Pesti Hírlap, 1879. szeptember (1. évfolyam, 241-268. szám)

1879-09-01 / 241. szám

1879 szeptember 1. tat H n s n i basával T­a­s­­­i­c a város megszá­­lása iránt. Manteuffel tábornagy küldetését, mi­előtt­­ a varsói útra megindult volna, gondosan előkészítették Berlinben s Szt.-Pétervárt egy­aránt. Hir szerint maguk az uralkodók szemé­lyesen cserélték ki e dologban nézeteiket a táv­iró segélyével. Más forrás szerint a cár kivánta volna, hogy a hírlapi polémiák után egy ekla­táns tény által bizonyitassék be a világnak, mekkora nagy a benső barátság Német- és­­Oroszországok között. Vilmos császár e kíván­ságnak sietett eleget tenni s a küldetésre Mann­­teuffel annál alkalmasabb volt, mert ő orosz tá­bornagyi rangot is visel s tiszteletbeli tagja a muszka hadseregnek. Hogy mit szól Vilmos császár e baráti cselekedetéhez Bismarck hg., arról hallgat a krónika. Az Arab-Tabia kérdés jelenlegi ál­lása felől jelenti a „Daily Telegr.'1 Bécsből, hogy Oroszország legújabban ismét vonakodik a határszabályozó bizottság ítéletét a vitás ügy­ben elfogadni. A szent­pétervári kabinet szak­értő bizottságot akar a helyszínére küldeni, mely csupán véleményt s nem ítéletet terjesz­tene elő, azután az érdeklett kormányok egy­más közt alkudoznának a megoldás iránt s a dolognak konvenció lenne a vége. E módoza­tot azonban Anglia és monarchiánk elvetették. Valóban már kezd unalmas lenni az orosz kor­mány örökös akadékoskodása az európai hatal­mak többségének akarata ellenében, legtöbbet szenved persze ez által a nagyhatalmakat poli­tikailag képviselő európai bizottság tekintélye. A bizottság tagjai remélik, hogy Oroszország legközelebb egy új, elfogadhatóbb javaslatot tesz. A török-görög határszabályo­zás ügye határozottan békés fordulatot vett. Athénben kezdenek megbarátkozni a Janináról lemondás gondolatával. Bélhivatalos lapok írják, hogy ha a porta hajlandó a berlini szerződés minden pontjának eleget tenni s csak Janiná­­hoz ragaszkodik, de ezért Görögországot Epi­­rusz egy részével kárpótolja, akkor „egyelőre“ szent a béke a két állam közt. De azért ez az „egyelőre“ mégis furcsán jellemzi a szent bé­két s a barátságot ! Deák Ferenc a körben. A P. N. mai számában Eötvös Károly (Carolus) érdekes visszaemlékezést közölt a feled­etlen „öreg u­r‘‘-ról. Közleményét csaknem egészben itt adjuk. Hogy tölte az időt a körben? A Deák-körben ? Tél volt. Négy-öt órakor már sötétség. Öt és hat óra közt szokott eljönni a körbe. Valaki mindig kísérte. Délutáni látogatói közt mindig volt vagy miniszter, vagy magasrangú tisztviselő, vagy képviselő. Ők tudták már, mikor szokott körbe menni s akkor kalapjukat vették s búcsúztak tőle. Sem­miféle fontos kérdés miatt se bocsátotta volna meg önma­gának senki is, hogy azt az időt, melyet az „öreg úr“ szórakozásra szánt, tőle elrabolja. Leggyakrabban Széll Kálmán, Kvassay Laci, Tóth Vilmos kisérték. De igen gyakran mások is. Deák Ferenc évek óta beteg volt már. Az aszhma nem engedte neki, hogy a lépcsőn gyorsan járjon. Min­den negyedik-ötödik lépcsőn meg-megállt egy percre, hogy egy anekdotát elmondhasson a