Pesti Hírlap, 1879. december (1. évfolyam, 331-360. szám)

1879-12-01 / 331. szám

1871** december 1. nők küldettek ki: Scheich K, Andorffy K., Hoffman P., Királyi P., Burián J., Mérő J., Mendl J., Molnár E.i Brückler L. — A f­e­r­e­n­c­v­á­r­o­s­i 2-ik iskolaszék f.­lió 28 án tartott ülésén Thaly Kálmán orsz. képviselőt (volt alelnök) elnökké Madary Gábort alelnökké és Glatz György tantestületi képviselőt jegyzővé választotta egyhangúlag. — G­r­a­t­z város polgármestere megkereste a fő­városi tanácsot, hogy az itteni újonnan kidolgozott nyugdíj-szabályzatot küldené meg neki egy vagy két példányban, miután a nyugdíjszabályzatot ott most akar­ják elkészíteni. — A Duna jobbpartján szükséges vi­lágító szerekre nézve Hesz Izidor ajánlatát fo­gadta el a fővárosi tanács. — A kő- és repce­olaj szál­lításra azonban új árlejtés fog kiíratni. — A fővárosi tömeges küldöttséget kedden vagy szerdán fogadja a miniszterelnök. Az át­nyújtandó feliratot, melyet Kun Gyula tanácsjegyző fo­galmaz, hétfőn hitelesíti a hitelesítő bizottság. TUDOMÁNY és IrODALOM * (Petőfi Sándor életrajzát) Mehner számára nem Balázs Sándor, hanem Áldor Imre írja s nem is regényes alakban, hanem népszerű irodalom­­történeti módon. Az életrajz nem füzetekben, hanem január elejétől kezdve a „Képes Családi Lapokban”" kö­­zöltetik, és csak azután fog külön lenyomatban meg­jelenni. * (Technikai irodalom.) Néhány nap előtt­­e cím alatt kaptunk egy füzetkét: „Néhány szó a műegyetem is a zeneakadémia épülete ügyébe­n.‘‘ Hirtelenében zavarban voltunk, hogy e rovat technikai részében szóljunk-e ezen furcsa szellemi termékről, utóvégre azonban mindegy akárhol mondjuk el a reá szánt néhány szót. Vannak emberek, kik min­den áron könyv címlapjára nyomtatva akarják látni nevöket; ezek közé tartozik e füzet szerzője borsodi Szilágyi Dezső építész úr. Munkálata, a­mely egészen indokolatlanul összeköttetésbe hozza a műegyetem s a zeneakadémia ügyét, és az előbbi „palotáját“ (mert ő minden áron műegyetemi palotát akar) menthetetlen okoskodással a sugárút mögé, a város végére javasolja építeni, — ezen subjektív célon kívül semmi más érte­lemmel nem bír. PESTI HÍRLAP­ (Giovannoni­ Z­acchi assz. utolsó vendégjátéka), 3. „Hálátlan kor.‘‘, 4. „Fidelio“ (Schillingné-N­e s v­e d­a Anna assz. vendégját.), 5. „Törvénytelen fiú“, 6. „Bo­rneo és Julia“ (Finály Karolin k. a. föllépte), 7. „A csók“, „A strike“, 8. „Csongor és Tünde“ (2-szer.) — A várszínházban nov. 30. „Lucia“ (az árva­ alap ja­vára), dec. 4. „Nagyzás hóbortja“, 6. „Eladó leány“, „Petronella“ (1-ször), „Első toglalás“. 3 * SZÍNHÁZ és BŰVÉSZET. * (Az országos képzőművészeti tár­sulat) alapító és rendes tagjait Nemes Nándor gr., az új alapszabályok életbeléptetésére kiküldött szűkebb körű bizottság megbízásából, ma d. e. 11 órára az orsz. zeneakadémia termébe értekezletre hívta össze. — A meghívottak szép számmal jelentek meg, s megállapí­­ták az új választmányba kijelöltek névsorát, 25 tagot a műpártolók, 25 tagot a művészek sorából. Minthogy 36 választmányi tagra van szükség, a kinyomatandó névsort oly megjegyzéssel fogják szétküldeni, hogy mindkét rovatból 7—7 név törlendő, hogy a szavazó­­cédulán 18—18 név maradjon. — Az értekezletnek egyéb tárgya nem lévén, ennek elintézése után el­oszlott. * (Kratzmannt nyugdíjazták.) Egy kőnyomatú lap írja: A vallás és közoktatási miniszter tekintetbe vette Kratzmann Gusztávnak az Eszterházy képtár őrének öregség és megrongált egészsége által indokolt nyugdíjaztatási kérelmét, és méltányolván hosz­­szas szolgálati