Pesti Hirlap, 1842. október (183-191. szám)

1842-10-20 / 188. szám

lével kívánják felfogni. Igaz ugyan, hogy habár elvül fogadjuk is el, hogy egyes magánosok minden erőfeszítés mellett sem képesek az országban ipart és kereskedést állandóan megalapítani,­­ mégsem lehetetlen , hogy az eddigi vámviszonyok mellett is hazánkban idővel némi gyár- és kézműipar fejlőd­jék ki, ha t. i. sikerülene a’ törvényhozásnak mind­azon institutiókat kijavítani , mellyek a’ keresetet és kereskedést akadályozzák,’s egy nemzeti bankot ál­líthatunk fel olly elvek szerint, mellyek a’ pénz szű­két érző honunk szükségeinek leginkább megfelel­nének ’stb.; sőt az sem volna lehetetlen, hogy illy e­­lőzvények után jöhet egy időszak , mellyben a’jelen vámrendszer kézmű­veinket Ausztriából kizárná ugyan, de minthogy amott a’ productiót drágítja,ne­künk még védvám gyanánt is szolgálna, ’s mind a’ bel-, mind a’ külföldi piaczon áruink keretét könnyí­tené. Azonban mindezen remények csupa hypothesi­­seken alapszanak, ’s csak oda mutatnak, hogy az eddigi vámrendszer sem Ausztriának sem Magyaror­szágnak, azon közel viszonyoknál fogva, mellyekben e’ két ország egymás irányában áll, nem hasznos , sőt inkább káros; mivelhogy mind a’ két ország ér­dekeit egy szerencsétlen harczba bonyolítja, melly mind a’ két ország felvirágzását akadályozza, ’s mellynek kimenetele azonfelül örökké kétséges ma­rad. Miután a’ baj ismeretes, most már azon kérdés megoldása forog fen: mikint lehetne azt elhárítani, a’ nélkül, hogy a’ kereskedési viszonyokban nagyon érezhető zavarok okoztassanak, ’s a­ szükséges és igazságos statusjövedelmek csökkentessenek ? Két­ségkívül olly feladat, mellynek megoldása jó szándé­komat ugyan nem, de erőmet felű­lhaladja, ’s mégis bátor leszek e’ fölötte fontos tárgy iránt véleménye­met a’jövő számban előadni; mert azon életadó gon­dolat lelkesít, hogy itt is, mint már gyakran történte a’ nem helyes nézet egy jobbat 's tökéletesebbe, költhet életre. — Gróf Pej­a­csevich János: Magyar tudós társaság­. Az academiának idei, vagyis XIII-ik nagygyűlése, a’ fens. főherczeg­­nádor pártfogó helybenhagyásával ’s az elnökség rendeléséből, f. évi nov. 21-kén, az igazgató tanács ülései pedig nov. 25 kén veendik kezdetöket. Minél­fogva a’ társaság tagjaira nézve a’ megjelenés napja nov. 20., az igazgató tagok részére pedig nov. 24. leszen. A’ közülés napja a’ gyűlés folyamatja alatt fog kihirdettetni. Pesten, oct. 16-kán 1842. — Dr. Schedel F. titoknok. Takarékpénztár. A’ Pest megye pártfogá­sa alatt álló hazai első takarékpénztár-egyesületnek ez évi közgyűlése folyó oct. 30-kán délelőtti 9 óra­kor fog teli. Pest vármegye nagy teremében tartat­ni , mellyre minden t. ez. részvényes urak és asz­­szonyságok ezennel tisztelettel meghivatnak. A’hazai első takarékpénzitár 1842 évi sept. hónapban­ betételei és visszafizetései ekként állanak: September 2-kán visszafizettetett 2707 ft 40 kr, 3-án betét. 5575 ft 12 kr, 6-kán 866 ft 20 kr; 9-kén visz­­szaf. 765 ft 19 kr; 10-kén betét. 4066 ft 22 kr, 13- kán 3739 ft 33 kr; 16-kán visszaf. 2926 ft 40 kr; 17- kén bet. 1958 ft 18 kr, 20-kán 1952 ft 56 kr; 23- kán visszaf. 2695 ft 4 kr; 24-kén bet. 2774 ft, 27- ken 2239 forint 35 kr; 30-kán visszaf. 2571 ft 47 kr. — Összes betétei 23,272 ft 16 kr; visszaf. 