Pesti Hirlap, 1842. október (183-191. szám)

1842-10-20 / 188. szám

Csötörtök October 20.184* Pesti Hírlap. Megjelenik e’ hirlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán boríték­ban 6 ft pengő pénzben. — Előfizet­­hetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál.—Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, ’s egy-egy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Vezérczikk. (Vámrendszer.) Gr. Pejacse­­vich János. Magyar tudós társaság. Takarékpénztár. Pesti gyermekkórház. Óvás. Főv. ujdons. Botrány. Balparti vasut. Me­­gyei dolgok: Gömör (átverést hírül adó körlevelek viteldíja, kiki magáéban vadászszon, tornai főispáni beiktatás, magy. bucsú­­zólevél a’katonaságtól). Zemplén (irtózatos lélekrázó botrá­nyok temetés körül). Szep­es (kisgyülés, vonalok a’ Szepes me­gyei szellem rajzához). Komárom (egy nehéz tagosítás, üdvöz­letek, Zsoldos mezőrendőrségi kézikönyve, az id­yrek, fiumei vas­ut, adakozás a’hamburgiaknak, zsitvai csatorna ’stb.) Ve­csé­szék (tisztválasztás). Külföldi napló. Szerbia, Nagybritannia és Izland. Frankhon. Értekező:­­Ősiség. (Vége.) — Szózat a k irályi városok köréből. III. Matina János. Hiv. tudósit. Hird. w*«YABOBSMG és EiDELT. Vezérczikk. (Vámrendszer.) E’ lapok 126-ik számában azon előítéletek ellen keltem ki, mellyek nekem annyiban látszanak veszélyeseknek, a’ meny­nyiben olvasóim közül sokakat már előre elfogultak­ká tehetének kifejtendő nézeteim iránt. Most, azt hiszem , aggodalom nélkül mehetek tovább a’ fejte­getésben. — Én azon általános elvet fogadom el, hogy egy nemzet annál boldogabb, minél inkább vannak productív erői kifejtve, minthogy így nem­csak módokat nyer földi létét az élet különnemű él­vezeteivel édesbiteni, hanem erőt is, magát minden hatalmaskodások és jogsértések ellen ótalmazni.­­ Ezen elvnél fogva tehát Magyarországnak is érdeké­ben állana , a’ honban részint szunnyadó, részint el­fojtott productiv erőket fölébreszteni. Hogy e’tekin­tetben nálunk még igen kevés történt, nem szükség­eléven fejtegetnem ; mert minlenki eléggé tudja,mi­kép a’ minden kölcsönösséget kizáró kereskedési politica, hitelnek és keresetnek ellenséges­­szerű fe­udális institutiók, ezernyi balitéleteikkel és százados pőréikkel, ’s a’ gyakorlati népnevelés hiánya, keres­kedést’s ipart fölvirágozni nem engedtek; tudva van az is, miképen törvényhozásunk ekkorig többnyire csak az alkotmányos jogok fentartásával leven kény­telen foglalkodni, noha óráról órára ujabb sürgetős statuskellékekkel ismerkedett meg, mikről egykor a’ sötétebb kornak alig volt avvagy csak sejtelme is, a’ helyett, hogy e’ kellékeket annak idején kielégítette volna, kénytelen volt a’ reformkérdések tömegét a’ végetlenségig nőni engedni. Valóban keserves egy állapot a’mostani nemzedékre nézve, mellynek azon kemény sors jutott osztályrészül, hogy e’ százados mulasztásokat utolérje; olly föladat, melly korunk­ig békés, alkotmányos utón még egy országban sem fejtetett meg. E’győzelem, úgy látszik, felvilágoso­­dottabb századunknak tartalék len, mellyben a’ sze­­lídebb erkölcsök , jognak ’s méltányosságnak eleve­nebb érzete, törvénytisztelet, fürgébb törekvés bé­kés utáni keresetre, ’s humanitás a’ lefolyt századok daczát, dölyfét ’s vakbuzgóságát mindinkább háttér­be szoritgatják, ’s