Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)
1879-09-01 / 241. szám
1879 szeptember 1. tat H n s n i basával Tasic a város megszálása iránt. Manteuffel tábornagy küldetését, mielőtt a varsói útra megindult volna, gondosan előkészítették Berlinben s Szt.-Pétervárt egyaránt. Hir szerint maguk az uralkodók személyesen cserélték ki e dologban nézeteiket a táviró segélyével. Más forrás szerint a cár kivánta volna, hogy a hírlapi polémiák után egy eklatáns tény által bizonyitassék be a világnak, mekkora nagy a benső barátság Német- ésOroszországok között. Vilmos császár e kívánságnak sietett eleget tenni s a küldetésre Mannteuffel annál alkalmasabb volt, mert ő orosz tábornagyi rangot is visel s tiszteletbeli tagja a muszka hadseregnek. Hogy mit szól Vilmos császár e baráti cselekedetéhez Bismarck hg., arról hallgat a krónika. Az Arab-Tabia kérdés jelenlegi állása felől jelenti a „Daily Telegr.'1 Bécsből, hogy Oroszország legújabban ismét vonakodik a határszabályozó bizottság ítéletét a vitás ügyben elfogadni. A szentpétervári kabinet szakértő bizottságot akar a helyszínére küldeni, mely csupán véleményt s nem ítéletet terjesztene elő, azután az érdeklett kormányok egymás közt alkudoznának a megoldás iránt s a dolognak konvenció lenne a vége. E módozatot azonban Anglia és monarchiánk elvetették. Valóban már kezd unalmas lenni az orosz kormány örökös akadékoskodása az európai hatalmak többségének akarata ellenében, legtöbbet szenved persze ez által a nagyhatalmakat politikailag képviselő európai bizottság tekintélye. A bizottság tagjai remélik, hogy Oroszország legközelebb egy új, elfogadhatóbb javaslatot tesz. A török-görög határszabályozás ügye határozottan békés fordulatot vett. Athénben kezdenek megbarátkozni a Janináról lemondás gondolatával. Bélhivatalos lapok írják, hogy ha a porta hajlandó a berlini szerződés minden pontjának eleget tenni s csak Janinához ragaszkodik, de ezért Görögországot Epirusz egy részével kárpótolja, akkor „egyelőre“ szent a béke a két állam közt. De azért ez az „egyelőre“ mégis furcsán jellemzi a szent békét s a barátságot ! Deák Ferenc a körben. A P. N. mai számában Eötvös Károly (Carolus) érdekes visszaemlékezést közölt a feledetlen „öreg ur‘‘-ról. Közleményét csaknem egészben itt adjuk. Hogy tölte az időt a körben? A Deák-körben ? Tél volt. Négy-öt órakor már sötétség. Öt és hat óra közt szokott eljönni a körbe. Valaki mindig kísérte. Délutáni látogatói közt mindig volt vagy miniszter, vagy magasrangú tisztviselő, vagy képviselő. Ők tudták már, mikor szokott körbe menni s akkor kalapjukat vették s búcsúztak tőle. Semmiféle fontos kérdés miatt se bocsátotta volna meg önmagának senki is, hogy azt az időt, melyet az „öreg úr“ szórakozásra szánt, tőle elrabolja. Leggyakrabban Széll Kálmán, Kvassay Laci, Tóth Vilmos kisérték. De igen gyakran mások is. Deák Ferenc évek óta beteg volt már. Az aszhma nem engedte neki, hogy a lépcsőn gyorsan járjon. Minden negyedik-ötödik lépcsőn meg-megállt egy percre, hogy egy anekdotát elmondhasson a pihenőre. Úgy ért föl a Lloyd-épület első emeletére. A kör komornyikja futott eléje kalapot, felső kabátot tőle elvenni. Botot, esernyőt télen nem hordott magával, mert mindig fedett kocsin járt. A körben akkor már sokan voltak Politizálás, bölcselkedés, kritika, emberszólás, komoly viták, törvényjavaslat megbeszélése, balközépi és vacsorapárti dolgok tárgyalása napirenden voltak. Élet volt a körben, mintha a Deák-párt akkor lett volna fiatal, vagy mintha fölötte akkor akartak volna megosztozni élelmes örökösök. Nyílik az ajtó. Belép Deák Ferenc. „Itt van az öreg úr“ — mondja mindenki. És abban a pillanatban feláll mindenki és elhallgat mindenki az „öreg úr“ elé siet mindenki. Feloszlik minden csapat. Vacsorapárt elszéled, határőrvidéki erdőkonzorcium liquidál, Wahrmann, Pulszky, Szilágyi Dezső kettéharapják az élcet, miniszterek kettős lépésben sietnek előre, Sennyey báró feláll magasra s meghajtja magát mélyen, a vasnyaku Pacolay is lassan előre nyomul. Zsedényi, Kármán, kis Pulszky futnak, hogy ők lehessenek „mellete“ az elsők; kezdődik a „cercle.