pihenőre. Úgy ért föl a Lloyd-épület első emeletére. A kör komornyikja futott eléje kalapot, felső kabátot tőle elvenni. Botot, esernyőt télen nem hordott magával, mert mindig fedett kocsin járt. A körben akkor már sokan voltak Politizálás, bölcselkedés, kritika, emberszólás, komoly viták, tör­vényjavaslat megbeszélése, balközépi és vacsorapárti dolgok tárgyalása napirenden voltak. Élet volt a körb­en, mintha a Deák-párt akkor lett volna fiatal, vagy mintha fölötte akkor akartak volna megosztozni élelmes örö­kösök. Nyílik az ajtó. Belép Deák Ferenc. „Itt van az öreg úr“ — mondja mindenki. És abban a pillanatban feláll mindenki és elhall­gat mindenki az „öreg úr“ elé siet mindenki. Feloszlik minden csapat. Vacsorapárt elszéled, határőrvidéki erdő­konzorcium liquidál, Wahrmann, Pulszky, Szilágyi De­zső kettéharapják az élcet, miniszterek kettős lépésben sietnek előre, Sennyey báró feláll magasra s meghajtja magát mélyen, a vasnyaku Pacolay is lassan előre nyo­mul. Zsedényi, Kármán, kis Pulszky futnak, hogy ők lehessenek „mellete“ az elsők; kezdődik a „cercle.“ Igen is a cercle. Ha fejedelem lépne be koronájá­nak dicsőségével, az idézné fel csak azt a mozgalmat, melyet felidézni tud Deák Ferenc. Pedig Deák Ferenc egyszerű polgár, még csak nem is doktor, még csak nem is csak excellencies úr. Ruhája nem divatos, de nem is kifogástalan. Fekete ka­bát, végig gombolt fekete mellény, fekete selyem nyak­kendő, mint ezelőtt ötven évvel, s bő fekete nadrág. Reszkető kezében égő szivar, mellényén szivarhamufoltok nyomai. Szemöldöke haragosan áll előre, két nagy szeme komolyan és szelíden néz végig a tömegen, egye­seknek fejbólintással int, mindenkinek kezét nyújtja, ajkai alig hallhatólag „jóestét“ mondanak s lassú, apró, lépésekkel törekszik előre hatolni. Nyilas támad előtte s az emberek sorfalat képez­nek. Érkövy Adolfnak még a tákó is a kezében van, mert épen billiárdozott Horváth Mihálylyal. A történetiró leteszi a tákot, úgy siet előre, de a mező­gazda nem teszi le, azzal szalutál. Az „öreg úr“ előbbre megy. Néhány emberrel vált egy-két szót. Sennyeynek, Szlávynak, Kerkapolynak és Futtaky barátunknak egy kissé több figyelmet szen­tel, csakhogy Futtaky barátunk akkor még nem létezik, mert, akkor még M­a­s­z­á­k Hugó barátunknak nevezte­tik. Ő az a szerencsés ember, a­ki néha egy futó mo­solyra tudja az „öreg úr“ két hatalmas bajuszát kény­­szeríteni. Még mindig áll és figyel mindenki, még mindig csend van a nagy teremben. Csak ha az „öreg úr“ va­lakit beszélgetésre szólít, vagy bemegy a kártyázó te­rembe , csak akkor válnak szét s alakulnak újra az emberek különböző csapatokká. A nagy terem mellett balról van az olvasó­terem. Itt van az „öreg ur“-nak mellszobra, carrarai márvány­ból, életnagy­ságban, de sűrű fehér fátyollal behúzva. Ide az , öreg ur“ sohase megy. Csak egyszer tudom, hogy itt adott audenciát egy oláh küldöttségnek. A nagy terem mellett balra: itt van a kártya­ te­rem. Ide jön be az „öreg úr.