mellyben a’ béke közepette egy, törvényességében erőteljes kormány a’közbéke min­dennemű megzavarása ellen elegendő biztosítékot nyújt. — Ha e’ korban kezeinket nyugalmasan ölünk­be raknék, conserválgatva, mit conserválni már nem lehet , ha régi szokáskint áltatva magunkat, a’ meztelen nyomort arany palásttal fedezgetnék, úgy bizonyosan csak folytatnék őseink balfogásait, ’s honunknak gyászos jövendőt készítenénk. Azon abnormis állapot, mellyben jelennen va­gyunk, óránkint több veszélylyel fenyeget, mint­hogy a’ nemzet segédforrásai, a’ mindig tovább ha­­rapózó visszásságok elleni segély halasztgatásával mindinkább kiapadnak, ’s ekkér a’javítások ke­resztülvitele annál nehezebb leend, annál több áldo­zatba kerülend, minél továbbra halasztatnak. Szóval: a’ cselekvés és működés napja megérke­zett, a’ nemzet jólétét fenyegető veszélyt mindenki világosan lát­ja , ’s ez többé immár nem titok. Sza­badulást csak saját munkásságunktól, belátásunk­tól ’s kitörésünktől várhatunk, a’ kormánytól közre­hatást ’s részvétet remélhetünk , hasonlót ahoz, mellyet napjainkban az ausztriai tartományok ipara ’s kereskedése előmozdításában ’s ébresztésében olly fényesen tanusíta. Mindazon visszásságokat, mellyek Magyaror­szág jólétét veszélyeztetik, sorban kívánom felhoz­ni , ’s felvilágosításául azon módnak, miszerint én azokat felfoghatóknak ’s megvitatandóknak gondo­lom ; csak azt vélem még szükségesnek megjegyez­ni , hogy én az anyagi érdekeknek a’ szellemiektő­­l­ divatos elkülönözését, sőt erőszakos elválasztását — holott pedig ezek egymást kölcsönösen ’s a’ leg­szigorúbban föltételezik — mint egészen gyakorlat­ellenest, elvetem; sőt annyiban még veszélyesnek is tartom, mennyiben a’ késlelő politica ez által könnyen alkalmat nyer elleneinek igazságos kivána­­tai elől némileg bizonyos Hiedelemmel elsikamlani, midőn a’ körülmények szerint majd anyagi érde­kekre , majd ismét azoktól eltérve, szellemiek elő­mozdítására utalgat. — Én csak egy érdeket isme­rek , melly a’ kormánynak szintúgy, mint minden statuspolgárnak szivén fekszik, ’s kell, hogy szivén feküdjék. Ez az általános jólét terjesztése. Azon kérdésre: valljon a’ jólétet szellemi vagy anyagi úton kelljen e előmozdítani ? azt felelem: ott kell se­gíteni , hol a’ szükség legnagyobb, ’s annyira kell segíteni, mennyire a’ nemzet ereje megengedi. A’ nemzet szellemi kifejlődése , a­­mennyire lehet, egyenlő lépést tartson az anyagi kifejlődéssel, egyik­ben sem kell őt akadályozni, sőt inkább segítségé­re kell sietni ott, hol hátramaradhatna, nehogy az első esetben, ha t. i. tisztán szellemileg halad, né­pe ábrándozóvá és gyakorlatlan szobatudóssá, el­lenkező esetben pedig szellemnélküli munkagéppé nyomorodjék; és végre egyik esetben se legyen azon veszedelemnek kitéve, hogy az erősb szomszéd sta­tusok concurrentiája által elnyomassák. Ezen szempontból indulva, mindenek előtt szük­ségesnek tartom egy külön álló czikkben a’ honunk határait övező vámrendszerről — melly sok tekin­tetben kártékonynak mutatkozni. — véleményemet kimondani * * " A’ köztünk ’s a’ szomszéd örökös tartományok közti határvámok, úgy látszik, eredetileg csupán fi­nanciális tekinteteknek köszönhetik keletkezésöket; mert sem politicai tekintetek, sem nemzetgazdasági elvek nem látszanak elég inditóokul