Pesti Hírlap, 1843. január-június (209-260. szám)

1843-01-26 / 216. szám

Csütörtök 310 Januar. 26. 1843 Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál , hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit be­tűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Megtiszteltetés. Névmagyarítás Kinevezés. Halálozá­sok. Vezérczikk.(A’ kezdet kezdete).Adakozások. Fővár. utd. Erdélyi országgyűlés. Megyei dolgok: Sopron (a’ házi adó megbukik, ősiség és majorátus eltöröltetik.) H­eves (negyven­hét ujoncz még hátra van,a pest-gallicziai útvonal, vontatók,adóügyi rendszabályok, nagy tartozás, a­ levéltár roppant hiányai,husárszabás,­­ széki statistical T n r ó ez (ingyenszállás, latin nyelv) Sáros (házi költségvetés, körlevelek, megyerendszer és útkaparások, adókulcs­­igazítás elhalasztva, árlejtés.) P o z o n y (vaknevelő intézet, körleve­lek, Varasd latin levele ismét visszaküldetik, a’ városok ügye, hus­­árszabás, tszéki rend és szorgalom.) B­ars (a’ megbukott nevelés, rendőr szob­ák és fizetésük, javitó-ház, a’ levelező saját ügyének állásáról tudósít) Abaúj­házi költségvetés, körlevelek, figyelmetlen­ség, kilátások. (Egyesületek ’s közintézetek: kisdedovó intézeteket terjesztő egyesület. Pápán kisdedovó ’s takarékpénztár. K­ilr. napló. Szerbia. Nagybritania és Izland. Frank- Spanyolhon. ^’«merföld.— Hivat. tud. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDELY. Megtiszteltetés, ő cs. kir. apost, felsége Bene Ferencz­et, a’ királyi pesti tudományos egyetemnél az orvos sebészi tanok igazgatóját és orvosi tudománykar elnökét eddi­gi egész fizetésével nyugalomra léptetni ’s érdemei jutalmául Leopold cs. jeles rend kiskeresztjével megadományozni legke­­gyelmesben méltóztatott. (H .­k.) Névmagyaritás. Ö cs. ’s apost. kir. felsége Preiszgauer Károly jászberényi gyógyszerésznek, nevét Aray-ra változtat— hatni legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. (H . k.) Kinevezés. A’ nm. m. kir. udv. kamara az, ó-budai koro­nái uradalomban megürült beszedői hivatalra Mán Antal udvmni ellenörségi írnokot, a’ pesti kir. harminczadnál megürült he­lyettesi (vices gerens) hivatalra pedig Krieghammer János gá­­thai harminczadost alkalmazd. Halálozások: Gróf Forgá­cs Antalné szül. Balás Jo­hanna , élte 43-ik évében 4 havi súlyos betegeskedés után Gácson jan. 18-kán meghalt. Gyöngéd szelídség férfias jellem­­szilárdsággal , női erények tántorithatlan állhatatossággal páro­sulva , őt köztisztelet tárgyává tevék.­­ Jobbágyainak ’s a’ vidéki szegénységnek jótevő nemzeje vala. Mély bánat ’s tiszte­lettel adózik emlékének rokona ’s valódi tisztelője gróf Forgács Sándor. Egerben folyó hó 5 ’s 6-ika közti éjjel végző fötisz. Frimm János czimzetes prépost és egri örkanonok, rövid betegeskedés után 61 évre terjedett munkás ’s érdemdús életét. — Múlt évi dec. 31-kén halt meg Terzy Ferencz, fiumei patrícius tanácsos és várostanácsi jegyző életének 70-ik évében. Vezérczikk. (A’ kezdet kezdete.) „Az élők sorába már nem tartozónak, hol­t­nak vagy­ok kénytelen magamat te­kinteni.44 — E’ kevés má­zsás szavakba foglalá állapotának szomorú képét az óriás­­jellemű W­e­s­s­el­ényi, kebletrázó nyilatkozatában, mellyet néma fájdalommal adtam át a’ közönségnek. Né­mán adtam át és szótalanul; mert vannak fájdalmak, mely­­lyektöl még a’ szavak enyhite írja is megtagadtatott. E’ sorok írója pedig Wesselényihez nemcsak polgári hő tisztelet által van csatolva, hanem csatolva van baráti hű­ség , nehéz időknek együtt leélt zivatarában megszentesült szellemrokonság, a’ szív fedöit kitáró kölcsönös bizoda­­lom ’s az örök hála szent kötelékeivel. — ’S nemde ma­gyarázva van a’ néma bú?