“ Ha katona a kardot, gazdasszony a főzőkanalat, kártyázó a kártyát leteszi a kezéből, nagy esetnek kell akkor történni. Ha pedig belép az öreg úr, akkor asztalra tétetik a kártya, minden ember sietve fölkel s néma vagy hangos üdvözlettel meghajtja magát a nem­zet bölcse előtt. Mert az öreg úr még a kártyában is a nemzet bölcse. „ Ő maga soha se kártyáz, nem is sakkot és soha semmi szerencsejátékot nem űz. Hanem a jókedvű kártyá­zó az üres óráiban szívesen elnézi s nincs az a tudós, a ki a játék törvényeit jobban ismerné, mint ő. Egyszer összedisputáltak s Nedeczky Pista azt kérdi az öreg úrtól: — Mondja meg hát kedves báty­ám, nem én mel­lettem szól-e a logika ? — Kártyában és asszonyoknál nincs logika, felelte az „öreg úr.“ Ha az öreg úr egyszer leült a kártyázókat nézni, akkor aztán holmi apróságos dolgokért ne igen menje­nek hozzá tanácsot kérni. Tarnóczy Guszti kísérlette meg egyszer ez­előtt hét évvel megkérni, hogy miután L­ó­n­y­a­y gróf visszalépésre kényszerí­ttetett : „Kedves urambátyám, legyen kegyes megenged­i, hogy a párt a visszalépett miniszterelnöknek nyilvános elégtételt adjon.“ No hiszen kikapot­t Tarnóczy az öreg úrtól úgy, hogy el nem felejti, a­meddig csak él. És mi akkor szentül hittük, hogy az öreg úr csupán csak nyugal­mának megzavarása miatt lobbant olyan nagy haragra, s az ellenkezőt el sem hittük Zsedényinek és Tóth Vil­mosnak semmikép. De hát tudott-e Deák Ferenc haragudni ? Kis dolgokért meg nem haragudott, s haragja néhány percnél tovább sohase tartott, de az alatt a né­hány perc alatt meglapult kürüllötte minden, mint mi­kor a haragvó Jupiter megreszketteti Olympus bérceit. Tudna erről beszélni Andrássy gróf, L­ó­n­y­a­y Menyhért, H­o­r­v­á­t Boldizsár, G­y­u­l­a­i Pál és Sala­mon Ferenc is. Sőt tudna még Ghyczy Kálmán is, a­kit, mint a balközép egyik vezérét láttam egyszer, a­mint összetett kézzel, s lehajtott fővel némán hallgatta végig Deák Ferenc súlyos, haragos szemrehányásait. Valami fenséges hatalom volt az, mely az ő ar­cáról, az ő szemeiből kisugárzott. Léha lelkek olyan­­ gyengének, olyan erőtlennek érezték magukat ő mel­­­­lette. M­it a bodzafa a százados tölgy árnyékában. A Hungáriában tartottunk egykor rövid, öt per­cig tartó értekezletet. Akkor még ott volt a klubb helyiség. Esetleges volt az értekezlet nem, is voltunk igen sokan, azért csak a Dunára néző billiárdteremben tanács­koztunk. Az „öreg úr“ ott állott a billiárd asztal egyik sarkánál, s egyik kezét feltette az asztalra, úgy beszélt: Mi körül álltuk az asztalt, s hallgattuk nagy figyelemmel. Mellettem állott Dedinszky József, csanád­­i megyei képviselő. Az öreg ur egész beszédje alatt reánk nézett véletlenül. Beszédje közepén Dedinszky elment mellőlem s hátra vonult a tömeg háta mögé. Ez feltűnt nekem s értekezlet után kérdeztem tőle, miért ment el mellőlem. — Barátom, szólt, én gyönge ember vagyok, az öreg úr mindig reánk nézett s én nem tudtam kiállani tekintetét. Rettenetes szemei vannak. Szegény Dedinszky, igen jó ember volt, de nagy lelki baj kínozható. Pár év múlva agyonlőtte magát. Az „öreg úr“ esti tizenegy óráig szokott maradni a körben, akkor már a nagy urak, excellenciás urak mind eltávoztak régen. Négyen, öten szoktak lekísérni