Pesti Hírlap, 1843. január-június (209-260. szám)

1843-06-01 / 252. szám

Csütörtök Junius 1.1843. PESTI HIRLAP Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 írt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 írt pengő pénzbe­­. — Előfizethet­­helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai irirodalomba ’m­egyé­­k alföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorert petit be­tűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Vezérczikk: (útrendszer). Országgyűlés.— Főv. utd. Pozsonyi újdonságok. Megyei dolgok: Zala (országgyűlési követek ismét nem választottak). Kir. városok köréből: Szeged (utasítások liberális szellemben). Debre­­czen (igazolás). Egyveleg: Győr (kikdedovó-intézet). Sárospatak (örökváltság). Eegyesü­lek és közintézetek. Nép­könyvkiadó társulat. Fehérmegyei olvasó egyesület. Játékkert. — Külföldi napló. Szerbia. Nagybritannia és Izland. Frank­hon. Törökbirodalom. Hivatalos tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Vezérczikk. (Útrendszer.) A’ közlekedési eszkö­zök hiánya, honunk legérezhetőbb anyagi hiányainak egyi­ke , ’s az anyagi hiány kihat a’ szellemire is, mert a’ ket­tő egymással a’ kölcsönhatás szoros egybeforrott viszo­nyában áll. Nem azért tehát, mintha e’ kérdés fontosságát teljes értéke szerint nem méltánylanók, ’s fejtegetését, már csak azért is mivel a’ közlekedési eszközökrőli intéz­kedés fent és alant egyaránt halaszthatlannak van elismer­ve, korszerűnek, ’s igenis korszerűnek ne tartanak; ha­nem mivel journalisticában, vagyis a’ napi irodalom meze­jén a’ korszerűséget leginkább a’ nap eseményeinek tar­talma föltételezi, savanyú mosolylyal irtuk le csekély el­mélkedésünk czimét, ’s helyi időt tekintve ollynemű ér­zettel pillantunk az előttünk fekvő üres iv papírra, minőt azon carricatura rajzoló ábrázolt, ki ,,a’ szabad védel­­­e­m“ czimü rajzában egy foglyot állít elő bekötött szájjal, kihez a’ biró ekkint szól :La défense est libre par­­lez! Azonban a’ ki nem mehet az menettetik.— Di passi gr­avior a dabit Deus his quoque fine­m. — Ve­gyék tisztelt olvasóink szívesen az egy-két szó figyelmez­tetést azon fontos ügy körül, mire nézve a’ mint elvben, czélban egy és egyetemes a’ közvélemény, úgy a’ kivitel részleteire nézve, ha megyéink utasító tanácskozásaira visszatekintünk, talán minden korkérdések között legtöbb határozatlanság, ’s habozás, ’s legkevesb tisztába hozott állapodás valt mindeddig észrevehető. És nem ok nélkül; mert a’ kérdés practicumát, a’ ma­gában is nem könnyen áldozhatót, institutióink, sajátla­­gos viszonyaink, az ekkorig követett rendszernek külön­böző sikerrel, különböző eredménynyel történt alkalma­zása, ’s a’ törvényhatóságoknak egymás irányában innen eredett igen különböző állása, szerfelett nehezítik. — Mi magunk is akkint vagyunk vele, hogy határozott véle­ményt mondani alig mernénk, annyi nyomos ellenvetésre akadunk, akár a’ vámrendszert, akár a’ központosítva vezérlett közmunkákat, akár pedig az egyenes adózást vegyük fel az útépítésre nézve elmélkedésünk alapelvéül. A’ közlekedési eszközök theoriása a’ kifejtésnek azon fokán, mellyen jelenleg mindinkább ’s inkább alkalmazta­­tik, a’ legnagyobb jótétemények egyike, mellyekkel tudo­mány és ipar az emberi nemet egyesített erővel valaha megajándékozák. ’S igazán arra látszik hivatva, hogy a’ földgolyó képét megváltoztassa, ’s a’ nemzetek közti vi­szonyoknak olly forradékot adjon, mellyről még nem rég csak a’ legmerészebb gondolkozók álmodhattanak. Ezért terjedt el a’ népek között mindenütt, még a’ szűzvál­­listák seregében is a’ közlekedési eszközök utáni sóvár­gásnak egy bizonyos érzete,melly