Pesti Hírlap, 1846. október (753-770. szám)
1846-10-20 / 764. szám
Kedd 764 October 20. 1840. PESTI HÍRLAP. TARTALOM. Orvosi jelentések *’ fenséges nádor’ egészségi állapotáról. Hivat. közrem. Névváltoztatás. Felelet a’ plebejusnak czikkeire. Erdélyi or azásgyülés. Törvényhatósági dolgok: Bihar (a’ közgyűlés’ folytatása). Vegyes közlemények. Az iparműkiállitási díjbirálatok’ eredménye (vége). Külföld. Dunaszállás. Hirdetések. MAGYAROrSZÁG és ERDÉLI. Tizenkettedik orvosi jelentés: Nádor ő cs. k. főherczegsége’ egészségi állapotáról. „Folyó hó’ 16-ik és 17-ike közötti éjen bekövetkezett nyugalmasb egészségi állapota e cs. kir. főherczegségének, az egész tegnapi napon át — legtöbb kórjelenségek’ enyhültével — folyvást tartott; ’s a’ magas beteg késő estig a’ körülményekhez képest jól ’s vidorul érzé magát, ámbár a’ test’ erejének állapota még sok kívánni valót hagyott. 17- röl 18-ikra forduló éjen a’különben nyugalmas álom, a’ gyógyszerek’ működése által többször félbeszakittatott. 18- án reggel ő cs. kir. fensége’ egészségi állapota a’tegnap reggel tapasztalttal majdnem egyenlő.“ Budán, octob. 18-án 1846. Reggeli 9 órakor. Stáhly m. k., Dr. Steinmasser m. k., Dr. Würtler m. k. Tizenharmadik orvosi jelentés: „Folyó hó’ 16-ról 17-re járó és’ folytán beállott nyugalmasb állapota e cs. kir. főherczegsége’ egészségének , az egész tegnapi napon át szakadatlanul folyvást tartott ’ — ’s minthogy a’ magas beteg majdnem minden bajtól mentve maradt , állandóan vidor volt, ’s az erők bár kis mértékbeni, de mégis legörvendeztetőbb gyarapodást nyertek. 18-ik és 19-ke közötti éjen át e cs. k. fensége nehány félbeszakasztással jól aludt; ma reggel valamivel jobban érzi magát ’s erőben észrevehetőleg gyarapodottnak találtatik . Budán , October’ 19-én 1846. Reggeli 9 órakor. Stáhly m. k., Dr. Steinmassier m. k., Dr. Wür 11 e r. ő cs. kir.ap. Fölsége a’ kalocsai főkáptalanban megüresült kanonokságra Körmöczy Miklós miskei plébánost, továbbá a’szatmári káptalan’ tisztib. kanonokjává Varga István szinye-váraljai plébánost érdemesíteni legkegy. méltóztatott. cs. kir. ap. Fölsége csikaploczai Lázár Imrét, az erdélyi k. udv. kanczellariánál számfeletti udv. titoknokot, valóságos udvari titoknokká kinevezni legkegy. méltóztatott. Az erdélyországi k. udv. kanczellaria Issekutz Adeodat, számfeletti udv. fogalmazót, valóságos udv. fogalmazóvá mozditá elő, Filtsch József díjtalan fogalmazó gyakornoknak pedig a’ díjpénzt ajánlotta meg. A’ nmlrgy magyar kir. helyt.tanács kebelbeli kiadó-hivatalánál néhai Frenreisz Vincze és Galsay István’halálával megürült irodai hites jegyzőségre Lajkó János és Nagy Sándort, ezen hivatalnál járulnokokat, a járulnoki hivatalra pedig Bohn Benedek és Hirt Jánost nevezte ki. ő cs. kir. Fölsége Leyrer József pesti könyvárus’ vezetéknevének „Lantasy“-ra változtathatását kegyelmesen megengedte. (B-P. H.) _______ Felelet a’plebejusnak „egy aristocrata és modora“ czimü czikkeire. (Sept. 30-kan). Vannak ogy egyének, kikkeli érintkezésben nyerni nem — csak veszteni lehet; illyennek tartom a’B—P. Híradó’plebejusát. Ez azonban a’ nyilvános életnek azon kellemetlen oldala , mellyet csak kevésnek jutott jó szerencséje kikerülhetni, ’s igy nem nagy baj. Miután azonban arról, mit eddig csak gyaniték, legközelebbi czikkei által tökéletesen meggyőződtem , hogy t. i. a’ plebejus nem más , mint azon plastron, mellynek háta mögött a’ B—P. Híradó’ vezére — igen legális módon szokott vívni, czélszerűnek láttam nehány szót intézni hozzá, azon reményben — hogy a’ háta mögött levő is