Pesti Hírlap, 1880. május (2. évfolyam, 120-149. szám)

1880-05-01 / 120. szám

1880. május 1 PESTI HÍRLAP, mélykérdés képezte mindig a kabinet változások okát, melyek pedig meglehetős gyakran követ­keztek egymásután. Hat év óta van kormányon Olaszországban a parlamenti baloldal, váltogat­ják egymást vezérférfiai a kabinetben. Végre sikerült egy koalíciót létrehozni s Crispi, Nico­­tera és Zanardelli közös akcióra egyesültek. E három férfiú közti egyesség eredménye az, hogy jelenleg ők bírnak legnagyobb chan­­ccokkal a kabinet alakításhoz, ami Olaszország külpolitikájának ismét a régi, helytelen irányba tévedését jelezi. Crispi csak nemrég mondotta el a külügyi vitában nézeteit a külpolitikáról, melyet azonban tettei semmikép sem igazoltak. Míg ő kormányon volt, elnézte az Irre­denta üzelmeit, sőt elősegítette. Barátja Nicotera pedig, ki külömben igen szeretetreméltó egyéni­ség, a legvörösebbek vezére, egykori szabadcsa­pat-főnök,­­ az Irredenta titkos híve. Aligha csalódunk, ha Cairoli bukását azon erélyes föllépésnek tulajdonítjuk, melyet az Ir­redenta ellen tanúsított. Az Irredenta nagy elter­jedtsége mutatja, hogy eszméi Olaszországban ked­velt dolgok, 8 aki ellenük nyíltan föllép, annak buknia kell. Franciaországban ki mert volna el­­lenállani akkor, midőn az egész ország elbiza­kodottan kiabálta , á Berlin, a Berlin !•* Ha Na­­­­­poleon ellenáll, forradalom támad s ő bukik. Az akkor népszerű eszme volt s Franciao­rszág meg­lakott érte, mert helytelen volt az oly nagy sze­retettel ápolt népszerű eszme. Haladjon Olaszország Crispi és Nicotera urakkal kormányán az Irredenta útjain, tegye annak eszméit még népszerűbbekké Olaszország­ban, de akkor aztán tulajdonítsák maguknak, ha utjuk nekik is — Sedánhoz vezet. CSITT. V TDD03AST és ffiVDALOE * (Hugó Viktortól) uj könyv jelent meg a párisi könyvpiacon. Cime „Religions et R­e­l­i­­­g­i­o­n.“ Mint a „N. Fr. Pr.“-nek távirják, a könyv elő­szava a következő : ,,E könyv 1870-ben kezdetett meg,­­ 1880-ban fejeztetett be. Az 1870-ik év a pápának a csalhatatlanságot, a császárságnak Sedant ajándékozta. Mit fog az 1880-ik év hozni ?“ — A könyv öt részre osz­lik, melyek fölé e címek vannak írva : „Vitás kérdések.“ „Bölcsészet.“ „Semmi.“ „Hangok.“ „Következtetés.“ A könyv a vallás mellett lép föl szemben a felekezeti val­lásokkal. »(Beküldött könyvek.) 1. Kossuth emlékiratainak első füzetét kaptuk meg Mehner Vilmos kiadásában, ki kolportázs utján fogja terjeszteni a nagy hazafi könyvét. A kiállítás ízléses csinos. 2. Ugyancsak Mehnertől kaptuk R­i­b­á­r­y Ferenc világtört­é­­n­ész­ének 30—33. füzetét, szép illusztrációkkal finom kiállításban. E füzetek Nagy Sándor történetét tár­gyalják. SZÍNHÁZ és f­ŰVÉSZIT. FATINICA A NÉPSZÍNHÁZBAN. Ma este került a népszínházban „Fatinica“ először színre. Suppé e kedves zenéjű és mulattató me­­séjű operetteje régóta ismeretes a közönség előtt, s így csak is a mai előadásról akarok megemlékezni. A telt ház eleinte nem igen akart lelkesülni, minek oka az eleintén vontatott előadásban keresendő. Az est folya­mában közönség és szereplők egyaránt neki kevültek, úgy hogy egészben véve, néhány hiba és hiány leszámí­tásával, szép sikerről szólhatunk. Abonyiné a címszerepben helyes felfogással játszott és leányruhában sem feledte el, hogy ő hadnagy. Csinos kozák volt és csábító oláh leány. Dalai gyújtot­tak, kapott sok tapsot, és egy szép bokrétát. Sziklai Emíliának különös szerencsés parthie . A tisztelt házból. (Levelek egy képviselőtől.) LVIII. T. szerkesztő úr ! A mai ülés elején Kemény Gábor b. miniszter két törvényjavaslatot nyújtott be : egyik a német kereskedelmi egyezménynek ideiglenes meghosszabbításáról, másik a német vámterülettel való áruforgalomnak jövő évi jan. 31-ig leendő szabályozásáról szól. Ezután a büntetőtörvénykönyvek életbelép­tetéséről szóló javaslat tárgyaltatott második felolvasásban. E tárgyalás halvány, érdektelen volt s épen nem állt arányban az általános vitával.