ellen az alkotmány­­mentők minden tyrádát sem érhetnek ezért; elter­­terjedett egyike azon ösztönszerü közakaratoknak, mely­­lyeknek diadala bizonyos,’s mellyek az ismeretes­­ „nép szava isten szav­á“-t a’ politicai hit egyik csalhatlan ágazatává emelik. Nem szólunk ezúttal a’vasutakról, mellyekről gon­dolkozásunk immár ismeretes olvasóink előtt, de mellyek mégis nem egyszer lesznek elmélkedéseink kedvencz tár­gyai , hanem csak azon kérdés iránti, elmélkedésre óhaj­­­tanánk ösztönt ébreszteni, hogy, miután az országutak építése, ’s tökélesitése minden esetre a­ legsürgetőbb köz­munka, mellyet mellőzhetővé egy-két országos fő vasút­vonal egyáltalában nem tehetend, mellyik rendszer veze­­tend körülményink közt czélta legsikeresebben. Vitatást többé nem szenvedő axiómául teszszük fel, hogy az útépítés költségeihez az adózó népen kívül még másoknak is kellene járulni, mert arról alkalmasint a’ nagy többség meg van már győződve, hogy az e’ rész­beni nemesi kiváltság a’ legnyommasztóbb ’s a’ mellett leg­haszontalanabb adó, mellyet a’ magyar nemesség önkárá­ra csak kigondolhata. — Kérdés tehát, melly után történ­jék a’ nemességnek ezen költségekhezi hozzájárulása. Hogy ama’ kedvencz nagy szó, melly által a’ magyar nemesség a’ „nagylelkű nemzet“ melléknév inté­seivel , ’s önlelkismeretével is ki szokott békülni (t. i. pa­piroson; mert hiszen például ns B. megyében az 1830- ki koronázási ajánlatot még most is szedik, az 1832-ki országgyűlési költségeket pedig az adózók pénztára visel­te, ’s annak megtérítve máig sincsenek) hogy mondom kedvencz nagy szavunk a’ subsidium a’ közönséges országutak lé­esitésére nem alkalmazható, azt nem kell mutogatnunk; ’s azért mig egykor talán ezen s­u­b­s­i­d­i­a­­lis nem annyira rendszernek mint rendetlenségnek lé­nyegét kissé számtanilag is bonczolat alá vennék, csak azon egy tényre figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy mikint Bezerédjnk szokta mondani, a’subsidiumok rendsze­rén isten áldása nincs; még egyetlen egy vállalat sem jött létre ekkorig tökéletesen, úgy, hogy rajta az ember lel­ke megnyugodhatnék, mellyhez a’nemzet subsidiumok utján fogott. Legmindennapiabb eszme, ’s a’ köztanácskozásokban, utasításokban is legtöbbször előfordult az ut-vámrendszer eszméje, miszerint azt gondoljuk az útépítés és fentartás bűvszavának, hogy a’ ki után jár, vámot fizessen. Min­ket az ut-vámrendszernek, mint egyedüli és általános alap­nak körülményeink közt czélirányosan alkalmaztathatása iránt némi gondolatok nyugtalanítanak. — Képzeljük ma­gunknak az országot az ut-vámrendszer által behálózva. Minden két mérföldnyi távolságban egy vámház áll. A’do­log, igaz, nagyon egyszerű. A’ gépezet egyszer mozgásba hozatva, magát önerejével untalan fentartandja; pedig B­e­n­th­a­­n szerint igen jó törvény, a’ melly önmagát végre is hajtja; aztán az is igaz, hogy a’ fizetés aprólékosan tör­ténvén, nem igen terhes,’s habár a’gyakori megállm­­gatás nem épen kellemes időtöltés, de azzal minden nem­zeti antipathiánk mellett is könnyen megbarátkozhatnánk, mert az ember örömest megáll minden 2 mérföld sorompó fájánál egy perczenetre, ha ezen két mérföldet 2— 3 — 4 óra és im­itt amott egy fél nap helyett egy óra alatt hátra­­tehette; föltéve, hogy hátrateheté, mert vámot fizetni ’s mégis rész után járni, bizony nem a’ legkellemesb időtöltés; — azt sem akarjuk említeni, miképen a’ vámrendszer gyar­lóságaihoz tartozik, hogy a’ fizetők tehetségére figyelemmel nem lehet, ’s gazdagot és szegényt koránsem aránylag, hanem egyenlő mértékben ér; ez ha hiba, az emberi in­­stitutiók gyarlóságának hibája, mellyet egészen mellőzni semmiben sem