a lépcsőn. Feledhetetlen órák voltak e késő esti órák. Ilyenkor néha felnyitá az öreg ur határtalan gazdaságii szellemének kincses házát s beszélt a múltból s a múltnak titkaiból s alkotmányunk élet-halálharcaiból dolgokat, melyek nincsenek megírva s meg nem lesznek írva soha. Ott alusznak vele együtt a sírban — örökké. Egy kis bőrerszénye volt az öreg urnák, régi divata, melyet már nem hordoztak ötven év óta. Ebből vett elő egyhatost s egy frtos bankjegyet. A hatos a kapusé lett, a frtos a fi­­kkerkocsisé lett, kinek kocsi­jába nagy figyelemmel segítettük beülni. A kocsinak 48-as száma volt egyszer. A negy­­vennyolcadiki dolgokról beszélt ez este. — Nézze kedves urambátyám, épen a 48-as kocsi viszi haza, mondom neki. — Talán most nem dőlünk fel vele. Felesé. A piripócsi diadal. (Harctéri tudósítás békében.­ Piripócs, aug. 30. T. szerkesztő úr! A mai nap örökre emlékezetes lesz nemcsak Pi­­ripócs évkönyveiben, nemcsak a monarchia hadi tényei közt, de az én káposztás kertemre nézve is. Itt fogta el ugyanis Brigadier von Brix-Brax mai napon több óráig tartott izzadságos csata ut in generalmajor von Donner­­wettert 6'10 emberrel és tizenkét ágyúval, nemkülönben egy katonai zenebandával s egy Privatdienerrel egye­temben. Mikor e sorokat írom, a h'5s Brigadier ott áll a plébános úr háza előtti homokbuckán, lábait messze szétveti a kengyelben lova hátán, jobb kezét csípőjére szorítja, hasát kidülleszti és úgy lépteti el maga előtt a csatatérről iszonyú verítékezés közt hazaérkezett más­fél dandárt. A város népe mind az utcán van. A gyere­kek s kölyökleányok a harsogó zenekar után szaladnak, fris ludbéllel és sárgarépával hajigálva meg azt a sze­gény kuvaszt, mely a nagy dobot húzza : hadd egyék útközben. De a kuvasz ismeri a katona-regulát, s utána se néz a jóizű hulladéknak, csak az ínyét nyalja a bele­ugat olykor saját magába a türelmetlenségtől. Vagy háromezer ember vonul végig Piripócson, ki a sátortáborba, mely a város határában az úgyneve­zett Dufla-erdő szélén vagyon felállítva. Nem látott még ez a nép ennyi katonát soha egy rakáson. Meg is bá­mulja a poros bakákat, az elnyűtt dragonyost, a saját levétől csuromviz pattantyúst. No meg a nap hősét, a büszke Briegachert, ki tegnap ilyenkor alig hitte volna, hogy mekkora nagy babér termett számb­a az én­­ káposztás kertemben! A dolog igy esett : Feldzeigmeister R. von Bassgeigen tegnap meg­látogatta a piripócsi tábort s miután az orrát beledugta minden sátorba, megérintő kezével a vászontakarót, üd­vözölte a főörsön kiállított zászlót és beleharapott a prófum­ba, sőt mi több, evett két kanállal a legénység számára főtt gulyáshusból is, orra környékét illőn meg­­fintorgatván utána, — kifejezte ezután magas megelége­dését s kiadta parancsban, hogy másnap nagy hadgya­korlat tartassák, melyen ő személyesen ré­szt venni szán­dékozik. A tábori parancsnok estve szerenádot adott a Feldzeigmeister ur ablakai alatt, melyet a község 310 komondora ihlett tujolással kisért. Másnap kora hajnalban már talpon volt mindenki Piripócson. Hogyisne? , az az út hallatlan dolog, hogy az