Pesti Hirlap, 1842. november (192-199. szám)
1842-11-03 / 192. szám
do tog kerül össze, ’s mennyi a’ dolog annyi sugárra oszlik a’ munkásság. — Föltevén, hogy a’ színház minden képzelhető, a’ jelenkorhoz illesztett kérelmekkel és ízléssel fölépítve és ellátva van : az estvénkinti színházi előadásokban csak úgy fogunk gyönyörködni, ha mind a’ mesteremberi kézi munka, mind az ecset kezelése, mind a’ színi ’s hangászati költészet, 's ezekkel a’ színészek vagyis az előadás a’ lehető legnagyobb tökéletességet elérték. — 'S ha már fizetünk, igazságos is ezt követelnünk. — E’ négy osztály száz meg száz ágazatra oszlik szét, ’s ámbár itt a’ mesteremberekről szinte szólani kellene, mert vajmi gyönyörű az, midőn a’ díszítmények sebes változása álom gyanánt tűnik fel ’s múlik el a’ néző szemei előtt, ki tündérvilágba helyezve hiszi magát! vajmi derék és szép, ha fényes világitás mindenütt egyaránt és egyformán oszlik el az egész házban, ’s a’ néző nem kénytelen vagy behunyni szemeit a’ rögtön kipattant nagy világ miatt, vagy nagyon is kimereszteni, mert különben majd mindjárt semmit sem lát, de kénytelen minden esetre száját orrát befogni , nehogy a’ világ bűze lélekzetét elfogja! — ámbár tehát e’ helyen a’ mesteremben osztályról is szólani kellene , abba mégsem ereszkedem, mivel czélom csak az, hogy azon anyaintézetekről szóljak, mellyek a’ tárgynak psychicumát, t. i. egyenesen a’ művészet ügyét illetik,’s ezt teendem a’ jövő számban. A’ hangászegyesület részéről. A’ pestbudai hangászegyesületnek első műelőadása a’ folyó 7-dik zeneévben, november 6-kán délutáni 4'A órakor'lesz Pesten a’ városi nagy reboutteremben. Az abban előadandó hangművek következők: 1. Mendelsohn-Bartholdy Nyitánya. 2. Karének Jestából. 3. Verseny Odvere. 4. Nyitány a’ windsori víg asszonyok czimű vígjátékból, Titl Emiltől. 5. Dal Jesson- dából. 6. Erkel Ferencz „Báthori Mária“ operájából a’ bevezetés, karének és négyes dal karral. Illően keretnek tehát az egyesületi t. ez. tagok és a’hangművészet kedvelői e’ két rokonvárosban, méltóztassanak minél előbb évi részvényüket ’s illetőleg a’ jelen évi 6 műelőadásra, melly között Rossini „Stabat mater“ czimű oratóriuma is leend, előfizetéseket letenni egyesületi pénztárnok Klausz A. L. urnái, (színház tere, tükörtár, városi színházépületében) a’ kinél egyszersmind megtekinthetni a’ körben (cercle) leendő számjegyes székek tervét is, mellyek t. i. a’ szokott ülőhelyek első sorait foglalandják el. Részvény díjak valamennyi hat előadásra: 1 számjegyes székre a körben 5 ft ezüstben, 3 székre 10 ft, 1 belépti jegy a’ terembe 3 ft, 3 pedig 6 ft. Ujan belépő egyesületi tagok ezenkívül alappénz fejében egyszer ’s mindenkorra 2 ezüst ftot fizetnek. Az egyesület kormányzó biztossága rendeletéből. — Ritter Sándor titoknok. Pest. Vasárnap, nov. 6-kán történik az újon fölépített vaknevelő-intézet megnyitása olly móddal, hogy a’ Therezia-város szentegyházában délelőtt ti-zed fél órakor nagy mise fog tartatni, mellyben a’ vak növendékek „veni sancte spirituszt és Füredy tanitó által — ki szinte vak — négy hangra irt énekes misét philharmonica kíséretével adandnak elő. A’ szentegyház ajtaja előtt gyűjtés lesz az uj épületbe szükséges háziszerek megszerzésére. Nagy mise után hazánk felséges atyjának és fenséges nádorunknak már vízáradás előtt az intézet számára Varság festő úr által készített képei az intézet teremében ünnepélyesen helyretétetnek, melly alka- l lommal az intézet igazgatója rövid beszédet fog tar-ítani. Ezennel tehát ez ünnepre minden emberbarát ’s ez intézetnek minden jótevője meghivatik.