Pesti Hírlap, 1843. január-június (209-260. szám)
1843-06-01 / 252. szám
Csütörtök Junius 1.1843. PESTI HIRLAP Megjelenik e’ lap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 írt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 írt pengő pénzbe. — Előfizethethelyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai irirodalomba ’megyék alföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorert petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Vezérczikk: (útrendszer). Országgyűlés.— Főv. utd. Pozsonyi újdonságok. Megyei dolgok: Zala (országgyűlési követek ismét nem választottak). Kir. városok köréből: Szeged (utasítások liberális szellemben). Debreczen (igazolás). Egyveleg: Győr (kikdedovó-intézet). Sárospatak (örökváltság). Eegyesülek és közintézetek. Népkönyvkiadó társulat. Fehérmegyei olvasó egyesület. Játékkert. — Külföldi napló. Szerbia. Nagybritannia és Izland. Frankhon. Törökbirodalom. Hivatalos tudósítások. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Vezérczikk. (Útrendszer.) A’ közlekedési eszközök hiánya, honunk legérezhetőbb anyagi hiányainak egyike , ’s az anyagi hiány kihat a’ szellemire is, mert a’ kettő egymással a’ kölcsönhatás szoros egybeforrott viszonyában áll. Nem azért tehát, mintha e’ kérdés fontosságát teljes értéke szerint nem méltánylanók, ’s fejtegetését, már csak azért is mivel a’ közlekedési eszközökrőli intézkedés fent és alant egyaránt halaszthatlannak van elismerve, korszerűnek, ’s igenis korszerűnek ne tartanak; hanem mivel journalisticában, vagyis a’ napi irodalom mezején a’ korszerűséget leginkább a’ nap eseményeinek tartalma föltételezi, savanyú mosolylyal irtuk le csekély elmélkedésünk czimét, ’s helyi időt tekintve ollynemű érzettel pillantunk az előttünk fekvő üres iv papírra, minőt azon carricatura rajzoló ábrázolt, ki ,,a’ szabad védelem“ czimü rajzában egy foglyot állít elő bekötött szájjal, kihez a’ biró ekkint szól :La défense est libre parlez! Azonban a’ ki nem mehet az menettetik.— Di passi gravior a dabit Deus his quoque finem. — Vegyék tisztelt olvasóink szívesen az egy-két szó figyelmeztetést azon fontos ügy körül, mire nézve a’ mint elvben, czélban egy és egyetemes a’ közvélemény, úgy a’ kivitel részleteire nézve, ha megyéink utasító tanácskozásaira visszatekintünk, talán minden korkérdések között legtöbb határozatlanság, ’s habozás, ’s legkevesb tisztába hozott állapodás valt mindeddig észrevehető. És nem ok nélkül; mert a’ kérdés practicumát, a’ magában is nem könnyen áldozhatót, institutióink, sajátlagos viszonyaink, az ekkorig követett rendszernek különböző sikerrel, különböző eredménynyel történt alkalmazása, ’s a’ törvényhatóságoknak egymás irányában innen eredett igen különböző állása, szerfelett nehezítik. — Mi magunk is akkint vagyunk vele, hogy határozott véleményt mondani alig mernénk, annyi nyomos ellenvetésre akadunk, akár a’ vámrendszert, akár a’ központosítva vezérlett közmunkákat, akár pedig az egyenes adózást vegyük fel az útépítésre nézve elmélkedésünk alapelvéül. A’ közlekedési eszközök theoriása a’ kifejtésnek azon fokán, mellyen jelenleg mindinkább ’s inkább alkalmaztatik, a’ legnagyobb jótétemények egyike, mellyekkel tudomány és ipar az emberi nemet egyesített erővel valaha megajándékozák. ’S igazán arra látszik hivatva, hogy a’ földgolyó képét megváltoztassa, ’s a’ nemzetek közti viszonyoknak olly forradékot adjon, mellyről még nem rég csak a’ legmerészebb gondolkozók álmodhattanak. Ezért terjedt el a’ népek között mindenütt, még a’ szűzvállisták seregében is a’ közlekedési eszközök utáni sóvárgásnak egy