Képes Vasárnap, 1942 (64. évfolyam, 1-53. szám)

1942-01-02 / 1. szám

Luzon szigete és Manila A távolkeleti hadszíntérnek egyik legfontosabb területe az amerikaiak nagy flottatámaszpontja, a Fülöp-szigetek. A japán csapatok a főszigeten, Luzonon több helyütt is partra szálltak és hadműveleteik fenyegető iramban folynak. Veszélyes helyzetbe került itt maga a főváros, Manila is. A vulkanikus eredetű szigeteket gyakran rázza meg pusztító erejű földrengés. Manila minden száz évben kétszer-háromszor rombadől. A szigetek felett szinte állandóan vulkáni hamufelhők lebegnek. Ezek az esőtől lecsapva, rendkívül termékennyé teszik a földet. Amíg a távolkeleti feszültség véres háborúban ki nem robbant, nem sokat tudtunk a szigetekről. Tudtuk, hogy a Kínai tengertől délkeletre néhány szigetet — persze, hogy háromezer kisebbnagyobb szigetről volt szó, azt aligha gondoltuk — Fülöp-szigeteknek hívnak, amelyek vulkánikus eredetűek. Tudtuk azt is, hogy a Fülöp-szigetek nemcsak vulkanikus eredetük miatt „tűzfészkek“, hanem azzá teszi őket a rajtuk élő forróvérű emberek nyugtalansága és az értük viszálykodó hatalmak örökös harca is. Spanyol világvándorok fedezték fel a XIV. század derekán. Az egész szigetvilágot Spanyolország akkori nagy uralkodójáról, II. Fülöpről nevezték el. Azóta kínaiak, angolok, hollandok versengtek a szigetek birtokáért. De csak az amerikaiaknak sikerült 1898-ban, a spanyol-amerikai háború során elvenni a spanyoloktól. Csakhogy a színes filippinó inkább rokonszenvezik a lelkialkatra és vérmérsékletre hozzájuk közelebb álló spanyolokkal, mint a hűvös angolszászokkal. Ez sok nehézséget okozott az amerikai kormánynak és megakadályozta a szigeteknek gyarmati szempontból intenzív kihasználását. Az USA gyarmatosító törekvése talán sohasem tudott volna gyökeret verni a Fülöp-szigeteken, ha nem tesz engedményeket a filippinó közvéleménynek. Mindenekelőtt megfelelő vezetőről gondoskodtak. A szigetvilág mostani elnökét, Manuel Quenzont a lakosság lelkes ünneplése mellett iktatták be hivatalába 1935 novemberében. A spanyolokkal keveredett forróvérű nép hajlamos a lelkesedésre, de nem akárkiért. Quenzon elnök azonban az „ő emberük“ volt és így Amerika megvethette lábát ezen az értékes gyarmaton. Nagyban hozzájárult a kedélyek lecsillapításához az is, hogy megígérték 1945-re a Fülöp-szigeteknek teljesen önálló köztársasággá való nyilvánítását. Ki tudja, mi minden történik 1945-ig Luzon szigetén . . . Egy amerikai utazó, aki résztvett a szigetek 1898-i elfoglalásában, 1940-ben ismét felkereste Manilát. A majdnem fél évszázados amerikai gyarmatosító és civilizációs munka gyökeresen megváltoztatta a paradicsomi szigetek fővárosának képét. Ugyanakkor sok minden megmaradt a régi, évszázados kerékvágásban. Partraszállásakor az első, régi időkre emlékeztető látvány volt Manila utcáin a bennszülöttek kedvenc teherhordó állata, a vízi bivaly. A „carabao“ mint a filippinó élet jelképe megmaradt az autók és villamosok ellenére is. Európában csak az öszvér hasonlítható ehhez a türelmes, igénytelen, dolgos állathoz. Nem változott a hatalmas Pasig folyó sem, amelynek partjai mentén az amerikaiak súlyos harcokat vívtak a spanyolokkal. Csak a régi Spanyol Híd keives helyén áll egy kevésbé szép, de kényelmesebb, modern vashíd. A sárga, iszapos folyam gyors sodra most is, mint negyven és négyszáz évvel ezelőtt, zöld növényekből egész úszó szigeteket hord magával. Torkolata táján azonban nem lehet ráismerni a folyóra. Ott, ahol régen a halászok éjszaka fáklyafénynél zavarták a megriadt halakat hálójukba, most amerikai méretű épületek, üzletházak és színes fényekben fürdő mulatóhelyek sorakoznak. Manila óriási méretekben fejlődött az amerikai gyarmatosítás évtizedei alatt. Az 1571-ben alapított „régi város“ emlő lávaként terjeszkedett túl a falakon, amelyek körülvették. Az új városrész modern amerikai stílusával élesen elüt magjától. Itt sokszázéves épületek tanúskodnak a mainál fejlettebb szépérzékről és építészeti kultúráról. Középkori templomok, kolostorok, ódon spanyol paloták történelmei lehelnek, míg az új Manila épületei korunk sietését és gazdagságát. A Fülöp-szigetek kultúrája a kereszténységben gyökeredzik. Lakosságának kilencven százaléka keresztény. A manilai Szent Tamás egyetemet régebben alapították, mint az amerikai Harvardot. A székesegyház ezüst oltára, Gregoriánus énekeskönyvei és szentképei páratlan értékű középkori egyházi ereklyék. A másik, az új Manila 620.000 főnyi lakosával a „falakon kívül“ terül el. Széles útjai egyre újabb és újabb külvárosokba, elővárosokba vezetnek. Olyan helyeken, ahol egy nemzedékkel ezelőtt még rizsföldek, mangóligetek és ültetvények voltak, ma minden kényelemmel berendezett márványpaloták állnak a mocsarak helyén és hatalmas autók száguldanak a régi dzsungel-utakon. Amerika elvitte a filippinóknak saját kultúráját: a vasbetont, az angol nyelvet, a boxolást és a baseballt. Az értelmes és élelmes színes fajta hamar magára öltötte ezt az életformát. Rövid idő alatt megtanulnak angolul — természetesen a saját szájízük szerint — és sokan megállják helyüket az Egyesült Államokban is. A kiejtést nehezen sajátítják el, de írni olyan tökéletesen tudnak angolul, hogy legutóbb egy gyűjteményes antológiában nem kevesebb, mint öt manilai író szerepelt. A Fülöp-szigetek lakossága, amely negyven év alatt hat millióról tizenhat millióra emelkedett, igen tarka képet nyújt. Sárgabőrű kínaiak, japánok, olajosbarna filippinók, mesztizek és fekete negritók szakadatlan keveredésben új meg új színárnyalatokat hoznak létre. Baloldalon: amerikai gyalogság behajózása Manilában. — Jobboldalon: Manila kikötője a Pasig folyó torkolatánál. Quenton, a Fülöp-szigetek elnöke, kezdődobással megnyitja a tengerészhelyőrség és az ázsiai TISA-flotta legénységének baseball mérkőzését. Alsó képek: a manilai parlament előtt sokezernyi tömeg ünnepli Quenzon elnököt megválasztása után, 1935 novemberében. — Jobboldalon: a manilai elnöki palota.