idejét évi 751 írttal nyugdíjazta. A kép­tár felügyelete és gondozásával Ligethy Antal a nem­zeti múzeum képtárának őre bízatott meg, minthogy azonban e jeles művész idejének nagyobb részét a múzeumi képtár veszi igénybe, melléje segítkezésül Pulszky Károly neveztetett ki 500 forint évi fizetéssel. * (A nemzeti színház) jövő heti műtora: nov. 30. „A nagyralátó“, dec 1. „Csongor és Tünde“ (először, Vörösmarty Mihály születésnapja), 2. „Zsidónő“ S­­okban elkél az a sok erőteljes szólam, mit e kötetben veszünk. Örvendünk, hogy Arany meg­marad sok oly kifejezés mellett, melyre újabban a túlzók kigyót-békát kiáltottak. Ilyen például, szemben a nyelvtisztaságot és egyéb hangzatos dolgokat sürgető nyelvészek szemeiben bizonyára valódi barbarizmust képező sor, melyben főne­vet emel melléknévi középfokra: „Másénál bizony a te fiad se k á r a b­b.“ Mit szólanak hozzá, mit nem, nem törő­dünk vele. Elég azt konstatálnunk, hogy Arany e nagy remekműve teljesen méltó az eddigiekhez minden tekintetben. Most még egy szót! A szarvasvadászat leírásánál vesszük a Karlsbad forrásának felfedezéséről szóló regét. Költőnk súlyos betegségét Karlsbadban enyhít­­gette, háláját a gyógyforrás iránt most a követ­kező versszakkal rója le: „Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe S hol a fürdő épült a forrás fölébe Ötszáz évvel utóbb — vagy igen, már többel, Sokat ábrándozott egy beteg ősi­ ember . Megáldotta vizét nagy jótéteményért, Ha nem uj életért, uj élet-reményért, S ha valaha célhoz bír jutni ez ének: Köszöni e forrás csuda hévvizének.“ Nagy kincset köszönhetünk e forrásnak, kívánjuk őszintén, hogy­ legyen minden csöppje ezerszer megáldva. Gg­aza. Színházi csevegés. Még a tegnapi Tannhäuser mámorban ébredtem, a bűvös Vénus csodaszép gömbölyű karjairól álmo­­dozva, hamis szemeiről gondolkozva, bájos zenétől, daltól ittasulva, midőn eszembe jutott, hogy ma reggel pedig Csongor és Tünde főpróbája van. Ah! egyik varázslatból a másikba, „szeretnek az Istenek engem, rettentő módra szeretnek.“ Az udvaron is legelőször Wolframmal találkoz­tam. „Jó reggelt, hogy van ?“ „Kösszenem, meglehetes­­sen.‘‘ „Ah, hisz ön kitűnően beszél magyarul.“ A „báj­­zenéjű dalnok,a ki különben igen kedves férfi s a nem­­zeti színháznál a legszebb gyerek, (ne legyetek félté­kenyek, óh drámai szerelmesek) fülig elpirult a bókra. „Nem jön be a főpróbára?“ Nem jöhetett, ma este a vár­színházban Asthon lordot kellvén énekelnie, nekik is külön próbájuk volt. Tehát bementem a színpadra, s egy darabig ott bandikáltam elül-hátul, majd a szép Mirigybe botolva bele, majd egy tündért ütve le lábáról. Csongor és Tünde javában szavallták már, egyik nagy téli kabátban, másik egyszerű házi toillerben, de egy nagy fehér fá­tyollal aranyfürtös fején. Minden színfal mellett egész tarka tömeg tolon­gott. A két főszereplőn kívül a többi mind jelmezben volt. Rózsaszín trikók, gázszoknyák, hosszú szakállak, fényes sisakok mindenütt Ujházy oly kitűnően maszkí­rozta el magát, hogy még gyakorlott szabad szemem is alig ismert rá. Épen hordszékébe akarták emelni, kara­vánja is kezdett koszolódni, az elefántba dugott két statiszta mozogni kezdett, színfalak betolásával akartak fellökni,­­ így tehát jobb volt csöndesebb helyre vo­nulni. Lementem egy pici sötét csigalépcsőn a zene­karba, ott a csöndes cseh muzsikusok között egészen nyugodtan élvezhetem a kedves tündérregét. A jelentezés munkájára valóban kiváncsi voltam. Hisz emlékszik Nagysád, midőn együtt olvastuk Cson­gor és Tündét, minden változásnál