Pesti Hírlap, 1846. július (701-718. szám)

1846-07-02 / 701. szám

Jún. I0-én szerdán szokás szerint csak az alsóház tart­ván ülést, ebben sir Ch. Na­pier indítványozta az általa behozott bilinek, a’ tengerészet’ ügyének javítására, má­sodszori felolvastatását. Az egész mostani admiralitás (ten­gerészeti közigazgatás) , mond indítványozó, roszul van rendezve , és gyökeres reformra vár. Ajánlja szónok az admiralitás’ lordjainak számát felére leszállítani, azaz, hogy 6 helyett 3 legyen, ellenben az ellenőrök’ számát jó volna hárommal szaporítani. Ing és th­e viscount hajós kapitány (tory) pártolta az indítványt, panaszkodván, hogy a’mostani admiralitástól soha sem lehet kielégítő útbaigazítást nyerni. Corry admiralitási titoknak ellene volt a’ bilinek, melly az admiralitási lordok’ tekintélyének inkább árt, mint használ, ’s ennél fogva inkább káros , mint jó következése lehet. Pechell kapitány panaszkodott az admiralitási hivatalok’ betöltési módja ellen, miszerint inkább politicai tekintetre, mint saját szakbeli képességre néznek. Sir G. Cockburn admiralitási lord ’s egyike a’ legrégibb brit tábornokoknak, a’ bili ellen szólott, ’s az végre 107 szóval 11 ellenében csakugyan el is vettetett. Jun. I6-án a’felsöház igen rövid ülést tartott, mellyben a* londoni püspök panaszkodott, hogy mindinkább jobban szentségtelenittetik meg a’ vasárnap a’ kereskedési és mű­­ipari üzletek által. — Londonban vasárnap nemcsak a’ bol­tok, színházak, hanem még a’ posta is be van zárva. Az alsóházban Goul­burn pénzügyminister jelentette, hogy jövő hétfőn indítványozni fogja a’ jul. 5-én megszűnő czukortörvényt aug. 5-ig megtartani; ezen elhalasztás’ okául az izlandi közbátorsági bili’ tárgyalásának sokáig fo­lyását adó szónok. Ezután, ismét bevégezetlenül, az izlandi közbátorsági bill’ másodszori felolvastatása iránt folyt a’ ta­nácskozás. A’ whigek. hir szerint, addig akarják hozni ezen tárgyalást, mig a’ gabonabill a’ felsöházban keresztül­­megy , hogy ha talán ez ügyben az alsóházban kevesebb­­ségben marad is a’ kormány , a’ felsőház ne bátorittassék fel a’ gabonabillben is leszavazni a’ kormányt. A­­ministerium lelépése iránti hírek elnémulni látsza­nak , s úgy látszik , hogy legalább az évi ülés’ végéig , mi augusztus középén fog lenni, egyáltalában nem számíthatni arra. Kérdés, hogy ekkor is le fog-e lépni. Sokan azt mondják, hogy Peel, mielőtt lelépne, mindenesetre új parlamenti választást akar megkisérteni. PORTUGÁLIA: A’ forradalom mindinkább csendesedik, de még nem szűnt meg egészen. A’ különböző városokban alakult forradalmi junták feloszlottak, ’s a’ tért a’ kor­mánynak engedek át E’ részben a’ santaremi junta azonban kivételt tesz, ’s még mindig keményen áll, 5—6 ezer fegyveres’ élén, követelvén, hogy az 1842-en elbocsátott k­atonatisztek ismét szolgálatba vétessenek. A’ kormány nem állhatott ellen , de mivel azon tisztek igen számosak, elégnek vélte nekiek zsoldot adni, valóságos hivatal nélkül’ A’ santaremi junta ennek hallatára ismét fenyegető állásba tette magát. Santarem a Tajo’ martján van, valami 10 mértföldre Lisabontól, ’s ennél fogva igen félelmes a’ fővá­rosban. Jun. 4-én végre a’ santaremi junta feloszlottnak­­ nyilvánító magát, egyszersmind a’ királynőhöz intézett fel­iratában buzgó hűségi nyilvánítást tett, minek jutalmául a’ hivatalos lapban egy kir. rendelet jelent meg, mellyben