szolgálni, hogy ugyanazon fejedelem királyi palozája alatt egyesült két tartomány épen ott választassák el , hol az elvá­lasztás egyiknek javát sem eszközölheti; időjártával azonban a’ szomszédtartományi gyáripar érdekének tekintete, a’ határvámi politicát a’ kölcsönösség elvé­től mind inkább eltávolitá, mig e’ közben a’ magyar vámdíjakra nézve meglehetősen a’ régi határozatok maradtak meg, mint például a’ szarvasmarhának je­lennen fenálló kiviteli vámdíja ugyanaz, mellyet az 1548: 52 tcz. 1 ft 30 krban állapított meg. Ezen viszony, mellynek következtében honunk az ausztriai tartományok kézmüveinek minden mások kirekesztésével nyitva áll, ’s még a’magyarorszá­gi vetélkedéstől is jóformán biztosítva van, az ottani gyáripar felvirágzására kétségkívül sokat használ­hatott ; azonban az összes birodalmat tekintve, olly eredmények is mutatkoznak, mellyek magát azon specialis irányú hasznosságot is egy kissé problema­­ticussá teszik. Ugyanis a’ két ország gyáriparűzői egymástól elválasztatván, csaknem két ellenséges tábor szinét öltötték fel, a’ helyett, hogy egy közös czél fölé egyesült erővel törekednének; az elválasz­tás évenkint több milliónyi kiadásokat ten szüksé­gessé , mellyek nélkül azon vámrendszert szigorún fentartani nem lehet, mellyek azonban az ipart mind­két részen ólomsúlylyal terhelik ; az adónak azon neme, mellyet a’productiv erő fizet, hazánk ke­reskedésére nyomasztólag hatott ép akkoron, midőn egy olly statusnak, mint Magyarország (századokon át véres pusztítások színhelye!), kereskedésére ’s kézműveire nézve pártfogó védelemre nagyobb szük­sége volt, mint a’ világ bármelly más országának; ’s vagyonosságunk kifejlődése e szerint hátramarad­ván , a’ fogyasztók pénzetlensége természetesen az összes birodalom pénzügyére is kártékonyan vissza­hatott *). Azonfelül honunkban hosszú időn át erős censura tartá szoros korlátok közt a’ szellemi életet, honnan jöhetett volna tehát ösztönző lökés a’korsze­rű haladásra? És mind ez olly viszonyok közt, mellyekben csak ügyesb szellem és magasb értel­­messég képesek azon károkat elhárítani, mik által az ország jóléte veszélyeztetik. Mikint lett volna itt *) J­r. Wildner röpiratában azt állítja, hogy a’ statusjövedelem az utóbbi időkben valósággal megkevesedett, az eszmék egyesítése ’s igazítása gondolható ?! e’ nélkül pedig semmi nagyot és közhasznút keresztül nem vihetni. Ez nem maradhatott igy : az elerőtlenü­­lés állapotából a’ nemzetnek föl kelle ébresztetni, nehogy örökös erkölcsi apathiába sűlyedjen, ’s ez ál­tal a’ birodalomnak a’ többi európai statusok irányá­­bani súlya is csökkenjen. Ekkor jelent meg Széche­nyi gróf „Hitel“-e, ’s a’ nemzet legkártékonyabb és legveszélyesb hiúságainak ezen nyílt megtámadásával meg lön kezdve a’ vitatások és helyreigazító polémiák korszaka. Az utolsó országgyűlés óta pedig egy sza­badabban mozgó journalistica lépett föl a’ nemzeti kifejtés tényezői közt , ’s munkásságának eredmé­nyeit nem lehet öröm nélkül szemlélni. Immár a’ nemzet jobbjaiban politicai szinkülönbség nélkül (kivévén a’ szorosan conservativokat) öntudat kezde ébredni; elismerni kezdék az annyira elszaporodott visszásságokat, ’s akarat is támadt azokon segíteni, és a’ haza oltárára áldozatot hozni; mert győzött azon meggyőződés, hogy anyagi eszközök nélkül