Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-09-12 / 158. szám

Kedd Megjelenik •’ lap lakása nap. Wtfőt kitek* Félévi előfizetés a’két filvároson házhozhor­­dással bérit. nélk. 6 frt 30 kr., a kiadóhi­­vatalból elberdva 6 ft, postán borítékban he­tenként 6-szor küldve 8 frt, 4-szer küldve pedig 7 ft 13 kr peng.— Előfizethetni Pes­ten, szabadsajtó-utczai szabadsajt­á udvarban 885. st. a. a’ kiadóhivatalban, egyebütt min-Lro 158. PESTI HÍRLAP September II. 1848. éra fc pertRÉvUM. — Ál wtr. kiteli­kaka '» egyéb kitti. tartaaiayekka küldetni kiránt pád. iránt a* metreadek* csak a‘ bé­csi cs. fépesza-hivatal ltján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ha egy 4-szer hasábozott apró betftjü sorért, vagy­­ ennek helyéért 5 pengő kr.? a’ kettős ha­sába sorért pedig 10 pengő kr­­ámittatik. Előfizetési felhívás a „Pesti Hírlapi f. évi october 1-ső napjával kezdődő évnegyedi (october-decemberi) folyamára. Előfizetési dij Budapesten házhoz küldve 3 ft 45 kr, a kiadó­hivatalból elhordva 3 ft 30 kr., postán hetenként 6-szor küldve 4 ft 30 kr, kevesebbszer küldve 4 ft 6 kr pengőben.­Az előfizetés elfogadtatik Pesten, a kiadóhivatalban (szabadsajtó-utcza, szabadsajtó udvar 583. sz. és minden kir. postahivatalnál. Pest, sept. 11-én. Ma tiz órakor vegyes tanácskozmány tartatott, melly­­ben a bécsi küldöttség, eljárásáról előlegesen számolt. Hir szerint az összes ministérium lemondott, tárczáját István főherczeg kezébe tevén le. Szükségtelen magyarázgatni az ezen változás­ okozta megdöbbenést. Mi lesz már? Minő hatalom fogja az igazgatás gyeplőit tartani és vezetni időközben ? Ki fogja a leendő ministériumot alkotni, és kikből fog az alakulni ? Olly kérdések , mellyekre talán a most délutáni 6 órakor tartandó nyílt gyűlés adand némi felvilágo­sítást. —z— (Gróf Széchenyi Istvánról.*) Részint vad, részint szennyes érzetek szokták azon űrt meg­szállni, mellyet a kebelből elköltözött kegyelet hagy. A kegyelet — szép és magasztos tettek e hatályos tényezője — ha a nemzet kebeléből távozik, busitó s szomoritó ; mert a jelennek a multtaki legszebb összekötő fonalai metszetnek el, úgy él azon szálak is, mellyeknek tovább fonása a jelennek a jövendőt biztositja. Az érdemnek leg­szebb jutalma s egyik legnemesebb rugója veszve van. Fájdalom, nálunk újabb időben kegyelethiány sokképen s nagy mértékben mutatkozik. Azonban mégis remélem: nemzetem nagy többségében van még elég kegyelet arra, hogy az, mi a Tizenötödik Márczius 151. számában **). Gróf Széchenyiről áll, közbotrányt okozzon. Gróf Széchenyitől én, régi és hű bajtársa, ollykor napszámosa is, már évek óta gyakran vagy inkább több­nyire véleményben, s eljárásban eltértem, különböztem. Meg jön tehát az elvrokonság köztünk többként ingatva. A személyes barátság azonban remélem nem. — Én leg­alább annak érzetét híven tápláltam keblemben. Mindig nagyon fájt nekem , hogy magam előtt sem tudtam, s nem a világ előtt mentem­ azt, miként ő e közelebbi évek­ben , olly ügyet, mellynek sokáig volt buzgó harczosa, s olly személyeket, kik a jó ügynek mindig hiv bajnokai voltak s maradtak , gyöngédtelenül támadott meg. Nem tagadom azon hitemet, hogy Széchenyi a jó ügynek, mellynek ő előbb olly roppant sokat használt, később — bár használni akarva — sokat ártott. Azonban expiálta ő e bűnét. Honához hiv szi­ve, honáérti keservében tört meg. S e ke­serv a hite szerint már eltávolithatlan azon veszély bor­zasztó látására nehezedett reá, melly veszélyt események szerencsétlen összeütközése, gyalázatos pokolbeli ármány s