az nyilvánittatik, hogy a’santaremi junta érdemeket tőn a’ haza iránt, ’s megbízza azt továbbá is működni, segítvén­ a­ kormányt a’ környék’ lecsendesitésében. Egyébiránt mim­e melett is még függőben van a’ béke a’ santaremi junt és a kormány között, az 1842-ben elbocsátott katonatiszt­­ek visszahelyezése miatt. OLASZORSZÁG: Bolognában több tekintélyes férfi ezek között Gioacchimo Rossini, a’ fényes nevű zeneszerző­ is, folyamodással járult a’ conclavéban összeült bibornokok­hoz, hogy az uj pápát némelly javításokra birák rá a­ pápai kormány, mondatik a’ folyamodványban, a’ nagyhatal­­­mak’előterjesztésére 1841-ben, megismerte a’reformnak több tekintetbeni szükségét. Tizenöt óta, mondatik továbbá­ mindinkább elevenen és közönségesen éreztetnek a’ köz­bajok és szükségek. A’ folytonos felkelések , mellyek et országot háborgatók , bizonyítványai ennek. Kárhoztatva bár a felkelési kísérleteket és erőszakos eszközöket, fel kell ismerni, hogy ezen tények világos jelei az országot sújtó bajoknak. Ezen bajokat leginkább lehet megismerni,­ ’s legjobban lehet megorvosolni, ha tartományi tanácsok hivatnak Ö£sze olly módon, hogy a’ közvéleményt képvisel-» hessék , ’s a’ kormány’ elébe terjeszthessék a’ nép’ kíván­ságát.­­ TÖRÖK BIRODALOM: A’ császár mindennap váratott e hó elején vissza Konstantinápolyba rumeliai és bulgáriai útjából.­­ Hir szerint az egyptusi alkirály’ útja a’ török­­óvárosba már bizonyos , ’s a’ nagyurnak egy követe vára­tott Alexandriába, ki a’ pasát hivatalosan meghívta Kon­­stantinápolyba. Szerkeszti Csengery Antal. 701. szám* (728) Bírói árverés. (2,3) Schwarcz Lajosnak R.Palotán levő háza I. évi julius hó 23dik napján reggeli 9 órakor a’helység házánál tartandó bírói árverés utján a’ legtöbbet ígérőnek eladatni fog. — Költ Pesten jun. 24. 1846. Iiiit­or­ay Sándor urad. ügyész, mint végrehajtó biró. Hivatalos tudósítások. (721) Hirdetés. (2,3) Szabad királyi Debreczen város részéről közhírré tétetik, hogy birtokához tartozó következő ha­szonvételek úgymint: piaczi jövedelem, belső vám a’ külső vásári bizonytalan jövedelemmel össze­kötve, pálinka-méretés, szikgáti cserépvetés, gilányi, Szarvas másképen Ponyvás, Szeles, külső ven­dégfogadók, folyó évi november lső napjától három egymásután következő évekre, folyó évi augustus 6kán a’ városgazdái hivatal szobájában árverés utján a’ többet ígérőknek haszonbérbe ki fognak adatni. A’ haszonbéri feltételek a’ levéltári kiadó­ hivatalnál előlegesen megtudhatók. Julius 0-án 1846. C­s é­v 1­6 k. Sátor­allja-Ujhely városa tanácsa az ottani kereskedő Ringelhan Frigyes ellen, önkérelmére, az 1810. 25. t. ez. 25. §-a szerint csődületet határozván és az illető hitelezik megjelenésére­­. 1846dik évi September 16dik napját tűzte ki; ideiglenes tömeggondnokká t. Kulin Péter urat, pelügyelővé pedig t. Kossuth József ügyvéd urat nevezvén. — Költ Sátor­allya-ujhelyen 1846dik évi junius iödikén tartott tanácsi ülésben. (2 3­­15114. Zala vármegye jelentése szerint Redl Ferencz nagykanisai lakos hitelezőivel barátságo­san megegyezvén, az ellene rendelt csődper biróilag megszüntetettnek nyilatkoztatott. Mi is 1842dik évi august. 2kán 28374. sz. a. kelt közintézmény folytában kihirdettetik. Kelt Sz. György hó 14kén 1846. 