“ Igen is a cercle. Ha fejedelem lépne be koronájának dicsőségével, az idézné fel csak azt a mozgalmat, melyet felidézni tud Deák Ferenc. Pedig Deák Ferenc egyszerű polgár, még csak nem is doktor, még csak nem is csak excellencies úr. Ruhája nem divatos, de nem is kifogástalan. Fekete kabát, végig gombolt fekete mellény, fekete selyem nyakkendő, mint ezelőtt ötven évvel, s bő fekete nadrág. Reszkető kezében égő szivar, mellényén szivarhamufoltok nyomai. Szemöldöke haragosan áll előre, két nagy szeme komolyan és szelíden néz végig a tömegen, egyeseknek fejbólintással int, mindenkinek kezét nyújtja, ajkai alig hallhatólag „jóestét“ mondanak s lassú, apró, lépésekkel törekszik előre hatolni. Nyilas támad előtte s az emberek sorfalat képeznek. Érkövy Adolfnak még a tákó is a kezében van, mert épen billiárdozott Horváth Mihálylyal. A történetiró leteszi a tákot, úgy siet előre, de a mezőgazda nem teszi le, azzal szalutál. Az „öreg úr“ előbbre megy. Néhány emberrel vált egy-két szót. Sennyeynek, Szlávynak, Kerkapolynak és Futtaky barátunknak egy kissé több figyelmet szentel, csakhogy Futtaky barátunk akkor még nem létezik, mert, akkor még Maszák Hugó barátunknak neveztetik. Ő az a szerencsés ember, aki néha egy futó mosolyra tudja az „öreg úr“ két hatalmas bajuszát kényszeríteni. Még mindig áll és figyel mindenki, még mindig csend van a nagy teremben. Csak ha az „öreg úr“ valakit beszélgetésre szólít, vagy bemegy a kártyázó terembe , csak akkor válnak szét s alakulnak újra az emberek különböző csapatokká. A nagy terem mellett balról van az olvasóterem. Itt van az „öreg ur“-nak mellszobra, carrarai márványból, életnagyságban, de sűrű fehér fátyollal behúzva. Ide az , öreg ur“ sohase megy. Csak egyszer tudom, hogy itt adott audenciát egy oláh küldöttségnek. A nagy terem mellett balra: itt van a kártya terem. Ide jön be az „öreg úr.“ Ha katona a kardot, gazdasszony a főzőkanalat, kártyázó a kártyát leteszi a kezéből, nagy esetnek kell akkor történni. Ha pedig belép az öreg úr, akkor asztalra tétetik a kártya, minden ember sietve fölkel s néma vagy hangos üdvözlettel meghajtja magát a nemzet bölcse előtt. Mert az öreg úr még a kártyában is a nemzet bölcse. „ Ő maga soha se kártyáz, nem is sakkot és soha semmi szerencsejátékot nem űz. Hanem a jókedvű kártyázó az üres óráiban szívesen elnézi s nincs az a tudós, a ki a játék törvényeit jobban ismerné, mint ő. Egyszer összedisputáltak s Nedeczky Pista azt kérdi az öreg úrtól: — Mondja meg hát kedves bátyám, nem én mellettem szól-e a logika ? — Kártyában és asszonyoknál nincs logika, felelte az „öreg úr.“ Ha az öreg úr egyszer leült a kártyázókat nézni, akkor aztán holmi apróságos dolgokért ne igen menjenek hozzá tanácsot kérni. Tarnóczy Guszti kísérlette meg egyszer ezelőtt hét évvel megkérni, hogy miután Lónyay gróf visszalépésre kényszeríttetett : „Kedves urambátyám, legyen kegyes megengedi, hogy a párt a visszalépett miniszterelnöknek nyilvános elégtételt adjon.