meghallandja. Nem czélom azonban azon térre követni plebejus urat, mellyen három hosszas czikkei forognak , t. i. a’ nyers személyeskedés’ terére — ezen téren mesteremnek ismerem. És igy csak nehány szót szóltadok, részint a’ plebejus urnak feleletül, de főkép’ másoknak felvilágosításul. Ámbár én is úgy kezdhetném ezen soraimat, mint a’ plebejus ur, ki azt mondja, hogy mielőtt születtem ? rég’ elitélt egy irgalmatlan elmeélű? író, sőt azt is mondhatnám, hogy két-három— és több irgalmatlan elmeélü iró ítélte el őt születése előtt, ’s ez annál könnyebb volna, mert, a’ plebejus ur* módját követve, nem szükséges az irót megnevezni; nehogy azonban megint azzal vádoltassam általa és t. barátom a’ B.P. Híradó’ vezére által, hogy „rész vitzeket“ csinálok, és hogy azok (mit nem igen tudok öszszeegyeztetni) hat héti utamban, melly idő alatt, különféle comfort között ?! „több nevezetes elméjű magyarjainkkal* társalogtam, ragadtak volna reám, — mire ismét azt mondhatnám, hogy a’ méltóságos barátom és a’ plebejus úr, alkalmasint nem voltak illy— elmés társaságban, — de mondom , nehogy ismét illyenekkel vádoltassam — egészen komoly akarok lenni. Most tehát a’ dologhoz. Mindenekelőtt constatirozzuk a’ helyzetet, hogy áll a’ partié ? A’ plebejus úr azt látszik hinni, vagy legalább azt állítja, hogy tollamat megbántott hiúságban eredt boszuság vezérlé, és ebben igen csalatkozik. Mi a’ hiúságot illeti, legyen szabad megjegyeznem, miszerint azon igénytelen észrevételeimet , mellyeket a’ plebejus úr czáfolgatni méltóztatott, nem azért irtana, hogy észben tehetségeimmel, mellyeket igen csekélyeknek tartok, tündököljek, czélom egyszerűen csak az volt — politicus elleneink’ eljárásáról rémi igazságokat mondani, sőt még ezt sem tevem azon hiszemben , mintha valami újat képzeltem volna azokban, hanem csak, mert azt tartom, hogy, körülményeink között, az igazságot eléggé ismételni, nem lehet. Dicséretet tehát senkitől sem vártam, elvbaráttól nem, mert azt természetes részrehajlásnak nézném, a’ plebejus úrtól nem, mert azt — méltóztassék megengedni — hízelgőnek nem tartanám. Megbántott hiúság tehát nem lehetett, mi tollamat vezérlé, de boszuság még kevésbbé, mert ha lángoló haragja lecsillapulana, maga a’ plebejus úr is átlátandja, hogy ártatlan czáfolatait komolyan nem lehet állítani bármilly boszuság’ okainak, annál is kevésbbé, mert azokban olly nem érdemlett dicséretre is akadtam, mellyet érdemeimen felülieknek vallok, mint p. C. midőn czikkelye személyemről ezeket mondja: „Sajnálom, ha ezen elfogultságban megmaradna, mert úgy ellenzéki celebritás ’s igy, a’ most forgásban levő fogalmak szerint, fényes popularitás válhatnék belőle, hanem valóságos nagy hazafi sohasem.“ Már kérdem , hogy vezérelhette volna ezek után a* megbántott hiúság tollamat, miután én , bár törekvéseimnek nem czélja , érdemeimet és tehetségeimet sokkal túlhaladó megtiszteltetésnek tartanám , azok közé számíttathatni, kiket az ellenzék’ celebritásainak neveznek, ’s kiket a’ plebejus ura’ valódi hazafiakkal ellentétbe állít. Sem hiúságnak tehát, sem boszuságnak állításaimmal a’ legkisebb dolga sem lehetett; hogy tehát mi vezérelte légyen tollamat, azt alább leend szerencsém kifejteni. Kérkedésnek mondja a' plebejus ur azon állításomat, melly szerint, a’ francziával, gyönge kritikát a’legjobb hízelgésnek tartván, a’ plebejus ur’ czáfolatira feleletet nem tartottam szükségesnek; — hogy tehát meggyőződjön a’ felöl, hogy ez nem kérkedés, hanem a’ legnagyobb szerénységgel is megfér, nehány szavait idézendem, mellyek egyszersmind annak megmutatásául is szolgálandanak, milly logikával szokott az igen t. plebejus ura döngölgetni, és milly könnyű lett volna azokat megczáfolni, ha szükségesnek láttam volna. Minekutána azonban mindenekelőtt rövid kívánok lenni, egykét állítását czélomra elegendőnek tartom. Legelöl is ezeket mondja rólam, és ezekre építi többi okoskodásait.