19179. Pest városa tanácsa jelentése szerint Gőzön Mátyás hitelezői csődületének határnapja f. évi julius 21 dikére tűzetvén ki, ’s tömeggondnokká Hengelmüller Mihály, pergondviselővé pedig Szloboda Ferencz hites ügyvéd neveztetvén; ugyanez kihirdettetik. Költ Pünkösd hó 19kén 1846. (737)(1) Juhokat a’ viszketeg- és mételytől megoltalmazni. Ilonunk kereskedési czikkei közt első helyet foglal a’ gyapjú, ’s ennek mentül becsesl létét minden juh-tenyésztő önérdekéből előmozdítani iparkodik, minden gyapjú pedig csak akkor legjobb és legtöbb, ha ép és egészséges nyájról nyiratott. Alulirt, mint gazdatiszt, ’s több juh­tenyésztő­ ura­­ságoknál is megfordulván, tapasztalásból tudja, hogy a’ viszketeg és métely, eddig gyógyithatlan nya­­valyáknak számtalan juh áldozatja lett; minekutána azonban alulirt olly orvosi szert talált volna föl, mellétől nemcsak a’ juhok, hanem szarvasmarhák is, ha vele élnek, nemcsak nem eshetnek mételybe, hanem már az ezen nyavalyában sinlődők is kiépülnek, az egészséges juhok pedig viszketegbe soha nem esnek, a’ mit ő már több jeles uraságok, különösen pedig Kiss Lajos udvari ágens ur részére gyakorlatilag be is bizonyitott, valamint maga részére is tett több próbákat, t. i. a’ legroszabb, ’s mé­telyben siűlödő juhokat bevásárolta, és szerencsésen kiorvosolta. Ezeknél fogva szerencsés alulirt tu­datni a’ tisztelt közönséggel, hogy ezen orvosi szer kapható Pozsonban Meer Péter kereskedésében magyar­ulerán a’ koronának által ellenében. Minden 100 darab juhra, egyszeri adag alkalmával, egy font orvosi szer szükséges sóval vegyítve, azonban kevesebb mennyiségben is kapható, netalán valaki kétkednék ezen orvosi szernek erejében, először csak, már a’ mételyben sinlődő barmain segítendő. Vele való élésről­ bővebb tudósítást, vagy személyesen, vagy bérmentes levelek által a’ fentnevezett kereskedőtől kaphatni. Egy font orvosi szernek az ára 1 ft 12 kr. p. p. ........... A­ szegényebb nép­osztálynak, kik hírlapokat nem olvashatnak, legnagyobb szükségük van az említett gyógyszerre, azért is kéretnek a t.­ez. telki atyák, hogy híveik anyagi jólélők végett azt szó­noki székükből köztudomássá tennék. _____________Olasz Antal gazdatiszt. Sopron-győri gyorskocsizási hirdetmény. Miután a’ gyakori felszólítások és a’ körülmények a’ kisebb városoknak Pestteli összeköttetését sürgősnek alolitott egylet a’ közönségnek ezen kivonatát teljesítendő, mai naptól fogva hetenkent há­romszor u. m. vasárnap, szerdán és pénteken egy gyorskocsit küldend Győrbe, honnét az kedden, pén­teken és vasárnap Sopronba visszameend. . . .. A’ felvételi hely Sopronban, a’ szokott helyeken t. i. a’ „rozsa és „magyar király czimű vendéglőben Győrött pedig az „arany bárányban“ leend, a’ hol a’ felvételt rendes levélhordó kezelendő kötegek, apróbb szállítmányok és minden megbízások a’ nevezett fölvételi helyeken fogadtatnak el a’ legolcsóbb és legpontosabbb felügyelés mellett. Helyek ára egy négyüléses fedett kocsiban Győrbe és onnan vissza­égö pénzben. Egy hátulsó hely 2 ft 24 kr. I Kocsis melletti ülés 1 ft 12 kr. elöülés 2 ft — . Külön kocsi bármelly napon és óraban 12 ft. Sopron júniusban 1846. _ (7084 (3­3) A’ soproni polg. gyorskocsi-egyesület. (3,3) (738) Nyilvános óvás.