— Az intézet igazgatósága által. Szives kérelem a’ hazafias jóakarathoz czimű igénytelen felszólításunkra (P. H. 191 . szám) legelső (’s eddig egyetlen, de általunk ’s reméljük olvasóink által is teljes érdeme szerint méltányolt) válasz, a’mellyet vettünk, itt következik: „T. szerkesztő úr! Elfogulva éreztem magamat az örömtől, midőn a’P. Ilirlap 191. számábani szives kérelmet olvasva, újabb jelét láttam a’kegyes pártfogásnak, mellyben a’ műipar és mesterség édes hazánkban részesülni kezd. — Az említett két testvért sem személyében, sem nevében nem ismerem; de én, a’ ki egyenesen csak mesterségemnek köszönhetem édes hazámban boldogulásomat, bátorkodom csekély tehetségemhez képest a’ t. urat megkérni, szíveskedjék velők tudatni, hogy mig magokat külföldön gyakorolják, hollétükről’s mestereik bizonyságával jó magok viseletéről tudósítanak, tőlem három éven át évenkint egy, ’s igy összesen 3 darab cs. aranyat segedelemképen kapnak, melly 3 darab aranyat ezennel van szerencsém átküldeni olly föltétellel, hogy egyet azonnal szükségeikre fordíthatnak, a’másik 2 aranyat pedig a’pest megyei takarékpénztárba tétessék le, ’s annak idejében kamatjával együtt ön megegyezésemmel kivehetik.— T. szerkesztő urat kérem, méltóztassék a’ takarékpénztári nyugtatványt megtartani. — Költ Pesten, nov. 1. 1842. — Tóth Gáspár, magyar szabó mester.“ Fővárosi újdonságok. A’ gőzösön (mint most rendesen történik) sötét estve, két asszonyság érkezek meg ’s partra szállván, a’ holmijok elvitelére fogadott targonczással Budára a’ ,,hid“ vendégfogadóhoz indulnak. Idegenek lévén ’s magokat e’ szerint tájékozni nem tudván, a’ budai hidfoknál a’ nevezett fogadóig egy ezüst forintért bérkocsit fogadnak. Képzelhetni azonban, mikép boszankodtak, midőn alig indult meg a’ kocsi ’s máris dörögve hajtott be az alig husz lépésnyi vendégfogadóba. A’ dámák természetesen vonakodtak a’ kialkudott bért kifizetni, ’s a’ bérkocsis követeléseit egy húszassal vélték kielégíthetni, mi azonban a’ budapesti bérkocsisok követelési modoránál fogva teljes lehetetlen volt. Másnap valaki azt javasolta nekik, próbálnák meg a’ durva kocsis ellen panaszt tenni, a’ tanács elfogadtatott , és sikeres eredménye volt, mit ritkaság gyanánt az illető rendőrség dicséretére azonnal dobra is ütünk. — De nem csak a’ bérkocsisok végetlen zsarolásainak vagyunk kitéve, értik ezen mesterséget még az úgynevezett „Landkutscher“-ok is, ollyan fuvarosak t. i., kik fővárosunkból Bécsig nettó négy napig csigapostáznak , ha lovaik véletlenül meg nem sántulnak, vagy a’ törött kocsirudat összetartó kötél el nem szakad. Egy ismerősünk , ki megunta a’ sok zátonyokat és egyebeket, minap illyféle kocsist fogadott Bécsig harminczöt pengő forintért azon föltétel alatt, hogy a’ kocsit egyedül maga használhassa. A’ kocsis azonban kérte , engedne meg a’ bakon még egy személyt magával vihetni, mire barátunk rá is állott. Végre elindultak , de alig értek le a’ várból, midőn a’ kocsis megállott, egy házba bement, honnan nem sokára két személy jött ki, és sans gene a’ kocsiba ültek ismerősünk mellé, ki eleget protestált, mivel azonban pénzét előre lefizette, ’s a’ kocsis hallatlan szemtelenséggel azzal vigasztaló, hogy az újonnan verbuváltak Vörösvárnál ismét ki fognak szállani, végre jó remény fejében tűrni és engedni volt kénytelen. Mi történik azonban? Vörösvárra érkezvén, a’ kocsis épen ebédhez ült barátunknak jó étvágy gyanánt azt jelenté, miszerint kocsija annyira meg van rongálva, hogy teljes lehetetlen azzal a’ hosszú bécsi utat megtenni, és e’ miatt szólott is ő már egyik épen most érkezett collegájával, ki olly szives lesz kocsiján a’ „nagyságos“ urat tovább vinni. Ezen kocsi tömve volt már utazókkal, és szegény barátunknak, ki olly sokat fizetett, hogy egyedül utazhassák Bécsbe, nem volt mit tenni, hanem hogy magát mint valamelly sugárút beszorittassa és a’ Landkutscherek csalárdsága felől Bécsig