11,666 ft 31­ kr pengő pénzben. — Költ Pesten , oct. 6-kán 1842. — Mátray József mk., pénztárnok, pesti gyermek kór h­áz. Midőn a’ pesti sze­­génygyermekkórház igazgató választmánya hálás köszönetet mond azon szíves részvétért, melly sors­­játéki vállalata iránt az egész hazában mutatkozik, szabadságot vesz egyszersmind magának, azon —ké­sőbb sajtó utján megnevezendő—t.cz. egyházi és vi­lági hatóságokat, mellyekhez sorsjegyeket küldött eladatás végett, egész tisztelettel megkérni: mél­­tóztatnának az említett sorsjegyek eladatását a’ szent ügy iránti ismeretes buzgóságuknál fogva eszközleni, ’s azok árát, a’ netalán megmaradt sorsokkal együtt, vásári vagy egyéb biztos alkalommal Pestre az egye­sület pénztárnokához Nádosy Ferencz úrhoz (vá­­czi-uteza, a’ „fehér prozlán“-hoz) kegyesen be­küldeni ; miután a­ f. é. nov. 14-dikeig meg nem ér­kezett sorsok e­ladatottaknak tudatni ’s min­den esetre játszani fognak. Pesten, Octo­ber Il­dikán 1842. Az igazgató választmány nevé­ben Franken­burg Adolf m. k., egyesületi ti­toknok. Óvás. Miután a’ pest-budai hangászegyesület igazgatása alatti nyilvános énekiskola igazgatósága kötelességének érzi az említett intézet jó hírének bármilly csonkítása ellen is figyelemmel őrködni, ezennel kényteleniltetik nyilvánitni, hogy a’ nevezett énekiskolából az igazgatóság tudta’s megegyezése nélkül kevés idő előtt kilépett leányok: Ilyll Con­stantin és Schlingsloff Mathilde az éneklés-tudomány első elveire ott ingyen taníttattak ugyan , de az inté­­­­zetet sokkal előbb hagyták el a’ meghatározott tanu­lási esztendők vége előtt, hogysem tökélyes kikép­­zettséget nyerhettek volna; minélfogva mindenki kéretik, hogy őket énekiskolánk nevendékeinek ne tartsa, annál kevesbbé, minthogy magukat oly­lyaknak­ nevezhetni azt alapszabályok szerinti bizo­nyítvány leirása nélkül jogosítva ,nincsenek. Pesten, 1842. oct. 14-én. Gróf Festetics Leo, egyesületi elnök. —Mátray Gábor, igazgató.­­ Fővárosi újdonságok. Ismét a’ hídnál vagyunk, a’ visszaélések és garázdaságok e’ min­dennapi színhelyén, ismét botrányokról kell szó­lanunk — a’légbe; mert vannak urak, kik, mivel igen sok tennivaló van, legjobbnak tartják semmit sem tenni, és megbocsáthatlan hanyagságukat ekkép védik rovataink özöne elől: „És mit­ írjanak abba az átkozott hírlapba, a’ mit akarnak — hazudság, plety­ka , rágalom mind — aztán jobban tudjuk mi, mit kell tenni vagy nem ! Lennének csak ők kapitányok vagy biztosok: volna akkor felfordult világ !“ Alá­zatos szegény szolgái, édes uraim! régen lemondot­tunk mi már más védelem hallásáról, azonban mégis csak írunk ám: az esőcsep is kivájja idővel a’ szik­ladarabot , miért nem birna a’ gyakori napfény vala­­hára felolvasztani bizonyos urak viaszszíveit? — A’ két fővárosi egy- és kétfogatú kocsisok különös bravournak tartják, ha vén, béna, többnyire mind­két szemökre vak ’s minden erejükből kinyomorított lovaikat annyira megterhelhetik, hogy azoknak erő­­ködésén bámuló sokaság figyelmét magokra vonják. Kemény szív kell ahhoz, nézni ezen baromdespotá­­kat, midőn a’hídfő menetelés partjaihoz érve any­­hyira kínozzák szegény pára lovaikat, hogy ezek a’ legnagyobb erőködés közben földre rogyván, onnét csak az ismételt sok irgalmatlan ütésverés alatt ösz­­szeszedett utolsó erejükkel vánszorognak fel, ritkán történik azonban , hogy az erejöket haladó ’s csupán kínzásukra felrakott felesleges terhet mások sege­delme nélkül vonhatnák tovább. — A’ hídon , mint fővárosaink legjártabb helyén, illyenkor a’ jövés­menés egészen elzáratik, mert a’ hídfőn keresztül álló megterhelt szekeret se elölről se hátulról kike­rülni nem lehet, ’s gyakran félórába — bizony nem mondunk sokat — is kerül, mig az illyen oktalanul megterhelt szekeret odébb vontatják. Néha megtör­ténik, száz eset közül egyszer, hogy ezen lókínzók után jövő egyik vagy másik collega, nem annyira emberségből, mint hogy tovább időzni ne kénytelenit­­tessék, elibe fog a’ szekérnek,’s a’ legválogatottabb káromkodások ’s egyéb , erényt és szemérmet sértő flosculusok közt, kisérve ostor- és dorongütésektől, nagynehezen tovavontatja. Hallottunk mi rendele­tekről , mellyek keményen tiltják az állatkínzást , . de csak hallottunk, mert az állatkínzók elleni bün­tetést gyakorla­ta