedig Karival eltört flótámnak a keresésére indultam. A nap már lemenőben volt, amikor megállapították a már lenyúzott tigrisről, hogy farkát nem számítva, kilenc láb hosszú. (Folytatjuk.) Vasárnap délután A magyar népviseletek között egészen különálló rész a sárközi. Eltekintve attól, hogy a ruhák teljesen elütők más magyar népviseletektől, a Sárközben kizárólag a nők öltözködnek az ottünneplődnek nevezett népviseleti ruhákban. Ezzel ellentétben áll az erdélyi, alföldi, dunántúli vagy felvidéki szokás, ahol a férfiak is jellegzetes magyar ruhákban járnak. Őcsény, Decs, Sárpilis és Nyék a sárközi népviseletek hazája. Decs a Sárköz gyöngye. Vasárnap délután tarkállanak az utcák az ünneplőbe öltözött asszonynéptől. A község kis városnak is beillik. Utcái rendezettek és tiszták. Takaros kis házak sorakoznak egymás mellett. Akácillatos a község. Vasárnap délután... A bogárhátu házak előtt a kis padokon ül a lakosság. Folyik a heti politikai megbeszélés, így van ez délután három óráig. Akkor megszólal a templom harangja s nemsokára az Ur szent hajlékában gyűlnek össze a hívők. Zug az orgona, Ajtatos zsolozsmák szállnak az ég felé ... Sárközben érdekes ősrégi szokás szerint „csoportosítva“ jönnek ki a templomból. Az asszonyok, lányok „bandák“-ba verődnek. Bandának nevezik azokat a baráti csoportokat, melyet még iskolás korukban alkottak a lányok és életük végéig megtartanak. Festői a kép. A színek valóságos orgiát ülnek. Egy múzeumnak is díszére váló kincsek vannak az asszonyokon, lányokon. Tulipános, rózsás-díszes, brokát, nehéz selyem, bársony és pátyolatfehér rokolyák — szoknyák aranyos hímzésekkel. A felső szoknya alatt kilenc-tíz hófehér keményített alsószoknya suhog. A rokolyák biedermeierszerűen harangalakúak. Ezek felett a röpikéknek nevezett blúzok. Testhezálló ruhadarab, tele hímzéssel, aranydísszel, csillogó gombokkal. A fejkendők is pompásak; a szivárvány minden színe fellelhető. A fejkendők kötéséről meg lehet különböztetni a leányt az asszonytól, mert csak asszony kötheti hátul csomóba a kendőt. A lányok szabadon hagyják. Nagyon érdekes a lányok hajviselete, melyhez hasonló sehol sem található. Itt természetesen még nincs félrövid, vagy rövid haj, hanem hosszú. A lányok hajukat koszorúba fonják, vagy befonva leeresztik, elől simán a homlokba vonják és valami speciális ügyességgel 2—3 centi távolságban kis cakkokat hoznak, melyek csíkszerűen domborodnak ki. Egy-egy ilyen frizura elkészítése két-három órát is igénybe vesz. Az asszonyok koszorúba font hajukat azon a részen, ahol elől a fejkendőből kilátszik, egyenesre vágják. Elölről úgy néznek ki, mintha bubi-frizurát viselnének. Kart-karbafonva sétál az asszonynépség az utcákon. A férfiak józan gondolkozású magyar emberek, ilyenkor az olvasókörben vannak. Sakkoznak. Furcsán hangzik, de a háborúban volt férfiak hozták magukkal ezt a nehéz tudományt és bizony néhány nagyon jó sakkozó van közöttük. Sőt! Sokan sakklapot járatnak. Estefelé hallottuk, hogy a szomszéd öcsény községben igazi sárközi bál van. Átmentünk. A község alvégén már állt a bál. Cigánymuzsika. Tánc . . Asszonyok, lányok a tánctér körül felállított padokon ülnek, várják a legényt, aki felkéri őket. A sokszoknyás menyecskék vígan ropják a táncot. Csárdást. Akinek nem akad férfipárja, az valamelyik pajtásával táncol. Egyszerre csak csarisztánt kezd játszani a füstösképű cigány. Na, mi lesz most? A felnőttek van szteppet, meg valami tipegő formát táncolnak a néger muzsikára. A kislányon csoportján akad meg tekintetünk. 8—9 éves díszes sárközi ruhákba öltözött gyereklányok, valódi hamisítatlan csarisztánt járnak. Olyan szabályosan és ügyesen, mintha tánciskolában tanulták volna. íme a csarlszton a rádió korszakában eljutott a sárközi magyar faluba. Megkérdeztem az egyik csarlsztonozó kislányt: — Azután mondd, lelkem, hol tanultad ezt a fura táncot? Csodálkozva néz fel a nyolcéves kislány. Csarlsztán ez, — mondja. — Tudják a nagyok is, de hát csak nem akarok tánczni. Mi igen. — Hát ha felnősz, talán még festeni is fogod az arcod? — Hát bizony úgy teszek, — válaszolja a kislány — meg aztán még rövidre vágatom a hajam, mint a városi kisasszonyok . . . Bealkonyodott, az égen már fenn ragyognak a csillagok, a vasút felé megyünk. Istenem! Milyen szomorú dolog. Az ősmagyar községben már tanyát vert a csariszton, le akarja dobatni a gyönyörű népviseleti ruhákat és rövid hajat kíván. Nagy kár lenne, ha eltűnne ez a kedves és szép sárközi népviselet . . . Ritter Aladár.