Pesti Hirlap Vasárnapja, 1932. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

1932-01-03 / 1. szám

1 ■ 9 ■ 3 ■ 2 JANUÁR 3 VASÁRNAPPesti Hírlap VASARNAPJA B . U. I.. Boldog újévet kívánok. De mi az a boldogság? Főként milyen az a boldogság, amelyet úgy kíván­hat az ember, hogy a kívánságnak tartalma is le­gyen, ne csak formája? Nem kívánhatom neked, hogy az új esztendő végesvégig a tökéletes öröm szüntelen esztendeje legyen. Nem kívánhatom, mert te is tudod, én is tudom, hogy ez lehetetlen. Valaha, álmatag serdülő korunkban, valamennyien azt hittük, hogy vala­hol, valamilyen titkos kapu mögött várakozik va­lami csodálatos megvalósulás, amely tündöklő szívű félistenekké fog varázsolni bennünket. Én már tudom, hogy ez a kapu nem nyithatik meg soha. Éltem, éreztem, tanultam, kutattam. S most itt állok egyetlenegy mondatnyi tudományommal: a világtörténelem nem más, mint az emberi fajta boldogtalanságának története. Nem kívánok neked csodát, mert a kívánság nem volna őszinte. Nincsenek csodák. Megmon­dom, mit kívánok. Néhány pillanatot vagy órát a meg nem változtatható, vak és néma hétköznapi élet időtlen áradatában. Mert az idő ebben az esz­tendőben is tovább folyik, mint eddig, szilveszteri lámpaoltás sikoltozó kis ellobbanása ezt az irtóza­tos erővel hömpölygő valamit, amiben idő és vég­zet torkollanak össze, árja útjából el nem térítheti. És egyetlen rebbenéssel sem változik a sors, amelyben az évek könyörtelen szaporodtával ver­gődünk előre. Percre nap, hónapra esztendő, le­fekszünk és felkelünk. Más különbség alig van, mint hogy némelyik felkeléskor a tükör meglepi a szórakozott pillantást: nini, megint öregebb va­gyok, mint a múltkor, mikor ugyanígy ráeszmél­tem saját arcomra. Csak néhány pillanatot kívánok. Néhány meg­­könnyebbítő lélegzetvételt. Kívánom, hogy két gond között bele tudjál fe­lejtkezni egy jó könyvbe. Jó könyv kevés van és kevés lesz. De legyen egy órád lefekvés után, elal­­vás előtt, mikor magad vagy, kint elcsendesedett a világ, mint az elszunnyadt börtönőr. S a könyv fogjon meg, szívjon fel, ragadjon magával és mi­kor az utolsó oldal elolvasása után fáradtan leested a takaróra, kívánom nézésedbe azt a halvány mo­solyt, amely annyira hasonlít a kisgyermek ámu­latához. Kívánom, hogy egyszer, mikor véletlenül kö­rülnézel ott, amerre éppen jársz, hirtelen lepjen meg a pillanat különös hangulata, dobbanjon meg benned az a titokzatos harmónia, amelyet alkony, távoli fellegek, sziporkázó fénypontok, véletlen fo­gékonyság és tájkép megfejthetetlen találkozása ad. Nézz körül, ámulj el, tedd szivedre a kezedet és érezd, hogy édesen fáj a szived. Kívánom, hogy miközben megismersz másokat és rájössz jó tulajdonságaidra, egyszer csak fe­dezz fel magadban valami jót, amit addig nem is­mertél. S ebben a kedves pillanatban tudj bókolni magadnak úgy és tudj vonzódni magadhoz úgy, mintha idegen ember volnál. Kívánom, hogy kapjon meg egyszer egy me­lódia, nem baj, ha utszéli is. De legyen kedves ne­ked, döngicséljen a füledben és fesse meg egy tűnő napodat a muzsika bájával. Dúdold magadban ön­­tudatlanul, mint színes fátyol álljon közéd és hét­köznapod közé, míg el nem enyészik könnyű kis varázsa oda, ahová elenyészik minden. Kívánom, hogy örülni tudj egy pohár friss víz­nek. „Jaj de jólesett“, — mondd utána csillogó szemmel. Kívánom, hogy örömöd legyen egy tré­fában, amit hallottál. Jusson eszedbe később is és kedvtelve mosolyodj el mulatságán, elmésségén. „Régen hallottam ilyen jót“, — mondd magadban csendes jó kedvvel. Kívánom, hogy soká nézz egy véletlen szál virágot és gyönyörködve csodálkozz azon a megható igyekezeten, amellyel szép akar lenni. „Kedves vagy“, — mondd neki és értesd ar­codhoz. Veszed-e észre, hogy csupa olyat kívánok ne­ked, amihez senki más nem kell, csak magad? Tudom, nem élhetsz egyedül. S ha nem vagy magad, arra is van kívánságom. Kívánom, hogy ha találkozol azzal, akitől el­szakadtál, csendesen, nyugodtan, úgyszólván kí­váncsian pillants rá, róla rögtön nézz magadba és lásd meg, hogy már a sebhely is teljesen elhalvá­nyodott. Már nem haragszol, nem lázadozol, töké­letesen nyugodt vagy és enyhén elnéző jóakarattal gondolsz arra a keserű, háborgó, bolond valakire, aki mintha nem is magad lettél volna. És kívánom, hogy akinek új arca az csengő, titkos vagy su­gárzó keretével bukkant fel szivedben, attól kapj egy gyönyörűen megdöbbentő, biztató, otthonos, meleg pillantást. És költözzék bele szivedbe a re­peső várakozás, amely lebegve tud hordani szár­nyain, amely megszépíti szemedet, amely este an­dalítóan simogat álomba és reggel kedvessé teszi azt a pillanatot, mikor felébredsz. Várod az örö­met ujjongó titokkal és ne tudd, hogy az öröm vá­­rása sokkal szebb az örömnél. Boldog újévet kívánok: feledést, vágyat és re­ménységet. Harsányi Zsolt: S 54-IK . ÉVFOLYAM I. SZÁM

Next