Képes Vasárnap, 1943 (65. évfolyam, 1-52. szám)

1943-01-05 / 1. szám

Szentpéteri Ödön zászlós a kormány­zói Dicsérő Elis­merést a had­isza­lagon a kardokkal. Ambrózy Lajos honvéd a Magyar Kis Ezüst Vitéz­­­ségi Érmet, Kriston Zoltán törzsőrmester, Varsányi János őrvezető, Milyen a keleti „rugalmas védelem? A közelmúltban újra egy ed­dig ismeretlen katonai szakkife­jezés került a világ érdeklődésé­nek homlokterébe, a ,,rugalmas védelem“, amely az 1942—43-as téli orosz háborúval kapcsolat­ban vetődött fel. Az elmúlt téli védőharc óriási nehézségek­kel járt, de a kemény helyzetek egyúttal értékes tapasztalatok leszűrését is lehetővé tették. Az előző téli védelmi háborút a né­met és szövetséges hatalmak kettős győzelemmel fejezték be tulajdonképpen. Először azért, mert sikerült leírhatatlan munka, önfeláldozás, kitartás segítségével a négyhónapos szovjetoffenzívát, majdnem teljesen eredményte­lenné tenni. Másodsorban pedig azért, mert az illetékes vezérka­rok egész sereg kézzelfogható el­méleti és gyakorlati tapasztalat alapján dolgozhatták ki az orosz védőharc alapszabályait a követ­kező téli hadjárat megvívására. Ez pontosan így meg is történt, mert alapos megfontolások után megszülettek azok a védelmi harcelvek, amelyek szerint ma, a második téli háborúban egyik szovjet támadást a másik után verik vissza a védők. A keleti fronton alkalmazott újszerű vé­delmi eljárást általánosságban úgy nevezik, hogy rugalmas vé­delem, amely nevét a nagyfokú mozgékonyságától és alkalmazko­dóképességétől kapta. Az elmúlt téli háborús tapasz­talatok azt mutatták, hogy az orosz fél nagyon alattomos tud lenni, és hirtelen, váratlanul, egyik percről a másikra köszönt­het rá a harcolókra. A tengely hadvezetés az idén jóval a tél be­köszöntése előtt megkezdte már a védelmi munkálatokat. Előbb ál­lott meg az előnyomulás, inkább pár héttel előbb szüntették be a mozgóháborút és lemondtak eset­leg néhány kilométer terület meghódításáról, csak azért, hogy azzal is megelőzzék Tél Tábor­nokot. Hamarosan­ megindultak a védőállás építésének munkálatai és pedig lehetőleg azokon a he­lyeken, amelyek a védelmi harc­ra a legkedvezőbbeknek látszot­tak. Ilyen helyek pedig a falak szegélyei, a kiemelkedő terep­részek, dombok, halmok, az erdő­szegély körüli részek. Ezeken a helyeken ugyanis jó a védők ki­látása az előterepre, jól tudnak lőni a fegyverek, és a védőállás hátulról a saját utánpótlás szá­mára könnyen megközelíthető. Tehát az egész arcvonal mentén kikeresték ezeket a legalkalma­sabb pontokat és ezeken át cik­­cak vonalban húzódik a védőál­lás első vonala. Téved, aki azt hiszi, hogy a védőállás, amely most körülbelül 2000 kilométer hosszúságban húzódik, nagyjából északról dél felé, olyanféle mint valami hatalmas megszakítás nél­küli fal. El sem lehet képzelni, hogy a védőállás folyamatos, egy darabból álló kerítésszerű akadály legyen, hiszen ahhoz rengeteg sok anyagra, munkára és emberre lenne szükség. A célt sokkal egyszerűbben, kevesebb „befektetéssel“ is el lehet érni és pedig úgy, hogy a védőállás leg­első vonalában csak ezeket a ki­emelkedő tereprészeket, fontos pontokat, utakat szállották meg a csapatok. A fegyvereket ellen­ben úgy helyezték el az egész 2000 kilométeres védelem hosszá­ban, hogy egyetlen egy méternyi darabja sem maradhatott ki a védőállás előtti területnek, ahová valahonnan, valamelyik fegyver nem tudna tüzelni, így teljesen hézagnélküli, folyamatos „tűzfal­lal“ zárták le a védőállás előtti területet, amelyen belül minden­féle ellenséges megmozdulás meg­figyelhető és elhárítható. Ha a védelem vonala csupán egyetlen — pár méter széles — fe­dezéksorból állana, akkor azt egy erősebb ellenséges páncélos tá­madással könnyűszerrel át lehet­ne valahol törni. Azonban tud­juk, hogy a nagy csatahajók tes­tét is több rétegű páncélzat védi a torpedótalálatok ellen. Ha az egyik réteget át is üti a torpedó, vagy akár az egész hajóorrot roncsolja szét, akkor sincs még minden veszve. A cellákra el­zárható hajótestben a megron­gálódott részt egyszerűen elkülö­nítik, elzárják és a hajó nem süllyed el. Hasonlóképpen gon­doskodtak arról is, hogy a védő­állás se omoljon össze, ha át is törik az ellenséges erők az első Bakos Géza zászlós, Fehérváry Pál őrmester, Andorfer János szakaszvezető, Feczák Péter tizedes, Hovanyec Pál honvéd és Sovány Mihály honvéd a Magyar Bronz Vitézségi Érmet kapták. A keleti front téli állásainak életéről számolnak be felvételeink, a téli meleg holmit viselő honvédeink harcairól. Képünk: tüzérségi figyelő az arcvonalban. (Varsányi szds. felv.) A hideg téli verőfényben, csillogó hómezők között egy légvédelmi gép­ágyús üteg mindennapi munkáját szemlélteti képünk: a lövegtisztítást. -'Vi ’ ' IBP- :. rj*fl A löveg kezelőszemélyzete a harcok pihenőjében kitisztítja az orosz repülők rémét: a magyar gépágyút. A cső már ragyog — akár a hóval takart környék. A szakaszvezető úr elégedetten megszemléli a munkát és (alsó kép) néhány perc múlva már teljes tűzkészültségben néz mindenki a harci események elé. (Varsányi szds. felvételei.)

Next