bizonyos érzete,melly ellen az alkotmánymentők minden tyrádát sem érhetnek ezért; elterterjedett egyike azon ösztönszerü közakaratoknak, melylyeknek diadala bizonyos,’s mellyek az ismeretes „nép szava isten szavá“-t a’ politicai hit egyik csalhatlan ágazatává emelik. Nem szólunk ezúttal a’vasutakról, mellyekről gondolkozásunk immár ismeretes olvasóink előtt, de mellyek mégis nem egyszer lesznek elmélkedéseink kedvencz tárgyai , hanem csak azon kérdés iránti, elmélkedésre óhajtanánk ösztönt ébreszteni, hogy, miután az országutak építése, ’s tökélesitése minden esetre a legsürgetőbb közmunka, mellyet mellőzhetővé egy-két országos fő vasútvonal egyáltalában nem tehetend, mellyik rendszer vezetend körülményink közt czélta legsikeresebben. Vitatást többé nem szenvedő axiómául teszszük fel, hogy az útépítés költségeihez az adózó népen kívül még másoknak is kellene járulni, mert arról alkalmasint a’ nagy többség meg van már győződve, hogy az e’ részbeni nemesi kiváltság a’ legnyommasztóbb ’s a’ mellett leghaszontalanabb adó, mellyet a’ magyar nemesség önkárára csak kigondolhata. — Kérdés tehát, melly után történjék a’ nemességnek ezen költségekhezi hozzájárulása. Hogy ama’ kedvencz nagy szó, melly által a’ magyar nemesség a’ „nagylelkű nemzet“ melléknév intéseivel , ’s önlelkismeretével is ki szokott békülni (t. i. papiroson; mert hiszen például ns B. megyében az 1830- ki koronázási ajánlatot még most is szedik, az 1832-ki országgyűlési költségeket pedig az adózók pénztára viselte, ’s annak megtérítve máig sincsenek) hogy mondom kedvencz nagy szavunk a’ subsidium a’ közönséges országutak léesitésére nem alkalmazható, azt nem kell mutogatnunk; ’s azért mig egykor talán ezen subsidialis nem annyira rendszernek mint rendetlenségnek lényegét kissé számtanilag is bonczolat alá vennék, csak azon egy tényre figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy mikint Bezerédjnk szokta mondani, a’subsidiumok rendszerén isten áldása nincs; még egyetlen egy vállalat sem jött létre ekkorig tökéletesen, úgy, hogy rajta az ember lelke megnyugodhatnék, mellyhez a’nemzet subsidiumok utján fogott. Legmindennapiabb eszme, ’s a’ köztanácskozásokban, utasításokban is legtöbbször előfordult az ut-vámrendszer eszméje, miszerint azt gondoljuk az útépítés és fentartás bűvszavának, hogy a’ ki után jár, vámot fizessen. Minket az ut-vámrendszernek, mint egyedüli és általános alapnak körülményeink közt czélirányosan alkalmaztathatása iránt némi gondolatok nyugtalanítanak. — Képzeljük magunknak az országot az ut-vámrendszer által behálózva. Minden két mérföldnyi távolságban egy vámház áll. A’dolog, igaz, nagyon egyszerű. A’ gépezet egyszer mozgásba hozatva, magát önerejével untalan fentartandja; pedig Benthan szerint igen jó törvény, a’ melly önmagát végre is hajtja; aztán az is igaz, hogy a’ fizetés aprólékosan történvén, nem igen terhes,’s habár a’gyakori megállmgatás nem épen kellemes időtöltés, de azzal minden nemzeti antipathiánk mellett is könnyen megbarátkozhatnánk, mert az ember örömest megáll minden 2 mérföld sorompó fájánál egy perczenetre, ha ezen két mérföldet 2— 3 — 4 óra és imitt amott egy fél nap helyett egy óra alatt hátratehette; föltéve, hogy hátrateheté, mert vámot fizetni ’s mégis rész után járni, bizony nem a’ legkellemesb időtöltés; — azt sem akarjuk említeni, miképen a’ vámrendszer gyarlóságaihoz tartozik, hogy a’ fizetők tehetségére figyelemmel nem lehet, ’s gazdagot és szegényt koránsem aránylag, hanem egyenlő mértékben ér; ez ha hiba, az emberi institutiók gyarlóságának hibája, mellyet egészen mellőzni semmiben sem