------és méginkább magyaráz­va lesz , ha ide írok a’ panasz szavát alig ismerőnek ke­serűn enyelgő magányleveléböl néhány sort, a’ szomorú kép szomorú commentatorát: „Állapotom — igy szól a’ levél — mint nyilatkozatom­ból is láthatod, roszabbra fordult. Szemem napról napra hanyatlik, úgy kell azzal bánnom, mint repedt tojással, ’s a’ kezelés — pepecseléshez nem szokottnak gonosz föl­adat. ■— A’ szegény tojás inkább durva munkához szokott nagy kezem ’s újaim közt hihetösen nem sokára egészen széttörik. Mostani helyzetem felöl csak mutatványul eny­­nyit: Fűtött szobában, ’s annyival inkább hol dohányoz­nak, nem lehetek. Ennek következtében senkihez és sem­mi társaságba nem mehetek ; egész nap vagy kán kell járnom, de ezt bénult lábom miatt csak a’fontolva ha­ladásnak leglassabb tempójában tehetem; vagy pedig, ha szobában vagyok, mindig nyitott ablak mellett kell ül­nöm. Mit most dolgozom, elhiheted, hogy túlhevű nem lesz, mert többnyire jégpont alatti légfokozatban diktá­­lom. És mind e’ mellett szüntelen látni a’ nem-látást; fok­ról fokra kísérni az enyészetet, ’s lesni a’ mécs lassan kinti kialvását, mit örök és követend. —-------“ És épen midőn Wesselényinek e’keserves sorok kíséretében kapott nyilatkozatát közrebocsátanám, a’ tra­­gicus ellentétekben gyönyörködő véletlen úgy akará,hogy gr. Sz­échenyi István úr egy czikket kezdene meg a’ Jelenkor 6-ik számában, mellynek legközvetlenebb fölada­ta „őszinte kitárni,mi hozta légyen össze Wesselényit ’s a’ nemes grófot, milly lánczolat szőve létüket keresztül, ’s viszont mi szakitá azt ketté ismét, és miért nem maradt a’ barátságénál egyéb kötelék köztü­k fen, mellyet fel­bontani semmi sem fog, legalább — mond a’ nemes gróf — részemről nem, ’s szeretem hinni, sőt tökéletesen meg vagyok győződve, Wesselényi­nek részéről sem.“ A’gróf e’,hitében nem csalatkozandik; írott,’s a’nemesgróf journalisticai föllépésének keserves benyomása alatt az utó­kori nyilvánosságnak talán, de nem a’ jelenkorinak írott szavak gyönyörű férfias bizonyítványa szerint mondhatom , hogy nem csalatkozandik.— És hála a’ nemes grófnak ezen hitéért, e’ nyilatkozványáért; mert mentve van általa nem­zetünk ama’ szomorú jelenet szemléletétől, hogy S­z­é­­chenyitöl Wesselényi ellenében ismételve lássa a’ brit parliament 1792. dec. 28-kai drámáját, mellyben Burke közel 30 éves politicai barátság után igy végzé Fox elleni beszédét: „többé nem barátom“— my right honorable friend—no more.“ Ennyit mondanom szükség vala; mert az ügyviadalt személyességekre átvinni szerető sajnálatos bajlam jelei mellett, a’ nemes gróf említett örvendetes nyilatkozata nél­kül remegnünk kellett volna itt meg uj keserű szakadásoktól, és azon melancholicus találkozásnál fogva, miszerint a’ ne­mes gróf biographicus emlékiratának kezdete W e­s­s­e­l­é­­n­y­i kebletrázó nyilatkozatával szomorún véletlenül össze­esett. Most azon nemes biztosítás után nyugtán várhatjuk az emlékirat folytatását; mert a’ keserű kénytelenség le­hetősége előre mellőzve van, melly eredménytelen politi­­cailag sem maradhatna, ’s talán „pub­lica calámítás­sá“ válhatott volna. Nyájas olvasóink ezeket — reméljük — hiú sentimen­­talitásnak venni nem fogják; mert hiszen a’ nemes gróf igen helyesen jegyzé meg, hogy Wessel­ényi vélt vi­szonyainak emlékiratszerü kitárása sok világosságot hoz­hat korszakunk közdolgainak ismeretéhez, és valóban becses adat leend a’ történetiró kezeiben. — Ez az, mi a’ nemes grófnak azon tettét igazolhatja, hogy a’ journali­­sticát e’ mezőre vivé. Az olvasó közönség pedig, melly különben most, midőn a’dolgok körmünkre égvén, kiki nyugtalanul várja már a’ nemes gróf országgyűlési specialitásait, a’ személyek körüli bibelödést méltán roszalhatná, a’közönség bizonnyal megemlékezendik, hogy midőn a’nemes gróf magáról ’s Wesselényiről szól, két nyilvános jellemről szól, mellynek individualitása nemze­tünk e’ korszakbeli históriájával annyira egybeforrott, hogy bízvást elmondhatnék róluk, mit Fox mondott S­idney ’s R­u­s­s­e­ll ről: „Midőn emlékezetök megszűnik tisz­telet tárgya lenni, e’ nemzet szabadsága az enyészet­hez közel álland.