Pesti Hirlap, 1842. szeptember (174-182. szám)
1842-09-18 / 179. szám
Vasárnap 19 Septemb. 18. 1842 Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 frt, boritékban 6 fit , postán boríték 6 fit pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik száza alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál Az ausztriai birodalomba 's egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egy-egy hasábsorért pétitbetűkkel 5 pengő krajezár számittatik. Hírlapunk ez évi folyamának utolsó évnegyedére előfizethetni, a’ két fővárosban házhozhordással 2 frt 48 krral, postán borítékkal 3 frt 30 krral. *— A’kik egyszersmind a’jövő év első felére is, tehát három évnegyedre előfizetnek, lapjainkat a’ rendes áron (helyben 7 frt 30 kr postán 9 frt) kaphatják. A’ folyó félévből még néhány teljesszámu példánynyal szolgálhatunk. TARTALOM. Kinevezések. Vezérczikk. (Vámszövetségi kilátások.) Iparműkiállitás. Figyelmeztetés a’ Kölesey-sorsszámok kihuzatása iránt. Magyar gazd. egyesület. Főv. ujdons. Erdélyi országgyűlés. Megyei dolgok: Nyitra (a’szatmári 12 pont megbuktatása, körlevelek, jellegrasz Nyitráról; vizsgálat a’ tyukodias diadal iránt). Szabolcs (udvartelki zsellérség, vallásváltoztatás, Varasd és Turopolya; közeledés a’ nem-megyei törvényhatóságokhoz; adószedői biztosíték tubi és? börtönragálykór, husvágásjog). Túrócz (hivatalszaporitás, börtönügyi lajstrom). Zalából: igazítás. Királyi városok köréből. Szabadka(emlékeztetés a’ kir. városokhoz ; országgyűlési szállásbérfizetés, biróhelyettesités, pénztár és adóügy, intő szó takarékmagtárok alapítására , irtózatos szélvész). Pozsonyban tűz, Nagy-Kanizsán földrengés. Külföldi napló: Nagybritannia és Izland. Spanyol-, Porosz- és Némethon. Értekező: Fizessünk, de mire? — Csendes. Hivatalos tudósit. Hirdet. HAOTABO&SMG és ERDELT. Kinevezések, a cs. ’s apost. kir. felsége a’ pannonhegyi Sz. Márton-benedekrendi főapáttá Rimely Mihály ugyanazon rendbeli áldozópapot méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. (H—k.) A’ nm. magyar királyi udvari kamara az ujhutai megürült erdészi hivatalra Schreiner Mihály diósgyőri alerdészt alkalmazó. (H—k.) Az esztergomi érsek ’s Magyarország primása ő hgsége Nádasdy Leopold grófot, Komárom megye örökös főispánját, a’ nm. hétszemélyes tábla ülnökét, és Vajkaszék nádorává méltóztatott kinevezni. (H.k.) Vezérczikk. (Vámszövetségi kilátások.) Ha volna közöttünk egy Democritos, ki minden baj fölött kaczagni tudjon, ugyancsak becsületesen kikaczaghatna minket magyarokat sajtónkkal együtt. Egy igen tisztelt barátunk, tárgyavatott, mint mások kevesen, azt mondá e’ napokban, hogy még soha sem volt a’ magyar nemzetiség olly nagy veszélyben, minőben most van, megfoghatlan hanyagságunk mellett a’ terjedő szlavomania miatt. És ez itéletet a’ tömérdek adat, melly kezeink közt halomra gyűl, a’ szó legteljesebb értelmében megerősíti. Más részről ezen veszélynek közepette, mit látunk közöttünk, veszély fenyegette magyarok között?