­­ Gróf Gsáky Sándor ’s illetőleg zártömegének gondnoksága részükről, néhai méltóságos gróf Gsáky Károly ur özvegye született Papée Erzsébetn­ő nagy­ságának, a Hírlapok és debreczen-nagy­váradi Értesítő útján közhírré tett, azon szándéka ellen, miszerint elhunyt férjének Bihar megyében keblezett, inándi uradalmában levő egész ménese eladására folyó évi július 16-ra árverési határidőt tűzött ki, addig is mig ez iránt felterjesztett alázatos folyamodásukra leg­felsőbb határozat érkeznék, nyilvános óvás létetik, és a’ mennyiben a’ tisztelt özvegy grófnőnek néhai férjéről maradott ingó javakbani szabad rendelkez­­tetési joga csak a’ valóságos szerzeményeknek az ősi és egyéb h­elyre-pótolandó javaktóli elkülönözé­­sü­ktől ’s ez utóbbiaknak jelesül: a’gróf Batthyány Ferencz féle 196,415 ezüst forintnyi hitrebizott ha­gyományi öszvegnek is előleges kimutatásától és kellő biztosításától feltételeztetnék; — ez iránt min­den venni kívánók, nehogy a’ tisztelt özvegy grófnőt tulajdonilag nem illethető javak vásárlása miatt meg­­károsittassanak, ezennel figyelmeztetnek. Uetrich Miklós, mint gr. Csáky Sándor zártömegének gondnoka. (74°) Hirdetmény. (1­ 3) A’ Székes-Fehérvárról Zimonyba vezető posta- és országaiban, t. Fehér megyében helyhezett tinód­­bogárdi helységben ujonan épült fővendégfogadó és korcsmáltatási minden jogok , évi September 15kén több évekre árverés utján a’ többet ígérőnek haszon­bérbe ki fognak adatni, mellyre a’ haszonbérbe venni kívánók illő bánatpénzzel ellátva meghivatnak. — A­ szerződési pontok addig is előre a’ családi főgondnok­­. Kenessey Pál urnái megtekinthetők.___________ (730) Birka-eladás. (3, 3) Jászberényben 1200 darab — nagyobb része anyabirkákból álló — tenyésztésre alkalmas nyáj, tőkéstől, vagy tetszési mennyiség , kívánatra részle­tekben is szabad kézből eladó. — Bővebb tudósítás adatik helyben a’ posta-hivatalnál. (675) Malmok haszonbérlése. A’ primás-érsekségi érsek-újvári 13 kerekű, ugyszinte itt a’ nyárhidi 4 kerekű malom, mind hét­teje a’ Nyitra-folyón a’jövő 1847. év kezdetétől szá­mítandó három évre újabb haszonbérbe lévén ki­adandó ; mire f. évi julius hava 20-ka de’c’.őszi óráiban itt Érsek-Ujvárott az uradalom irodájában nyilvános árverés fog tartatni: a’ vállalkozni szán­déklók tehát, kik jó erkölcsökröli bizonyságon kívül elegendő vagyonbeli biztosságot képesek előmutatni, a’ kitűzött , határnapon és helyen jelenjenek meg. Költ Érsek-Ujvárott junius 2-án 1846. Az érsekségi javak igazgatósága. elő­ Csőd. A’ budai casino egyesületnél a’ vendéglői állo­mást , mellyhez lakás és egyéb jótétemények kapcsolvák — elnyerni kívánók, az igazgatóságnál jelentsék magokat. ____ __________ (705) (2, 3) Grünn Jánosnál Szegeden épen most jelent meg és Pesten, Eggenberger J. és fia, Hartleben és Altenburger, Emich Gusztáv, ’s ál­latok minden hazai hiteles könyvárosnál kapható : A’ latin nyelv ékes szókötése. A’ honi ifjúságnak segédkönyvül irta Vass József, kegyes szerzetbeli áldoz és közoktató. Szeged, 1846. 8rét. 130 l. borit, fűzve 30 kr. p. p. Kiadót azon édes remény táplálja, miszerint kedves szolgálatot tesz a’ nevelés és közoktatás­nak, midőn (az 1844diki II. t. ez. rendeletének kö­vetkeztében is forró részvétre számítva) a’ két test­vérháza t. ez. köz és magán oktatóinak becses figyel­mét e’ munkára tisztelettel felhívja, mellyben a’ latin nyelv­ tisztaság, ékesség, és szóbőségen kívül, a’ a’ különös nyelvsajátságok, a’ körmondattan, a’ levél, elbeszélés ’s párbeszéd-szerkesztés , a’ latin és függelékül a’ magyar hangm­értéktan is, a’ latin és magyar verstan elemei, a’ növendék-korhoz alkal­mazkodva, tiszta, szabatos nyelven s tárgyavatottan adatnak elő.