“ A’ gróf, mint első szavából rá ismerhetni? azon iskolához tartozik, mellynek alaptana, hogy a’ kormányok csak sebek a’ társadalmi testen, mellyeket fájdalom kiirtani nem lehet, de törekedni kell minél szűkebb hatáskörre szorítani; „mert —és itt kérem a’ nyájas olvasót : figyelmezzen azon logikára, mellyel ezen állítását bizonyítja) mert — legelöl is azzal kezdi, hogy a’ t. gróf' (D. E.) „legyünk őszinték“-je csak ollyan diplomatikai szójárás , mit akkor szoktak használni, mikor jégre akarják vezetni az embert . Tehát abból, hogy én gr. D. E. ezen szavait „legyünk őszinték“, diplomatikai szójárásnak mondom, azt következteti a’ plebejus úr, hogy én a’ kormányt sebnek tartom a’ társadalmi testen ’stb, miből ismét sok mást következtet ellenem; vagy pedig , midőn azon állításomra, hogy az ellenzéknek „éljenzése igen gyönge csáb és ellensúly azon ingerek’ ellenében, mellyeknek elleneink alávetvék“, azt feleli: „De hát nincsen-e minden országnak hivatalnokokra szüksége, és igy nem természetes-e ezen ellensúly.“ Igen is plebejus úr, vannak minden országnak hivatalnokai , csakhogy azokban , kivévén az absolut kormánymű országokat, valamennyi pártból választatnak. Milly könnyű volna ezekhez olly megjegyzéseket tenni, millyenekkel a’ plebejus úr’ utósó czikkei bővelkednek: „hallott, de meg nem emésztett mondás“ vagy pedig „ezt Bentham (szegény öreg! hát te mit vétettél a’ plebejusnak ?) chinai argumentumnak mondaná.“ De már mondám, nem akarom a’ plebejus úr’ modorát követni, csak „döngölgessen“, jól teszi, ez által csak mondásomat igazolja, és hivatalos készségét mutatja , mit igen tudok méltánylani. Hiszen ha isten megtart, remélem, még sok olly politicus fog „döngölgetni“ mint a’ plebejus ur. ítéleti tehetségem’ nagy botlásának mondja a’ plebejus ur , hogy midőn egy részről pártdührel vádolom, más részről egy helyütt ezeket mondom róla: „tüzében néha urának barátit sem kíméli“, melly utósó állításomat pártatlansága’ világos elismerésének mondja. Lássuk tehát, van-e ebben több igazság mint a’ többi állításaiban. A’ plebejus úr pártját, mint előbbi czikkemben tulajdon szavaival bebizonyítottam, csak a’ miatt támadja meg, „hogy a’ világosan ellenkező véleményünket nem igyekszik megrendíteni“, hogy „nem tudja magát az ellenzéki tanulatlanságok’ befolyása alól emancipálni“, „hogy* félszerepet játszik, hogy „hol a’ kormánynak hol az ellenzéknek vigyorognak.“ Az olvasóra bízom tehát megítélni, valljon esen működése pártatlanságot bizonyit-e ? vagy inkább a’ legnagyobb türelmetlenséget és pártdühöt ítéljen ezek szerint gr. D. E. levelezőjének logikájáról, mellyel vezérének nagy megelégedésére „döngölget.“ Illegalitásnak nevezi, és egy halmaz nevetséges indokoknak tulajdonítja azon szavaimat, miszerint a* plebejus ur, ki olly irgalmatlanul „döngölgeti“ az ellenzéket és kárhoztatja annak tanait, nem régiben épen olly túlzó liberális szellemben működött, mint a’ mi ilyen sui disant conservativben ir mostaniban. Ez és azon állításom, miszerint a’ plebejusi levelek’ szerzőjében könnyen ráismerhetni a’ devalvatorra, azon vádpontok, mellyekre leginkább kívántam felelni. Midőn a’ plebejus urat mint politicust és csupán mint