épületes elmélkedéseket tartson. Ez már ugyancsak világos csalás, és ismeretes intézkedéseinknél fogva ki óvja meg az utazót, főkép ha sürgetős dolgai vannak, az illyen zsarolások ellen ? És mennyi panasz van ezen tolakodó, csalfa nép ellen ! magunkon is megtörtént, hogy midőn tavai egyik barátunkkal Fehérvárig illy fuvarost fogadtunk tízpengő forintért és azon világos kikötéssel , miszerint senki mást útitársul nem akarunk,—a’kocsihoz érve, abban bent két asszonyság, egy szabólegény a’ hátulsó, két deák az előbakon, a’ kocsis pedig a’ tengelyen ült. Nem tudtuk, boszankodjunk vagy nevessünk el a’ kocsis egész prilegmával adá tudtunkra, miszerint ez csak mellékkeresete, miután a’ mi fuvarbérünket urának kellett átszolgáltatnia. Enfin, a’ hölgyek csinosak voltak, ’s mi nem akartunk udvariatlanok lenni és tíz pengő forintunkért a’ keskeny hátülésen kellett késő estig (minden kárpótlás nélkül) martiroskodnunk. Sávoly Lajos úr becsületével kezeskedik eme’tény „veres fonalként keresztülvillogó nagyítások“ nélküli valódisága felől. Múlt hó 23-dikán, este hetedfél órakor, Pesten, az Orczy-féle ház előtti téren állt egy csoport ember ’s köztök egy heveskedő, sivitó hang emelkedék. Közelebb érve látható volt egy szegény beteg zsidó — szerencsétlenségére zsidónak kellett lenni — ki egyszerű vékony öltözetben egy teherhordó targonczáján feküvék, hidegtől dideregve, elhagyatva, megvetve; ah, mert csak zsidó volt! A’targonczás őt a’ zsidókórházba szándékozók vinni, mit a’ hatalmaskodó úr ellenzett, mondván: „vigye azt tulajdon (a’ zsidó) lakába, ’s ha nincs, tegye hová akarja, minek vette föl?!“ Ezt ember mondá,beteg embertársáról,’s mi szükségesnek véljük ezt megjegyezni, különben azt hihetné valaki, hogy nálunk a’ hiénák is tudnak beszéleni. S. ar — tanúja a’ jelenetnek — kérdező a’ meghökkent teherhordót, mikép jutott ezen beteghez ? ’s megérté, hogy három férfi, ki csakhamar ismét eltűnt, tévé azt targonczájára, hogy vinné utánok. E’ közben, miután több úri személy pártolá a’ szegény szenvedőt, oda iramlik azon embertelen duodecz-zsarnok, ’s a’ targonczás beszédfonalát hatalmas hátbaütéss el elszakasztván, dühösen parancsolja neki, hogy vigye el a’ beteget, de most mégis a’ — kórházba. Kérdeztetvén később a’ megdöngetett — éspedig emberi érzése miatt megdöngetett targonczás, kicsoda azon köpkö- dő ökölvirtuóz ? azt felelé: ,,N. N. v. commissarius!“------És mi csudálkozunk, ha azt halljuk, hogy a’ mi roppant fővárosunkban , a’ philanthropiai intézetek tömege közt, a’ szegény vagyontalan emberek az utczán halnak meg; bizony igy jár a’ szegény zsidó is, ha csupán commissarius uramtól és nem többektől függött volna. — A’ kórházból, mint később értesülénk , a’ beteg elutasíttatott, azonban egy emberszivű orvos a’háromdob-utczában befogadd a’ haldoklót, hol reggelig kiadd lelkét. — „Valljon helyes ’s igazságos e a’ legkisebb (?) esetet is azonnal dobra ütni?“ kérdezi valaki, semmisége érzetében: igenis, uram! mert a’ nyilvánosság több olly marokhősöket csiklandozott ki adusokból, és rápirított ollyanokra is, kik pirulni ekkorig nem igen szoktak! — Folytatása a’ pesti szegény gyermekkórházi tánczmulatságra szentelt adományok jegyzékének. T.ez. Pringer Ludov. kisassz. Budán: ezüst lánczat. — Szögyényi Emilia assz. Budán: egy szép üveget és ezüst teaszürőt.— Szekrényesy-Slachta Etelka assz. ezüst kötőtűtartót. — Boskovitz Theréz assz. üvegszelenczét ezüst födéllel és talapzattal. — Sztárok assz. ezüst varróaszközt.— Nemeshegyi Julia assz. ezüst evőszert és 5 db sorsjegyet. — Mayerffy Ida kiaassz. Budán, ezüst fogtatartót kalitka formában. — Ottlik-Hülf assz. féltuczet ezüst csemegekést. — Posch assz. ezüst czukorfogót.