— E’ hasznos kézi könyvet szemelvények zárják be a’ latin remekírókból, magyar nyelven. (699) (2, 3) Csődület. A’ felső-magyarországi bányapolgári egyesület­nél, a’ phönixhutai hutaellenősi állomás 400 po­ntnyi évfizetéssel, szabad lakással, fa- ’s gyertya illet­ménnyel megürülvén, mind azok, kik arra hivatást éreznek, felsóllittatnak, hogy a’ hulászat, jelesül pedig érczkémlés (Probierwesen) körüli jártasságukat kimutató hiteles bizonyítványokkal ellátott folyamo­dásaikat folyó 1846dik évi September 1-je napjáig mazgos csikszentkirályi és krasznahorkai gr. Andrássy György, cs. kir. kamarás és Sáros megyei főispán ő nagyságánál nyújtsák be. — Költ a’ bányapolgári ül­­nökségnek 1846. évi junius 4-én tartott üléséből. (739) 6 v . (1,2) vas. Alulirtnak tudomására jutván, hogy neve alatt több rendű hamis váltók keringnek, ezennel óvást tesz, ’s figyelmeztet mindenkit, hogy miután alulirt soha semmi nemű váltót ki nem bocsátott, ’s el sem fogadott, — az illy hamisított ’s nevére utánzótt váltókat senki meg ne vegye, ’s azok, kik talán jó hiszemmel hasonló hamis váltóknak birtokába jöttek, kiadott pénzüket a’ büntetést érdemlő ’s áltatok is­merhető, vagy a’ kezelés utján kipuhatolandó váltó­­hamisitón keressék. — Veszprém, jun. 24-én 1846. Cseresnyés István, t. nemes Veszprém megye főszolgabirája. (696) Épen most jelent meg (28­3) Heckenast Gusztáv pesti könyváros- és kiadónál váczi utczában 15. sz. a. és minden hiteles könyvárosnál kapható. Ujdon-ul Magyar szavak tára, melly a’ hazai hírlapokban, uj magyar könyvekben tudományos és közéletben előkerülő ujdon kifeje­zéseket, mű- és más legújabban alakított vagy fel­élesztett szavakat foglalja magában. Összeszedte Királyföldy Endre. 12rét. fűzve 1 ft p. p. A’ közép kor történetei. Irta Miss I­ajos. 8rét. fűzve 20 kr. pengő pénzben. „Ypsilanti" czik­kű kereskedésben Pesten több 1000 db kész fehérnemű mindenféle férfi, asszony és gyermek-fehér­­ruhákból álló, lepedők, párna és dunyhaezi- fák ’s asszonyi öltönyök ’stb. ajánltatnak. A Sabotinát váltó garasokban, Pesten, Ujbecsén, Aradon, Veszprémben, Mosonyban, Nagyszombatban, Pozsonyban, Miskolczon, junius Tisztahúza 23 (pesti m.) 250—300 19 (pozs. m.) 120—140 19 „ „­­120 -19 „ 150-160 18. „ „ 140-215 16. „ „ 198—254 19. „ „ 180-200 3. „ „ 135-140 Kétszeres Rozs -----------160-180 100-110-------­—110 - -80 - 130-140 115—200 124-144 120-145 ---------- 148-158 114-118 ----------- 138-152 104-112 120-125 110-115 90- 95 Árpa Zab Kukoricza — 140— 105-107 130-150 56- 60 55-60 -72 — -60- - 65 -70—74 100-105 64-88 82—105 70-73 -----------74-79 -105-49- 50 95- 100 85- 90 75-106 FÖLDRAJZI TANITÁS a’ tanuló ifjúság’ számára, sok kérdésekkel és feladatokkal szó- ’s írásbeli megfejtésre. 8 rét. 3 füzet egy kötetben. Kötve 1 ft p. p. Statuspapirosok és részvények árkelete. Bécs, junius 23káp 5 pcent. st. köt. Ili /» ft. p. 4 pcent st.köt. 100*/»ft. 3 pct.st.köt. 74'/* ft. 1834ki st köt's (500f) 770 ft. 1839kl (250 ft) 309»/,. ft. 65- 70 1839kl (50ft) 61'/. ft.­­ Bankrészvények darabja 1580 ft. Pesti középp. vasút (100 ft) 95*/­ ft. Nagy­szombat­ (100 ft) — ft. Pesti lánczhíd-részvény. (100 ft) — ft. — Gőzhajó részv. (500 ft.) 695 ft.­­ Eszterházy-sorsjegy 58 ft. p. p Donavizálás. Budán julius 1 jén 8 ór. regg. 8' 10" 90" 0 fölött, Kiadja Landerer Lajos,

Next