lehet; minden esetre pedig csakugyan isten és emberek előtt sokkal igazságosabb volna, hogy a’ gazdag úr is csak annyi vámot fizessen , mennyit a’ szegény paraszt fizet, mint az , miszerint most a’ gazdag semmit , a’ szegény mindent fizet. — De van a’ dolognak más oldala is. Közlekedési eszközöknél, kivált ha (mint minálunk) az élénk forgalmat még úgyszólván teremteni kell, mert még igen sok ember van, kinél mint Spanyolhonban egy utazás Pestre vagy Debreczenbe, valóságos esemény (évenement), mellyről még aggastyán korában is, mint élte nevezetes szakáról regél a’ kandallónál unokáinak; illy országban a’ közlekedési eszközök létesítésénél nagy figyelmet érdemel azon tekintet, hogy azoknak használata ne köttessék olly föltételekhez , mellyek ép azt, a’ min könnyíteni akartunk, a’közlekedést t. i., nehezítenék. Ezért vagyunk mi főképen a’ vasutaknál is a’ status költségem építésnek barátai, mivel ekkor a’ vámszabályzat sokkal alacsonyabb , tehát a’közlekedés könyebb lehet, mint magánosak nyerészkedő vállalatánál. Azonban legyen ez akármint, közönséges utakra nézve a’ dilemma minden esetre áll: vagy magas lesz az utvám, vagy alacsony. Ha magas, akkor a’közlekedést akadályozza; ha alacsony, legnagyobb részét a’vámosok fizetése a’régre emésztendi föl, ’s útcsinálásra alig marad valami. — Lehetnek igen élénk forgalmú vonalokon egyes kivételek, de a’ szabály bizonyosan az lesz , hogy a’ regie a’ jövedelmet jóformán fölemészti, ’s ekkor a’ czél egészen tévesztve van; ismét nem volna miből az utakat fentartani, ’s ezen is beteljesednék, mi a’ subsidiumokon beteljesedett, hogy rajtuk isten áldása nincs. És pedig még egy tekintet járul hozzá. Azt reméljük , hogyha egyszer az útrendszer országosan szabályozva lesz, az útépítést szakértő férfiak kormányozandják, nem pedig alibiztosok, sz.birák, kik nevelésöknél fogva velünk együtt az útépítés technikai részéhez annyit értenek, mint talán a’ biromantia titkaihoz; de különben akármi rendszert fogadjon is el az ország, arról meg vagyunk győződve, hogy a’ mint most állunk, előttünk az ezernyi szükséggel, mögöttünk az általános pénzellenséggel, ’s bennünk azon kétes állapottal, miszerint akarnánk is nem is, de azon erős akarat, melly Cato szerint lehetetlenséget nem ismer , minden esetre még nem sajátunk; arról — mondám—meg vagyunk győződve, hogy ez állapotban útépítésünk minden ágát készpénzzel vitetni nem leszünk képesek , ’s a’ közmunkákat nem fogjuk nélkülözhetni, mégpedig nemcsak az építésnél nem, de sok helyütt a fentartásnál sem. Már most kapcsoljuk ehez az út-vámrendszert, és vegyük tekintetbe, hogy javításainknál oly törvények alkotásán kell lennünk, mellyek minél nagyobb megnyugvást, közelégedést eszközöljenek, gondolhatjuk e ezt elérhetni, sőt nem kell e a dolgot igen nyomasztónak elismernünk, ha a’ föld népe azon tulajdon megyében, mellyben lakik, mellynek hát urait vagy ez előtt egészen maga, vagy jövendőben is nagyrészt ő készitendő, még legtöbb vámot is fizetend; ’s úgy szólván alig léphetend ki udvarából a’nélkül, hogy a’ vámos őt megállítsa, zsebében bár a’ pénz bizony nem mindennapi vendég, ’s mint Catullus magáról éneklő, a’ póknak vajmi gyakran szolgálhat bántalmatlan műhelyül. Nekünk ezen tekintetek nem épen súlytalanoknak látszanak ; ’s a’ mint egyrészt nemcsak czélirányosnak, de sőt nélkülözhetlennek hiszszük, hogy az útvám eszméje, az országos útrendszer egyik alapját tegye, úgy azt egyedülinek nem szeretnék, olly kiterjedésben alkalmazandónak, miszerint a’sűrű vámházak vagy a’közlekedést akadályozzák, vagy pedig csak a’ vámosok kedvéért legyenek