Pesti Hírlap, 1845. január-június (418-494. szám)

1845-04-20 / 455. szám

Vasárnap 4M. April. 20. 1845. PESTI HÍRLAP. Megjelenik e’ lap minden héten négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 ft, borítékban 6 ft, postán borítékban 6 ft pp. — Előzd­hetni helyben Landerer Lajos kiadó-tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483­ sz. a., egyebütt minden cs. kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példá­nyok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal’ útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvételnek, ’s egy-egy kis hasábsorért apró betűkkel 5 pengő ki számittatik. Még* teljes számú példányokkal szolgálhatunk. TARTALOM. Kinevezések. Zrínyi Miklós és a­ hadi adó. A’ gyáralapító társaság’ apr. 1­3ki közgyűlése. A’ Nemzeti Újságnak. Törvényhatósági dolgok. Tolna (az újabb kormányrend­szer feletti vita, helytartósági intézmény a'honoratiorok'ügyében.) Vegyes közlemények: Pesti szegény gyermekkórház. Jég­verés elleni biztosítás. Részvénykibocsátás a’ pesti czukorgyár­­egyesületnél. Adakozások az árvaiak és szepesiek’ részére. Nyílt válasz Török Pál urnak és társainak. Külföld. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Ő cs ap. kir. Fölsége gróf C­­­i­r­á­k­y Jánost a’ magy. kir udv. kanczell fiánál, udv. litoknokot kir. tábla-báróvá; továbbá Dőry Gábort tolnamegyei első alispánt, Baloghy Imrét hontmegyei első alispánt, és R­h­é­d­e­y Lászlót Zemplinmegye’ főjegyzőjét kir. táblai ü­lnökökké méltóztatott jegkegy. kinevezni. ZRÍNYI MIKLÓS és a’ HADI ADÓ. I. Midőn a’ vélemények’ harcza erősen zajong, ’s a’ poli­tikai érdekek csaknem minden egyéb tekintetet elnyomnak, midőn a’ nemzet’ intelligensebb része két táborban egymás’ ellenében felkel, akkor nem árt a’ szenvedélyek’ csillapítá­sára ’s határozottabb tájékozás’ nyerése végett visszatekin­teni a’ régi időkre, mellyek a’jövendőnek alakját mintegy varázstükörben sejdittetik velünk. A’ 17-ik század’ második felében egy nagy státusférfi , Magyarországnak akkoron legkitűnőbb fia, gróf Zrínyi Mik­lós — ki közönségesen, hogy nagyapjától a’ szigeti hőstől megkülönböztessék , a’ ,költő' melléknévvel jellemeztetik— a’ nemzet’ aljasodását és lehető újraszületését egy politi­cai röpiratban hű ecsettel festette le. Ezen röpirat azon ha­­zafiság és mély belátás miatt, mellyel íratott, még most is a’ legnagyobb figyelemre méltó , ’s megérdemli, hogy a’ feledékenység’ homályába el ne temettessék. A’ munka’velejét Zrínyi’szavaival adhatjuk elő: ezzel az írással t. i. mulattatik meg, hogy fegyver kell orszá­gunkban; miképen kelljen azt rendelni, tartani, és más sok particularitást is feltalálnunk , ha akarjuk, volenti­nis difficile.“ Zrínyi, miután az élőbeszédben Kresus’ néma fii­jához hasonlítá magát, ki, midőn atyját életveszedelemben látá, szavát megnyervén, felszólala: „ne bántsd a’ királyt’ — a’ törököt említi, ki sárkány’ alakjában, kapóul, az ölében viseli a’ magyar koronát ’), ’s igy folytatja beszé­dét : „Én csaknem mint néma, kinek semmi professióm a’ mesterséges szólásra nincsen, felkiáltok mindazáltal, ha kiáltásommal elijeszthetem azt a’ dühös sárkányt, kiáltván: „ne bántsd a'magyart!“ Szegény magyar nemzet, annyira jutott e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó vesze­delmedben! hogy senkinek szíve ne keseredjék megromlá­sodon! hogy senki utolsó halálodban való küzködésedben egy szót ne mondjon! Egyedül legyek e én örállód, ki megjelent­sem veszedelmedet? Nehéz ugyan a’ hivatal énnekem , de ha az isten és hazámhoz való szeretet reám tette, ime kiál­tok : hallj meg engem élő magyar! Ahol a’ veszedelem ! ihol az emésztő tűz! íme tudományt teszek előtted nagy isten, mindent a’ mit tudok, kiáltok, hogy én tőlem elaludásomért ne kérd elő nemzetem’ vérét.