részünkről, sokszerü megvetett lépés s­eszély-hiány, idézett­e honra. A csapások legborzasztóbbika érte őt, s hogy ez őt érte, s épen most érte, midőn hajdani ereje s tevékenysége által olly sokat használhatott volna, nagy csapás e honra nézve is. És az e csapás feletti bu­s az annyi hálát érdemlő férfi iránti meleg részvét helyett, gú­nyos és goromba szavakkal támadják meg őt, gyanúsítás, hazugság s rágalom fegyverét használva. Ha a czikkíró hiszi azt, mit irt, hogy t. i. Széchenyi nem beteg, úgy én alacsony rágalmazónak nyilatkoztatom őt s mindenkit, ki azt merné állitni, hogy Széchenyi ké­pes lehetne hona ügyét bármikor is, s annyival inkább a vész óráiban elhagyni, s a veszély elől megszökni, vagy épen a bün­kodolta gaz reactió vétkes és gyalázatos,­­ pártfogására vetemedni. ■ Ha pedig a czikkiró, tudta s hitte a nagy csapást, melly Széchenyit érte, úgy iránta s barátai és családja iránt rut kiméletlenséget követett el, csaknem gunynyal szólván olly szerencsétlenségről, melly minden miveit s el nem vadult kebelben, részvétet s annak érzetét ger­jeszti, miként társadalmi s erkölcsi kötelesség illy körül­ményben, a dologról minél kevesebbet szólani. Van, hála az égnek, remény , hogy honunk nagy polgárát, lélekben s testben épen, nem sokára visszanyerendjük. Addig minden igaz magyar, fájdalmas részvéttel kisérendi sor­sát. A kérdéses czikkre nézve pedig, méltán kiált fel: „Szegény oroszlány , mire jutottál ?“ Wesselényi Miklós. (A küldötts­ég bécsi útja.) Csak rövid jegy­zést kívánok tenni a Bécsben volt országos követség eljárása körülményeiről, a­mennyiben az t. i. nyilvánosan történt. Én a titkok titkát nem tudom, sőt azt sem vizsgálom, mikép akar utat mutatni a reactió, a camarillák sírszagú elemeinek az égő kunyhók fáklyavilágánál, kik az események színhe­lyén túl, a háttérben működő gépezetet és a koczkahányó kezek cabalisticus mozgásait látják, szóljanak titkot, és intsék a nemzetet. Én csak azt mondom, mit szemmel látok. Bécsbe menve, Vácztól Pozsonig , csaknem az egymásból folyó tisztelgések köszöntő részvétét élvezők. Egész éjjel, a zenészek és hangászok erdő melódiája fölött, hatalmasan mozganak az álgyuk a Duna habjain és partjain. Pozsony hallgatva fogadott, de harsogó éljenzések közt bocsátott el. Bécs felé közelítve, megvallom , néhányunk mellé szoronga, mert mikép tudva is van , azt hitették volt­ el velünk, hogy Bécs nem barátunk. Ez néhány fizetett hírlap és rosz­szélű utczai mephistók műve volt. Én a Bécsbe bejutás és kiocsálá­­somat, ama remegésből, kedélyem legüdvös v­éleményei közé számítom, annyira jól esett nekem , hogy a németek minket, magyar testvéreiket, mindenütt rokon kebellel fogadtak, irá­nyunkban mindenben szívélyesek , előzékenyek és kedvezők voltak. Megérkezésünk estvéjén, a democrata párt fejeinek, fák­lyás zenét vitt az aula , a munkások kíséretében. Elsőben Borosch követ és aztán többen szóltak a nép ezreihez. Bo­­roschnak az anyját is bemutaták a népnek , melly azt végte­len „hoch lobé“-vel üdvözlé, mig az agg nő reszkető kezeit ég felé emelve, fija szavait a népre hulló könnyeivel pecsétle meg az ablakból. A szónoklatok fölött népszerű színezet om­lik el, és belőlük a meggyőződés mélységéből a szabadság gyöngyei csillámlanak fel. Bécsben a democraticus elem nem csupa napi tünemény többé. Folyó hó 7-kén ministereink, kik két hét alatt nem jut­hattak a királyhoz, följelenték az országos küldöttséget, ő felsége 8-kora órát adott a hozzámenetelre, de az tudva levő ürügyök miatt megváltozott. Ezen reggel már plakátok jelen­tek