jobbadán felállítva , egyáltalában nem óhajtanak, hanem az egész gépezetbe egy hatályos rugó gyanánt igen is felveendőnek, ’s a’többi rugókkal czélirányosan alkalmazhatónak hiszszük. — A’ mint ezt egy másik czikkben kissé bővebben kifejtendjük. — Országgyűlés. Pozsony. Szerdán, máj. 24. A’mai, már röviden közlött kerületi ülés bővebb ismertetéséül még némellyeket szükség közlenem. Napirenden volt az országyülési szabad hirlapokróli tanácskozás, mire nézve a’ KK. és RR. már az 1836-ki országgyűlésen a’ következő törvényjavaslatot készítették, ’s iránta a’ mélt. fóRRkel úgy akkoron, mint 1840-ben, süker nélkül váltottak szeneteket, mivel a’ mélt. főRR. e’ tárgyat a’ sajtóügy rendszeres tárgyalására kívánták halasztani. A’ törvényjavaslat ekképen szól: I. §. Orsz.gyűlési tudósításokat országgyűlési helyen nyomtatás útján akár melly nyelvben minden megelőző vizsgálat nélkül, mindenkinek, ki ebbeli szándékát az orsz.gyűlési testnek bejelenti, több ezer forintra terjedő, akár készpénzbeli, akár annyit érő, vagyonbeli biztosságot mutatand, vagy maga helyébe e’summára nézve biztos kezest állít, önfelelősége mellett kiadni szabad, olly módon mindazáltal, hogy a’ szerkesztő, nyomtató és kezeskedés esetében a’ kezes nevei minden egyes hírlapon megjegyeztessenek. II. §. Illyés országgyűlési hírlapokban a’ szerkesztő által foglaltatott rágalmazás, becstelenités, erkölcstelen előadások , a’ közcsend háborgatására vagy törvények iránti engedetlenségre való ingerlés, a’kormánynak vagy hazai törvényes intézetek , vagy egyes személyek szántszándékos hazug tudósítás által gyűlöletessé tétele a’ sértett félnek magános keresetén felül, a’ mennyire közhivatali személy vagy a’ közálladalom érdeke volna megbántva, a’ magyar sz. korona ügyvéde fölperessége mellett az alább megjegyzett büntetések tárgyai lesznek. III. §. A’ büntetés a’ perbeli és végrehajtási költségeken felül az elkövetett általhágás vagy bűn mivoltához képest 3 napi fogságtól 1 évig , és 25 ftnyi elmarasztalástól 1000 ftig, és az elkövetett bűn súlyos volta megkívánván, mindkettőre is terjedhet; azon esetben pedig, ha a’szerkesztő az érdeklett legnagyobb büntetésben történt elmarasztalása után ugyanazon bűnt ismételné, a’ fent kiszabott büntetésen felül hírlapjai eltiltásával is bűntettessék, a’ perbeli ítéletet pedig, akár marasztaltatik el, akár nem, minden esetre a’ legközelebbi lapjaiban közhírré tenni tartozik , mit ha elmulasztana, hírlapjai további szerkesztésétől és kiadásától megfosztatik, egyszersmind az Ítélet annak költségén más hírlapok által fog közönségessé tétetni. IV. §. Ha a’per magános személy sértése következtében indíttatott, a’pénzbeli elmarasztás a’sértett félnek, ellenkező esetben pedig az ország pénztára részére ítélendő. V. §. Ezen bíráskodásra az országosan összegyűlt KK. és RR., és pedig az illető táblák tagjainak voksaik többsége által 25 tagok, az egyházi rend a’ büntető bíráskodásban részt nem vehetvén, a’ világi főRt. közül 4-et, a’ megyék követei közül 16-ot, a’ városok követei részéről 4-et, a’kiváltságos kerületek képviselőiből egyet fognak kijelölni, kik a’ bírói törvényes hitet letenni köteleztetnek. VI. §. Mind a’ fölperesnek, mind az alperesnek szabad leszen ezen 25 személyből álló bíróság akármelly öt tagjai ellen, a’ nélkül, hogy annak okát előadni tartoznék, a’ megjelenés alkalmával kifogást tenni, kik is ezen esetre a’ bíráskodásban részt nem fognak vehetni. VII. §. Az elnököt az ítéletben eljáró bírák magok közül fogják kijelölni, az ítélethozásra legalább 9 tagnak jelenléte szükséges, az elmarasztásra pedig megkívántatik. 89