­­ Elvi szempontokat csak a járásbirák illetékessé­gének kérdésében s csakis Chorin Ferenc vetett föl egy minden izében sikerült beszéddel. A többi szakaszoknál csupa másod- és harmadrendű mó­­dositványok nyujtattak be. Általán feltűnt, hogy Horváth Lajos, ki az általános vita alatt fényes beszédben bizonyítá a javaslat számos hiányát s világosan kijelenté, hogy a részleteknél sok javítni való lesz az eredeti szerkezetben, most az egész tárgyalás alatt — hallgatott, sőt — ha jól tudom — meg se jelent az üésen. Az 1. §-nál elfogadták a bizottság módo­­sítványát, hogy a büntető törvények életbe­léptetésének idő­pontja f. é. júnus 1-ről szep­tember 1-re halasztassék. A 2. és 3. §-nál felszólalás nem volt. A 4. §-nál B­o­k­r­o­s­s Elek azt indítvá­nyozta, hogy a bíróságok által kimérendő „fe­gyelmi vagy rendbüntetés"­ kitétel helyett ily körülírás fogadtassák el, „mely azonban nem büntető eljárás útján alkalmaztatik.“ Ez indít­vány, miután Teleszky és Szilágyi De­zső ellene szólaltak fel, elvettetek. A 7. §-nál D­á­r­d­a­y Sándor indítványozta, hogy a meggya­lázott vagy megbecstelenített pa­naszló fél a saját erkölcsi magaviselete mellett tanukra hivatkozhassék s ezeket a vizsgáló biró kihallgathatja, mig a vádlott a panaszos erköl­­csisége ellen tanuk kihallgatását nem követel­heti. Szilágyi Dezső e­z­t a szakbizottságokhoz kívánta visszautasittatni oly meghagyással, hogy a büntető kódex s a sajtótörvénynek a fokoza­tos felelősségre vonatkozó s érvényben álló ok­ait összhangzásba hozza egymással. Pauler miniszter ez indítványhoz hozzájá­rulván, a ház azt elfogadta, Dárday Sándorét pedig elvetette. Itt hát megtörtént a ritka eset, hogy a miniszter hátat fordított a famulusának és egyik ellenfele véleményét helyeslé. A 8—13 .§-ok változatlanul elfogad­tattak. A 14. § nál, mely arról szól, hogy a tör­vényhatóságoknak a magyar büntetőtörvény­­könyvek intézkedése alá nem eső s valamely cselekményre vagy mulasztásra megítélt bünte­tései rövid határidőig érvényben maradnak, — a ház az igazságügyi bizottság javaslatára a határidőt f. é. dec. 31. helyett jövő évi február 28-ra tette. A 16—40 .§-nál lényeges­ vita nem volt. A 41. szakasznál, mely a járásbíróságok il­letékességi körét szabja meg, Chorin Fe­renc általános figyelem és helyeslés közt utalt a járásbiráknak büntető ügyekkel ily nagy illeté­kességi körben túlterheltségére s lényeges meg­szorításokat sürgetett, e célból a 41—44. sza­kaszokat a bizottsághoz javasló ujjászövegezés céljából utasítani. Teles­zky István előadó hozzájárult Pauler biztatására az indítványhoz, mire a négy szakasz a ház által egyhangúlag a bizottsághoz visszautasíttatott. A többi szakaszoknál említésre igényt tar­tó felszólalás nem történt. A napirend második tárgya Tisza minisz­terelnök előre bejelentett válasza volt Maximo­vich interpellációjára a gör. keleti szerb egyház állítólag törvényellenes administrálása s a szerb metropolita-patriarcha jogtalan nyugdíjazása tár­gyában. Ez eset miatt a szerbek hazánk délvi­dékén akkora lármát ütöttek s úgy Maximovich az interpelláció benyújtásakor, mint