“ Leírja aztán a’ töröknek mindig terjedő hatalmát’s azon körülményt, hogy Magyarországnak senkitől nem lehet várni segítséget, „mert én nem látok —igy szól ő — egy szomszédot is, sem egy idegen nemzetet, melly a’ mi ked­vünkért örömest felcserélje a’ maga békességes voltát a’ mi veszedelmünkkel. A’ vízbe haló embertől fél a’ hajóban ülő is, hogy ötét is belevonja magával.“ De közelebbről is megvizsgálván minden remélhető se­gítségeket, a’ lengyelt, németet, olaszt, spanyolt, francziát, muszkát és angolt, azt találja, „hogy azoktól nem lehet a’ segítség, hogy ők legyenek fundamentoma a’ mi szabadu­lásunknak.“ ’S a’ mit ő a’ francziákról, muszkákról ir, az még most is két század’ múltával nagy részben igaz. „A’ franczia, szerinte, bizonyára hadakozó, dicsőséges, hatal­mas. De az is nyilván vagyon, mikor ’nem magának keres, nem magának hadakozik, nem igen sok jót várhatni tőle. Ehhez képest a’ franczia, ha győzedelmes, eltűrhetetlen, ha nyomorodon, semmirekellő.“ A’muszkákról pedig hiszi, „hogy országuk messze, népük goromba, hadakozásuk sem­mirekellő, vitézségük nevetséges , politicájok ostoba (ez egyben megváltoztak időközben), birodalmuk tyrannus.“ A’ magyarnak tehát nem lehet senkiben bizakodnia , mint ön férfi erejében. És ehhez fordul Zrínyi lángszavakkal, ’s megmondja, hogy fegyver, fegyver, fegyver kívántatik, ’s jó vitézi resolutio. Emlékezteti a’ nemzetet, hogy menedé­ke a’magyarnak sehol sincs; említi az ősök’ dicsőségét, ’s hogy a’ pogány holdnak betöltését senki úgy nem kés­leltette, mint a’magyarok. De ezt nyögve ’s pironkodva vallja meg, mert „dedecom­ est fortuna prior“ csúfsága let­tünk a’ mi nemzetünknek ’s magunknak, ellenségeinknek *) Zrínyi ezt a’ szerencsétlen vasvári békekötés után irta , 1665-ben, melly az ország’ több nevezetes várait a’ töröknek átengedte, pedig, valahonnan valaki jő, prédájává.“ Leírja aztán az akkori magyar védrendszernek nyomorult állapotát , mikor hallják, hogy a’ török nagy készülettel fegyverkezik, akkor későn kezdenek tapodni, kapni kétfelé, hadat, seregeket gyűjteni, ’s minél roszabb, hitetlenebb, tolvajabb volt az országban , az gyűlt össze a’ dobolásra , ’s ismét ki volt ennek hadnagya? ugyancsak szintén illyen, vagy a’ ki jobban megelőzte a’többit részegséggel, garázdasággal, kevélységgel; ki a’maga vitézségének rudimentáit vagy kassai kereskedőkön, vagy kecskeméti tőzséreken , avagy soproni kalmárokon, vagy más szabad városok’ polgárain végezte el, a’ki nem a’jó hírért, névért, becsületért írat­ta magát be a’hadakozásba, hanem hogy ezeket a’fentirt virtusokat jobban is, szabadosabban is űzhesse; a’ ki hogy boszuját valamelly falukra vagy nemesemberre jobban kitölt­hesse , kívánt hadi ember lenni, hogy ezzel a’ titulussal mind módot, mind mentséget találjon vétkeinek. Az illyen hadnak nem kellett olly nagy ellenség, mint a’ török, egy kánikula’ melege , egy februárnak szele, egy éjszakának virrasztása, egy napnak koplalása megrontotta azokat, és semmivé tette. De mivel jobb ennél a’ nemesség? mivel jobb az úri rend ? bizonyára mind egy bordában szőttek vagyunk; egy cseppnyire is, egyik rend a’mási­kat nem csúfolhatja. A’mostani nemes nem gondol­ja meg, micsoda az igaz nemesség, mivel nyerték a’ mi eleink a’nemességet, ’s mivel tartatik meg is. Egy nem­zet sem pattog úgy, ’s nem kevélykedik nemesség­ titulu­sával, mint a’magyar, ’s maga annak megbizonyitására’s conservatiójára — látja isten — semmit sem cselekszik. Fi­aink haszontalanul élnek, vagy otthon atyjoknál, anyjoknál, vagy, ha ugyan derekasan látni ’s hallani akarnak (a’ mint ők mondják), egy magyar ur’ udvarába beállanak és szer­ződnek; ott mit tanulnak ? inni. Mit többet ? pompáskodni, egy mentét aranynyal megprémeztetni, egy kantárt pillan­gókkal megczifráztatni, egy forgóval, egy lódinggal pi­­peskedni, paripát futtatni, egy