Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-08-02 / 123. szám

K 1 b 7­ll gti 5 Szerda Megjeletik e' lap minden nap, hétfőt kivéve. Félévi előfizetés a'két fővárosban házhozhor­­dással borit. nélk. 6 frt 30 kr., a' kiadóhi­vatalból elhordva 6 ft, postán borítékban he­tenként 6-szor küldve 8 frt, 4-szer küldve pedig 7 ft 12 kr peng.— Előfizethetni Pes­ten, szabadsajtó-utczai szabadsajtóudvarban 585. sz. a. a’ kiadóhivatalban, egyebütt min­ PESTI 123. VITRY AD MmMKMáAMI példányokkal folyvást szolgálhatunk. JICS" Teljes számú Angustis 2. 1848. éec­s. postahivatalai­. — Aj intr. khvíz­iómba ’s egyéb ki­r. tartományokba kőidétől kívánt pé­ld. iránt a’ megrendelés csak a' bé­csi os. főposta-hivatal utján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, 's egy R 4-szer hasá­bozott apró betüjki serért, vagy ennek helyéért 5 pengő kr., a’ kettős ha­jába sorért pedig 10 pengő kr sláautatik. Hivatalos rovat. A „Közlöny“ után.­­ Hivatalos rendeletek, kinevezések és értesítések. A hadü­gyminiszer tudatja a hatóságokkal, hogy a ke­m­­berekből kiküldendő nemzetőrség tisztei száma és fizetése iránt­­a ahhoztartás végett értesittetni fognak, é­s hogy ezen tisz­ai teknek fizetése, ha kimozdittatnak, rangfokozat szerint, ugyan­is az, mi a honvéd tiszteké stb. — Baldacci tudatja, hogy valamint a honvéd zász­ ll lóalljakhoz besorozott orvosok, úgy a nemzetőrséghez megvá­­­l­­asztott orvosok is tiszti rangot kapnak. Öltönyük a nemzet fő őrseregi tisztekéhez hasonló stb. § —A keresk. minister Ató­d­r­ás­z­i Jenő sárhidi 30-adi lő őrt helyben 30-adi írnokká nevelte. Értésemre esett, miszerint a puskamüvesek a nemzeti őr- 08 seregnek eladás végett olly lőfegyvereket készítenek, mely­el­lyeknek használata veszélyes, mim hogy azokhoz részint égé­sé­szén próbátlan csöveket, rész nt ollyakat használnak, mellyek )d hosszas elhanyagoltság vagy rozsda által úgy elgyöngültek, )d hogy romlottságuk ellen semmi biztosítékot nem nyújtanak. :3 Ezen a puskaművesek által a nemzeti őrseregnek eladás végett is alkalmazott lőcsöveknek nagy része különböző hadszertárak- iit­bán hibáik végett mint avult vas adatott el. Lőcsövek sür­­ög­gető keresése s azon körülmény, minélfogva jókat nehezen is kaphatni, nyerészkedő embereket polgártársaik veszélyezteté- ha­sóvel arra birt, hogy ezen csöveket újaknak látszó lőfegyve­­e­­rek készítésére használják. S minthogy a nemzeti őrsereg kü­­lön­­önös könnyűségű lőfegyvereket óhajt, tehát a hosszas hasz­on­nálat által úgyis megtágult Üregű s elgyöngült vasú lőcső, ám még könnyebbre reszeltetése által a kívánságnak megfelelt­en ugyan, de egyszersmind ellenállási sajátságából annál többet el is vesztett. E gyöngült vascsövek használata azonban a nem­és­zeti őrseregnél annál veszélyesebb, mennyiben nemcsak a tu­nuu­lajdonos maga, hanem azok is, kik a rendben mellette állanak, e7 veszélyes következéseknek vannak kitéve. Hogy tehát jövőre ifi, minden illyetén veszélynek czélszerűen eleje vétessék, azt rendelem , hogy az itteni puskaművesek által készült minden 151 lőfegyver az itteni vártüzérségi kerületnél kettős töltésű lő­­ig próba alá vétetvén, ezen