az ország felvirágoztatsáa nem eszközölhető. Ezen módon ’s különösen a’ múlt országgyűlés hiteltörvényei által a’nemzet megtette immár a’jobb­ra vezető első lépést, ’s a’dolgok természetes fo­­­­lyása szerint meg kell tennie a’ másodikat is; ennek útját állam­ természetellenes lenne. Ezen előzmények, ’s a’kormánynak ez uj irányhozi szives csatlakozása kezességül szolgál, hogy jövendőben a’ szomszéd tar­tományokkal­ viszonyainkra nem leszen befolyással azon alaptalan balvélemény, melly egyik országnak anyagi előmenetelét a’másik ország jólétével ellen-­­ kezésben tenni vélte volt. Túl van már a’kormány, túl vannak a’ nemzet értelmesbjei azon hiedelmen, hogy egyiknek ipargyőzelme csak a’ másik iparának sak­­ban-tartásával lehetne eszközölhető; mert minden rész egyaránt érzi, mikint az illy győzelem magára a’ győzőre nézve is romlás csiráit hordaná méhében. A’ szomszéd tartományi gyámnokok már is tapasz­talják , ’s naponkint mindinkább tapasztalnák, hogy azon édes nyugalom, mellybe egy minden vetélytárs ellen biztosított piacz a’ gyarműipart bele ringatja, annak végső eredményben mindig kárára van, mert kelletin túl visszatartóztatja azon külföldi piaczokról, hol a’ megszokott kedvezményeket nélkülözve, csu­pán nagyobb szorgalom és értelmesség által lehet nemzetgazdasági hasznot aratni. Innen pedig nem csak bizonyos elmaradás következik , hanem követ­kezik az is, hogy midőn azon országban , melly biz­tosított fogyasztási piaczul szolgált, a’productiv erők bárha még olly lassan is fejlésnek indulnak; ’s igy abban a’ külföld számárai piacz mindinkább szűkűl, mindinkább enyészik; a’ világ egyéb részeibeni pia­­czok m­ár mások által elfoglalvák,­­s nincs hely, hol a’ természetes veszteségért pótlékot reméleni le­hetne. E’ szerint azt hiszem, hogy a’ birodalmi iparnak a' külföld ellenében követett kereskedési politica is ártalmára van; mert a’ helyett, hogy az ipar előmoz­dítására tisztán csak olly védvám használtatnék , melly azon arányban mérsékeltetnék, minőben a’ belföldi ipar növekedik, — tökéletes eltiltással páros vámrendszer volt elfogadva, ez pedig visszatorlást idéz elő, a’ közlekedést teljesen megakasztja, egész népességeket csempészekké aljasít, a' gyárm­űvese­­ket kényelmes középszerűség fokán tartja, ’sekkint őket képtelenekké teszi, hogy a’külföld piaczain ver­senyezhessenek. Nem bizonyítja e mindezeket eléggé azon körülmény, miszerint az ausztriai tartományok­nak csak több évek után, mellyek folytában Ma­gyarország az ausztriai iparnak mindinkább növe­kedő keretet biztosíta, sikerült kereskedési mérle­­göket a’ külföld ellenében néhány millióval — papi­roson — activvá tehetni­; mig tettleg az angol és franczia áruk becsempészése — melly mind meny­­nyiségre, mind minőségre, mind pénzbeli értékre nézve az innen kicsempészett árukat felű­lhaladja, ’s melly egy statistikai számolásban sem vétethe­tik föl — a’ Becher által felmutatott kereskedési ta­bellák hitelességén még ma is igen tetemes csorbát ejt. — E’ dologról, úgy hiszem, felesleg volna töb­bet szólani, mert e’ tárgy fölött alkalmasint tisz­tában vannak mind a’ magyarok, mind az ausz­triaiak , hah­ogy az előttünk fekvő kérdést magasb szempontból ’s nemzetgazdasági elvek és a’ két or­szág közt fenforgó statusviszonyok figyelembe-véte­ 167

Next