—látjuk életkérdések körül nyomorúságos magányérdekek miatt az anyagi erő vad féktelenségét felizgattatni, ’s az erkölcsi depravatio üszkeit szentségtelen kézzel a’ nyers tömegek közé sodortatni, mintha bizony most ideje volna aprólékos párt győzelmeken törni fejünket, ’s még egy-két napi életet hazudtatni avult mentességek csontvázaival, mellyeknek idejök minden esetre lejárt. Valóban az ember szívén éles fájdalom nyilai keresztül, és kiáltanánk és ismét kiáltanánk: „Mindenható isten! vaksággal vered e meg e’ nemzetet, hogy ne láthassa önkárhozatát, vagy fanaticus átalkodottsággal, hogy látni ne akarja? — — És most vessünk egy tekintetet időszaki sajtónk működésére , mellyben a’ kornak ’s életnek érlüktetését vélnők föllelni, lássuk meg, mit művel illy körülmények között: egyik a’ vámszövetség részleteivel bíbelődik, másik negatiók magyarázatán, harmadik nyugpénz-intézeten, negyedik pedig épen semmin sem töri fejét. — Árva lelkünkre mondjuk! satyra, édes urak! — merő satyra; — csak mi magyarok ne volnánk olly igen búskomorak; az ember olly tiszta szívből kikaczagná magát éjen napon át. — Ha kinek lábai előtt — mint Banquo mondja Shakespeare Ma ebethjében — a’ „száraz föld buborékot hány“, minden bizonynyal meg fog állani, ’s távolt felejtve a’ közel miatt, nem fog azon tüskékkel bíbelődni, mellyek, ha majd mérföldeket túlhaladandott, hihetőleg útjában lesznek, nem is fog vesződni az arany almák sejtelmeivel, mikkel egykor talán az önhaszonlesés csábjai, őt útirányától eltéríteni megkisértendik hanem közvetlenül a’ lábai előtt felszökdécselő tünemény igénylendi egész figyelmét, nehogy látatlanul nyíljék fel a’ föld a’ vándor előtt, és eltemesse, mivel tekintete távol tárgyakra vala feszitve. — E’ szabályt szeretnék követni pályánkon, mert adat jó adat után kezeink közé, melly mintegy parancsolva szólít fel, hogy az időszaki sajtó háttérbe szorítson mindent, minek érdeke távolabb fekszik , ’s minden figyelmét azon földbuborékok körül pontosítsa, mellyek közvetlenül lábaink előtt egy roppant földnyilást hagynak sejteni. —földnyilást, eléggé nagyot, hogy a’ magyarnak szabadságát, jövendő boldogságát, sőt nemzeti lételét is veszélyeztesse. — Nemzetellenséges szlavomania ’s vak együgyüséggeli kereskedés — e’ körül forog agyunknak minden eszmélkedése, sajgó szivünkben minden érvelés;’s mivel ez igy van, szólunk a’------német vámszövetségről, vagyis inkább a’ vámszövetség szabadjegyes oldaláról. —[Sajnáljatok, urak! ne nevessetek. Tehát vámszövetségről, ha úgy tetszik. A’ rajnamelléki tudós értekező, kinek az Alig. Zeitungban szegény hazánk java olly igen szivén fekszik, különösen két alapos szempontból intézi Ausztria felé (hová természetesen minket és Erdélyt is ért) vámszövetséges kacsintgatását. Egyik szempont szorosan véve a’ német nemzetiség hatalmas öszpontosulására vonatkozik. Három folyamtér van — mond a’ tudós értekező — melly a’ szomszéd nemzetiségek harczterének mintegy természet által van kijelölve; a’ Rajna-, a’ Viszla- és a’ Duna-tér; itt mint amott öszsze kell előbb utóbb a’ nagy nemzeti törzsököknek ütközni, e’ csomó nem ollyan, mellyet a’ diplomatia megoldhatna. E’ harcz lebegvén szemei előtt, nemes önérzettel kiált fel az értekező: „Némethen Ausztriával egyesülve daczolni képes egész világgal! * A’ német vámszövetség, amhogy a’német tengervidéki tartományok ’s Ausztria (mindig Magyarországot is hozzá értve) vele egyesül,, 70 millió lakost számláland, melly tömeg egyetlenegy nagy nemzetté összeolvadand.