—Midőn a’ gyermekkórházi egyesület igazgató választmánya a’ jótékony vállalata iránti gazdag részvétet hálás köszönettel fogadja, bátorkodik egyszersmind a’ testvérváros lelkes hölgyeit teljes bizodalommal megkérni, miszerint becses ajándékaik beküldését i. é. nov. 16-dikáig folytatni kegyeskedjenek,hogy ezután a’ kijátszandó nyeremények nyomtatott jegyzéke a’ t. ez. közönség használatára minél tökéletesebben elkészülhessen. Zálgráb , october 21. October 18-kán reggeli 9 órakor Pozsega megyei főispán gróf Szeben ő excja a’ három vagy jobban mondva a’ két ország éreinek gyűlését (mert Dalmátország csak név szerint van képviselve) egy rövid és hatályos beszéddel nyitá meg, mellyben különösen kiemelte , hogy ő örömmel vallja magát horvátnak. És csodák csodája! a’szónok e’mondását egy kábító „zsive“ kiáltással hallók megtiszteltetni , mert tudni kell, hogy a’ veres sapkás uraknak egy idő óta különös kedvök kerekedett ismét horvátoknak lenni, mit főkép az illyr zuglapban is észrevehetni, mellyben azelőtt fölötte ritkán lehetett olvasni:mi horvátok vagyunk. De a’kinek figyelme éber, tudja, mit kelljen neki a’ gyors köpönyegforditás mellett is gondolnia.—Ezután a’ nm. gr. küldöttséget nevezett,melly Haulik püspök urat a’ kir.biztost meghija,ki nagy pompával, két hatlovas hintán,s az előtte lovagló banderialisták és zászlók kíséretében meg is jelent, ’s fülszakító végtelen „zsivo“ kiáltásokkal fogadtatott. Deszede folytában ti is küldöttséget nevezett a’ bán ő excja meghívására, ki beléptekor szinte dörgő „zsivo“ és „vivat“ kiáltásokkal (ez utóbbival a’ loyalis párt által üdvezeltetett. A’ püspök úr folytatá beszédét,’s nem mulasztá el abban az illyréket is kellőleg kiemelni. De a’ bán ő excja nem igen keresgette a’ szavakat tartalomdús lapidár stylüí ’s irás nélkül mondott válaszában (valóban lapidár stylü, mert fontos és jelentékeny, flosculusok és rakéták nélküli volt, hanem komoly ’s a’ dologhoz szóló). Örvendjen velünk, hiszen mi mindnyájan hallottuk, mikép ő excra a’nélkül, hogy azon odavetett kis illyr fácskára valamit válaszolt volna, azon biztosítást adá, miszerint ő a’ törvényhez szorosan hű fog maradni,’s mindent elkövetni, hogy ama’ tiszteletreméltó régi szövetséget Horváth és Magyarország közt fentartsa. — ’S miért nem orditált erre a’ zsivót? — A’ beiktatási ünnepély után ,,Te Deum 44 tartatott; ’s ezután a’ RR. külön-külön cotteriákban tették üdvözlő tisztelgéseiket; észrevétetett ez alkalommal, mikint többen, kiket tulajdonkép a’ z—i főispánnak kellett volna vezérlenie, magokat inkább a’ szeretetreméltó és hazafiul vri főispánhelyettes által mutattatták be. — Az első diplomaticai ebédet a’ püspök ur adá, hol dr. Gaj a’ magas úri vendégekkel az első asztalnál ült! — úgy hiszem, nincs többé mit kétkedni azon, hogy ideje volt már a’ báni hivatalt betöltetni , mert rövid idő múlva már nagyon messze mentek volna a’ dolgok. — Este fényes előadás volt a’ színházban, egy e’ végett költött és színre igen szépen alkalmazott élőbeszéddel. Nem tudom, mi jutott színigazgatónknak eszébe, ki ez alkalommal e’ nyomozó darabot: „Páris Pomeraniában“ adata; ugyan képzelhetnie egy színigazgatótól nagyobb bárgyuságot? — A’ színi mutatvány végével a’jelenvoltakat 500 fáklyákból, ugyan annyi (pedig minő !) ember által vittekből képezett menet lepé meg; a’ zágrábi polgárok két hangászkara erősen hangoztatá a’ nagy dobokat, ’s minden ember egy bizonyos főnököt, mint a’menet gyöngyét közöttök szemlélheté. Ezen fáklyamenet az illy arlecui nádok szokott gyülhelyéből, a’ lövésztérből indult ki,’s kimért léptekkel haladott egyenesen a’ bán ablakai alá, hol természetesen a’népdal mellett, mit e’nép politicából eljátszatni soha nem mulaszt, ezer meg ezer zsivo ordítások hasizák keresztül a’ csendes éji léget. Néze- 175* 175