próba kiállása után a lőporüregen áia alól próbabélyeggel elláttassék. Figyelmeztetek ennélfogva is minden lőfegyvervevőt, miszerint illy bélyeg nélkül semmi fel lőfegyvert ne vegyen. Hogy mégis a nemzeti őrseregtől eddig im megvásárlott lőfegyverek is megpróbáltassanak, a nemzeti őr­­t98 sereg főparancsnoksága utján a szükséges intézkedéseket im megteendem, minélfogva ezen lőfegyverek a budai várt szór­­­ba­ségi kerületnek lőkisérlet végett részenként átadassanak. Bu­sh­dapesten, jul. 30. 1848. — Mészáros Lázár hadügym. Nem hivatalos rész. Pest, aug. 1-jén. Valódi calamitas bécsi szomszédainknál, hogy náluk xk az alkotmányos közélet majd minden tulajdonai hiány­os­zanak. A bécsi ministérium politicája ép olly titok most, mint av vala márczius előtt, s a mi belőle tudomásra jó, annak­­S8 szelleme irányunkban egészen a régi. A bécsi alkotmányos lét ép olly régi, mint a monar­­­ho chia többi részeié. Tudják a bécsiek, tudja a dynastia, y/L Németország, Ausztria, Olaszország, tudják még ellen­es­ségeink is, mit akarunk mi irányukban; ministériumunk oq politicája — mellyhez állását is kötötte — nyílt, határo­­los­zott, ezt minden lapjaink köztudomására juttaták, ha kell m ii tudni, a világnak is. A bécsi ministériumnak s a bécsi kormánypártnak, ha Sil­ illyés létezik, hol keressük mi közlönyét, mellyből politi­­k 83 cáját irányunkban ismerhessük. Mi szorgalmasan s nagy figyelemmel kisérjük a„Wie­ :Ia­ner Zeitung“ mint félhivatalos lap nyilvánításait, de a b­­lód­ból ugyan az ember eligazodni nem képes. Leltünk ott nyilatkozatot, mellyet Józsika Miklós ha­tni rátunk szórni szóra lapjainkba igtatott, hol állásunk, vi­­­xe­szonyaink, jövendőnk tiszta s mély felfogással ollykép itt tárgyaltatok, hogy ha ezen alapot a bécsi kormány elfo­­gadná, a testvériség kölcsönösen áldáshozó malasztinak­ban nem állna útjában semmi. Azonban „esti lapja“ ugyanazon hírlapnak folyvást­tott közöl dolgainkról tudósításokat, még pedig állítólag ma­­(3 gyár­tok­ból Kertész Ede név alatt, mellyeket a legellensé­­l üg­yesebb indulat s csak vérárulás mondathat el felőlünk. Mert ha azt állitaná rólunk, hogy külpoliticánkban )(t­ ujonczok, habozók, sőt azt is, hogy ügyetlenek vagyunk, Ad , kik tán roszul tájékozván magunkat , hibásan keressük is­­­ szövetségeseinket. Ezt megbocsátnók. De hogy gonosz­ad hitüleg járnánk el, hogy nem volnánk őszinték, barátság­od külszíne alatt ámitók volnánk, ezt állitni s ministériumunk kis eljárását kétértelműnek bélyegezni, ez valóban már nem ús tévedés, ez rosz akarat. Tekintsenek be bécsi szomszédaink, kiket politikánk a birodalom irányában érdekel, a válaszfelirati viták me­netére. Avagy ha ministériumunk politikája kétes , ha­bozó , nem határozott, vagy ámító volna, miért fogott volna az ellenzék annyi elkeseredéssel , gyanúsítással vivni; miért kiáltotta volna fejére a ministériumnak a Metternich-politica folytatását; miért támadja meg a mi­­nistériumot épen a birodalom irány­ábani politicájáért min­den jog­ és mérték felett. S midőn az ellenzék lapjai nem kímélik a ház tekintélyét, feledik a törvényt, s a ház vég­zését nemzeti bűnnek, a nemzet