“—Ésime,Shazafiak! itt van az egyik jámbor vallomás, mellyel a’ vámszövetséghez hívogatnak. Egy második Berg Pythia! Mintha mondaná: „orosz tartomány vagy német gyarmat—válaszsz magyar!“—Nem úgy, uraim! van még egy harmadik állapot is: önálló nemzet, két roppant néptörzsek között, elég erős arra, hogy nyomatékéval eldöntő súly legyen a’ mérlegben; — önálló nemzet, mellynek elleniségét félni, barátságát becsülni atélte, mellynek rokonszenvét civilisatiója, szabadsága ’s kedvelt uralkodóháza iránti tántorithatlan hűsége határozottan nyugatra vonzza, de mellynek rokonszenvét a’ nyugat meg nem érdemlené, ha felejtni tudná, hogy egy ép erős néptörzsök, melly annyi veszély között egy évezred viszontagságain át megtörhetlenül fenállni birt, nem egy nyomorult szolgacsoport, melly csak arra való, hogy leszórva magáról mindent, a’ mi egy nemzetnek szent, titeket segitsen önvédelmetekben, — boldog, ha kegyesen megengeditek, hogy azok, kik egykor egy önálló nemzet tényezői voltak, mint megannyi külön egyes szám, ti közétek befoglaltassanak. — Nem — nem, uraim! igy nem játszunk. Ismerjük mi magyarok Martialis epigramját ama’ kábáról, ki midőn ellenség előtt futa, magát ölte meg *). —’s a’ ki azzal édesgetmagához, hogy ha hozzá csatlakozandunk, szerencsénk leszen vele egy nemzetté összeolvadni, annak horgára ugyan a’ magyar soha sem kerül. Ha egykor elkövetkezendik azon időpercz, mellyben német és szláv nemzetiség, mint két óriás, összeütközendik, hogy mellyik részen fog állni a’ magyar? arról, úgy hiszszük, kétség nem lehet; de fog állani, mint frigyes, mint szövetséges, ki a’nagy tusában maga is ez él, ’s azért puszta eszközzé alacsonyulni, magát akaratholtan vontatóra kötni soha sem fogja. És hahogy Némethen az őszinte barátot, mellyet Lennünk bir, méltánylani kívánja: el fog attól szokni, hogy rólunk úgy szóljon, mint egy holt súlyról, mellynek ide-oda rakosgatásáról amugy könnyedén rendelkezhetni, mint szokás húsmérésnél a’ nyomtatókról; ellenben meg fogja szokni, hogy a’ magyar alkotmányos nemzetiségnek önczélja is van. *) Hortem cum fugeret, se Fannius ipse peremit. "tio, rogo , non furor est, ne moriare, mori ? mellyet az európai polgárisodásnak tisztelnie kell; minden esetre pedig jó lesz megtanulnia, mikint ha e’ nemzet barátságára számol (’s méltán számolhat) a’ részek napjain, soha sem kell azt ollyasmire édesgetnie, miről maga megvallja, hogy e’nemzetnek halála volna. Illyen pedig a’ német vámszövetség, mellyről magatok megvalljátok, hogy hozzá csalatkozni annyit tesz, mint a’ németekkel egy nemzetté összeolvadni. — Halál ez is, mint más akármi; ’s ha csakugyan halnunk kellene , a’ halálnak más neme is van, mint a’ puszta dicsőségtelen elolvadás. Az édesgetésnek másik szempontja közvetlenül ugyan csak vásárkérdés, de közvetve szintúgy életkérdés is. Azt mondja ugyanis a’ tudós német, hogy miután az ausztriai birodalom némelly tartományai, úgymint Morva, Csehország , Ausztria, Styria,Lombard-Velencze ’stb., az ausztriai vámrendszer bölcs védelme alatt olly industrialis fokra hágott, hogy a’ műiparos nemzetek első sorában állana, ellenben