“ No hiszen kikapott Tarnóczy az öreg úrtól úgy, hogy el nem felejti, ameddig csak él. És mi akkor szentül hittük, hogy az öreg úr csupán csak nyugalmának megzavarása miatt lobbant olyan nagy haragra, s az ellenkezőt el sem hittük Zsedényinek és Tóth Vilmosnak semmikép. De hát tudott-e Deák Ferenc haragudni ? Kis dolgokért meg nem haragudott, s haragja néhány percnél tovább sohase tartott, de az alatt a néhány perc alatt meglapult kürüllötte minden, mint mikor a haragvó Jupiter megreszketteti Olympus bérceit. Tudna erről beszélni Andrássy gróf, Lónyay Menyhért, Horvát Boldizsár, Gyulai Pál és Salamon Ferenc is. Sőt tudna még Ghyczy Kálmán is, akit, mint a balközép egyik vezérét láttam egyszer, amint összetett kézzel, s lehajtott fővel némán hallgatta végig Deák Ferenc súlyos, haragos szemrehányásait. Valami fenséges hatalom volt az, mely az ő arcáról, az ő szemeiből kisugárzott. Léha lelkek olyan gyengének, olyan erőtlennek érezték magukat ő mellette. Mit a bodzafa a százados tölgy árnyékában. A Hungáriában tartottunk egykor rövid, öt percig tartó értekezletet. Akkor még ott volt a klubb helyiség. Esetleges volt az értekezlet nem, is voltunk igen sokan, azért csak a Dunára néző billiárdteremben tanácskoztunk. Az „öreg úr“ ott állott a billiárd asztal egyik sarkánál, s egyik kezét feltette az asztalra, úgy beszélt: Mi körül álltuk az asztalt, s hallgattuk nagy figyelemmel. Mellettem állott Dedinszky József, csanádi megyei képviselő. Az öreg ur egész beszédje alatt reánk nézett véletlenül. Beszédje közepén Dedinszky elment mellőlem s hátra vonult a tömeg háta mögé. Ez feltűnt nekem s értekezlet után kérdeztem tőle, miért ment el mellőlem. — Barátom, szólt, én gyönge ember vagyok, az öreg úr mindig reánk nézett s én nem tudtam kiállani tekintetét. Rettenetes szemei vannak. Szegény Dedinszky, igen jó ember volt, de nagy lelki baj kínozható. Pár év múlva agyonlőtte magát. Az „öreg úr“ esti tizenegy óráig szokott maradni a körben, akkor már a nagy urak, excellenciás urak mind eltávoztak régen. Négyen, öten szoktak lekísérni a lépcsőn. Feledhetetlen órák voltak e késő esti órák. Ilyenkor néha felnyitá az öreg ur határtalan gazdaságii szellemének kincses házát s beszélt a múltból s a múltnak titkaiból s alkotmányunk élet-halálharcaiból dolgokat, melyek nincsenek megírva s meg nem lesznek írva soha. Ott alusznak vele együtt a sírban — örökké. Egy kis bőrerszénye volt az öreg urnák, régi divata, melyet már nem hordoztak ötven év óta. Ebből vett elő egyhatost s egy frtos bankjegyet. A hatos a kapusé lett, a frtos a fikkerkocsisé lett, kinek kocsijába nagy figyelemmel segítettük beülni. A kocsinak 48-as száma volt egyszer. A negyvennyolcadiki dolgokról beszélt ez este. — Nézze kedves urambátyám, épen a 48-as kocsi viszi haza, mondom neki. — Talán most nem dőlünk fel vele. Felesé. A piripócsi diadal. (Harctéri tudósítás békében. Piripócs, aug. 30. T. szerkesztő úr! A mai nap örökre emlékezetes lesz nemcsak Piripócs évkönyveiben, nemcsak a monarchia hadi tényei közt, de az én káposztás kertemre nézve is. Itt fogta el ugyanis Brigadier von Brix-Brax mai napon több óráig tartott izzadságos csata ut in generalmajor von Donnerwettert 6'10 emberrel és tizenkét ágyúval, nemkülönben egy katonai zenebandával s egy Privatdienerrel egyetemben. Mikor e sorokat írom, a h'5s Brigadier ott áll a plébános úr háza előtti homokbuckán, lábait messze szétveti a kengyelben lova hátán, jobb kezét csípőjére szorítja, hasát kidülleszti és úgy lépteti el maga előtt a csatatérről iszonyú verítékezés közt hazaérkezett másfél dandárt. A város népe mind az utcán van. A gyerekek s kölyökleányok a harsogó zenekar után szaladnak, fris ludbéllel és sárgarépával hajigálva meg azt a szegény kuvaszt, mely a nagy dobot húzza : hadd egyék útközben. De a kuvasz ismeri a katona-regulát, s utána se néz a jóizű hulladéknak, csak az ínyét nyalja a beleugat olykor saját magába a türelmetlenségtől. Vagy háromezer ember vonul végig Piripócson, ki a sátortáborba, mely a város határában az úgynevezett Dufla-erdő szélén vagyon felállítva. Nem látott még ez a nép ennyi katonát soha egy rakáson. Meg is bámulja a poros bakákat, az elnyűtt dragonyost, a saját levétől csuromviz pattantyúst. No meg a nap hősét, a büszke Briegachert, ki tegnap ilyenkor alig hitte volna, hogy mekkora nagy babér termett számba az én káposztás