Polyt a budgetvita alatt oly tudatosan igyekeztek az egyházjogból és a kongreszszusi szabályokból kimutatni a tett intézkedésekben állítólag fog­lalt jog- és törvénysértést, hogy a ház méltán kiváncsi volt a miniszterelnök felvilágosításaira. Beszédét következő­ben ismertetem: Felolvassa az interpellációt s pontonkint válaszol rá. Az első pontok azt tartalmazzák, hogy szándékozik-e a miniszterelnök a gör. kel. patriarcha lemondási kérel­mét közzé tenni? mi volt oka a lemondásnak? mely okból tart­ a kormány szükségesnek a lemondás elfoga­dását ? Erre a miniszterelnök azt feleli, hogy a lemon­dás indoka benne volt a kérvényben, közöltetett a la­pokban s igy a kérelem tartalmát külön közzé tenni fölösleges. A patriarchának joga volt állásától vissza­lépni s ezért a kormányt megkérdezni nem szokás. A további pontok a kormány eljárására s az adminisztrá­tor kinevezésére vonatkoznak s többek közt azt a kérdést tartalmazzák , hogy minő törvény alapján járt el a kormány? Erre a miniszterelnök azt feleli, hogy a lemondás által a patriarchai állomás tényleg megür­ülvén, gondoskodni­ kellett az autonóm egyházva­­gyon törvényes és lelkiismeretes ellenőrzéséről. Az administrátor kinevezése nem a mostani kormány talál­mánya, a múlt században két alkalommal Popovich és Joannovich patriarchák deficienciája alkalmával az állam adminisztrátort nevezett ki mindaddig, mig a kongresz­­szus a patriarcha utódát megválaszthatta; a jelen szá­zadban pedig 1818. és 1861. évek alatt neveztettek ki adminisztrátorok. A koronának a patriarcha vá­lasztásának megerősítése vagy megtagadása, "az egy­­házvagyon feletti legfőbb felügyelet felségjoga, me­lyet felelős kormánya által gyakorol. Az adminisz­trátor kinevezése tehát az involvancia juris majesta­­tis alapján történt. S erre ép az autonóm egyházvagyon érdekében volt szükség, nehogy a kezelés rendetlen le­gyen s céljától a jövedelem a kezelők által elvonassék. A kormány kötelességének tartja az autonómiát megvédni, de kötelessége az autonóm jogok túllépésében is mindenkit megakadályozni. Az utolsó kérdésre, hogy minő intéz­kedéseket szándékozik a kormány tenni a megingatott jogállapot helyreállítására, azt feleli, hogy ily intézke­désekre szükség nincs, mert a jogállapot megsértve nincs. Kéri a válasz tudomásul vételét. (Élénk helyeslés jobbról. Ekkor Maximovich állott fel s a beszéd beosztását illetőleg rögtönözve közel egy óra hosszat felelt a miniszterelnöknek. Szerény­­ külsejű fiatal ember; hangja rokonszenvesen csengő s némi idegenszerű kiejtést leszámítva jobban beszél magyarul, mint sok szélbali ha­zánkfia. Szylje szabatos, modora szerény s ele­gáns, ment minden modorosságtól és Polit-féle sallangtól. Beszédét a ház nagy figyelemmel halgatta s a mérsékelt hangot méltányolta benne, — csak később, mikor már a kelleténél hosz­­szabbra nyúlt s a szavak szel­d pázsitjából ki­­kiszúrt egy-egy „szerb tövis", ekkor zajongott s nyugtalankodott a hallgatóság, különösen a kor­mánypárt. Beszédét persze csak vázlatosan közöl-­­ hetem. Aggodalmait fokozta a miniszterelnök válasza, mert a kívánt jogorvoslatokat egyenesen megtagadja. A történelemre történt helytelen hivatkozás s a törvény magyaráztatott félre. Már­pedig a törvény oly világos, hogy annak más értelmet adni, mint min­t szóló adott, nem lehet. Ezt nem elbizakodottságból mondja, mert­­ jól tudja, hogy ő a jó ügynek csak rosz védője, a mi­­­­niszterelnö­k ellenben jó védője a rosz ügynek is. A patriarcha lemondásáról szóló igen megbízható helyen azt hallotta, hogy