meg a mi érdekünkben. Délután nagy zene volt a Dom­­mayer kávéházánál, melly épen tőszomszéda a király schön­­bruni lakának. Mikor mi magyarok néhányan bementünk, német testvéreink körülfogtak. A beszélgetés csakhamar lel­­kesültséggé magasult. A részvét nőttön nőtt. A hangászkar a rákóczi indulóra gyújtott. Egyik pattogós csárdás a mási­kat érte. Éljen, bravó és taps­zaj közt zúgott még a „mar­­seillaise“ is, hogy bát amúgy csak rezgenek bele még a csá­szári ablakok is a szomszédban. Az­nap, néhányan az aulát is meglátogatták, és az kitűnő szíves barátsággal fogadta a mieinket. A democrata club némi dolgainkról felvilágosítást kért, és azt szerencsénkre egy igen értelmes és a dolgokhoz jól ér­tő férfi*­ adá meg. Jelen volt ezen gyűlésben a hölgyclubból egy küldöttség is, és kitűnő figyelemmel hallgatta a magyar előadást. 9-dikén reggel a képviselőháztól kiszabott idő már lejárt, de a küldöttség, a mi jó királyunk iránti végtelen tisztelete, bizalma és ragaszkodása miatt az utózó próbára is elszánta magát. Miniszerelnökünk már reggel a schönbruni palota lép­csőin állott, bebocsáttatásért zörgetendő. 12 óráig semmi tu­dósítást sem kaptunk, midőn fájdalmas elkeserültséggel fel­kerekedtünk, és száz egynéhány bérkocsival egyenesen a ki­rály udvarára hajtattunk. A nép köszöntő szerencse­ kivonata közt már az előteremben voltunk, midőn a királynak beje­lentettek. Mi láttuk ő fölségeket szemtől szemben. A válasz, mellyet kaptunk , tudva van. Királyunk igen jól néz ki. Ő fölsége, a királynő szenvedni látszik. Én legalább nem igen láttam nőt, kinek alakján kitünőbb vonásokban honolt volna a levertség, szenvedés és fájdalom. Ezen czafrangtalan találkozásnál senki sem ismert volna rá a czeremóniás magyar nemzetre. A bámulásig egyszerű ruhája küldöttség ridegül teljesité kötelességét. Egyetlen szava nem hallatszott a lelkesedésnek. — V. J. Azon beszéd, mellyet az országgyűlés nevében a képvi­selőház elnöke f. évi sept. 8-án Bécsben ő felségéhez koronás királyunkhoz intézett. „Felséges úri Az Erdélylyel egybeolvadott Magyarhon nevében jövünk felséged eleibe, melly a felséges uralkodóház iránt századokon át tántorithatlan hűségének érzetében méltán megkívánja, hogy az ország jogainak sértetlen megtartásában koronázott királya által támogattassék. *) Kovács Lajos, Ferdinánd volt felségednek uralkodó házából az első, ki­nek Magyarország , s Leopold , kinek Erdély önkénytelen, szabad akaratából fejére téve királyi szent koronáját. Magyarország nem fegyverrel meghódított tartománya, hanem egy olly szabad ország, mellynek alkotmányos szabad­ságát, önállását és függetlenségét felséged koronázási esküjé­vel biztositá és megpecsételé. Azon törvények által, mellyeket felséged folyó évi április 11-én legfelsőbb királyi jóváhagyásával szentesített, a nem­zetnek régen hőn táplált kivánatai teljesittettek. És ezen a nemzet megnyugodva, régi hűséggel s a szabad­­ság­ kölcsönözte kettőztetett erővel készen állott, a több oldalról fenyegető veszélyek közepette, felségednek trónja fentartására. Most Magyarországnak több részein pártütés van, melly­nek vezérei folytonosan nyíltan azt állítják, hogy az uralkodó háznak érdekében és felséged nevében ütöttek pártot, és zen­­dültek fel, a magyar nemzetnek felséged által ismételve tör­vényileg biztosított szabadsága és önállása ellen. A magyar hadseregnek egyik része, az ausztriai monar­­chia érdekében, Olaszországban vérzik , s a csatatéren dia­dalbabérokat arat, addig, míg ugyanezen seregnek másik része arra izgattatott, hogy az ország törvényes