kertemben! A dolog igy esett : Feldzeigmeister R. von Bassgeigen tegnap meglátogatta a piripócsi tábort s miután az orrát beledugta minden sátorba, megérintő kezével a vászontakarót, üdvözölte a főörsön kiállított zászlót és beleharapott a prófumba, sőt mi több, evett két kanállal a legénység számára főtt gulyáshusból is, orra környékét illőn megfintorgatván utána, — kifejezte ezután magas megelégedését s kiadta parancsban, hogy másnap nagy hadgyakorlat tartassák, melyen ő személyesen részt venni szándékozik. A tábori parancsnok estve szerenádot adott a Feldzeigmeister ur ablakai alatt, melyet a község 310 komondora ihlett tujolással kisért. Másnap kora hajnalban már talpon volt mindenki Piripócson. Hogyisne? , az az út hallatlan dolog, hogy az eddig csak sátoros életükről és csapszéki kalandjaikról ismert katona urak háborúsdit játszanak, ágyukkal lövöldözzenek, szuronynyel rohanjanak egymásra, mint igazi ütközetben, és mégse essék kár senkiben A község lakóinak egy része kivonult a határdombra, onnan a terep pompásan beátható. A fiatalság felcsimpeszkedett az országút mellett levő fákra s onnan várta a történendőket. Mások a Dufla-erdőt keresték föl s annak szélén feküdtek fűbe, szénára vagy a puszta földön saját mivoltukra. Az egyik dandár Brigadier von Brix-Brax parancsnoksága alatt már reggel 6 órakor megindult a szomszéd határ felé bakástul, ágyústul, dragonyos csapattal. Valmenynyinek fehér pap rosbul bokréta vala a sipkája mellett: erről lehetett rájuk ismerni, hogy ők az ellenség, akiket az előre megállapított hadi terv szerint Generalmajor von Donnerwetter a másik dandárral együtt semmivé fog tenni, ha „a körülmények engedni fogják“. Ily kilátások közt ült parancsnoki lovára hős.Brix-Brax ezredes s adta ki a rendeletet szárnysegédei : . FŐVÁROSI ÜGYEK. — A pesti lövésztársulat az új lövöldéhez vezető gyarmatutca egy részének makadammal való ideiglenes beburkolását kérte a főváros tanácsától, úgy, hogy 1364 frt 12 krba kerülne az egész munkálat. Ebből földmunkálatokra 462 frt 7 krt a pesti lövésztársulat kész fedezni. A kőanyagra szükséges 550 frt 53 kr költséget, pedig a városligeti utaknál megtakarított zúzott kőkészletből fedezik. A tanács a még szükéges 351 frt 93 krt engedélyezte is már. Hogy pedig a munkálatok fenakadást ne szenvedjenek, megengedte, hogy a földmunkálatokra a mérnöki hivatal adhassa a szükséges utasításokat és hogy a munkálatok azonnal foganatba vétethessenek. SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET. * (A népszínházban) ma este a „Sárga csikó“ 50-ikszer került előadásra. Ez alkalommal a népszínház tagjai díszes aranytollal lepték meg Csepreghyt, a tervezett ünnepélyes átadás azonban Csepreghy gyöngélkedése miatt elmaradt. E helyett Tihanyi és Nagy Vince vitték ii Rákos Palotára a csinos ajándékot a jeles népszinműltónak, ki a gyöngéd figyelmet meghatóban köszönte meg. — Este aztán Erkel Eleknek, a népszínház derék karnagyának, ki a „Sárga csikó“ szép dalait szerzette, nyújtottak át ünnepélyesen egy igen csinos, ezüst szalaggal végig futtatott karnagyi pálcát. Ez alkalommal Karikás mondott meleg üdvözletet a derék karnagynak. — Az előadás szépszámú közönség előtt folyt le. Blaháné kitűnő jókedvvel játszott és énekelt, három dalát is meg kellett ismételnie. * (A nemzeti színház jövő heti műsora.) Aug. 31. Pry Pál. Szept. 1. Cárnő (uj betanulással 2-or.) 2. Gizella 1 felv. Lucia (Levasseur Henr. k. a. vendégjátékául, Perotti Gyula föllépte) 3. Benoiton család 4 Sevillai borbély (Levasseur H. k. a. vendégjátéka.) 5. Világ ura (uj betanulással 3-or) Dinorah (Levasseur k. a. Vendégjátéka.) 7. Eladó leány (1-ör.) Barátságból (1-ször.) A másé (1-ször.) Végrendelkezés (1-ször.) 8. Hálátlan kor. * (Csiky Gergely) a nemzeti színházhoz „Proletárok“ című vígjátékot nyujtott be. PESTI HÍRLAP.