ő a kérelem benyújtására felelősségre s nem vonható felsőbb médium által szólittatott fel s s mikor Budapestre jött, csakis az volt célja, hogy a bosz­niai egyházügy rendezését illetőleg folytatott tanács­kozásokban részt vegyen. De bár a lemondás megtör­tént is, ez a görö bely egyházi szokások és törvények értelmében érvénytelen, mert e törvények szerint a pat­riarcha állásáról le nem mondhat soha. Oly szoros a lelki közösség a főpap és egyháza közt, hogy az a fő­pap holtáig tart, mikor a sedis deficiencia esete áll be. Voltak ugyan kivételes esetek a múltban, melyekre a miniszterelnök is hivatkozott, de ezek nem szentesítik az ezúttal tapasztalt eljárást. Popovich patriarcha ön­ként eltávozott az egyházkerületéből s a szerb előkelők az ő helyébe a belgrádi patriarchát választák metropo­­litának. Joanovich Vince pedig megsértő az autonomi­­kus s egyházi törvényeket, mely miatt hivei fel­­zúdultak ellene s ő Bécsbe menekült a za­varok elől. Ekkor neveztetett ki melléje coadju­tor, mely intézkedés ellen a püspöki zsinat til­takozott. Mária Terézia alatt kiadott rezolució ugyan a korona jogának állitá az ily rendkívüli esetekben való kinevezést, de ez intézkedés elavult részint az 1868. IX. törvénycikk, részint az 1875-ben megerősített kon­­gressus statútumok által, most már a kormány nem hi­­vatkozhatik régi deklaraatoriumokra, mikor szentesített törvényeink vannak. Szóló kijelenti, hogy az egyházi önkormányzat jogának ily megtörésére nincs példa se­hol a világon, hol gör, keleti egy­házak vannak. Ez egy­ház adminisztrátorokat nem ismer, főpapjainak ezredéves katalógusában ily hivatal elő nem fordul. Törvényeink szerint a főpapot a kongressus választja s a sedis defi­­cienciát a kongresszusi választmány állapítja meg. Ezért a kormánynak a lemondási kérvényt e választmányhoz kellett volna elküldeni. A korona gyakorolhatja a maga jogait a határozatok megerősítése alkalmával, mert az államfelügyeletnek autonóm kérdésekben csak negativ jogköre van. Adminisztrátorról törvényeink mit se tud­nak, ennek kinevezése tehát jogtalan volt s ezért a ma­gyar g. ker. egyházban most anarchikus állapotok van­nak. Szóló nem nyugszik meg a válaszban, mely a val­lásszabadságot tagadta meg s kéri a házat, hogy az ügyet tárgyalja. (Mozgás.) Tisza Kálmán ügyes választ rögtönzött. Vannak — úgymond — az országban autonóm egyházak, melyeknél a korona felügyeleti joga csak negatív körre szorítkozik, vannak ismét egyházak, me­lyeknél ez már positív. A deficiencia esete a patriarcha lemondása folytán, mely egészségi okokból történt, tény. Ily esetre a korona adminisztrátort nevezhet ki az említett deklaratórium alapján. A kongresszusi sta­­tumokban ugyan erről nincs említés, de az ellenkező sincs benn, jele, hogy a korona joga épségben van. Figyelmezteti különben az interpellálót, hogy nyúttatott be egy ízben oly statútum is, melyben e jog világosan eltörültnek mondatik, de ezt a státumot és e miatt akkor nem erősítette meg a korona (Élénk helyeslés.) Maximovich még egyszer felszólalt végvá­lasz okáért, de már nagyon ki lehetett merülve. A miniszterelnök szavait rosszul idézte, többen figyelmeztették is tévedésére, de nem értette meg, ekkor Tisza Kálmán maga állt fel s ismé­telte érvét. Ezen meg oly zavarba jött Maximo­vich, hogy közel 2 percig nem tudott szóhoz jutni. Végre egy általános megjegyzés után le­ült s a nagy többség a választ tudomásul vette. Pár radikális idealista (Irányi, Mocsáry­­ és Csanády stb.) ülve maradtak. Ezzel aztán az ülés véget ért.

Next