compromissiójának ki­áltják ; midőn lapjaikban az izgatás minden fegyvereihez nyúlnak elég kényelműen , ez tán jele a kétértelmű, ha­bozó politicának, mellyet ministériumunk bevallott, s mi­hez állását kötötte ? Ministériumunk példátlan őszinteséggel bevallá poli­­ticáját. S ők e nyilatkozatnak nem járnak utána, hanem e helyett egy tudósítóval iratnak czikkeket, ki mérget szi minden virágból, s feladatul tűzte ki magának, hogy szom­szédunknál minden könnyen hivőt ellenünk lázítson. Ebből támadnak aztán a legmulatságosb hírlapi állí­tások, hasonlítva azokhoz, mellyek talán itt Pesten, lehet, egy órában h­atnak, s ministériumunkról elmondatnak . Míg a Népelem-radi­állap megtámadja a ministériu­­mot, hogy az egyszerre kiállítandó 40 ezer katonát félig rendezve Olaszországba indítja azonnal pihenés­i állapo­­dás nélkül Radeczky seregéhez, s itt hagyja veszni az al­­dunai vidéket , addig a bécsi félhivatalos lapban a tudósító ellenkező­leg csak­ csavarja a ministeri nyilatkozatot a képviselő­házban. Mindketten egyenlő jó szándékkal járnak el ministé­riumunk politicájának előadásában. Épen egymástól ta­nulhatják eljárásuk helyességét, s láthatják ebben, mint ha tükörben, hogy a hiba nem a ministérium őszinte po­­­liticájában, de magyar közmonda szerint az ő májukban van ! Egyik szerint a ministérium megcsalná Magyarországot. Másik szerint megcsalná a dynastiát és birodalmat. Ám veszekedjenek tehát együtt a világ végéig. A ministérium addig, őszintén támogatva a képviselő- és felsőház nagy többsége által, haladni fog határozottan a megkezdett ösvényen, készen mindig barátságos szövet­ségre, békés kiegyenlítésre, ha végsőkre kényszerittetnék is, bátran hivatkozhatik a nemzetre, bátran isten és vi­lágra, mert nyilt, őszinte s határozott politicát jelölt ki, melly az érdekek kölcsönös kiegyenlitésében lehetségessé tegye a közbéke szilárdulást, s utósó esetben megszerezze nemzetünknek igazságos harczra az istennek győzelmet adó kegyelmét. —­ss. Levelek a Szászságból. VII. jul. 21-én 1848. A szász főkerületekbeni tett utamból irom önnek e leve­let. A hangulatot mindenütt meglehetősen egyformának találom. A szászok féltik nemzetiségüket és helyhatósági jogaikat. Engedje meg ön, hogy ennek kimagyarázása végett, a dologba egy kevéssé mélyebben ereszkedhes­sen­. A szászoknál még mindig megvan a magyarok elleni régi gyűlölség, mellynek előidézésére és táplálására az eddigi viszonyok egészen alkalmasak valának. A kasztok­­nyomta szász polgár vagy paraszt szemközt állott az urias, henyélő, tehermentes nemességgel, s az a politikai, mint társasági életben telibe kerekedett. A szász a nemességen csak kevélysége és gyülölsége által boszulhatta meg ma­gát , igen — ő akkor sem hitt a dölyfös aristocratának, ha ez valamikor, bárminő okból, neki hizelkedett. Azon szójárás forog a szász nép száján : „hogy a magyarnak soha sem kell hinni.