Magyar- és Erdélyország a’ maga 15 millió lakosával , a’ társadalmi állapot kifejlésében még annyira hátramaradt, hogy leginkább csak dús földje ’s kedvező éghajlata termesztményeit vinné ki,’s helyébe gyarma-kellékeit Ausztriától venné cserébe *), igen természetes kívánságnak találja a’ német vámszövetség tudós bajnoka, hogy ha ezen vámszövetség Ausztria nagy tökélyü kézműiparának megnyitja saját tartományait, viszont Ausztria is ne csak azon tartományaival csatlakozzék a’ szövetséghez, melylyekben a’ német iparművesek honi vetélkedőkkel találkoznak, hanem adják toldalékul Magyarországot ’s Erdélyt is oda, mellynek 15 millió főnyi vásárán a’ német manufacturalis ipar csak vevőt talál, de honi vetélkedőtül nem fél. — Ezen derekas okoskodás annyit teszen, mintha Némethen ekkép szólana: Nekünk németeknek nagy szükségünk van Ausztriára nemzeti erő tekintetében, vele egyesülten daczolunk a’ világgal, nélküle veszélyben vagyunk kelet és nyugat felé, és igy kezet nyújtunk Ausztriának , megajándékozzuk kegyesen azon jótéteménynyel, hogy a’ német nemzet jövendőjét biztosítani szerencséje legyen, ’s gyárműveinek is megnyitjuk némethoni vásárainkat, mert hiszen magunk még magasb fokán állunk a’ gyáriparnak, ’s igy vetélkedésétől nincs mit tartanunk, ellenben mindezen gratinért viszonozásul kivánjuk , hogy azt a’ 15 milliónyi Magyarországot iparnélkülies alacsony állapotában megtartani, szövetséges védvám-vonalunk által egész Europa ellen kizárólagosan biztosított monopóliumunk legyen! — íme, hazámnal! mi mélyre sülyedtünk mi Europa véleményében megkövesitő veszteglésünk miatt ; alkusznak fölöttünk, hogy kinek legyen joga honunk zsírját kiszíni; de azt, hogy a’ dologhoz szólónk talán csak nekünk is van, hogy a’ mi érdekeinknek is számba kellene talán vétetni — mind ezt még csak említésre sem méltatják!! Éhez, úgy hiszszük, nem kell commentár. De nekünk szabad lesz talán kérdeznünk német barátainktól, vall*) Mégpedig B e ch er számítása szerint évenkint mintegy 40 millió pft veszteséggel. — Már máskor említek, mikint B echer szerint csak gyapjúszövetekért többet fizetünk évenkint az ausztriai gyáriparnak, mint a’ mennyit minden termesztményeinkért kapunk. — A’ 64 milliót haladó öszveg, meg kell vallanunk, egy kissé mégis csak kétséget támaszthatott Becher számainak vagy hitelessége, vagy pedig az iránt, nincsen e ezen öszvegbe Galiczia is beszámítva? Kérdés tétetvén erre nézve Becher úrnak, szives volt ezeket felelni: ,,A’ kereskedési tabellámban kitett 64,084,602 ftnyi gyapotszövet-bevitel egyenesen csak Magyarországra ’s melléktartományaira szól. — Galicziára teljességgel nem. Csak azt kell megjegyeznem, hogy ezen 64 millió ftnyi öszveg egy kissé magas vámbecsen alapszik, ’s az árak valódi értéke szerint ezen öszveg közel részszel kisebb lehet. Annyi mindazáltal bizonyos, hogy az ausztriai tartományokbeli gyapjúszövet-bevitel Magyarországba és Erdélybe , évről évre 20 - 30 milliónyi pengőútra minden esetre fölrúg, miért is lehetetlen, hogy egy gyapotgyár alkalmas helyütt ezen országokban igen nyereséges vállalattá ne legyen ’stb. — így ir Becher úr, ’s ezt ő tőle, gondolom, örömest olvassák polgártársaink. — Szerk. 149