“ És most önmagam ’s a’ közügyek körüli nyilvánosság iránt halaszthatlan kötelességemnek ismerem azon szem­pontra nézve, mellyből gr. Széchenyi István ur ,Wesse­­lényi és Kossuth­ czímű journalisticai táborozását meg­kezdette , ’s a’ tényre nézve, mellyet a’ gróf induló pont­ul felállított, épen most, mielőtt a’ czikk tovább folytattat­­nék, annyival inkább határozottan nyilatkozni; mert le­hetetlen , hogy sok igaz kebelnek ne fájjon látni, mikint a’ nemes gróf journalistai föllépése azon practicus irány helyett, mellyet tőle remélni jogosítva valánk, majd ön­­magávali következetlenségekkel tömötten, olly testetlen általánosságokkal bíbelődik, mellyek , legyenek szorul szóra a’ gróf hite szerint, vagy legyenek egészen ellen­kezőn , e’ nemzet ügyein, kivált most a’ kenyértörés órájá­ban, egy mákszemnyit sem lendíthetnek ; vagy pedig egy részt gondolataival örökké saját érdemes személye körül forogva, polémiája egyenesen indulatos személyeskedési irányt vészén, mellyröl , ha jobbra nem fordul, mihamar el lehetend mondani, mit Schiller Mortimerrel mondat Lei­c­este­r­ről: „Wie kleine Schritte geht so ein grosser Mann!“ Íme tehát itt egy részről nyilat­kozatom , más részről igazolásom. Hogy a’ nemes gróf e’ lapok szerkesztőjét éretlenség­­’s tapintatlanságteljesnek nevezi, az ellen semmi ellenve­tésem. A’ki nyilvános életet él, annak nyilvános élete alapos és alaptalan bírálatoknak, sőt gúnynak, rágalomnak ’s az üldöztetés ezer nemének oda van vetve martalékul; ’s igy másnak azon jogát, hogy éretlennek tartson ’s ne­vezzen , és úgy kétségbe nem veszem, mint a’ mikép azt, hogy mást én is éretlennek tartsak és szükség esetében ne­vezzek is, jogomnak ismerem; — h­an­c veniam p­eti­ni­u­s­q­u­e, damusque vicissim; — mellyel azonban én a’ nemes gróf iránt élni soha sem fogok , habár ellené­ben véleményemet, mint szabad emberhez illik, tartózko­dás nélkül kimondandom is; és tömérdek részint hibás , részint súlytalan állításaiból azt, mit a’ közre károsnak hi­szek, megczáfolandom. Én legalább azt hiszem, és sza­bályul is veszem a’ gróf ellenében magamnak, hogy éret­len és tapintatlan állításainak (ha ’s a’ mennyiben előfor­dulnak) éretlenségét’s tapintatlanságát kimutathatandom a’ nélkül, hogy az ügy vitát a’ személyre átvigyem. A’ magyar irók’s publicisták tiszteletreméltó Nestora, gr. Dessewffy Józsefül­, a’nemes grófnak azt tanácsolja, hogy művelje nem emlékezeteit, hanem feledéseit; ez a’ nemes grófnak igen jó tanács; nekem tán mindkettőt illő lesz művelnem; emlé­kezetemet a’ mélt. gróf érdemdús múltjára nézve, ’s a’ fe­ledést azon személyes bántalmakra nézve, mellyekre a’ nemes grófot választott politicai ellenei iránt szenvedel­mei ragadni szokták. — Ennyit erről egyszer mindenkor­ra, ’s most még hátra van igazolásom. Gr. Széchenyi István ur által a’ Jelenkor 6-ik szá­mában megkezdett emlékiratra alkalmid szolgált b. W­e­s­­s­el­ényi Miklósnak a’ P. Hírlap 205. számában a’ tisztelt gróf academiai beszédére vonatkozó nyilatkozata, ’s a’ né­hány igenlő szó, mit annak sarkába ragasztani tisztemben állott; mert különben a’ f . 