“ — Ehhez járult nehány évek előtt ama szerencsétlen nyelvharcz. Bár forgassa az ember a dolgot, mint akarja , de azt csakugyan meg kell vallani, hogy nem vola eszélyes, a nyelvkényszer hiedelmét csak külszinleg is felkölteni. Semmire sem olly féltéke­nyek a népek, mint nyelvekre nézve. Most már fel van­nak ingerülve, s semmi mértéket s határt nem ismernek azon a törekvésükben, hogy magukat e részben biztosít­hassák. A szászok az utóbbi erdélyi országgyűlésen hozott nyelvtörvénynyel a kormány által magukat az országos rendek ellen kegyeltetve lenni szemlélték. Ők értették, hogy ezen kormány irányában újra igen nagyon leköte­leztelek, melly nekik megengedte azon jogot, hogy nyelvük a kormányi helyeken is elismertetett. Illy han­gulatban fogadta a szász most már azon hirt, hogy a ma­gyarok önálló magyar ministériumot nyertek, s az uniót, melly által Erdély és igy a szászok is a magyar nemzeti kormány hatósága alá jövendenek. Hogyan — kiáltanak ők szorongva és elámulva, — egy nemzeti magyar kor­mány alá? A régi gyülölség azonnal fölébredt s vele együtt a felfokozott bizalmatlanság. Ehhez járult azon kormány elvesztésén a fájdalom, melly eddig a németeket és polgárokat utalmába vette. — Hiába emelték fel sza­vukat egyesek a szászok közt, hiába mondák földjeik­­nek: „ne mindennapi mértékkel mérjétek az utóbbi nagy eseményeket; a magyar lerontotta a régi korlátokat, le­tette a dölyfösséget. Maga is polgárrá jan. Jobbágyait szabadokká tette. Ő testvérünkké akar lenni. Nyelvét, ha­­bár mint állodalmi nyelvet elismertetni kívánja is , de az egyház , iskolák, községek s családi körökben a német, oláh szláv,­német, oláh és szláv maradhatand.“ Ők ezen szavak értelmét fel nem fogták, ők úgy vélekedtek, hogy a magyar nem jószántából, hanem legjobb esetben is dics­vágyból engedte el a robotot; a nyelvet illetőleg pedig, hogy érzelmeit olly hirtelen meg nem változtathatta. Úgy van,­­ a szászok közti tudósok úgy gondolkodtak s gon­dolkodnak még mindig, hogy nyelvük, a német-szász nyelv is szinte, mint második státusnyelv, megállhatna. Állításuk tüzében olly messze mentek, hogy ők Erdélyre nézve még egy harmadik státusnyelvet elfogadtak volna, tudniillik az oláh nyelvet. Lássa ön, röviden ebben áll összefüggése amaz ide­­genségnek, mellyel a szászok a Magyarországgali szövet­ség iránt viseltetnek. Ez a megosztott népérdekek gyü­mölcse. Egy olly idegenség, melly, a népek közti eddigi súrlódásoknál fogva, mennyiben ezek egymással nemcsak a különböző nemzeti, hanem az egymással legnagyobb el­lentétben levő társasági elveknél fogva is szemközt állot­tak , természetes volt. Fájdalom­ a talpkő, a magyar ko­rona alatt levő népvegyületet illetőleg, mindnyáj­ukra nézve a társasági üdv egy közös elvéhez , most már na­gyon későn találtatott meg , a jog- és teheregyenlőség r­épén a szászok, sokkal inkább a szokás és mindennapiság emberei, semhogy ezen közös szabadság , ezen egyenlő­ség és testvériségben­ hitet magok és környezetökre nézve hirtelen felfoghatnák, kik közt eddig csak az ellenkező uralkodott. Ha már most ezen barátságtalan hangulat a szászok közt olly közönséges — kérdezni fogja ön, miáltal kü­lönbözteti meg hát magát az unió-barát Brassó és Seges­vár, a fekete-sárga Szebentől s annak párthíveitől? Az­által, hogy amott több értelmes és előrelátóbb emberek vannak, s hogy ezeknek könnyebben sikerült és sikerül­hetett , az aggodalmakat lecsillapítani. De ezen aggodal­mak megszüntetve egészben nincsenek. Ezek Brassóban és Segesváron úgy, mint Szebenben, a szászok nemzeti önállásukróli képzelődésében vannak gyökerezve, továbbá annak mintegy megszokásában, miszerint azt hiszik, hogy ők a magyarok megtámadásainak mindig ki vannak té­tetve. Szeben nyakasabban viselte magát, mert a bécsi hivatalnokok és katonaság fekete-sárga szellemének job­ban ki volt tétetve, ezenfelül Szeben a Magyarországgali egybeolvadás következtében sok helybeli érdekeit fenye­getve látja. Főkép a főbb hatóságok eltávolítása által. Brassónak ellenben a kilátás egy vasútra nagyon hízelgő. Mi pedig Segesvárt illeti, ott úgy találtam, hogy Gosz Károly személyes tekintete tartja fenn az egyensúlyt. — Ne higgje ön azonban, hogy Gosz Szebenben valamit te­hetne. Szeben a maga dühében, legpróbáltabb tekinté­lyeit földhöz sújtotta. Egy olly szász , ki egy városban, vagy szász kerületben magasztaltatik, rendesen a testvér­kerületben csak irigy vagy féltékeny gúnyra talál. A szá­szok közt kisszerű cantonli szellem uralkodik. Ők a sza­badságot és hasznot, csak maguknak, saját városuknak, saját kerületüknek és testületöknek akarják. Ők egymás közt egyenetlenek. Volt alkalmam tapasztalni, hogy ezen szellem , nemcsak ő rájuk magukra, hanem az egész or­szágra nézve is ártalmas. A szászok kisszerű érzelmei és törekvései, egy magasabb szempontjai felemelkedés, ter­jedelmesebb hazaszeretet és egy hatalmas társulat iránti érzelemnek útjában állanak. Szemléltem továbbá eleget, mikép ezen kisszerű szellem a szászokat azon képzelődés­hez bilincseli, hogy ők még most is 170 vagy 180,000 lé­­leknyi szászokkal, hivatva vannak , a státus mellett stá­tust képezni; sőt hogy magokat a státus felibe is emel­hetik , mennyiben ők a köztök lakozó magyarokat és oláhokat politicailag idegeneknek tekintik. Valljon másutt — kérdeznem kelletik — mint a szász ezükkörü politicai láthatáron, feltalálható-e s találhat-e tetszésre ama kalandszerű gondolat: az oláho­kat, mint negyedik politicai nemzetiséget, Erdély­ben, a magyarok, székelyek és szászok mellé helyez­tetni ? A nemzetiségek eddigi háromsága Erdélyben, ta­­liter qualiter csak kivihető volt, a­mennyiben mindenik nemzetnek külön földterülete volt, és azon saját jogvi­szonyokkal bírt, mellyek szerint mindegyik nemzet tes­tülete magát, még­pedig szorosan elkülönözte. A ma­gyar azt kívánta, hogy az ő földterületén, mindenki mint magyar, a szász, hogy nála mindenki, csak mint szász bírhasson politikai jogokkal, így a székely. Most, ha az oláh is közibek akar lépni, szükség, hogy először is kizárólagos saját területtel bírjon, saját tétele és hatá­sának, mint saját nemzet, érezhetővé tételére. Már az­tán honnan kellessék venni ezen territóriumot ? Valljon azon kerületek képezzék-e ezt, mellyek lakosainak több­sége oláhokból áll ? Az esetben a Szászföld felé , Oláh­földdé , és sok ezer szászok politikailag oláhokká lenné­nek. Úgy van,­­ az oláhok minden kerületekben és he­lyeken , magokat, mint nemzetet, kerületet és községet külön kívánok választani, és a népszám szerint képvisel.

Next