lehet; minden esetre pedig csakugyan is­ten és emberek előtt sokkal igazságosabb volna, hogy a’ gazdag úr is csak annyi vámot fizessen , mennyit a’ sze­gény paraszt fizet, mint az , miszerint most a’ gazdag sem­mit , a’ szegény mindent fizet. — De van a’ dolognak más oldala is. Közlekedési eszközöknél, kivált ha (mint miná­­lunk) az élénk forgalmat még úgy­szólván teremteni kell, mert még igen sok ember van, kinél mint Spanyolhonban egy utazás Pestre vagy Debreczenbe, valóságos ese­mény (évenement), mellyről még aggastyán korában is, mint élte nevezetes szakáról regél a’ kandallónál unokái­nak; illy országban a’ közlekedési eszközök létesítésénél nagy figyelmet érdemel azon tekintet, hogy azoknak hasz­nálata ne köttessék olly föltételekhez , mellyek ép azt, a’ min könnyíteni akartunk, a’közlekedést t. i., nehezítenék. Ezért vagyunk mi főképen a’ vasutaknál is a’ status költsé­gem építésnek barátai, mivel ekkor a’ vámszabályzat sok­kal alacsonyabb , tehát a’közlekedés könyebb lehet, mint magánosak nyerészkedő vállalatánál. Azonban legyen ez akármint, közönséges utakra nézve a’ dilemma minden esetre áll: vagy magas lesz az utvám, vagy alacsony. Ha magas, akkor a’közlekedést akadályozza; ha alacsony, legnagyobb részét a’vámosok fizetése a’régre emész­­tendi föl, ’s útcsinálásra alig marad valami. — Lehetnek igen élénk forgalmú vonalokon egyes kivételek, de a’ sza­bály bizonyosan az lesz , hogy a’ regie a’ jövedelmet jó­formán fölemészti, ’s ekkor a’ czél egészen tévesztve van; ismét nem volna miből az utakat fentartani, ’s ezen is be­teljesednék, mi a’ subsidiumokon beteljesedett, hogy raj­tuk isten áldása nincs. És pedig még egy tekintet járul hozzá. Azt reméljük , hogyha egyszer az útrendszer országosan szabályozva lesz, az útépítést szakértő férfiak kormányozandják, nem pedig alibiztosok, sz.birák, kik nevelésöknél fogva velünk együtt az útépítés technikai részéhez annyit értenek, mint talán a’ b­iromantia titkaihoz; de különben akármi rendszert fo­gadjon is el az ország, arról meg vagyunk győződve, hogy a’ mint most állunk, előttünk az ezernyi szükséggel, mögöttünk az általános pénzellenséggel, ’s bennünk azon kétes állapottal, miszerint akarnánk is nem is, de azon erős akarat, melly Cato szerint lehetetlenséget nem ismer , minden esetre még nem sajátunk; arról — mondám—meg vagyunk győződve, hogy ez állapotban útépítésünk min­den ágát kész­pénzzel vitetni nem leszünk képesek , ’s a’ közmunkákat nem fogjuk nélkülözhetni, még­pedig nem­csak az építésnél nem, de sok helyütt a­ fentartásnál sem. Már most kapcsoljuk ehez az út-vámrendszert, és vegyük tekintetbe, hogy javításainknál o­ly törvények alkotásán kell lennünk, mellyek minél nagyobb megnyugvást, köz­­elégedést eszközöljenek, gondolhatjuk e ezt elérhetni, sőt nem kell e a­ dolgot igen nyomasztónak elismernünk, ha a’ föld népe azon tulajdon megyében, mellyben lakik, melly­­nek hát urait vagy ez előtt egészen maga, vagy jövendő­ben is nagyrészt ő készitendő, még legtöbb vámot is fize­­tend; ’s úgy szólván alig léphetend ki udvarából a’nélkül, hogy a’ vámos őt megállítsa, zsebében bár a’ pénz bizony nem mindennapi vendég, ’s mint Catullus magáról éneklő, a’ póknak vajm­i gyakran szolgálhat bántalmatlan műhelyül. Nekünk ezen tekintetek nem épen súlytalanoknak lát­szanak ; ’s a’ mint egyrészt nemcsak czélirányosnak, de sőt nélkülözhetlennek hiszszük, hogy az útvám eszméje, az országos útrendszer egyik alapját tegye, úgy azt egyedülinek nem szeretnék, olly kiterjedésben alkal­mazandónak, miszerint a’sűrű vámházak vagy a’közle­kedést akadályozzák, vagy pedig csak a’ vámosok kedvé­ért legyenek jobbadán