megpihenve, elme­rengve, a szerelem égi üdvét egymás szemében keresve,­­ mennyiszer meg kelle pihennünk, hisz mindegyre majd puszta sziklás hely, majd szoba, majd kert, majd hármas útt következik a költő jelenetezésében. Hja persze az régen volt, Tünde azóta férjhez ment, Csongorból pedig keserű kritikus lett. De hova tévedtem! Nem csoda, hisz ugyanazon kábitó édes szavak varázsa csendül lelkembe ismét, az arany alma hull, a hajnal palotája rózsaszin fényben ra­gyog, felhők között az Éj ül ében hajával s mély rokon­szenves hangján rémes dolgokat szavall a megriadt Tündének, midőn egyszerre a földszinről még mélyebb és erősebb baryton hang kiált bele a szavallatba : — Dreglich, hol a villanyvilágítás ? A lámpák elé prózai világító gyalogol és rep­likáz : — Meg van kérem, de az üveg nagyon sötét. A sötét üveget fényesebbel cserélik ki, s a kí­sérteties fény rávetődik Fáy Szeréna klasszikus met­szetű arcára. A próba általában kitűnően folyt le, összesen a zenéhez nem szokott drámai színészekkel volt egy kis zavar. Persze nem igen tudják magukat a karnagy botja után irányozni, de egy ismétlés után kitűnően megy. Hogy egyet mást eláruljak mégis, annyi bizonyos, hogy az összjáték kitűnő. Az egyesekről szólam majd ráérünk holnap is. Az előadók kitűnő jó kedvvel játszot­tak, üres ütenyeik alatt az én cseh szomszédaim is föl­­állottak és jóízűen nevettek a három manó hentergésein, hebehurgyáskodásain, Balga jóizű maximáin, pedig jám­bor szomszédaim közül kevés van, a­ki magyarul ért. De egyet a szereposztásban nem hagyhatok emlí­tés nélkül. Böskét vagy Ilmát, kiről mindenki azt mondja, hogy vaskos teremtése az Istennek, a kedves, icipici Molnárnénak osztották. Ez már égbekiáltó vétek. Bizony pedig, ha Tünde és cselédje vaskosság tekin­tetében összehasonlíttatik, aligha Tünde lesz légjobb. Epedve vártam a nemtők bájos jelenetét. Mind­egyre kukucskáltak be a színfalak között a kis tündérek, alig várva, hogy rájuk kerüljön a sor. Végre rózsaszínű tüll-lepel hullt, és a nemzők kilebegtek. „Hopp, leszálltam, itt vagyok. Jaj be csiklandós fa ez.“ Egymásután futottak be a kis képezdei növen­dékek, enyelegve, csókolózva. A költői jelenetet a báj­os lánykák méltán adták elő. Végződik a darab, még egy csomó görögtűz, egy gyönyörű csoportozat, elhaló dal és a függöny le­hull. Átmenve a színpadon, ép a kedves kis nemző király suhan be az öltözőbe. — Ah, Kegyed is itt van? — kérdi, ragyogó mo­­solylyal nyújtván pici kezét. — Itt kedves Nagysád, s bámultam, mily fényes, mily bájos e koronával fején, e királyi pálcával, e gyön­gyös öltönyben. — Ugy­e szép lesz az előadás, holnap ? — Nagyon szép, csaknem oly szép mint •+- 4-1 A kis király megszökött bókjaim elől. Egy szabadszemmel néző ur.­ Párisi levél. (Saját levelezőnktől.) I. P­á­r­i­s, november 27. 1879. A senatus és a képviselőház visszatérése Párisba ma történik, egy szép téli napon. A kék égen egyetlen felhő se látszik, a jég csípős, sőt eléggé hideg, de ily légmérsékletnél Páris valóban ép oly szép mint akárme­lyik júliusi napon. A városban a legnagyobb nyugalom uralkodik s ha vannak is télen izgatott kedélyüek, mégis mindenki örül képviselőink visszatértének. Az egész világ elunta a sajtó meddő vitatkozásait a parla­menti szünetek alatt függőben maradt kérdésekről s az emberek azzal biztatják magukat, hogy ha e kérdések nem is oldatnak meg a most megnyítandó ülésszakban, legalább a közfigyelem néhány hétre el fog térni tőlük. * * * Önök már tudják, hogy ezen ülésszak csak rövid tartamú lesz. Valószínű, hogy a költségvetés és