szóval esküdni, hazudni és semmi jót nem követni. Ha udvarba nem megyen az ifjú, sem hadban, sem végekben, sem idegen országokban vi­tézlő mesterségeket tanulni, tehát vagy prokátorságot pat­­varián —nem az igazságnak szeretetéböl pedig, hanem má­sokat nyomoritani kívánván — tanul, vagy papságra adja magát isten tudja micsoda indulatból. Az urfiak szintén ily­­lyenek, az ital legnagyobb mesterség, és katonaság, ’s mi­nél aljasabb, roszabb lovászokkal ’s kóborló katonácskák­­kal társalkodnak , legnagyobb katonaságnak tartják; aztán, ha húsz esztendőt alig érnek is el, mindeniknek feleség kell; ha tizen vannak is egy famíliában , senki sem tanul jó tudományt, senki nem leszen szarándokká, hogy láthasson, hallhasson, ’s tudhasson abból hazájának valamit szolgálni. Ezek kívánják aztán a’ generalisságot, és ugyanezeknek is kell adnunk, mivel más nincsen jobb. Oh egek! oh isten! miért hoztál ki minket Scythiából, holott talán nem bomlot­tunk volna meg ennyire ebben a’ magyar Campaniában; avagy ha bomlottunk volna is, nem látott volna meg ennyi világ minket, magunk’ roszasága miatt veszni. De ha nincs haszon a’ panaszoskodásban és a’ haszonta­lan fohászkodásban , nyúljunk egy remediumhoz , ha van; van pedig, ha akarunk. Mert ha a’ magunk’ népe, a’ mint most van , ’s mint ábrázoltam, megromlott, mindazáltal ha kérded: kit kívánok, ’s micsoda nemzetet akarok oltalmam­ra ? azt mondom : a’ magyart kívánom.“­­Zrínyi ezután előadja tervét, ’s állandó katona­ságot javasol, négyezer gyalogot­, nyolczezer lovast, becsületes fizetéssel, „hogy a’ vitézlő nép ne kényszerit­­tessék kóborlani, lopni, kijárni, szökni kénytelenségböl.“ Aztán vizsgálja a’ lehető ellenvetéseket; az első, hogy a’ magyar nem bízik magában, hogy rendbe hozhassa magát, ’s maga is megvallja Zrínyi, hogy tisztek’ fogyatkozásában vagyon az ország, ’s fogadjon egy ideig idegent más nemzetből. — Második impedimentuma igyekezeteinek a’ felettébb való szabadságnak vélekedése. Azt tartják a’ mi magyarjaink: non bene de toto libertás venditur auro. Igaz bizonyára is, nincs szebb dolog a’ szabadságnál,­­de viszont a’ kik az illyen militaris disciplinát instituálnak, semmi a’ világon ne­m l­e­sz­en, a’mi az e libertásokat jobban megtartsa ’s conserválja, mintázok. Harma­dik részben igy szól tovább Zrínyi: azt mondom , hogy azt senki egyes ul vagy generalis végbe nem viheti. Kicsoda tehát? az egész ország. Azt mondják, pecunia nervus bel­li. Ezt is meg kell találnunk, mégpedig fogyatkozha­tatlan képen, annyit a’mennyi szükséges; valaki talán azt mondja hogy nincsen, én pedig azt mondom, hogy va­gyon ,­­ vegyük elő, valahol vagyon, ha az oltáron is; mert az isten’ nevéért akarunk vele élni, mint Dávid élvé­ve panes propositionis. Igaz, hogy a’ magyar nemzet nem , olly pénzes, mint más nemzetek; de találunk mindnyájan ,­­ ha akarunk, és istenünkért, hazánkért, feleségünkért, gyer­mekeinkért keressük elő ládáinkból, deputáljuk minden proventusunknak egyik elegendő részét arra. Hagyjunk bé­két egy kevéssé a’ pompának , a’ vendégségnek és sok ha­szontalan épületeknek, a’prémes köntösnek és ezüst ku­páknak és más haszontalan czifraságnak ; csináljunk pra­gmatikát mindenekről, reformáljuk magunkat elsőbben , kik elei vagyunk az országnak, azután az alattunk va­lókat “ — Illy felszólítás után végre ezen szavakkal fejezi be a’ hires vitéz intéseit: „Ha Váradot vissza nem veszszük, ha Erdélyt elvesztjük, ne is hadakozzunk bár azután , hanem vagy most, vagy soha sem; fussunk ki az országból, ha ezt resteljük. Úgy hallom, elég puszta ország van Brazí­liában, kérjünk a’ spanyol királytól egy tartományt, ’s csi­náljunk egy coloniát; legyünk polgárrá.