illyet, — mert mint magános emberrel semmi dolgom, — és annak elveit bemutattam a’ közönségnek, czélom nem volt más, mint az, hogy a’ plebejus ur is részesüljön legalább egy részében azon felelősségnek, melly azokat terheli, kik a’ politicai pályán legális szándékhoz illő nyíltsággal járnak el, megszüntetni azon „mysteriumot“, mellynek árnyékában, gyanúsításokkal és személyeskedéssel vívott okok’ ellenében, és politicai bajaink’ legnagyobbikát, a’ pártok közti ingerültséget iszonyúan növelte, úgy látom, ezért nem értem — de ez nem az én hibám. Ennyit a’ szándékról, mi a’ módot illeti, bár nem tartozom azok közé, sőt roszalom azok’ taktikáját, kik mindenkit, ki előbbi véleményétől, ha még olly csekélységben is eltér, politicai étszökéssel gyanúsítanak, mindazáltal nem akarom ezen elvet annyira kiterjeszteni, hogy politicai bajaink’ legszomorubbikát és legcsúnyábbikát, a’ valódi politicai desertiót is illegalitásnak tartsam megnevezni , mert a’ nyilvános életben nem ismerek olly valamit, mit tenni nem volna illegalitás, de mit megnevezni az volna. A’ közügyelleni bűn a’ közönség’ ítélete alá való. Ez rövid feleletem a’ plebejus ur’ hosszú és ismert modorú megtámadásaira. Ennyit eljárásom’ igazolására; mi a’ plebejus ur’ elménezkedéseit és személyeskedéseit illeti,’azokra nincs feleletem. Mielőtt azonban tollamat letenném, néhány szót kívánok szólani t. barátom gróf D. E-nek, a’ plebejusi czikkek alá irt észrevételeire vonatkozólag. Azt méltóztatik mondani e nagysága, miszerint nem látja szükségesnek állításaimra felelni, mert azokat könyvekből szedtem össze,s igy én vagyok az adós nem ő nagysága. — Sajnálom, hogy nem viszonozhatom a’ complementumot — mert azt bizony nem hiszem, hogy ezen „witzet“ könyvből szedte volna. Eddig azt tartottam, hogy az állítások’ igazsága ad azoknak fontosságot, nem az, hogy honnan veszi a’ szerző; fiatal ember azonban mindig tanul. T. barátom’ ezen naiv ideája Voltairnek egy mondását juttatja eszembe, mellyet főkép’ azért hozok fel, hogy nagyságod’ mondását igazoltam, ha azt méltóztatnék is hinni, miszerint a jelen perezben úgy forgatom Voltaire’ összes munkáit, hogy szinte a’ szoba porzik benne „La necessité de dire quelque chose , l’embarras de n’avoir rien à dire, font dire des choses fort simples (Voltaire másképen fejezi ki magát, hanem á tout seigneur tout honneur) même aux gens d’esprit.* A’ mi azt illeti, hogy, mint nagysága mondja, igen érdekes látvány, hogy’ küzd az aristocrata plebejusi fegyverrel, és hogy replikáz a’ plebejus aristocrata modorban, méltóztassék elhinni, ezt jobb lesz mások’ ítéletére hagyni — nagyságod igen érdekelt a’ dologban! Nehogy azonban azt higgje, barátom, hogy feleletet akarok kicsikarni tőle, mit, úgy látszik, igen nagy megtiszteltetésnek tartana, engedje meg kijelentenem, hogy ez koránt sem szándékom, sőt hogy igen örvendek annak, miszerint mostanig csak illy kis megjegyzésekkel méltóztatott felelni, mert hiúságomban, megvallom, azt hiszem, hogy méltóságodnak nehéz volna ügyét védenie. — Gr. Andrássy Gyula, Erdélyi országgyűlés. XV. Országos ülés. (Folytatás.) Ujegyházszék’ követe nem emelne szót, ha az az 1841—ki határozat épségben fenmaradna; igy azonban előterjeszti, hogy az orsz. hadvezéri hivatal’ betöltésének kérdése, jóllehet 1790. óta már olly sokszor tétetett a’ fejedelem’ és ország’ rendei közt egyezkedés’ tárgyává, megoldást még sem nyert. Szóló ezt annak tulajdonítja, hogy az említett kérdés igen egyoldalúlag és nem minden vele elvárhatlanul összekapcsolt tárgyakkal vétetett fel. Ő ugyan