néhány általános érdekű törvényjavaslat megszerezésén kívül egy éb t­árgy nem kerül szőnyegre. Lehet, hogy a köz­oktatási törvényt előveszik a senatusban, de ez még nem bizonyos. Ennélfogva nem is lehet csodálkozni, ha e perc­ben semmiféle „magas származású“ vagy nagy hord­erejű cikket se lehet olvasni a „Republique Frangais - ben“ és semmiféle programmbeszéd se hallható a kü­lönböző pártcsoportok klubjaiban. Általában semmi­nemű anyag se kínálkozik se programmcikkekre, se szónoklatokhoz. * * * Mindamellett mégis lehet némi fontosságot tulaj­donítani azon beszédnek, melyet a kamra alelnökeinek egyike, Brissoo­ur tartott a Tivoli-Vaux-Hall tánc­termében. B­r­i­s­s­o­n úr Gambetta eszméit képviseli, de bizonyos auktoritativus merevséggel, mely nem tarto­zik a baloldal vezérének hibái közé. Bri­ss­o­n úr számot adván hallgatóinak parla­menti működéséről és a jövőbeli teendőket illető néze­teiről, sajnálkozva emlité fel a mulasztást és négy kér­dést tűzött ki legközelebb megoldandókul. Az első kér­dés közgazdásti természetű, de nagy jelentőségű a belpolitikára nézve és azon adóleszállitásra vonatkozik, melyet az 1879. év pénztári eredménye 1880-ra lehe­tővé tesz. . * * A másik három kérdés a következő: a közokta­tási törvény, kiegészítve nagyszerű rendszabályokkal az egyetemek fejlesztéséről,­­ a bíróságok reformja és a hivatalnoki kar oparációja. A­mi a közoktatási javaslatot, bármi történjék is a 7. §-kól, melynek hordereje csekélyebb, mint bárme­lyik oldalon hiszik, mindazon pénzügyi rendszabályok, melyeknek célja a felsőbb és a középoktatás javítása, a legnagyobb készséggel fognak megszavaztatni. Végte­lenül csekélyebb lelkesedéssel fogják felkarolni azon megszorításokat, melyeket B­riss­on úr javasol s me­lyek szerint államhivatalt nem nyerhetnek oly jelöltek, kik a lyceumi tanfolyamot el nem végezték. * * * A birói kar reformálása égető, komoly és nehéz kérdés, mely felől a kamra különböző pártjainak nincs még megállapított véleményük. Valóban veszélyes a bí­rák elmozdu­latlanságát felfüggeszteni s uj investiturát adni nekik, mert várjon e bírósági állomány után ki fogja biztosítani az uj elmozdithatlanságot ? Ki fog jót állani arról, hogy a jövőbeli nemzetgyűlések nem nyitják meg e tényt a többség akarata szerint? Nehéz elgondolni, hogyan lehessen egyesíteni a tényleges kormány érdekeit az igazságszolgáltatás ma­gasabb igényeivel. De e kérdés csak 1880-ban fog szőnyegre kerülni és kétségkívül alkalmat nyujtani pompás vitákra, me­lyekben Dufaute­ur bizonyára elfoglalja azon kiváló helyet, mely őt fényes jogász múltjánál fogva megilleti­* * * Az államhivatalnokok epurációja voltaképen azon darázsfészek, mely az eddigi minisztériumnak legtöbb bajt okozott. Egyik sem adta meg a többségnek mind­azt, a­mit az tőle követelt. Most már szeretnének egy­szer alaposan véget vetni e dolognak. Bármily radikális legyen e rendszabály, bármily kíméletlenek legyenek következményei, a legjobb volna mégis egyszerre megújítani az­ egész személyzetet, hogy aztán a kérdés végkép letűnjék a napirendről. A mindig kisebb-nagyobb mértékben gyanús hiva­talnokok a bizonytalan állása mellett nem képzelhető komoly adminisztráció. Meg kell vallatni, hogy a csá­szárság óta nincsenek valódi profetjeink. * * * Ha igaz, a­mit nekem mondtak, Magyarországon a megyék élén álló főispánok hatalmon levő kormány po­litikai ellenfelei is lehetnek. Ez esetben az önök főis­pánjainak hatásköre kétségkívül inkább közigazgatási, mint politikai természetű, s ha az uralkodó többség van­ n.

Next