vétetni még nem tapasztaltuk; vagy ezen törvény is, úgy mint sok más, az irott malasztok közé tartozik ? —■ A’ sok tennivalóhoz, ha t. i. ráérünk, még azon undok szemétdomb­nak elhordatása is tartozik , melly fővárosunk egyik nem épen legtisztább utczájában az úgynevezett se­tét gátőr mellett, lejövet balra, pompáskodik, ’s az ot­tani, részint már fenálló, részint épülő félbeni több­nyire emeletes házak csinosságát tetemesen csök­kenti, esős időben pedig a’ rothadásból származó egészségtelen kigőzölgés igen kellemetlenül hat a’ közellakókra. Az elhordatás legfölebb két napi mun­kát adna három négy szekeresnek — mi a’ budai ha­tóságot eddig annak ismertük, hogy szerény figyel­meztetésünket méltányolni rá fog érni. A’ tájék mind szépség-és tisztaságra, mind pedig az egészség­re nézve fölötte sokat nyerne. — Minő tekintélye le­het bizonyos hatósági személyeknek más bizonyos személyek ellenében, e’ napokban valánk tanúi. Tör­tént t. i., hogy a’ pesti nemzeti német színpadon fel­vonás közt egy kis zavar adta magát elő, ’s e’ miatt a’ függönyt sokáig fel nem húzták, a’ közönség nyug­talan kezdett lenni, mire azután egy bizonyos őrsé­gi személy, ki csekély dolgokban mindig rendkívüli sürgőséget mutat, felviharoz a’ színpadra, és paran­csolja, hogy a’játék azonnal folytattassék. Azon­ban nem csak parancsára nem hallgatott senki, ha­nem, midőn azt ismételné, az igazgatók által a’ szín­padról elutasittatott. — E’ napokban egyik köz­tiszteletű országos választmányi tagnak inasát két tol­vaj meglopta. Az inas az egyik tolvajt megcsípte, de a’ másik a’ lopott holmival eliramlott. Ez esetben tehát nem volt mit tenni, mint a’ megfogott tolvajt a’ helybeli rendőrség igazgatójához vezetni és szelíd vallatás által társának hollétét kipuhatoltatok És volt mintegy kilencz-tiz órakor reggel, midőn az inas és a’ tolvaj azon bizonyos helyre elérkeztek, a’ sze­gény kárvallott már holmija megtéritéséről, példás igazságszolgáltatásról ’s tudja az ég, minő szép doo­­gokról álmodozott még — de mikép hüledezett mind ezen boldog ábrándozások után, midőn azon rövid vá­­laszszal utasittatott el, hogy „most illyesmire rá nem érnek, várjon holnapig vagy holnaputánig.“ És itt nem használt semmi replica: ugyanezen választ nye­rő az említett tisztelt férfiú írnoka is, kit oda külde, nem hihetvén, hogy egy tolvajt űzőbe venni azok, kiknek ezt tenni kötelességök, rá ne érjenek. A’ hihetetlen azonban hihetővé lett — ’s másnap kü­lönös kegyelemből a’ tolvajt előránták , rövid valla­tás után hátvégére 25 korbácsot vertek ’s — meg volt az elégtétel; a’ szegény inas pedig maga fárad­hat a’ másik tolvajfután, ha’épen rá ér!! — Múlt szerdán tekinték meg Chap­on Louis, főherczeg István egykori magánytanitója vívótermeit és, kelle­mesen hatottak a’szemre azon sok czélszerű ’s meg­lepő csinos rendben a’ falon és teremben elhelyezett készületek , mellyek ezen épen olly díszes ’s majd­nem nélkülözhetlen mesterséghez, valamint fölötte egészséges testgyakorlathoz megkivántatnak. Cha­­pon kétségkívül városunk első vivómesterei közé tar­tozik, számos és több főrangi­ tanítványai vannak, tanítási modora helyes, czélszerű és szilárd. A’vívó­mesterségről kiadott és számos képekkel magyarázat gyanánt bővített könyvét az e’ neműek közt bátran a’ legjobbak közé lehet számí­tani, magányszorga­lom által ebből is megtanulhatni ezen szép mestersé­get. Ajánljuk ezen intézetet megtekintésre és rész­vétre. Botrány. Hallatlan esetet közlünk a’ tisztelt közönséggel, mellynek ma, oct. 19-kén reggeli 8 órakor tanúi valánk. — Szállásunkat egy ajtó vá­lasztja Hirsch Zsigmond urnak, a’ „Pesther Tage­blatt“ czim­ű lap segédszerkesztőjének szobájától. — A’ tisztelt közönség, úgy hiszszük, ösmeri már ezen szép tehetségű fiatal journalistát, kit értelmi jelessé­ge mellett erkölcs s szelíd műveltség is díszesítenek. Hirsch­er a’ Tageblatt tegnapelőtti lapjában critical itt a’ német színházban előadott „Kerker von Edinburg“ czm­ű operában működött német szí­nészekről. — Nem hajtva fenyegetéseikre, és azon vakmerő megtámadás és megveretés netalán ismé­­telhetésére, mellynek szerkesztőtársa, Saphir úr,nem­régiben áldozatul esett, minden tartózkodás nélkül, mint bírálóhoz illik, megmondó saját szerény véle­kedését.