“ — Pulszky F­e­r­e­n­c­z. A’ GYÁRALAPÍTÓ TÁRSASÁG’ ápr. 13-iki közgyű­lése. (Folytatása.) Legfontosabb Deák Ferencz’jeles be­szédének azon része, mellyben igen népszerűen ’s kézzel foghatólag fejtegeté, milly szüksége van a’ gyáralapító egy­letnek a’ védegyletre ’s megfordítva. A’ gyáralapitó egylet ’s a’ védegyesület bárha ugyanazonositva nincsenek is, egy­mást nem hogy korlátolnák ’s gátolnák, sőt akarva nem akarva elősegítik ’s kiegészítik. — Átlátták sokan e’ hazá­ban, hogy gyáriparra mulhatlan szükség van, ’s annak elő­teremtésére minden utat módot meg kell kisérteni. Kérdés jön : miért nem állottak fel eddig is a’ gyárak a’ hazában, holott semmi egyenes akadály nem vettetett azok’ felállásá­nak? felelet, mert nem volt vevője a’ hazai gyártmánynak. Erre többen azt mondták: „jó barátom! egyesüljünk, ’s ígérjük meg, hogy csak honi gyártmányt fogunk viselni, vagy legalább annak elsőbbséget adni a’ külföldi felett, és lesz hazánkban gyáripar!“ — így keletkezett a’ védegylet. — A’ gyáralapító társulat különféle szempontokból szár­mazott; a’ védegylet’ pártolói azt mondták, hogy a’véd­egylet által piacz lévén biztosítva a’ magyar iparnak, siker’ reményével lehet gyárak­ létesítéséhez fogni; ezekhez más nézetű­ek is csatlakoztak,kik nem akarták ugyan magukat még most kötelezni, hogy külföldi gyártmányt nem vesznek, mert nem hitték, hogy honi készítménnyel még most szükségeiket kielégíthessék; de azért szívesen óhajtották, hogy legyen belföldi jó gyártmány, mellyet későbben majd vehessenek, és ezek nem lettek tagjai a’ véd­ hanem a’ gyáralapító egy­letnek. Ki ezen társulatnak becsületes szándékkal lett tag­jává , annak azt kelle reméltenie, hogy e’ társaság által eszközölni segítse, hogy későbben a’ külföldihez hasonló, azzal versenyezhető honi készítményt vehessen, mellyet most még nem vehet , ’s igy későbben ő is tagja lehessen a’ védegyletnek, mellynek most nem tagja, vagy, hogy védegyletre szükség se legyen,hanem a’ nélkül is honi kel­mét viseljen mindenki. (Hangos tetszés ’s éljenzés.) Szóló senkiről sem akarja feltenni, hogy más szándékkal lépett volna e’ társaságba, ’s azt hiszi, hogy e’ két társaság egy­másnak ellent nem áll, sőt, hogy mind egyik mind másik nézetüeket egyazon czél vezeti. Épen olly balgatagságnak tartaná, ha védegyleti tag haragudnék azért, hogy sok em­ber vesz részt a’ gyáralapító társaságban, mint ha valaki azok közül, kik ismét ezen társaságnak tagjai, neheztelne a’ védegyletre; mert minél több lesz a’ gyáralapitási tőke ’s több és jobb a’ honi gyártmány, annál nagyobb kiterje­dést nyer a’ védegyesület; gyáralapítónak pedig szintolly csodálatos lenne boszankodni azon, hogy a’ gyáralapitás’ lehetősége könnyítve ’s gyártmányainak piacza biztosítva van. (Harsogó éljenzés).— Lehetnek emberek, kik a’ véd­egyletet tiszta szándékkal nem írják alá, mert azt hiszik, hogy az azzal járó önkötelezés’ megtartása reájok nézve még most nem lehető ; lehetnek mások, kik a’ védegylet’ formáit nem szeretik, mások, kik azt gondolják, hogy töb­bet árt mint használ, mert ellenzést ’s visszatorlást támaszt ’stb. de ollyan ember nem lehet, ki azt ne akarja, mi a’ védegyletnek czélja t. i., hogy a’ honi készítménynek piacz biztositassék; ’s ha óhajtjuk a’ gyáripar’ felvirágzását, óhaj­tanunk kell annak számára a’ piaczbiztositást is. Tegyünk tehát félre minden balértelmezést; ha valaki a’védegylet iránt vele ellenkező véleményben van, azt szóló sohase tulajdonítja egyébnek, mint annak, hogy formáit nem tartja jóknak; de hogy czélját ’s irányát károsnak tartsa a’ gyár­iparra nézve, az lehetetlen. D. F. beszédének tartalma tehát: 1) hogy a’ gyárala­pító egylet fentartassék 2) hogy a’ választmány tettleges működésre utasitassék, ’s a’ csődre kitűzött határidő’ (máj. 1.) kiteltével azonnal igazgatót, vagyis: végrehajtót válasz­­szon, 3) hogy a’ hibásaknak bizonyuló alapszabályok vál­toztassanak meg, mire nézve azonban Óvatosságot ajánl 53

Next