eddig csak sátoros életükről és csapszéki kaland­­­jaikról ismert katona urak háborúsdit játszanak, ágyuk­kal lövöldözzenek, szuronynyel rohanjanak egymásra, mint igazi ütközetben, é­s mégse essék kár senkibe­n A község lakóinak egy része kivonult a határ­dombra, onnan a terep pompásan be­átható. A fiatalság felcsimpeszkedett az országút mellett levő fákra s onnan várta a történendőket. Mások a Dufla-erdőt ke­resték föl s annak szélén feküdtek fűbe, szénára vagy a puszta földön saját mivoltukra. Az egyik dandár Brigadier von Brix-Brax pa­rancsnoksága alatt már reggel 6 órakor megindult a szomszéd határ felé bakástul, ágyústul, dragonyos csa­pattal. Valmenynyinek fehér pap rosbul bokréta vala a sipkája mellett: erről lehetett rájuk ismerni, hogy ők az ellenség, a­kiket az előre megállapított hadi terv szerint Generalmajor von Donnerwetter a másik dandárral együtt semmivé fog tenni, ha „a körülmények engedni fogják“. Ily kilátások közt ült parancsnoki lovára hős.­­Brix-Brax ezredes s adta ki a rendeletet szárnysegédei : . FŐVÁROSI ÜGYEK. — A pesti lövésztársulat az új lövöldéhez vezető gyarmatutca egy részének makadammal való ideiglenes beburkolását kérte a fő­város tanácsától, úgy, hogy 1364 frt 12 krba kerülne az egész munkálat. Ebből földmunkálatokra 462 frt 7 krt a pesti lövésztársulat kész fedezni. A kőanyagra szükséges 550 frt 53 kr költséget, pedig a városligeti utaknál megtakarított zúzott kőkészletből fedezik. A tanács a még szükéges 351 frt 93 krt engedélyezte is már. Hogy pedig a munkálatok fenakadást ne szenved­jenek, megengedte, hogy a földm­unkálatokra a mérnöki hivatal adhassa a szükséges utasításokat és hogy a munkálatok azonnal foganatba vétethessenek. SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET. * (A népszínházban) ma este a „Sárga csikó“ 50-ikszer került előadásra. Ez alkalommal a nép­színház tagjai díszes aranytollal lepték meg Csepreghyt, a tervezett ünnepélyes átadás azonban Csepreghy gyön­­gélkedése miatt elmaradt. E helyett Tihanyi és Nagy Vince vitték i­i Rákos Palotára a csinos ajándékot a jeles népszinműltónak, ki a gyöngéd figyelmet megha­tóban köszönte meg. — Este aztán Erkel Eleknek, a népszínház derék karnagyának, ki a „Sárga csikó“ szép dalait szerzette, nyújtottak át ünnepélyesen egy igen csinos, ezüst szalaggal végig futtatott karnagyi pálcát. Ez alkalommal Karikás mondott meleg üdvözle­tet a derék karnagynak. — Az előadás szépszámú kö­zönség előtt folyt le. Blaháné kitűnő jókedvvel játszott és énekelt, három dalát is meg kellett ismételnie. * (A nemzeti színház jövő heti mű­sora.) Aug. 31. Pry Pál. Szept. 1. Cárnő (uj betanu­lással 2-or.) 2. Gizella 1 felv. Lucia (Levasseur Henr. k. a. vendégjátékául, Perotti Gyula föllépte) 3. Benoi­­ton család 4 Sevillai borbély (Levasseur H. k. a. ven­dégjátéka.) 5. Világ ura (uj betanulással 3-or) Dinorah (Levasseur k. a. Vendégjátéka.) 7. Eladó leány (1-ör.) Barátságból (1-ször.) A másé (1-ször.) Végrendelkezés (1-ször.) 8. Hálátlan kor. * (Cs­iky Gergely) a nemzeti színházhoz „Proletárok“ című vígjátékot nyujtott be. PESTI HÍRLAP.

Next