­­ És ennek következése az lett, hogy a­ fentirt napon őt Donna, Schott és Diehl, német színészek hallatlan vakmerőséggel saját szál­lásán megtámadák, ököljogilag megboszulandók és megc­áfolandók a’ criticát. Az irtóztató lármára mi is bemenénk szobájába, ’s ott Länderer és Heckenast urakat is, kik (Heckenast ur a’ Tageblatt tulajdono­sa lévén) Hirsch urat meglátogaták , kitéve a’ fent­­nevezett szinészek dühösségének találók. A’ dühön­gök durva, illetlen kifejezések ’s botránkoztató ki­abálásai miatt nem tudtuk, valljon részeg betyárok vagy banditák között vagyunk e ? Hogy igazságosak legyünk, Diehl színészt mentenünk kell, mert csendesebb magaviseletéről ítélve, hajlandók va­gyunk hinni, hogy e’ fiatal ember csupán társainak unszolására lehetett az elkövetett közbátorság elle­ni megtámadásnak részesére. Ide különösen r omla­nak, ki Hirsch Zsigmond urat jelenlétünkben sza­márnak és hazugnak nevezé, annyira ment vakmerősége, hogy ki kellett a’ szobából uta­­sittatnia, ki dühös vadkint elrohant, csak azért hogy vakmerőségét vakmerőséggel tetézze; mert nem soká kelle várakoznunk, és az utczára nyíló ablakból őt egy csapat fölszedett német színházi statistával és szolgával a’ ház felé visszajön! láttuk. Ekkor én, e’ közlés aláirottainak harmadika, irtózva a’ következésektől, Hirsch Zsigmond szobájából ki­­menve szobáját ellenkezése ellenére bezártam , hogy mig a’ városi rendőrség eljöhetne a’ ben­­levőket Donna csapatjától megvédjem; — azon­ban hallván a’ benlevőknek jószándékból ere­dő tettemen­ megindulását, a’ kulcsot az ostromló Donnának általadám, ki­benlevő társaival az őt ostromlépéssel követő csoporttal egyetemben, félve a’ rendőrök jövetelétől, csakhamar elosont, a mig összecsőditett népe minket zsidóknak szidva és meg­­vetőleg fenyegetve, a’ garadicson utána sompolyo­­dott. — Mi azt hiszszük, hogy ezen vakmerő megtá­madás komoly figyelmet érdemel, annyival inkább, mert a’ megtámadok ezen fenyegetéssel: „jegyezd meg magadnak e’ napot és következéseit“ távoztak el Hirsch Zsigmond úrtól. — Csak azon gyilkosság­ra emlékeztetjük a’ t. ez. törvényhatóságokat, melly szintén fenyegetés következtében történt a’ „Fehér­hattyúnál.“ Azt hiszszük, hogy ezen, a’ szó leg­­valóbb értelmébeni criminalitásnál kemény fenyíté­ket és a’ megbélyegezett két egyén eltávolítását igényli a' botrányig megzavart csend és közbátorság. — Mivé leszünk fővárosunkban, ha nemcsak rab­lóktól, hanem a’ német szinház némelly tagjaitól is féltenünk kell személyünk bátorlétét! Mire lesznek journalistáink, ha a’ német szinészek ököljogi cen­­surájától is kell rettegniük?! Ha nem tartanánk attól, hogy már az illy embe­­rekkeli párhuzam által is veszteniük kellene nemzeti színészeinknek, elmondanák, milly nemesül küzdött criticák ellen okokkal Egressy Gábor jeles színé­szünk ; — elmondanék, mint­­igyekeznek színészeink a­ criticák mellett magukat napról napra tökéletesíte­ni, és ha méltatlanul támadtatnak is meg, nemes re­­signatióval mikép’ tudják személyes érdeköket a’ kö­zönség érdekének alá rendelni! És mind e’ mellett tömvébb a’német színház divatból, mint a’ tökéle­tesedő magyar szent czélja mellett is. O tempora t­o mores! — Meg vagyunk győződve, hogy a’ t. ez. hatóságok illy veszedelmes kalandorokat, kik gúnyolva vetik 740

Next