felállítva , egyáltalában nem óhaj­tanak, hanem az egész gépezetbe egy hatályos rugó gya­nánt igen is felveendőnek, ’s a’többi rugókkal czélirá­nyosan alkalmazhatónak hiszszük. — A’ mint ezt egy má­sik czikkben kissé bővebben kifejtendjük. — Országgyűlés. Pozsony. Szerdán, máj. 24. A’mai, már röviden közlött kerületi ülés bővebb ismertetéséül még némellye­­ket szükség közlenem. Napi­renden volt az országy­ülé­­si s­zab­ad hi­rlap­okróli tanácskozás, mire nézve a’ KK. és RR. már az 1836-ki országgyűlésen a’ következő törvényjavaslatot készítették, ’s iránta a’ mélt. fóRRkel úgy akkoron, mint 1840-ben, süker nélkül váltottak sze­­neteket, mivel a’ mélt. főRR. e’ tárgyat a’ sajtóügy rend­szeres tárgyalására kívánták halasztani. A’ törvényjavas­lat ekképen szól: I. §. Orsz.gyűlési tudósításokat országgyűlési helyen nyomtatás útján akár melly nyelvben minden megelőző vizs­gálat nélkül, mindenkinek, ki ebbeli szándékát az orsz.­­gyűlési testnek bejelenti, több ezer forintra terjedő, akár kész­pénzbeli, akár annyit érő, vagyonbeli biztosságot mu­­tatand, vagy maga helyébe e’summára nézve biztos ke­zest állít, önfelelősége mellett kiadni szabad, olly mó­don mindazáltal, hogy a’ szerkesztő, nyomtató és ke­zeskedés esetében a’ kezes nevei minden egyes hírlapon megjegyeztessenek. II. §. Illyés országgyűlési hírlapokban a’ szerkesztő ál­tal foglaltatott rágalmazás, becstelenités, erkölcstelen elő­adások , a’ közcsend háborgatására vagy törvények iránti engedetlenségre való ingerlés, a’kormánynak vagy hazai törvényes intézetek , vagy egyes személyek szántszándé­kos hazug tudósítás által gyűlöletessé tétele a’ sértett fél­nek magános keresetén felül, a’ mennyire közhivatali sze­mély vagy a’ közálladalom érdeke volna megbántva, a’ magyar sz. korona ügyvéde fölperessége mellett az alább megjegyzett büntetések tárgyai lesznek. III. §. A’ büntetés a’ perbeli és végrehajtási költsége­ken felül az elkövetett általhágás vagy bűn mivoltához ké­pest 3 napi fogságtól 1 évig , és 25 ftnyi elmarasztalástól 1000 ftig, és az elkövetett bűn súlyos volta megkívánván, mindkettőre is terjedhet; azon esetben pedig, ha a’szer­kesztő az érdeklett legnagyobb büntetésben történt elma­rasztalása után ugyanazon bűnt ismételné, a’ fent kiszabott büntetésen felül hírlapjai eltiltásával is bű­ntettessék, a’ perbeli ítéletet pedig, akár marasztaltatik el, akár nem, minden esetre a’ legközelebbi lapjaiban közhírré tenni tar­tozik , mit ha elmulasztana, hírlapjai további szerkeszté­sétől és kiadásától megfosztatik, egyszersmind az Ítélet annak költségén más hírlapok által fog közönségessé tétetni. IV. §. Ha a’per magános személy sértése következté­ben indíttatott, a’pénzbeli elmarasztás a’sértett félnek, ellenkező esetben pedig az ország pénztára részére ítélendő. V. §. Ezen bíráskodásra az országosan összegyűlt KK. és RR., és pedig az illető táblák tagjainak voksaik többsé­ge által 25 tagok, az egyházi rend a’ büntető bíráskodás­ban részt nem vehetvén, a’ világi főRt. közül 4-et, a’ megyék követei közül 16-ot, a’ városok követei részéről 4-et, a’kiváltságos kerületek képviselőiből egyet fognak kijelölni, kik a’ bírói törvényes hitet letenni köteleztetnek. VI. §. Mind a’ fölperesnek, mind az alperesnek szabad leszen ezen 25 személyből álló bíróság akármelly öt tagjai ellen, a’ nélkül, hogy annak okát előadni tartoznék, a’ megjelenés alkalmával kifogást tenni, kik is ezen esetre a’ bíráskodásban részt nem fognak vehetni. VII. §. Az elnököt az ítéletben eljáró bírák magok kö­zül fogják kijelölni, az ítélethozásra legalább 9 tagnak je­lenléte szükséges, az elmarasztásra pedig megkívántatik. 89

Next