kormányának az engedelmességet mondja fel. Azon pártütésnek, melly Magyarország alvidékein a békés falvakat porrá égeti, ártatlan asszonyokat és gyerme­keket a barbár népek szokásait túlhaladó kínzással végzi ki, mint szinte azon pártütésnek is, melly Magyarországot Hor­vátországból ellenséges beütéssel fenyegeti, sőt már Fiumét, a magyar kikötőt és a szlavóniai megyéket is, minden leg­kevesebb ok nélkül el is foglalta— mozgató rugója nem lehet más, mint azon reactionális törekvés, melly magának czélul tűzte ki, Magyarország törvényes önállását és a népnek sza­badságát megsemmisíteni, s a felséged dicsőült ősei, magá­nak felségednek koronázási esküje következtében szentesített törvényeket széttépni. A magyar törvényhozás felségednek felszólítására, a haza védelme végett már két hónappal ezelőtt összegyűlt. És most kívánja e nemzet, hogy felséged a törvényhozást nagy mun­kájában, királyi méltóságának egész súlyával támogassa azon törekvésében, melly törekvés a haza megmentésére lévén irá­nyozva , felséged királyi trónjának sértetlen épségbeni fen­­tartásával ugyanazonos. Ennek következtében a magyar nemzet nevében kérjük felségedet. Méltóztassék sikeresen rendelkezni, hogy az ellenség előtt jelenleg nem álló magyar hadseregek rögtön Magyar­­országba bevonuljanak , s a ministérium rendelkezése szerint honvédelmi kötelességöket vitézül és híven teljesítsék. Parancsolja meg felséged, királyi kegyelme elvesztésének és a törvényes büntetésnek súlya alatt, hogy mindennemű hadsereg, melly Magyarországban van, a pártütők ellen— bárkinek nevét és zászlóját bitorolják is — a magyar törvény fentartásának és az ország védelmének kötelességét ponto­san teljesítse. A magyar nemzetnek elhatározott szándéka, a horvát és magyar nemzet között fenforgó nemzetiségi és beligazgatási kérdéseket még jelen országgyűlésen, az egyenlőség, testvéri­ség, szabadság és közös alkotmányosság alapján megoldani és kiegyenlíteni. Horvátország jelenleg katonai zsarnokság alatt van. És ez­által Horvátország polgárai megakadályoztatnak, törvényes kivonataiknak a magyar törvényhozás eleibe leendő juttatásában. Tegyen azért felséged sikeres rendelkezéseket, hogy a horvát nemzet eme zsarnokság alól felszabadítva, sza­badon nyilatkozhassék. A pártütőleg elfoglalt szlavóniai me­gyék és Fiume pedig azonnal visszaadassanak. A magyar nemzet nem kételkedik, hogy létezik egy rea­ctió, melly czélul csak önhasznát tűzte ki, és hogy ezt felsé­ged nemcsak eltávolítani, de a büntetendőket meg is fogja büntettetni. Kívánja a magyar nemzet, méltóztassék felségednek a magyar országgyűlés által már felterjesztett törvényeket ki­rályi jóváhagyásával szentesíteni , és a nemzet körébe Buda­­dapestre azonnal lelőni, és a törvényhozásnak s az alkot­mányos kormánynak működéseit királyi jelenlétével ön ma­­­gas személyében gyámolitani és vezérleni. Felséges úr ! a magyar nemzet életének jelen perczei annyira fontosak, hogy e hű nemzetre a halogatások jelenleg a legkárosabban hathatnak. Alattvalói hűséggel kérjük azért felségedet, hogy kívánatainkat teljesíteni , különösen pedig Magyarországban haladék nélkül megjelenni, annál inkább méltóztassék , minél bizonyosabb az, hogy ezen kérésünk teljesítése nélkül a bizodalom megingattatván , a törvényes eszközök sikeres használatában elzsibbasztott magyar mini­stérium a belbékét és rendet helyre nem állíthatja. *) Minden hírlapok szerkesztői kéretnek, ezen sorokat ha­sábjaikba fölvenni. **) És a Napelem-ben i s, a­mit leginkább sajnálunk, az Életképek-ben is. — Szert

Next