11 é­­­e­­­e­s nyilatkozatnak visz­­sza nem utasítása részemről nem volt volna motiválva. — Ez történt dec. 18-kán, ’s egy olly beszédre nézve tör­tént , melly még nov. 27-kén jön nyilvánosan százak meg százak előtt elszavalva; melly azonban nyomtatásban csak dec. 26-kán jelent meg. — Ez utóbbi körülményt t. i. hogy nyilvános beszédéről véleményt mondánk, mielőtt az nyomtatásban megjelent volna, a’ nemes gróf borzasz­tó igazságtalanságnak kiáltja, ’s mindkettőnket nagy em­­phasissal arról vádol: „hogy iránta annyi igazsággal sem viseltettünk, mennyit a’ legaljasb bűnös, a’ legszennyesb rabló is megkívánhat, t. i. hogy addig el ne ítéljék, ki ne végezzék, mielőtt a’ vádtények teljességgel leleplezve nincsenek“------és azzal vádol, hogy „mielőtt nemcsak eldönthetlen tényileg, de csak félig meddig valósággal is ismeretes lett vala előttünk előadása (?), nem vonakodott barát (b. Wesselényi) a’ legszigorúbb anathemát kiáltani régi hű barátja fejére; ’s egy rögtönző (hogy már én) nem kétkedik több mint tizenhét katonai és tizenhét polgári évet szeplőtelenül le­élt hazafi homlokára minden tartalék nél­kül sütni a’ legocsmányabb ház­­ashajta tans­ág bélye­gét.44 — így szól a’ gróf, és------maradjunk hidegen, ha úgy tetszik. A* nemes gróf, ki két esztendő óta, hogy t. i. a’ P. Hírlapot szerkesztem, engem szóval és írásban számtalan­szor meg számtalanszor Robespierrenek , Dantonnak, Ma­ratnak , hazagyilkosnak és mit én tudom mi mindennek irt és kiáltott, és ellenem mindenkit felzúdítani törekedett,’s ki­nek én ezen bánásmódját (felemelt fővel, nyílt homlokkal mondom) soha de soha nem viszonozom, és viszonoz­ni nem is fogom,—most azzal vádol, hogy mivel néhány sor­ban jelentést tettem a’magyar nyelv és tót mozgalmak körüli véleményéről, mellyet egy nyilvánosan tartott beszédében nyilváníttatni hallottam, ’s mellyet én alaptalan, fonák ’s káros véleménynek tartok, ’s fogok mindig tartani, — arról vádol, mondom, hogy ő neki hazafiai homlokára a’ legocs­­mányabb hazafiságtalanság bélyegét sütöm; — — és 34 esztendei érdemeire hivatkozik. — Bocsánat, nemes gróf! de ha méltóságod a’ véleményharczot e’ térr­e viszi, úgy egyéb válaszom nincs, mint az, hogy én e’ térre a’ grófot követni nem fogom; mert a’ ki magának egy igénytelen polgártársa iránt mindent, még a’ „h­o­n g­y­i­l­k­o­s“ nevet is megengedi, ’s mégis olly kimondhatlanul véleménytü­rel­­metlen, hogy egy nyilvános beszédérőli jelentést ’s véle­ményt legocsmányabb hazafiságtalanság bélyegének venne, — — azzal vitatkozni és úgy nem lehet, mint alkotmá­nyos országban igényelt infallibilitásának vakon hódolni nem. — Méltóztassék az olvasó közönség mindent, mi azon szerencsétlen academiai beszédre nézve a’ Pesti Hír­lapban megjelent, végig olvasni, ’s ha egyetlenegy betűre talál, melly a’ nemes grófot — kinek hazafiságát nálamnál jobban senki sem ismeri el — hazafiságtalanság vádjával illetné, ’s egyébről mint balvéleményről, tévedésről, hibás fogalmakról szólana (a’ mit hiszen a’ nemes grófról meg­mondani talán csak nem felségsértés), — ha talál szót, melly a’ nemes gróf tisztelt személyét ’s magasztos hazafiságát sértené, én magam önkezeimmel fogom saját homlokomra sütni az alávalóság bélyegét. Azon színnek tehát, mellyet a’ nemes gróf, academiai beszéde körüli discussióinkra ruházni akar , mint lelkem­­mel egészen ellenkezőnek, minden tisztelettel, de merőben ellene szólok. Azon kérdésre pedig, ha nem mondom jog­­szerüleg, de csak illedelem­leg is tartoztam volna e én, vagy tartozott volna akárki, azon beszédről semmit sem szólni , vagy meggyőződése szerint nem szól­ni, mielőtt az nyomtatásban is megjelent? — né­hány rövid szót a’ jövő számban felelendek, ’s egy­szersmind nem halasztandom válaszomat a’ nemes gróf kérdéseire nézve is, mellyeket az iránt méltóztatott élőm­be tenni: hogy t. i. van e e’ honban közvélemény?—’s bí­rák e a’ karzatok ? — és hány latot nyom az ifjúság é­lj­en kiáltása? — Ez ugyan mondhatlanul gyű­mölcstelen meddő vitatás, remélem azonban,meg fog a’ nyájas olvasó bocsá­tani , miután szavamat adom, hogy az illy meddő vitatá- 15

Next